Békés Megyei Hírlap, 1995. április (50. évfolyam, 77-100. szám)
1995-04-28 / 99. szám
o MEGYEIKÖRKÉP fi&RÉKÉS MEGYEI HÍRLAP 1995. április 28., péntek „Aranyág" A Népjóléti Minisztérium, a Magyar Televízió és a TMA Film Kft. május 7-én, vasárnap 17 és 24 óra között „Aranyág” címmel jótékonysági műsort szervez beteg gyermekek javára. Célja emellett a megyékben működő gyermekkórházak megsegítése. Az újkígyósi képviselőtestület erre a célra 10 ezer forintos támogatást szavazott meg. Jótékonysági est. A Sarkadi 2-es Számú Általános Iskola ma 18 órától jótékony- sági estet tart az iskola tornatermében. A műsorban fellépnek az intézmény tanulói és a helybéli Grund együttes. A szervezők az est bevételét az iskola tanulóinak nyári táboroztatására fordítják. Sikeres dalosok. Csök- mőn rendezték a közelmúltban a népdalkörök minősítő versenyét, amelyen részt vettek a füzesgyarmati, a körösla- dányi, a szeghalmi és vésztői dalosok. A versenyben a kö- rösladányiak bronz minősítést szereztek, míg a szeghalmiak már harmadszor nyerték el az arany fokozatot. Nagy sikerrel lépett fel a négy település egyesített 100-tagú kórusa is, akik szintén arany minősítést kaptak. Közös ünnep. Adombira- tosi, a csorvási, a kétegyházi, a magyarbánhegyesi, a vésztői és a gerlai nyugdíjasklub tagjai május 6-án Gerlán az általános iskola tornatermében közös rendezvényen ünnepük az anyák napját. A vendéglátó gerlaiak vacsorával, virággal és műsorral kedveskednek vendégeiknek. Betörö(k) a butikban. Szerda virradóra ismeretlen tettes vagy tettesek Mezőbe- rényben betörtek a Kölcsey utcai butikba. A hívatlan látogatók 121 ezer 400 forint értékű, a legutolsó divat szerint készült női és férfi ruhaneművel, bizsuval és egyéb kiegészítőkkel távoztak. A rendőrség keresi az elkövetőket. Oktatásban részesülők számának alakulása a Békés megyei oktatási intézményekben 45000 40000 35000 30000 25000 20000 15000 10000 5000 0 Óvodás gyermekek Általános iskolás tanulók Szakmunkástanulók Középiskolai tanulók Battonya: 100 százalékos lakbéremelés A battonyai képviselő-testület tegnapi ülésén elfogadta az ebrendeletet, és megvitatta az önkormányzati tulajdonban lévő lakások és szolgálati férőhelyek béréről, valamint a lakbértámogatásokról szóló rendeletnek a tervezetét. A képviselők 100 százalékos lakbéremelés mellett foglaltak állást. A testület a belső ellenőri feladatok ellátására hatósági igazgatási társulás létrehozását határozta el Tótkomlóssal és Mezőhegyessel közösen. Ezen az ülésen tárgyalták a magyar általános iskola szakszervezeti bizottságának beadványát, melyet a tantestületi tagok jelentős része is aláírt. A pedagógusok a tanórán kívüli iskolai tevékenységek finanszírozásához szerettek volna némi pénzt kapni. A kérelem tárgyalását a testület augusztusra halasztotta, addig ugyanis „még sok minden történhet.” Ezt követően zárt ülésen került sor a szennyvíztisztító telep bővítési tervének megvitatására. M.Gy. A jövő nyomdászai az élvonalban Nem múlik el ev, hogy a békéscsabai Tevan Andor Gimnázium, Nyomdaipari Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola diákjai ne jeleskednének az országos szakmai tanulmányi versenyen, hiszen 1993-ban egy fényszedő tanulójuk, Sülé Andrea, tavaly pedig egy gépmesterjelöltjük büszkélkedhetett az első helyezéssel. A tevanosok sikere idén sem maradt el. A nyomdásztanulók e rangos versenyéről Molnár Éva első, Szilágyi Judit második helyezéssel tért haza. Szilágyi Judit A békéscsabai diáklányokat iskolájukban kerestük meg, ahol mindketten kiadvány- szerkesztést tanulnak. Ahogyan Kovács Sándor szakmai igazgatóhelyettes fogalmazott, az első fecskék a szakmában, hiszen a kiadványszerkesztést — az országban elsőként — saját iskolai tanterv alapján négy éve oktatják Békéscsabán. Ä technika fejlődése, a számítógép nyomdászatban való alkalmazása megköveteli, hogy a szakemberképzés is lépést tartson ezekkel a változásokkal. A kiadvány- szerkesztő jártas a számítógépkezelésben és gépírásban, otthon van a szöveg- és képfeldolgozásban, mindemellett ismeri a nyomdai feldolgozás valamennyi fázisát. — Az országos döntőn négy év elméleti és gyakorlati tananyagából kellett számot adnunk. Mindez komoly felkészülést kívánt, amelyhez a legtöbb segítséget osztályfőnökünktől, Kovács Sándomé- tól kaptuk. Rengeteg hirdetést, Molnárévá Fotó: Such Tamás plakátot, névjegykártyát, nyomtatványt, táblázatot szerkesztettünk akkoriban — emlékezik a felkészülés időszakára Judit, akinek hobbija a tenisz. A verseny nyertese, Molnár Éva legszívesebben olvas szabadidejében. így nem véletlen, hogy leginkább a könyvtervezés érdekli. A két diáklány jutalmul felvételt nyert a Könnyűipari Műszaki Főiskolára, ahol a jövő tanévtől újdonságnak számító műszaki menedzseri szakon szeretnék folytatni tanulmányaikat. Ma délben, néptánccal kezdődnek a versenyek • • EDU-programok Gyulán Az EDU szervezői idén 16 kategóriában hirdettek meg versenyt, ezekből kettőt most vettek fel a régiek sorába. Ezek az önálló irodalmi alkotás és a számítógépes grafika kategóriái. A versenyek péntek délben kezdődnek a néptánccal, ezt követik sorban a versmondás, a prózamondás, az „egyéb”, a szólóének, az irodalmi színpad és a számítógépes grafika kategória. A délután folyamán 16 órakor nyílik kiállítás a képző- és iparművészet, a népi iparművészet és a fotó kategória versenyzőinek munkáiból az Erkel Ferenc Művelődési Házban. Szombaton folytatódnak a versenyprogramok a népdal és hangszeres népzenével, a videóval, a hangszeres kamara- együttesekkel, a könnyűzenei együttesekkel, szólóhangszeres előadókkal, a modern tánccal és az énekkarral. Vasárnapra egyetlen kategória marad, az irodalmi színpad. Az EDÜ ünnepélyes megnyitója ma 20 órakor kezdődik a Tószínpadon — eső esetén a sportcsarnokban. A megnyitót követően a vártól indul a fáklyás felvonulás és a Kohán- képtár előtt ér véget. Itt Hevesi Tamás 21 órától zenés megnyitót tart, majd a Los Andinos Orosházi látogatással is kibővítette a Csongrád Megyei Közművelődési Egyesület az éppen soros szakmai napját Kitekintés Békés megyébe címmel. Az egyesület tagjai Székkutason találkoztak, ahol megismerkedtek a település mindennapjaival, majd Orosházán a Petőfi Művelődési Központ munkatársaival találkoztak. A vendéglátók bemutatták intézményüket, részterületeik tennivalóiról, együttes ad koncertet. Az estet tűzijáték zárja 23.50 órakor, amit a Harlem udvaráról lehet megnézni. Szombaton 15 órától az EDÜ-mozi a Forrest Gump című filmet vetíti a Petőfi Filmszínházban. A délután folyamán „Sportol az EDÜ”, majd a néptáncot kedvelőknek táncházat szerveznek a rendezők. 19.30 órakor a lengyel Krzysztof Scieranski Trió ad koncertet ez Erkel Művelődési Házban, majd 21 órától Varga Miklós és Kováts Kriszta musicalslágereket énekel a Kohán-kép- tár előtt. Őket követően 22 órától ezen a helyszínen a Coda együttes koncertjét hallgathatják meg az érdeklődők. A XVII. EDÜ április 30-án a 14 órakor kezdődő Gálával zárul. A kategóriák helyezettjei itt vehetik át a díjakat. 21 órától Hevesi Imre és a Jazz Mine együttes szórakoztatja az érdeklődőket. A rendezők a versenyzőkön kívül is szívesen látnak minden érdeklődőt a programokon. Ők EDÜ-bérlettel juthatnak be a rendezvényekre. Bérlet az Erkel Ferenc Gimnáziumban és az EDÜ valamennyi helyszínén váltható 100 forintos áron. K. A. az ott szerzett tapasztalatokról számoltak be. Pál Miklós- né, a megyei művelődési központ igazgatóhelyettese a békési művelődési házakról szólva elmondta, hogy a 89 intézmény ellátottsága félelmetes és siralmas. 25 százalékuk a mai napig az ÁMK kereteiben működik. 157 népművelői státust tartanak számon Békésben, ezek betöltötték, de a képzettség nem mindenütt megnyugtató. Fejlesztések Dombegyházon Dombegyház nagyközség ön- kormányzata az idén 6,48 millió forintot kíván fejlesztésre, illetve felújításokra fordítani. A beruházások közül a hulladéklerakó helynek és az ideiglenes állatitetem-tárolónak a megépítése kerül a legtöbbe, mintegy 3,3 millió forintba. A piactér kialakításához a képviselő-testület 1,96 millió forintért megvásárolja a Battonya— Dombegyház és Vidéke Áfész tulajdonában lévő Tüzép-tele- pet. A könyvtárra 80, az óvodára 44 ezret költenek: a tervek szerint mindkét épületbe bevezetik a telefont, a könyvtár esetében a fűtőrendszer javítására is sor kerül. Az idősek klubja hűtőládát, kerti bútorokat és videomagnót kap az idén az ön- kormányzattól. Folytatódik a járdaépítés is, erre a költségvetésben 700 ezer forintot különítettek el Dombegyházon. 103 éves. Alsó Györke Gyulóné — Boriska néni — április 24-én ünnepelte Gyulán 103. születésnapját. A fürdőváros legidősebb polgárát virággal köszöntötte Ungor Ferencné, a Kálvin utcai idősek Klubiának vezetője, a születésnapi tortát Csikós Miklós, a Frédi és Béni vendéglátó egység vezetője adta át Fotó: Kerekes István Petőfi István-nápok Kondoroson Petőfi Sándor testvéröccse, István 1848-ban került a Kondoros melletti Geist-birtokra intézőnek, és itt élt haláláig. 1875-től a település pénztárnokaként is dolgozott, és alapítvánnyal segítette a jól tanuló, tehetséges szegény gyerekeket. A kondorosi új általános iskola Petőfi István nevét vette fel, és április 29-étől május 5-éig ünnepi rendezvény- sorozatot tartanak a községben a névadó születésének 170., halálának 115. évfordulója alkalmából. Szombaton 10 órakor az iskola udvarán található sírkőnél koszorúzással kezdődik a program, megnyitó beszédet mond Darida Ferencné megbízott iskolaigazgató, valamint dr. Kondé Gábor polgár- mester. 17 órakor az iskola énekkara lép fel az intézmény aulájában. Május 1 -jén 15 órakor egykori és jelenlegi diákok találkozójára kerül sor. Május 2-án, reggel 8 órakor a környékbeli iskolák tanulói és tanárai ismerkednek az intézménnyel egy tanítási nap keretében, 15 órakor pedig az irodalmi délutánon vers- és prózamondás, saját írásművek előadása szerepel a programban. Május 3-án 15 órakor különleges szakmákba —- fafaragás, seprűkészítés, pokrócszövés, kovács-, cipészmesterség, házi tejfeldolgozás, kosárfonás, kenyérsütés — pillanthatnak be a gyerekek. Május 4-én 15 órakor életút-ismereti vetélkedő, majd 17 órakor díjkiosztóval zárul az eseménysorozat. Ny. L. r-rrgzrrn Növényvédoszer-értékesítési AKCIÓ! Rendkívül kedvező áron vásárolhatja meg nálunk SZEZONBAN az alábbi kukoricagyom-irtó szereket. (Amíg a készlet tart!) Megnevezés Dózis I; kg/ha Ár Ft/kg ; I Acenit A 500 EC 3,0—5,0 690 Afalon 50 WP 2,5—3,0 1440 Dezormon 1,0 698 Dual 960 EC 1,8—2,2 1545 Gesaprim 500 FW 1,4—2,8 497 Igran 80 WP 1,2—2,0 998 Igran 500 FW 2,0—3,0 991 Primextra 500 FW 5,0—7,0 678 Stomp 330 EC 4,0—6,0 988 Titus 25 DF 0,04-0,06 103 000 T rophy 2,0—3,3 998 Ezenkívül növényvédő szerek és műtrágyák széles választékával állunk vásárlóink rendelkezésére. Érdeklődni: BAGE Kereskedőház Rt., Békéscsaba, Andrássy út 44 Telefon: (66) 448-211. Raktár: Murony, BAGE Rt. Agrokémiai telep. Telefon: (66) 341-496. Szomszédoló népművelői