Békés Megyei Hírlap, 1995. március (50. évfolyam, 51-76. szám)
1995-03-28 / 73. szám
o 1995. március 28., kedd ^ IHLET c®. DIÁK-OLDAL Életrajzok, pályaívek Petőfi Sándor (1823—1849) Aki magyarul azt mondja: költő — mindenekelőtt Petőfire gondol. Attól kezdve, hogy belépett az irodalomba, szüntelenüljelen van. Példakép és mérce. Lehetett és lehet szolgaian utánozni, lehetett és lehet kerülni mindent, ami az ő modorára emlékeztet,-de nem lehet megkerülni: aki magyarul verset ír, az valahogy vjszonylik Petőfihez. A róla írt kritikák, cikkek, tanulmányok, könyvek könyvtárat tesznek ki, és minden korban új szempontokból új mondanivalókat tesznek hozzá a hagyományhoz. Verseinek egy része nemcsak közismert, de olyan népdallá vált, amelyről sokan azt se tudják, hogy Petőfi írta, holott mindiglen is ismerték. Nem lehet úgy magyarul élni, hogy az ember ne tudja kívülről a Petőfi-versek számos sorát. S mindehhez ő a legvilághíresebb magyar költő. Ha valamelyest művelt külföldinek azt mondják: magyar irodalom — akkkor mindenekelőtt Petőfi jut az eszébe. Adatait szinte fölösleges leírni: oly ismertek, mint a versei. Ki ne tudná, hogy az 1822-ről 1823-ra virradó, szilveszter éjszakáján született? Ki ne tudná, hogy Petrovics Sándornak hívták? Hogy mindössze huszonhat évet élt? Hogy 1848 forradalma elválaszthatatlan a nevétől? És hogy 1849-ben, a Segesvár melletti csatában esett el? Ki ne tudná, hogy kora legkövetkezetesebb hazai forradalmára volt, aki túlnézett a polgári forradalmak céljain? És ki ne tudná, hogy amit irodalmi népiességnek nevezünk, az minálunk a legkövetkezetesebben az ő költészetében valósult meg? Költészete mögött szakadatlanul ott kell érezni életét, ezt a tüneményes életet, amely a XIX. század európai történelmének nagy alakjai közt jelöli ki alakját és egyéniségét. Ezt a nagyszerű, gyorsan eviharzó életet azonban a tetteken és az eszmééért vállalt hősi halálon túl nemcsak díszíti, hanem hitelesíti költészete, mint ahogy költészetének eszméit és hőfokát hitalesíti élete és hősi halála. Irodalmi helyzete középponti költészetünk folyamatában. Ami előtte volt, előkészíti őt. Szervesen és tudatosan folytatja mindazt, ami az évszázadok alatt akár politikailag, akár stilisztikailag a nép felé fordult, és a népet fejezte ki. Dózsa György az ő számára egyértelmű politikai hagyomány, de még a maradi Gvadányiban is felismeri a maga elődjét, mivelhogy ez a hajdani nyugalmazott generális a népnyelv jó ízeivel fejezte ki a maga nemesi körének aggodalmait. Annak a népdal felé forduló költői népiességnek nagy útja volt már addig, amíg teljessé nem lett Petőfivel, és nagyon különböző eszmények találkoztak addig a népiességben. Faludi Ferencet vagy Orczy Lőrincet éppen hogy megillette a haladás, mégis velük kezdődik; Kisfaludy Károly és Vitkovics Mihály politikai eszményvilága a polgárságé, mégis velük folytatódik; de Czuczor Gergely már túlnéz a polgáron, és eljut a forradalomig, s ő már közvetlen elődje Petőfinek. A folyamat azonban szakadatlan Faluditól Petőfiig. Ezzel az öröklött hagyománnyal azonban ő korszerően áll a maga korában: a demokrácia forradalmi igényű kifejezője, egyszándékú és egyenragú a század nagy költő útmutatóival: Byronnal, Shelleyvel, Puskinnal, Heinével, Mickiewiczcsel és Victor Hugóval. (Az őt túlélő Heine és Hugo tudja is ezt.) Az évszázadokat folytató és korát a legmagasabb hőfokon értő Petőfi, léténél fogva, szervezi kortársai irodalmát. Idodalomtörté- neti helyet jelöl ki az a tény, hogy a kortáísak között ki hogyan viszonyúk Petőfihez. Nem lehet elmondani a kortársak történetét anélkül, hogy ne a Petőfihez való viszonnyal kezdjük jellemzésüket. És minden, ami őutána következett a magyar költészetben, valahogy belőle származik. Akkor is, ha utánozták, akkor is, ha kerülték az utánzást, sőt akkor is, ha ellentmondottak neki. A legnagyobbak, akik egyáltalán nem utánozták, sőt olyan frissek tudtak lenni, mint ő a maga korában, ezek—Ady vagy József Attila — egyeneset őt folytatták más körülmények közt, más módszerrel. Tehát ha az évszázadok máig vezető folyamatában nézzük, akkor is, és ha a maga korának egykori körében nézzük, akkor is ő az irodalomtörténeti középpont. Arról lehet vitatkozni, csak éppen nincs értelme vitatkozni, hogy ez vagy az, a nagy költőink közül ki a legnagyobb, ilyesmire úgysincs pontos mérce: a nagy költőt meg tudom különböztetni a jelentéktelentől, de hogy a nagyok közt kit vagy kiket érzek a legeslegnagyobbaknak, ezt nemegyszer az egyéni ízlés dönti el. ízlésem alapján csinálhatok különböző rangsort Vörösmarty, Petőfi, Arany, Ady és József Attila között, de irodalomtörténetileg olyan középponti helyzete egyiknek sem volt, mint Petőfinek. És az a csodálatos, hogy e fontos történelmiirodalomtörténeti helyzete ellenére is igen nagy és szívhez szóló költő. Az ilyen nagyon fontos alakokkal szemben ugyanis önkéntelenül gyanúperrel élünk. Vizsgáljuk magunkat, vajon nem téveszt-e meg a történelmi jelentőségű nagyélet. Vajon nem befolyásol a túl nagy irodalomtörténeti jelenség? De igen, gyakran befolyásol, csakhogy rossz irányba. Nem egyszer magunknak sem akarjuk elhinni, hogy az a költő, akiről ilyen sokat beszélnek, akit az unalomig idéznek, valóban nagy,' de nemcsak nagy, hanem halála után több mint évszázaddal is friss, mindenkihez szóló költő. Nemegyszer magunkban kell legyőzni azt a természetes ellenállást, amely kifejlődik a túldicsért nevekkel szemben. Meg kell tanulni Petőfit friss szemmel olvasni, friss füllel hallani, mintha most fedeznők fel magunknak. De ez így van minden költővel: valamennyiüket mindig újra fel kell fedeznünk magunknak. És nagy kincsekkel lesz gazdagabb, aki az oly sokat idézett, kívülről ismert Petőfit fel tudja fedezni magának. Aki a sokszor hallott sorokban egyszerre frissen hallja meg a vers zenéjét, az agyonismételt szóképekben látomásszerűen látja meg a képet, az iskola óta betéve tudott szakaszokból kihallja az érzelem forróságát. Neház felfedező út ez, mert nem az ismeretlen, hanem a nagyon is ismert felé vezet. Hanem aki így tud eljutni a Petőfi-költészet egészéhez, az egyszeriben új távlatokat kap az egész magyar irodalom különböző tájai felé. A legnagyobbak igazi nagysága is szemléletesebbé válik, ha Petőfi felől is tudjuk né^ni őket. De ehhez nen elegendő ismemi Petőfit, ehhez újra meg kell ismemi, friss szemmel és füllel kell maghallani benne minden korszak kortársát. Mert Petőfi nem avul. Nemcsak a maga idejének volt leghaladóbb elméje és legkorszerűbb poétája, de oly mértékben aktuálisan élt, hogy időtlenné tette a maga aktualitását. Az ő forradalmisága ma is forradalmiság. Az ő szerelmi lángolása ma is szerelmi lángolás. Amit ő tragédiának érzett, azóta is folyton tragédia; és ami az ő számára humor, az mindmáig derűt áraszt. Utánzói menthetetlenül megkoptak, ő nem. És végtelenül gazdag életmű az övé. Még az is megtalálja bene a magáét, aki nagyon sokban nem is ért vele egyet. Ezért oly könnyű eltorzítani. Nem is kell meghamisítani, csak elhallgatni egyikmásik jellemvonását, és azonnal merőben másféle eszméket lehet igazolni vele. Hiszen igyekeztek már úgy beállítani, mint az összehasonlíthatatlan szerelmi lírikust. És ez nem volt hazugság, mert valóban az, csak éppen elhallgatták mellőle a szabadság költőjét. Máskor éppen a szabadság nevében szinte kizárólag politikai költőnek tették meg. Ez sem volt nehéz, mert a legnagyobb politikai költők egyike. De még ezen belül is annyi a színtörése, hogy az elmúlt száz év alatt minden politikai árnyalat igyekezett a magáénak kisajátítani, és mindenki talált megfelelő idézeteket a maga számára. De külön-külön egyik idézet sem egészen igaz, csak az életmű egésze az, ami egészen igaz. Ezt kell minekünk birtokba vennünk. És ehhez csak segítenek a magyarázatok, de senki sem olvassa el helyettünk magát a költőt. Ezt nekünk kell mindig újra meg újra megtennünk, hogy költészetéből lassanként elénk álljon ő, akit oly jól ismerünk. De mindig vigyáznunk kell, hogy őrá nézzünk, őt ismerjük, és élő válóságát ne tévesszük össze tiszteletre méltó, de megmerevedett szobraival. Hegedűs Géza A melléklet grafikai anyagát dr. Cs. Tóth János gondozta, a gyermekverseket Hanzó Ildikó válogatta ihlet ! ^ - - ----------A fjlBÉKÉS MEGYEI HÍRLAP irodalmi-művészeti melléklete 1995. MÁRCIUS 28. SZERKESZTI: KÁNTOR ZSOLT I. ÉVFOLYAM 1. SZÁM Kedves Olvasó! Azzal a reménnyel indítjuk útnak e mellékletet, hogy havonta egy alkalommal meg tudunk jelenni. Célunk, hogy színvonalas írásokkal nyújtsunk szellemi táplálékot a mindennapokba belefáradt, kikapcsolódni vágyó olvasóinknak. Nemcsak a szórakoztatás lesz csupán a feladata ezeknek az összeállításoknak, hanem a gondolatébresztés, az írói meditációk iránti igény megteremtése. A szép szó olyan, mint a zene, feloldódást (esetleg teljes ellazulást) nyújthat a reá szomjúhozóknak. Más szóval: az irodalomra, a művészetre rá lehet szokni, s meg lehet szeretni. S ez olyan narkotikum, ami csupa kellemes mellékhatással jár. A rendszeresen szépirodalmat olvasó ember azon veszi észre magát, hogy maga is kezd egyre szebben beszélni, fogalmazni. A választékosság, a finomság, a másság tisztelete manapság hiányzik életünkbó'l. AzHroda- lom és a művészet visszaadhatja elveszettnek hitt értékeinket. Ezúton kérek minden Békés megyében éló' írót, kép- zó'művészt és intellektuelt, támogassa műveivel mellékletünket. Az ihlet: ráérzés, sugallat és együttlét. A gondolat megpillantása. Osszuk meg egymással, amit látunk a világból. Kántor Zsolt Csuta György: Ló, ember, háború Kosztolányi Dezső: A jó élet Én csüggedt lelkem, én csüggedt szivem, daloljatok és mondjátok: igen. Hurrázzatok e nyári hajnalon, ne hagyjatok ködökbe hajtanom. Korán keltem. Fölhúzom a rolót. A nyári nappal együtt lángolok. Most kikiáltom, élni, élni szép. Boldog, ki él és boldog, aki lép. Boldog a táncos és a sánta is, az élet jó még őiránta is. Mert minden jó. Éhezni s enni jó, áldott az éhség s áldott a cipó. Szomjazni is jó, s ha a fény zizeg, meginni egy pohár jeges vizet. Fürödni, úszni, míg erőnk kitart, elszívni a dívánon egy szivart. O július, aranyos a ködöd, torzult ajakkal tüzet gügyögök. A vörös nyár zúgása bátorít, én, élét atlétája, állok itt. Szaladni tudnék nem tudom hová, szeretnék élni, végtelen soká. Száz évig, míg a testem megtörik, Szeretnék élni, élni örökig. Az arcom mostan csupa-csupa fény, az Isten karjaiba szálltam én, mint egykor anyám köténye alá, és úgy tekintek félve-bízva rá. Én jó vagyok, ezrek jósága tölt, más vágyam nincs, tartson soká a föld. Jó emberek, ezt kéri társatok, csak talpalatnyi földet adjatok. A végtelenben egy kicsi helyet, hol meghúzódhatom és élhetek. J
