Békés Megyei Hírlap, 1995. március (50. évfolyam, 51-76. szám)
1995-03-07 / 56. szám
1995. március 7., kedd HAZAI TÜKÖR/SOROZAT iRÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Testvérvárosi kapcsolat felelevenítése Békéscsaba Közgyűlésének Kisebbségi Érdekegyeztető és Külkapcsolati Bizottsága Kutyej Pál elnökletével tegnap ülést tartott a városházán. A napirendi pontok között elsőként a cigány kisebbségi önkormányzat kérelme szerepelt, amely szerint a város határában gazdálkodásra alkalmas földbérleményeket kémek. Jelenleg az ügy az igényfelmérés szintjén tart. A bizottság támogatja a kezdeményezést, hiszen a város így „munkáltatva” látná el a rászoruló cigány családokat. A nyugdíjas-székház — amely öt-hat ezer nyugdíjassal tart kapcsolatot — elhelyezési gondjaira kért megoldást, jelenleg a Luther utcában működik egy bérelt épületben. A bizottság döntése kettős ez ügyben: egyrészt felmérést készítenek a békéscsabai civil szervezetek ilyen irányú ellátottságáról, hiszen mások is ilyen nehéz helyzetben vannak, másrészt kezdeményezi, hogy a Szigligeti utcai rendelkezésre álló épületben több civil szervezet között elhelyezést nyerjen. Ezután javaslatok hangzottak el a Békés megyéért kitüntetés odaítélésére, majd a hallássérültek új, II- lésházi utcai otthonának kialakítását vitatták meg. Miután ehhez majd 3 millió forint kéne, az ügyet átadták az ügyrendi bizottságnak további véleményezésre. Ezután beszámoló hangzott el az ECOS-program februári spanyolországi tanácskozásáról. A program 1994 októberében indult. Békéscsaba önkormányzata, az olasz Tarviso tartománnyal és a spanyol Salamanca várossal együttesen pályázatot nyújtott be az Európai Közösség Tanácsához. A három fél egymás közti gazdasági kapcsolatot működtet, céljuk a tapasztalatok átadása a városfejlesztés és a regionális gazdasági fejlesztés terén, valamint vállalkozások alapításának elősegítése. Eddig három találkozót tartottak, Tarvisóban, Békéscsabán és legutóbb Salaman- cában. A KÉK Bizottság feladata a döntéselőkészítés, a kapcsolatok felvétele és a létrejövő, már működő gazdasági és egyéb kapcsolatok számontartása. Utolsó napirendi pontként döntöttek abban, hogy legrégibb testvérvárosunk, Zren- janin képviselő-testülete levelére válaszként felelevenítik az 1990-ig rendszeres és sokrétű kapcsolatot. Egyértelmű döntés született, hogy a sport és a kultúra-területén teszik meg ehhez az első'lé- péseket. Kruzslitz Ilona Szükség van a megfelelő tanácsadásra Fórum a cigány kisebbségnek Astra-tulajdonosok figyelmébe Avanti! A háztartási tüzelőolaj Tótkomlóson való forgalmazása érdekében tárgyalt a város polgármestere, Juhász Pál az AVANTI cég képviselőivel. A komoly elszámolás mellett körülbelül 50 millió forint forgótőkére lenne szüksége a vállalatnak, hogy a településen kutat nyisson, viszont erre nincs anyagi lehetősége. A MÓL Rt. hasonló helyzetben van, segíteni csak abban az esetben tudna, ha lenne vállalkozó, aki felvállalná ezt a tevékenységet Komlóson. Egyelőre — úgy látszik — nem oldódik meg a probléma. Ismeretlen tettes? A medgyesegyházi önkormányzat a helyi kábel-tv Vitás ügyében a legutóbbi testületi ülésen próbált megegyezni a pécsi székhelyű WEL-COM Bt. kivitelező megjelent képviselőivel. Az egyezség azonban nem jött létre. Az ezt követő napokban furcsa módon „eltűnt” az utcai oszlopokról néhány, a műsor sugárzásához nélkülözhetetlen alkatrész, amely felveti annak gyanúját, hogy szándékos rongálás történt. Az önkormányzat ismeretlen tettes ellen tett feljelentést a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányságon. Az ügy érdekessége, hogy tegnap szórólapok jelentek meg a község területén, amelyben a bt. tájékoztatja a lakosságot, hogy a „hálózatot üzemen kívül” helyezték. Az önkormányzat részéről a rendőrségi meghallgatásokra tegnap délelőtt került sor. „Később Vili szüleinek lakására mentünk. Útközben Vili is előkerült. Felköltötték Vili tizenhét éves, fekete, erősen göndörödő hajú, sportos alkatú öccsét, hogy főzzön kávét. Büdös macskaszag ülte meg a lakást — szó, mi szó, volt hozzá macska is elég. Aztán így négyesben, újra kocsiba szálltunk. Még ott, Sarkadon elmentünk egy fiúhoz, akit már láttam a falumban is. Vili el akart adni neki kétezer forintért, de nem kellettem a srácnak. Gyenge vagyok számára -—magyarázkodott. Innen Vili sógorához gurultunk, ott már vagy nyolcán lehettünk. Vili itt végre kapott kétezret valami rejtélyes okból, megtankoltunk belőle. Még a lakásban elmondtam Vilinek, hogy Hörcsög megvert. Röhögött. Azt már korábban is tudta, hogy megerőszakolt a barátja. — Vanda, te már a mienk vagy, tőlünk függsz, nem szabadulhatsz — fordult felém továbbra is vigyorogva. — Úgyis rámtalálnak, mert pártfogói felügyelet alatt állok — vágtam a szemükbe, s nem hazudtam: vezetői engedély nélkül motorozva elütöttem egy öreget. Igaz, nem én voltam a hibás, büntetés helyett foglalkoztak így velem. Vilinek a szava sem akadt el: Mint ismeretes, a General Motors Europe és az Adam Opel AG bejelentette, hogy kisebb javításra visszahívják az Opel Astra típusú gépkocsikat. Németországban néhány esetben előfordult, hogy tankoláskor az üzemanyagtartály beömlő nyílásánál elektrosztatikus szikra keletkezett, amely a benzinpárát belobbantotta. Ennek megszüntetésére az Astra üzemanyag tartályának beömlő nyílására egy fémgyűrűt szerelnek, amely földel és Vili elővett egy láncos botot — Álnéven mutatkoztam be apádnak, azt mondtam, Szabó László vagyok. Kénytelen leszel azt csinálni, amit mondunk, haza már soha nem engedünk. Emlékszel a Farkas Helgára? Annak is elég volt egy torokvágás, aztán elföldeltük. Mi tagadás, kezdtem megijedni. Gondoltam, jobb, ha úgy teszek, mintha mindenbe beleegyeznék. Vili ettől felvil- lanyozódott, hozzálátott a kioktatásomhoz. — Ha kérdezi a strici, azt mondod, hogy szoptál már — magyarázta. — Arra a kérdésre, hogy szeretsz-e baszni, a helyes válasz: szeretek. Áz egész brancs rajtam röhögött. Vili meg előhúzott egy láncos botot: — Ha nem egyezel bele, hogy eladjunk, jön Hörcsög bácsi, s ezzel ver el! Robogtunk az úton — Vili, az öccse, a sógora, Hörcsög meg én. Nagy meglepetésemre Hörcsög bocsánatot kért. Hozzátette: hazavisz, mert megsajnált. — Nem látod, hogy már mindenbe beleegyezett?! Nekavarj itt nekem! — rivallt rá Vili fenyegetően a haverjára. megelőzi az esetleges szikra képződését. Magyarországon egyetlen ilyen esetről sem tud az Opel. A visszahívás azonban természetesen teljes körű. Magyar- országon 27 ezer Astra kocsit érint, melyből körülbelül ezer fut megyénk útjain. Valamennyi tulajdonos névre szóló értesítést kap, hogy mikor viheti be gépkocsiját a szükséges javításra, amely természetesen ingyenes, függetlenül attól, hogy az autó garanciális-e Aztán hozzám fordult. — Elviszünk Szegedre, azt mondjuk majd, hogy összevesztél az apáddal. Annyit viszont kikötünk, hogy nem vihetnek külföldre. Sarkad és Csaba között valami csárdára bukkantak. Kivirradt közben, talán már reggel nyolc is lehetett, megéhezett mindenki, a kialvatlanság meg koffeint követelt. Kólát ittam, valami süteményt is tettek elém. Aztán kiadták a jelszót: irány Szeged! Előbb kimentem a vécére. Töprengvagy sem. A javításhoz szükséges alkatrészek a jövő héttől folyamatosan érkeznek, de a márkaszervizek kapacitásától függően hetekbe telik majd, amíg valamennyi Astra sorra kerül. Az Opel ugyancsak visszahívja a légzsákkal felszerelt valamennyi gépkocsiját. A szervizek az elektromos csatlakozás pontosságát ellenőrzik majd. —sz— tem, hogy kimásszak-e az ablakon, ahogy a filmekben szokás. De hát a senki földjén voltunk, mihez kezdtem volna abban a pár percben, míg nem jönnek rá a szökésemre? Egy ideje rágtam a fülüket, hogy táviratozni akarok az apámnak Békéscsabáról, visszatérve szóba is hoztam. Mennyit ér egy lány? — Majd Szegedről — rendelkezett Vili kurtán. Olgához mentünk. Előbb Vili meg Hörcsög ment fel. Egy idő után lezavarták értem Hörcsögöt. A lakásban fél szemmel mindenki a tévét nézte, éppen a Dallas ment. Mondtam, amit kellett, de kikötöttem: nem vagyok hajlandó külföldre menni. — Ilyen lányokat én el nem adnék külföldre — próbált Olga hízelkedve megnyugtatni. A munkaügyi központ mezőkovácsházi kirendeltsége tegnap délelőtt a cigány kisebbségnek első alkalommal rendezett fórumot. A körzetből három település képviselői vettek részt a programon, amely a tájékoztatók után igazi családias beszélgetéssé alakult. A fórumot Kovács Andrásáé kirendeltségvezető-he- lyettes nyitotta meg, majd a munkatársak tájékoztatást adtak a szolgáltatásokról, az állásajánlatokról, a képzési formákról és a vállalkozási lehetőségekről. A házigazdák mellett Fityik Pál, a megyei munkaügyi központ munkatársa, valamint Hevesi József, a nemzetiségi és etnikai kisebbség titkára gyakorlati útmutatókkal látták el a megjelenteket. A fórum résztvevői több kérdést tettek fel a pályakezdő Bár többen kételkedtek a közelmúltban megrendezett első önkormányzati bál sikerében Kondoroson, de a lakosok körében tetszést aratott a program. Mintegy 300-an vettek részt az eseményen a gépjavító üzem helyiségében és tettek különböző felajánlásokat a község fejlődéséért. Závo- gyán Magdolnától, a kulturális bizottság tagjától megtudtuk, hogy az önkormányzat 37 ezer forint készpénz mellett, közel félmillió forint értékű támogatást is kapott, elsősorban vállalkozóktól. Többek között — Az ötösön dolgozol majd. Vilit kiküldte. Mikor kettesben maradtunk, újra hozzám fordult. — Ha ledolgozod azt a pénz, amiért megvettelek, elengedlek. Aztán a másik szobában még sokáig vitatkoztak Vilivel, mintha alkudoztak volna, de nem hallottam pontosan, miről beszélgetnek. Később, amikor Vili elment, Olga azt mondta, hogy százezer forintért vett meg, s kétszázezer az az összeg, amit szabadulásomig le kell dolgoznom. Kikerekedett a szemem: nem sokkal előbb még arról volt szó, hogy azt az összeget kell »ledolgoznom«, amit Vili kap értem. Olga másban is újított. Elhúzta orrom előtt a mézesmadzagot: ha összehoztam a pénzt számára, elmehetek, de maradhatok is, természetesen sokkal kedvezőbb feltételekkel. Máig sem tudom, valójában mennyit kapott értem Vili, mindenfajta összegről hallottam. Azt mondta Olga, ha bejön a kétszázezer forint, utána a pasasoktól kapott pénz felét megtarthatom. Ä bevételt, a kiadást Olgáék naponta és lányonként bekönyvelték egy füzetbe. A vételáramból csak azt írták le, amennyi a rám fordított költségek levonása után tisztán maradt. Sőt, nem is az egyéni teljesítménnyel számoltak. Az aznapi bevételt elosztották öt egyenlő részre—egy lány mindig otthon maradt takarítani —, átlagos jövedelemmel számoltak. Oroszokkal, ukránokkal soha! A lakásban mások is tartózkodtak. Egy sarkadi lányt tafiatalok lehetőségeiről, a továbbtanulási feltételekről, va- Jamint a képzetlen munkaerő foglalkoztatási esélyeiről. Megállapították, hogy ez a réteg — éppen az alacsony iskolázottsága miatt — hátrányosabb helyzetben van, mint hasonló magyar társaik. Napjainkban kevés a lehetőség és egyre jobban szükség lesz a megfelelő tanácsadásra. Ezért örömmel üdvözölték a találkozót, mert mint mondták, több információval maguk is jobban irányíthatják a sorsukat. Mindezek feltétele pedig az, hogy bizalommal működhessenek együtt a munkaügyi központokkal. A fórum befejezéseként a végegyházi cigány önkormányzat képviselői kezdeményezéssel éltek egy hagyományokra épülő munkahelyteremtés ügyében. H.M. felajánlás érkezett az óvodai játszótér elkészítésére, a helyi sportpálya felújítási munkáira, a régóta megoldatlan, Kölcsey utcai tó környezetének rendbe hozására, valamint 300 rózsatő is szolgálja majd a település szépülését. Závogyán Magdolna szólt arról is, hogy ez a rendezvény is bizonyította: ha az önkormányzat nyit a helyi lakosság, vállalkozók felé és szorosabb kapcsolatot alakítanak ki velük, közösen több problémát megoldhatnak. Ny. L. láltam az egyik szobában, J-t, aki azt állította, hogy őt nem Viliék vitték oda, hanem egy másik cigányfiú. Olga úgy rendelkezett, hogy aznap még nem kell munkába állnom. Látta, hogy teljesen kialvat- lan, megviselt vagyok. Állítólag Vili is mondta neki, hogy két napja le sem hunytam a szemem. A másnapi „munkafelvétel” előtt kioktattak néhány dologról. Például, mit mondjak egy érdeklődő típusú rendőrnek. Valahogy így: — Van stricid? — Minek, hogy elszedje tőlem a pénzt? — Mennyi a tarifád? — Neked ingyenes. Aztán telkemre kötötték, hogy amennyiben taxiszámlát csinálok, menjek vele az ötös út mellett lévő csárdához, keressem X urat, aki kifizeti helyettem. A stricink meg majd elszámol vele. így fizettük ki az ebédünket és a vacsoránkat is. Később csupán egyetlen alkalommal igazoltattak. A rendőrök valóban a stricim nevét kérdezték. Mondtam a be- tanultakat, mint a vízfolyás. Jót nevettek. Senkit’nem akarok bemószerolni, de Andi és Kriszta azt állította, hogy már mentek el ingyenkedő nyomozókkal is. Egy valamit viszont nagyon a lelkünkre kötött Olga: oroszokkal, ukránokkal és románokkal nem szabad foglalkoznunk. A stricik nem tartózkodtak mindig a fedélzeten. Ha a rendőrök bevitték valamiért a lányokat, a stricik villámgyorsan elhúztak még a közelből is.” (Folytatjuk) K.A.J.—L.E. Vanda „útszéli” története a selyemfiúkkal meg egy selyemlánnyal 2. Szextett, hamisan játszókkal Nem egyedül volt Békés megyéből Fazonigazítás az út szélén. Felvételünk az eset helyszínén, de nem a történetben szereplő lányról készült f0(ó: áuCh Tamás Kondoros nyert a bállal