Békés Megyei Hírlap, 1995. március (50. évfolyam, 51-76. szám)

1995-03-03 / 53. szám

ipÉS MEGYEI HÍRIAP­GAZDASÁG 1995. március 3., péntek M % Bcmkárok Baukó Mihály 1995-től bankigazgató A Postabank békéscsabai fiók­vezetője 35 éves. Békéscsabán született, ott is érettségizett, a közgazdasági szakközépisko­lában. A Marx Károly Közgaz­daságtudományi Egyetem Iparkarának Iparszakán szer­zett diplomát 1983-ban. Ezt követően a megyei tanács terv-osztályára került, ahol szociális, kulturális ellátással és tervezéssel foglalkozott. Négy évvel később munkahe­lyet váltott, dolgozott többek között a Békéscsabai Hűtő­házban, ahol osztályvezető­ként a közgazdasági kérdések tartoztak hozzá. Innen hívták 1992-ben a Postabankhoz az Üzleti osztályra, ahol cégek hitelezését bízták rá. Egy év múlva „kirándulást” tett a vál- lakozói szférába, onnan került vissza 1995. január elsején a bankigazgatói székbe. Bankárként a lakossági szol­gáltatásoktól a vállalati-vállal­kozói szolgáltatásokig a teljes­körűséget vallja, vagyis, ha va­laki bemegy a bankba, egyide­jűleg elintézhesse a saját és cége ügyeit, s természetesen elége­detten távozzon — figyelni az ügyfélre, hogy szívesen menjen vissza máskor is. Baukó Mihály nős, felesége jogász, a Munkaügyi Központ­ban dolgozik. Egy gyermekük van, Krisztina, hatéves. Békés­csabán, a Petőfi utcai házak egyi­kének harmadik emeleti, három­szobás lakásában laknak, autó­juk egy tízéves Opel Kadett. *■ — Mit jut eszébe az ezüstgo­lyóról? — A Postabank reklámja. — Ha Ön indítaná a reklám­film flipperét, mennyit talál­na? — 3200-at. — Milyennek tartja a ma­gyar reklámfilmeket? — Egy-két kiemelkedő mellett középszerűnek. ■— Az utóbbi évtized legem­lékezetesebbje? :— A szenzációs négyes. — Hobbi? — Hetente kétszer kispá­lyás foci és horgászás. — Hogy tolerálja a család? — A focit tolerálja, hor­gászni meg együtt járunk. Á.Z. Magyar maradt az üveggyár Március elsejétől OROSGLAS — Végre kikerülünk a fel­számolás megbélyegzése alól — sóhajtott fel az Oros­házi Üveggyár igazgatója, Csont József egy hónapokkal ezelőtt folytatott beszélge­tésünk során, majd búcsúzó­ul hozzátette: ennek a gyár­nak a sorsa stratégiai kérdés, hiszen évente 300—400 millió darab üveget termel, amit nem lehet külföldről be­szerezni. Ettől függ a kon­zervipar, a termelők léte is. Belegondolni is rossz, mi lett volna, ha nem jön össze a dolog. A magyar csomago­lóüveg-gyártás legnagyobb gyártóbázisáról szerdán hal­lottunk újabb híreket. Mint megtudtuk, új tulajdonosok­kal magyar kézben került ki a felszámolásból az üveggyár. Csont József ügyvezető igazgatóval ebből az alka­lomból ültünk le beszélgetni. Kérdésünkre elmondta, hogy a Pannonglas Rt. 1992-ben megkezdett felszámolása so­rán a felszámoló Reorg Rt. több alkalommal meghirdet­te az Orosházi Üveggyárat. Az 1994. július 20-i tende- reztetés során az OROS­GLAS Kft., illetve az általa vezetett konzorcium áraján­latával, fizetési kondícióival és garanciájával a Reorg és az általa képviselt Üvegipari Művek — ami a gyár terüle­tén lévő állami vagyon keze­lője — egyetértésre jutott, és lehetőség nyílt a szerződések Évente 300—400 millió darab üveget terme! kidolgozására. Az ennek alapján elkészült szerződé­sekhez az ÁVÜ a vagyonát­ruházási hozzájárulást megadta, a vagyonátadási leltár is elkészült, így 1995. március elsejével a tulaj­donváltás megtörtént. A felszámolás időszaká­ban a gyár folyamatosan termelt — mondta az ügy­vezető igazgató. — A piaci igények a 90-es évek elején történt drasztikus csökke­nés után az 1994-es évben emelkedő tendenciát mu­tattak. A várható árbevétel meghaladta a 4,1 milliárd forintot, amélynek 14 szá­zaléka export. Ezt az érté­ket a mintegy 1400 dolgozó 3 öblös és 1 hengerelt üve­get gyártó kemencén érte el. A foglalkoztatás szintjét egyébként az új tulajdonosok fenn kívánják tartani. Az OROSGLAS Ipari és Kereskedelmi Kft.-t 4 ma­gánszemély alapította a fel­számolásban lévő Pannon­glas Rt. Orosházi Üveggyár kivásárlására és működteté­sére. A tulajdonosok befek­tetői, pénzintézeti, valamint vállalati felsőirányítási ta­pasztalattal rendelkeznek, de nem hiányzik az üvegipari tapasztalat sem. Beszélgetésünk végén Csont József megemlítette, hogy a ve­zetés nagy súlyt kíván fektetni a gyártott termékek és a gyártás- technológia fejlesztésére, hogy az élelmiszergazdaság, bor, szesz és üdítőital minél korsze­rűbb, környezetbarát csomago­lóüveg-háttérrel rendelkezzen. Csete Ilona APE(C)H-es adófizető esete Tegyük a kezünket a szívünkre és valljuk be őszintén: az adóbevallást követően valamennyien izgalommal várjuk, lesz-e valamilyen visszajelzés az APEH részéről vagy sikerült megint eligazodni az egyre vastagodó útmutatóban. Nekem évek óta sikerélményem volt, függetlenül attól, hogy én fizettem vagy visszatérítést kaptam. Az idei bevallásnál azonban elkövettem valamit, mert ajánlott levelet kaptam. Feladója az APEH Békés Megyei Igazgatósága. Ebben három héttel a bevallásom beadása után értesítettek, mint Tisztelt Ügyfelüket, hogy bizonylaton belüli tartalmi hiba miatt feldolgozhatatlan a bevallásom, ezért minden iratomat összeszedve keressem fel ügyfélszolgálati iro­dájukat. Még szerencse, hogy a postás csak pénteken tudta átadni a levelet, a szíves invitálás pedig hétfőre szólt. így csak a hét végét töltöttem álmatlanul, gombóccal a gyomromban. S bár a levélben megnyugtattak, hogy a bevallás javításában a munka­társak segíteni fognak, azért a következő két befejező mondat tovább fokozza gyomorgörcsömet, s mi tagadás, vérnyomásom­ra is hatással van. Az első szerint az esetleges visszatérítési igényem (egyébként természetesen van) a helyesbítés időpontjá­tól számított 30 napon belül válik esedékessé. Kellett hát nekem sietni, elkapkodni a bevallást, s olyan időpontban beadni, amikor könnyebben kiszűrik a tudatlan adózó tévedéseit. (Tessék, még lelkiismeret-furdalásom is van!) A másik mondat szerint hibás bevallás benyújtása esetén mulasztási bírság kiszabásának lehet helye. Lett is! Bár az ügyintéző nagyon kedves és megértő volt, s igazából a bevallásomban sem volt számszaki hiba — sőt, forintra egyezett —, azért egy apró hibát elkövettem. A C tábla 131-es sorát hiányosan töltöttem ki. Mivel ez a végeredményre semmiféle hatással nem volt, joggal reménykedtem abban, ha már a visszatérítést csak újabb harminc nap múlva várhatom (elég nagy büntetés ez nekem), legalább a büntetés elmarad, miután azt csak kilátásba helyezték. Tévedtem. A hölgy kedve­sen közölte, hogy ettől sajnos nem tekinthet el, így 500 forint mulasztási bírságot szabnak ki. Igaz, fellebbezhetek, de a felleb­bezés legkisebb összege 1000 forint. Én inkább az ötszázat választottam. Az eddigiekhez talán nem is kell külön kommentár. Amikor egy jó óra múlva elhagytam az APEH épületét és mosolygósán szívtam magamba a város eső utáni friss levegőjét, már csak egy dolog foglalkoztatott. Miért vagyok én az APEH kedves ügyfe­le? Főleg ügyfele. Valamikor azt tanultam államigazgatási jog­ból, hogy ügyfél az a személy..., akinek jogát vagy jogos érdekét az eljárás tárgyát képező ügy érinti. Nekem egyiket sem érintette. Vagy talán az APEH nem is államigazgatási szerv? T. M. Az MNB nemesfém-árfolyamai (Ft/g, 999-es finomság) Vétel Eladás Arany 1377 1398 Ezüst 18,70 19,00 Platina 1465 1487 Nemesfém-átvételi árak (Ft/g) Tőrt arany Tört ezüst 14K 18 K 80Ó-as finomság APV-„S” 625 800 7,90 BÁV Rt. 625 800 7,90 I. B. B. Kft. 710 910 11,00 Intergold Bt. 710 910 11,00 Lukács Kft. 600 650­Opál Kft. 700 900 11,00 Orex Rt. 700 900­Pless & Fox 650 750 8,00 szlovák korona 400,00 Kelet-európai valuták (Száz egységre forintban.) Becs Budapest Valutanem vétel Valutanem eladás cseh korona 36,500 leva 160,00 forint 8,600 cseh korona 400,00 lej 0,100 zloty (régi) 0,40 szlovák korona 29,000 lej 5,10 (Száz egységre schillingben.) Kereskedelmi bankok eladási valutaárfolyamai 1995. március 2. l too l 1000 1 l 1 angol japán német olasz osztrák svájci USA font yen márka líra schilling frank dollár Agrobank, Békéscsaba 185,41 121,09 79,53 70,40 11,22 93,37 116,38 Budapest Bank, Békéscsaba 185,63 120,84 79,68 70,68 11,32 93,90 116,81 OTP, Békéscsaba 184,55 121,43 79,58 71,07 11,31 94,00 116,78 IBUSZ, Békéscsaba (István kir. tér) 185,40 122,70 80,27 71,45 11,40 94,80 117,33 Postabank, Békéscsaba 185,30 120,66 79,65 70,38 11,32 93,90 116,62 Mezőbank, Békéscsaba 186,55 121,51 79,83 70,98 11,34 94,44 116,85 Kereskedelmi Bank, Gyula A Magyar Nemzeti Bank 186,57 123,31 80,22 70,88 11,40 94,57 117,46 valutaárfolyamai 178,90 116,49 76,87 68,12 10,92 90,57 112,65 Feketepiaci árak 72—73 12—13 113 KAMATEMELÉS! Az 1995. március 1-től érvényes új kamatok: Értékpapírok Kamatmértéke Aquincum Értékjegy I/A (lekötési idő 2 év) Lakossági betétek Kamatmértéke Látra szóló bankszámla évi 13% Garantált kamat Kamatprémium évi 10 % évi 20 % Összese évi 30 % Lekötési idő 1 hó évi kamat 21-24 % Aquincum Értékjegy II/A (lekötési idő 366 nap) Garantált kamat Kamatprémium évi 10 % évi 18 % Összesen évi 28 % Takarékjegy A/l Lekötési idő 3 hónap évi 25 % Takarékjegy B/l Lekötési idő 6 hónap évi 26 % 2 hó 22-24.5 % 3 hó 23-25.5 % 6 hó 24-26 % 9 hó 24-26 % 12 hó 24.5-26.5 % 18 hó 25-27 % A fenti kamatmértékek az 1995. március 1. után lekötött betétekre érvényesek. A kamat mértéke a lekötött összeg nagyságától függ. 00 Budapest Bank Rt.

Next

/
Thumbnails
Contents