Békés Megyei Hírlap, 1995. március (50. évfolyam, 51-76. szám)

1995-03-01 / 51. szám

sfiEKES MEGYEI HÍRLAP MEGYEIKÖRKÉP 1995. március 1., szerda Évforduló. Ezen a napon született 1925-ben Benedek Árpád Jászai Mari-díjas szí­nész, rendező, fordító, érde­mes művész. 1956-tól a József Attila Színház rendezője volt, 1988-tól nyugdíjasként to­vább dolgozott. Rendezői megoldásaiban a realista színjátszás híve, főleg a jelen­kori problémákkal foglalkozó darabok színre vitelével ara­tott sikert. Számos kortárs orosz drámaíró művét fordí­totta magyarra. Nyertes pályázat. Ka­szaperen az év elején pályáza­tot adtak be a Nemzeti Ifjúsági és Szabadidősport az Egészsé­ges Életmódért Alapítvány­hoz, amely sikeresnek bizo­nyult. Az óvoda 35 ezer, az iskola 70 ezer, a kondiklub pe­dig 60 ezer forintot nyert. A kapott pénzt sporteszközvá­sárlásra, versenyeztetésre és a település szabadidős tevé­kenységeinek támogatására fordítják. Lottósorsolás. A Szeren­csejáték Rt.-vel folytatott egyeztetés szerint április 1 -jén Mezőkovácsházán tartják meg a lottósorsolást. Az izgalmas esemény napjára több kulturá­lis és szórakoztató programot is tervez a művelődési központ vezetése. Ezzel párhuzamo­san, a tavalyi sikerre építve, a szervezők szeretnék, ha ismét megszólalhatna a háromnapos vállalkozói rádió. Ehhez vár­ják a jelentkezőket, ötleteket és javaslatokat. HTO-kút. Régi gond Ecsegfalván, hogy nincs ben­zinkút a faluban. Amióta a dé- vaványai Afész megszüntette a régi kutat, azok a helybeliek, akik háztartási tüzelőolajjal fűtöttek, nehéz helyzetbe kerültek. Eddig az önkor­mányzat segítségével hozat­tak HTO-t. de most javulás várható. Egy dévaványai vál­lalkozó föld feletti tartályok­kal benzinkutaf létesít, amely­hez az idén az önkormányzat térítés nélkül biztosította a szükséges területet. Megkérdeztük olvasóinkat Kellenek-e a piroslámpás házak? Bíró Mihály, 18 éves, kunágo- tai labdarúgó: Szerintem kellenek. Elsősor­ban a magányosoknak van szükségük rá, de a mai rohanó életformának, valamint a gon­dokkal teli világunknak kö­szönhetően a házaspárok is könnyen elfordulnak egymás­tól. Ki kényszerből, ki szóra­kozásból igényli ezt a szolgál­tatást. Ám egy biztos: a piros­lámpás házak magas árait ma Magyarországon csak nagyon kevesen tudják megfizetni. Korponai János, 40 éves, esz­tergályos, és Korponai János- né, 35 éves, rokkantnyugdíjas, békéscsabai házaspár. Megítélésünk szerint szükség van a piroslámpás házakra. Hisz sokan igénylik ezt a szol­gáltatást, és ott legalább min­den felügyelet alatt történik. Mi hallottunk olyan esetet is, hogy az útszéli lányok valakit megállítottak, aztán mire a ki­szemelt észbe kapott, társai már le is fotózták, majd a kép­pel zsarolni kezdték. Marosvölgyi György, 45 éves, örménykúti munkanélküli: Jók a piroslámpás házak, csak a lányok is szépek legyenek. Ott a „szolgáltatókat” rend­szeres orvosi vizsgálatnak ve­tik alá, így a betegségek terje­désének kisebb az esélye. Vi­szont a mai jövedelmek mel­lett csak nagyon kevesen tud­nak erre a szórakozásra áldoz­ni. Ám ha egyszer valahogy nekem is sok pénzem lesz, ak­kor feltétlenül meglátogatom ezt az „intézményt”. Tóth Jánosáé, 60 éves, bé- késszentandrási nyugdíjas: Ilyen AIDS-es világban mind több nyilvános házra lenne szükség, hisz általa talán mér­sékelni lehetne a betegség ter­jedését. Sok lány azért bocsát­ja testét áruba, mert megélhe­tését más kereseti lehetősé­gekből nem tudja biztosítani. Ok főleg a kamionok közé mennek, ám ott a kockázat sokkal nagyobb. Egészségük mellett biztonságuk is ve­szélybe kerülhet. (Magyari) Három adó szükséges Bucsán Nemrég ülést tartott a bucsai önkormányzat képviselő­testülete, melynek legfonto­sabb témája az idei költségve­tés megvitatása volt. A térség településeihez hasonlóan itt is komoly pénzügyi gondok lesznek ebben az évben, amit az is jelez, hogy a 96 milliós költségvetésben 9,5 millió fo­rintos forráshiánnyal számol­nak. Ez egyben azt is jelenti, hogy a falu támogatásért for­dul a felsőbb vezetéshez, mint önhibáján kívül hátrányos helyzetbe került település. Az önkormányzat nehéz helyzetét az is jelzi, hogy a helyi általános iskola ez évi állami támogatását mintegy 25 millió forinttal kell az ön- kormányzatnak megtoldania. A testület döntött három új adónem bevezetéséről is, ezentúl lesz Bucsán telekadó, a vállalkozóknak fizetni kell kommunális adót, amely 500 forint foglalkoztatottként és kivetik a helyi iparűzési adót is. Felfedezóuton a mese birodalmában „Az égigérő fa” jelesre vizsgázott a Jókai Színházban Képzeletben üssünk fel az „m” betűnél egy mesebeli va­rázskönyvet és keressük a „mesetáncjáték” címszót. Ha lenne ilyen, minden bizonnyal ez állna alatta: végy egy szép népmesét, írj hozzá táncos for­gatókönyvet. Azután ha a zene is megvan és a jelmezek is készen állnak, már csak tehet­séges fiatalok kellenek, akik a színpadon életre keltik mind­azt, amit megálmodtál. Ez lenne a bűvös recept? Rendező-koreográfus a meg­mondhatója, mi az a csipetnyi plusz, amitől a nézőtér sorai­ban is ütemre mozdul a láb, fénylik a szem. Mlinár Pál tudja a titkot. Csalhatatlan ér­zékkel választ: először is me­sét. Az égigérő fa valósággal kínálja magát gazdag jelkép­világával, elevenségével, ka­rakteres szereplőivel. De re­mekül választ zeneszerzőt is Szokolay Balázs és jelmezter­vezőt Kolarovszki Mária sze­mélyében. S mindehhez a Ba­lassi Táncegyüttes huszonkét lelkes és tehetséges ifjú tánco­sát. Az égigérő fa mesetáncjáté­ka tegnapi Jókai színházbeli premierjén jelesre vizsgázott a közönség előtt. A történetben minden benne van, ami egy gyermek fantáziáját megra­gadja. A biztonságos szülői házat elhagyó főhős, a jót és a rosszat megtestesítő állatok, a gőgös királykisasszony és a tisztaszívű tündérlány. Prózád ban elbeszélve talán bonyolult is lenne. Mlinár Pál inkább a tánc nyelvét választja. Élettel tölti meg a figurákat, a jelle­mek és indulatok ezernyi ár­nyalatát vonultatja fel. A tánc erejével még kedvesebb a sze- retetre méltó és még gono­szabb a rossz. Ez az az erő, ami kiragad a nézőtér soraiból és már repít is a mese birodalmá­ba. A darab a tánctól kapja a lendületet és a mesebeli törté­nésektől a feszültséget. Egy­szerűen oda kell figyelni, hi­szen mindig történik valami. A szemünk láttára elevenedik meg és alakul át a színpad: egyik pillanatban még sötét er­dő, kezesbárányokká sze­lídülő fenevadakkal, majd fé­nyes királyi palota kényes ud- vaméppel. Azután hipp-hopp máris az égigérő fa tetején, Tündérországban találjuk ma­gunkat. S amitől még rejtelmesebb ez a világ, azok az állatfigurák. Kolarovszki Máriának és a bábfejek mesterének, Lenkefi Komádnak bizony nem volt könnyű dolga. Egyszerre két kívánalomnak kellett megfe­lelniük: a jelmez legyen kife­jező és viselőjét ne akadályoz­za a táncban. így született a kedvesen bumfordi sárkánykí­gyó, a légiesen könnyed sas, az álnok varangy és társai. Az égigérő fa tegnapi pre­mierjén bizonyítást nyert: a néptánc nem csak arra való, hogy zárszámadások attrakci­ója legyen. Annál több: magas művészi produkcióra is képes. Továbbá tanúságot tett arról, hogy a zene és a tánc nyelvét egyformán értjük és érezzük. A mese is ilyen — kicsit és nagyot egyaránt elbűvöl. Ha pedig felnőtt fejjel azon kap­juk magunkat, hogy már nem fog rajtunk a varázs, még sem­mi sem késő. Induljunk újra — most már gyermekünkkel vagy unokánkkal — felfede­zőútra a mese birodalmába. CsathRóza Számítástechnikai fórum a szeghalmi gimnáziumban A szeghalmi Péter András Gimnázium tegnap számítás- technikai fórumot szervezett, amelyre a hatvan meghívott közül csak mintegy tízen jöt­tek el. Vaszkó Tamás igazgató bevezetőül történeti áttekin­tést adott a gimnáziumról, ki­emelve, hogy sok magánsze­mély és alapítvány segítette eddig is az iskola működését. Az intézmény két számítás- technikai szakembere közül először Ardai Sándor emléke­zett vissza a tíz évvel ezelőtti időszakra, amikor két géppel és hat tanulóval a számítás- technikai oktatás megkezdő­dött. Elmondta, tavaly alap­vizsgáztak az első számítógé­pes osztály tanulói, de a to­vábblépéshez elengedhetetlen géppark nem áll rendelke­zésükre. Barta László a gya­korlatban is bemutatta a meg­jelenteknek, micsoda különb­ségek vannak az iskola gépei között. A gádorosiak 6 ezret fizetnének Bőséges napirend várta a gá- dorosi képviselőket tegnap délután. Elsőként a temető új üzemeltetőjével való szerző­dés megkötéséről döntöttek, majd a Démász karbantartási szerződése került terítékre. A gádorosiak kompromisszu­mos megoldást javasoltak az áramszolgáltatónak: fizetnek, de csak havi 6 ezer forintot, és kérik, hogy helyi vállalkozó­val oldhassák meg a karbantar­tást. Ismét heves vitát eredmé­nyezett a házi brigád sorsa és a szemétszállítás ügye. A téma már az elmúlt ülésen is szere­pelt, ott született egy döntés arra vonatkozóan, hogy Bíró Sándor végezze a településen a szemétszállítást. Mivel most nem jutottak egyezségre a képviselők, ezért az eredeti döntés maradt életben. A közvilágítás korszerűsí­tése is vita tárgyát képezte. A döntés értelmében Gádoroson július elsejétől energiatakaré­kos izzókra cserélik le a régie­ket, így éves szinten körül­belül 870 ezer forint megtaka­rítást tudnak elérni. Csete I. Mikszáth Kálmánnak még képviselői mandátumot kellett szereznie, hogy megfigyelhesse, miként reggelizik a pénzügyminiszter. Mi — mandátum nélkül is — szinte otthon vagyunk a Parlamentben, s más közéleti fóru­mokon — hála a kameráknak, mikro­fonoknak. így hát gyakran láthatom sokat mosolygó kultuszminiszterünket — ezt a rendkívül rokonszenves fiatal­embert is. Fodor Gáborra politikai pályafutása kezdete óta figyelek; mindig tetszett a borzas gyerekektől elütő — mértéktartó magatartása. Jó modora, szembetűnő intellektusa etc. Annyira, hogy egyszer a következő kijelentésre ragadtatom magam: Ha Fodor Gábor pártot alapítana, talán én is csatlakoznék köréhez. (Mint tudjuk, nem alapított pártot — sokkal okosabban politizált.) Ugye nem kerülte el figyelmüket a múlt idejű ige? Sajnos a miniszter már nem az az F. G. — mint akit kezdetben megismertünk. Kilépek a köréből... Miért? Mert elkedvetlenített a mo­solyaival. De hát most is úgy moso­lyog, mint korábban. Igen, csak a szituáció más. És hát más az ellenzéki és más a kormányzó képesség... Mi­kor a pedagógusok létszámcsökken­téséről, kényszerszünetekről, az egyetemi tandíjak bevezetéséről van szó, s iskolákat adnak el, akkor ne mosolyogjon a kultuszmi­niszter. De ő mosolyog, legutóbb is mosolygott a kamerába, mikor szülők százai emelték föl sza­vukat egyik településünkön, mert két iskolaépületet áruba bocsá­tottak ott a város választott vezetői. Ez az önkormányzat kompetenciája — mondá a miniszter könnyedén, s több szava nem is volt. Hát igen, ez a demokrácia; a döntés joga valóban az önkormányzaté. Ezt mi is tudjuk, akik nem vagyunk jogászok. De azért egy jogász is kimondhatná (pláne, ha kultuszminiszter), hogy nem örül az iskolák eladásának. Megkérdezhet­né, hogy meggondolták-e, hogy nem kínálkozik-e más megoldás? Esetleg a Parlamentben is felhívhatná a kép­viselők figyelmét erre a jelenségre, mielőtt még gyakorlattá válna, hogy mindenünket piacra dobjuk... (Vajon mit szólna egy püspök, ha iksz egy­házközség úgy döntene, hogy eladjuk a templomukat? Vagy az egyházi hie­rarchiában nincs is ilyen lehetősége egy gyülekezetnek?) Megesküdünk rá, hogy a miniszter még soha nem tett jogellenes lépést. De hát nemcsak jogrend van — erkölcsi törvények is vannak. A nagyformátu­mú ember abban különbözik tőlünk, (mondjuk egy Gandhi, aki ugyancsak jogász volt), hogy mindig belső vezér­lése szerint cselekszik. Most olvasom a közelmúlt kultuszminiszterének sora­it. Glatz Ferenc — aki fél attól, hogy elherdált évtized lesz ez a ’90-es a nemzet életében — azt írja, hogy szen­vedélyesen kutatni kell a közösség­megtartó erőket, s figyelni kell (többek között) a nemzetnapszámos tanító er­kölcsi erőfeszítéseit. Igen, figyelni, segíteni, szolgálni! Ezt várjuk... „Szabadon szolgál a szellem!” — Keresztúry Dezső jel­mondata ez, aki ugyancsak kultusz- miniszter volt egykoron. Nem kétsé­ges, hogy Fodor Gábor is szolgálni akar. De érdemes-e, lehet-e ott szolgálni, ahol az oktatási, mű­velődési és művészeti intéz­mények egyre inkább kufárok kezébe, vagy ebek harmincad- jára kerülnek? És beszél­hetünk-e ilyen körülmények között a szellem szabadságáról? Hogy nem vagyok kompetens? De bizony az vagyok! Azok vagyunk mindannyian ebben az országban — magyarok és nem magyarok. Az persze lehet, hogy borúlátóbb, s tájékozatla­nabb vagyok mint kellene. Vagy csak megöregedtem. Próbálom hát ezt a dol­got fiatalokkal is megvitatni. Egyikük azt mondja: Az iskolák áruba bocsátása után el kell adni a gyerekeket is. Csak baj van a sok kurva kölyökkel.... Csat­tanónak ez talán nem volna rossz, csak­hogy én nem mulattatni akarok. Növe­li, ki elfeledi a bajt! Pláne, aki mo­sollyal próbálja elfedni... Hát persze ez megint csak olyan laikus beszéd. Egy politikusnak renge­teg a kötöttsége. Á párt, a frakció, a koalíció érdekei, illetve ellenérdekei között kell lavíroznia. Miközben a konstellációk folytonosan változnak; a különböző érdekeket egyre nehezebb egyeztetni, s a pénz is egyre kevesebb. Hovatovább nemcsak a költségvetés­ből élő intézmények lehetetlenülnek el, hanem maga a miniszter is. Mi a teendő? Bármit is mondanék, az lehetne a válasz, hogy: a kibicnek semmi se drá­ga. így hát egy aktív politikus nyilatko­zatát idézem, akinek volt és van mit veszítenie. Csehák Judit a következő­ket mondta: „...minden körülmények között az ember legszemélyesebb bel­ső becsületbeli ügyei a legfontosabbak, s egy politikai mozgalom ehhez képest csak másodlagos lehet.” Magyarán: a politikusnak is van választási lehetősé­ge. Előfordulhat, hogy a párt (koalíció) vagy önnön tisztessége között kell vá­lasztani. Beismerem ez nem könnyű. Miközben választ az ember — vagyis harcolnak benne a különböző motívu­mok — nemigen van kedve nevetn i... Gyarmati Béla A miniszter mosolya

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents