Békés Megyei Hírlap, 1995. március (50. évfolyam, 51-76. szám)

1995-03-24 / 70. szám

1995. március 24., péntek HÍREK Péntek A minap arról panaszkodott a lapunk „Tarka oldalát" szerkesztő' kolleganőm, hogy helyhiány miatt már megint nem tudott elhelyezni egy maréknyi szívküldit az oldalon. A sok-sok levél, kívánság számomra azt bizonyítja, a szerelem, a párkapcsolat a mai fiataloknál is ugyanolyan központi kérdés, mint nálunk, ,,régieknél” volt. „Csakhát mostanra sokat változott a világ, és jóval nehezebb isme­retségeket kötni, igazán jó kapcsolatokat kialakítani” — jutott eszembe egy hajdani ifjúsági klubvezető véleménye. Szerinte az iskolán kívül manapság majdnem az egyetlen hely a diszkó, ahol egy fiú és egy lány „direktben összejö­het” egymással. Innen pedig kiszorulnak mindazok, akik nem kedvelik az őrült diszkófényeket, a dobhártyaszagga­tó ritmusokat vagy magát a.,lötyögést ”. Lehet, hogy mégis csak praktikusabb volt a ’60-as—70-es évek ifiklubos kor­szaka, amikor és ahol mindenki megtalálhatta az igényei­nek megfelelő szórakozást, és hozzá a megfelelőpartnert?-----RIA K alendárium Napkelte: 5.40 — Napnyugta: 18.02 órakor Holdkelte: 1.31 — Holdnyugta: 10.58 órakor Névnapok: GÁBOR. KARINA. Gábor (Gábriel): bibliai eredetű név. Jelentése: Isten bajnoka. Védőszentje: Gábriel főangyal. * Az ortodox és a görög katolikus naptárban örömhírvétel előiinnepe. Horoszkóp KOS (III. 21—IV. 20.). Bonyolult lesz vm/ / mai napja, amit a. ^—' Szaturnusz okoz. Túlzásokba eshet, ezért most kockázatos ügybe ne kevered­jen. Jól teszi, ha filozofikusan szemléli az eseményeket. Partnerkapcsolatában apró félrelépések adódnak, de a vi­harok hamar elmúlnak. BIKA (IV. 21—V. júrWK-) 20.). Zseniális gon- V VT) dolata támad, amit érdemes kimunkálni. Rendezett, fegyelmezett szak­mai hozzáállása megkönnyíti dolgát. A Hold—Merkúr as­pektus az érzelmi ügyekkel kapcsolatos kommunikáció­nak kedvez. Gyebnár Tamás bé­késcsabai olvasónk ma ünnepli születésnapját. Szeretettel köszöntjük! IKREK (V. 21—VI. 21. ). Pontosan ter­vezze meg tennivaló­it. Állítson fel érték­rendet. Igyekezzen imázsát növelni, csiszolni, a képet, amelyet a külvilágnak nyújt önmagáról. A bolygók ösztön­zést adnak arra, hogy alapo­sabban megismerje érzelme mélységét. " RÁK (VI. 22—VII. 22. ). Közelebb érzi magát más emberek­hez, mint más napo­kon, és ez bizalmat ébreszt Ön iránt. Minden kapcsolata most a saját hozzáállását és a visel­kedését tükrözi vissza. Dél­utánra partnere újabb teendők­kel látja el. OROSZLÁN (VII. 23—VIII. 23.). Sok mindenbe belekezd, túl sok dologgal pró­bál szerencsét. Nem csoda, ha rendszeres a sikertelenség. Mérje fel a lehetőségeit, és koncentrálja az erejét. SZŰZ (VIII. 24—' IX. 23.). A csillagok állása nem sok jót ígér. Egyik percről a másikra elvesztheti az állását. Válságba juthat a magánélete is. Próbálja meg elkerülni a teljes összeomlást. MÉRLEG (IX. 24— X. 23.). Magánéleté­ülben döntő lépésre szánhatja el magát. A határozatlanság hosszú időre elriasztaná szerencséjét. A szenvedélye csodás kalandba sodorhatja — ne késlekedjen hát. SKORPIÓ (X. 24— XI. 22.). A munkáját és a szerelmi életét befolyásoló ténye­zők most kedvezőbbek, mint gondolná. Szakmájában most nem ismer lehetetlent, szerel­mének pedig a csillagot is le­hozná az égről. Szerencsenap­jának is választhatná a mait. NYILAS (XI. 23— XII. 21.). Nagyon várja már a hét végét. Legszívesebben már délben befejezné a munkát, de ki kell tartania. Gondolja át nyugodtan a heti munkáját, mert amit még nem tett meg, azt most pótolhatja. BAK (XII. 22—1. 20.). Élvezi a kihí­vásokat. Nincs olyan feladat, ame­lyet ne tartana megoldható­nak. Rengeteg a dolga, nem vesztegeti idejét felesleges dolgokra. Meglátja, el is fogja érni célját. VÍZÖNTŐ (I. 21— II. 20.). Boldog, ki- \Jggpr egyensúlyozott, si­kerorientált a Szatur­nusz hatására. Új módokat ta­lál arra, hogy kifejezze magát. Valaki jelentősen megváltoz­tatja viszonyát a külvilághoz. Haladjon az árral, a vátozás egészséges. HALAK (II. 21—III. 20.). Kiegyensúlyo- v/ zottság sugárzik Ön­ből, pedig teljesen be van táblázva ideje. Figyeljen minden szóra, mert újabb használható híreket hallhat. Az esti programon káprázatos élményben lesz része. ' /,», NY Akik megtisztelnek bizalmukkal, a fenti időpontokon kívül is tárcsázhatnak. Az üzenetrögzítővel ellátott telefonszámra ér­kezőközérdekű gondolatokat ugyanúgy jegyzi a szerkesztő. Vádjavaslat születik Telefonálóink arra voltak kí­váncsiak, hogy hol tart most a Goldman-ügy? Régen volt szó erről, talán nem is foglalkoznak már vele... Nem így van—tájékoztattak a Békéscsabai Rendőrkapitány­ságon. Az eljárást folytatják. Áz MTA Régészeti Szakbizottsá­gától megérkezett a szakvéle­mény, amely foglalkozik a rendőrség által megtalált és a Munkácsy Mihály Múzeum tu­lajdonát képező régészeti lele­tek értékével is. Várhatóan ápri­lis 25-én vádjavaslatot külde­nek a városi ügyészségnek. A tanúkihallgatások megtörtén­tek, a nyomozás e szakaszában a finomítás következik, például szembesítésekre kerül sor ezen a héten és a következőn. A dohányosok pénze Magyarbánhegyesi olvasónk panaszolta, hogy a településen és a környéken élő dohányter­mesztők az elmúlt év december 12-i átadás óta várnak a pénzük­re. Kiskunfélegyházi dohány­üzem volt a felvásárló. Azóta négy hónap eltelt és még mindig semmi. Panaszosunknak 52 ezer forinttal tartoznak és most már fizetni kellene a szövetke­zetnek a föld bérnöveléséért 51 ezer forintot, hogy újra termelni tudjanak. Másnak a gázszámlát kellene kiegyenlíteni, kinek mit. A termelők is érdeklődtek, de bizonytalan idejű volt az ígéret. A kiskunfélegyházi dohány- fermentálónál elismerték a fel­vásárlást, a tartozást, amelyet a dolgok állása szerint bármely órában kiegyenlíthetnek. Hogy így van, azt inkább erősítse meg a cég budapesti vezérigazgató­ja... — Úgy tájékoztattak, hogy két nappal ezelőtt számlánkra indítottak egy jelentős összeget —mondta dr. Borbereki Ist\’án, a Dohányfermentáló Rt. vezér- igazgatója. — Amint megérke­zik, azonnal utalom minden üzemünkbe, hogy kifizessék a termelőket. A pénz fél órát nem lesz nálunk, a számlák sorba állítva. Kérdésünkre, hogy fizetnek-e késedelmi kamatot a termelők­nek, hisz a szerződés 15 napon belüli kiegyenlítésre szól, a ve­zérigazgató válasza: töreked­nek a kamat megfizetésére. Nem valószínű, hogy a jövőben lesznek ilyen bizonytalanságok — mondta újabb kérdésünkre. Hétfőn újra megjelent a cég pri­vatizációjának hirdetménye és már vannak érdeklődők. Ä fel­vásárlást folytatják, sok terme­lővel szerződtek. — Megértjük azokat, akik most kicsit elfor­dultak tőlünk, sajnáljuk, de nem mi vagyunk az okai — össze­gezte dr. Borbereki István. Vízóra-leolvasás Gyulai telefonálónk a Honvéd utcai lakások egyikében él. Két éve vízórát köttetett be, hogy ne kelljen mások miatt és sokat fizetnie. Ugyanakkor azt ta­pasztalja, hogy a vízóra-leolva­sók változó időnként járnak ki. Miért nem havonta olvas le közüzemi vállalat is, mint a Dé- gáz, Démász?—tette szóvá. Balogh András, a Gyulai Közüzemi Vállalat főmérnöke válaszolt. A vízóra-leolvasás körzetenként történik, minden egyes vízmérőt — legyen az mellékvízmérő, mint a tömbla­kásokban vagy fővízmérő — ténylegesen négyhavonta ol­vassák le. Kéthavonta gép ké­szít becsült számlát, a négyhavi leolvasásból számítva ki a kö­vetkező két hónap várható fo­gyasztását. így a fogyasztó két- havonként kap számlát, minden második ténylegesen leolva­sott. Ez a jelenlegi rend. Koráb­ban háromhavonta számláztak, de átérezve, hogy emelkedtek a szolgáltatási díjak, sűrítették a számlázást. A havira való átté­rés megemelné a költségeket— több leolvasóra, számlázóra lenne szükség -—, ami a vízdíj emelkedésével járna. A jelenle­gi rendszerrel nem károsul a fogyasztó. Annyi elképzelhető, hogy a nyarat követő időszak­ban valamivel többet számláz­nak, de azt a következő, tényle­gesen olvasott számlázásnál ki­egyenlítik ugyanazon díjtételen belül. Ugyanígy a téli időszak végén, a nyári időszak elején a képzett számla kevesebb a tény­leges fogyasztásnál, amelyet szintén kompenzálnak. Minden esetben a képzett számla után egyenlítenek az olvasott szám­lánál. Végül is a rendszer átállít­ható havira, ha a fogyasztók vál­lalják ezzel együtt a magasabb vízdíjat. Hová jutunk? Több, véleményt nyilvánító te­lefont kaptunk a vasárnap haj­nali esettel kapcsolatban, ami­kor rendőr fiát rugdosáson érték tetten. Közülük egyet idézünk. Úgy gondolja hölgytelefoná­lónk környezetével egyetem­ben. hogy a szülő élete végéig felelősséggel tartozik gyerme­kéért. Mi lehetett a nevelési hi­ba? Talán mindent megkapott otthon? Ha egy embereket védő szervezethez tartozó családban ilyesmi előfordul, hová jutha­tunk? — kérdezte aggodalom­mal. Köszöntjük születésnapján Kedves olvasó, köszöntjük születésnapján. Csak annyi kell hozzá, hogy valaki figyelmünkbe ajánlja az ön nevét, fényképét és születési dátumát. Persze ön is ajánlhat másokat, gyermekeit, unokáit, szüleit, más hozzátartozóit vagy ismerőseit. Esélye van arra, hogy fényképük a ho­roszkóp rovatunkban megjelenik. Önnek tehát nem kell mást tennie, mint egy borítékban beküldeni az ünnepelt fekete-fehér fényképét. A kép hátoldalára írja rá az illető adatait: X. Y., született, év, hó, nap, lakcím. Á beérkezett jelentkezések közül sorsolással döntjük el, kinek a fényképe kerül a lapba, természetesen díjmentesen. Ennyi az egész. Máris kezdődhet a játék! Március 31-éig küldhetik be a születésnapjukat áprilisban ünneplő jelöltjeik fényképét. Tehát csak az áprilisban születettek fényképét. Nyoma­tékosan kérjük: fekete-fehér képet postázzanak! Ne felejtsék el a borítékra ráírni: Köszöntjük születés­napján. Most olcsóbb! Békéscsabán, a Hegedűs Diszkontban (Schweidel u. 13/1.) a Hera főzómargarin 90 Ft, az 1 kg-os Biopon mosópor 130 Ft, a 250 g-os Jacobs, Merido Mokka kávék 230 Ft, az 500 g-os Ultra Daisy mosogatószer 76 Ft, amíg a készlet tart! * Orosházán, az Élésker Kft. Huba, Piactéri, Dózsa és Szőlő ABC-áruházaiban a Libero pelenkák 757 Ft helyett 566 Ft, egyes mosóporok akciós áron, a 65 g-os sertés- és marhamáj­krémek 28,40 Ft, egyes kávék akciós áron kaphatók, amíg a készlet tart! * Békéscsabán, a BAGE-áruházban (Andrássy út 42.) az 50 kg-os kristálycukor 76 Ft/kg, az 1 kg-os kristálycukor 78 Ft/kg, az 1 1-es Vénus étolaj 126 Ft, az 5 1-es Vénus étolaj 602 Ft, amíg a készlet tart! Békéscsabán, a Millennium ABC-ben (Kazinczy 38. — a Kék macskával szemben) a 200 g-os szójakocka 49 Ft helyett 35 Ft, a 200 g-os háztartási keksz 44 Ft helyett 36 Ft, a 250 g-os Merido Mokka kávé 353 Ft helyett 235 Ft, a 21-es, visszaváltható Pepsi- Cola 130 Ft helyett 110 Ft, amíg a készlet tart! Felhős idő Egy nagyon lassan kelet felé moz­gó melegfront húzódik a Kárpát-me­dence fölött. Jelenleg meglehetősen nedves levegő helyezkedik el a ma­gasban, délnyugati áramlással azon­ban az itt lévőnél enyhébb és változó nedvességtartalmú légtömegek érik el térségünket. Ma eleinte erősen felhős lesz az ég, később kissé felszakadozik a felhőzet, és pár órára a Nap is kisüt. Szórványos eső, a hegyekben havas eső kialakulhat ugyan, de számottevő csapadéktól nem kell tartanunk. A délnyugatira forduló szél csak ritkán élénkül meg. Erősödik a nappali fel- melegedés, a hőmérséklet csúcsértéke 6 és 11 fok között alakul, ami kissé még elmarad az átlagostól. __________ A magasban elhelyezkedő nedves levegő miatt egyelőre nem számítha­tunk sok napsütésre. Többnyire felhős lesz az ég, és elszórtan eső kialakulása sem kizárt. A csapadék mennyisége jelentéktelen lesz. A felhőzet inkább csak a délutáni órákban szakadozik fel kissé. A szél délnyugatira fordul, és általában mérsékelt marad. Lassan melegedni kezd az idő, ma napközben 8, 10 fok várható. Vízhőmérsékletek °C °C Balaton: 5 Velencei-tó: 5 Tisza-tó: 6 Fertő-tó: 5 Tisza: 4-7 Duna: 5-7 Várható legmagasabb hőmérséklet Békéscsaba: °C 9 Szarvas: °C 10 Gyula: 9 Szeghalom: 8 Mezőhegyes: 9 Sarkad: 9 Orosháza: 9 Battonya: 9 Várható legnagyobb széllökések km/ó km/ó Balaton: 25-35 Velencei-tó: 30-40 Tísza-tó: 35-40 Fertő-tó: 35-45 Békéscsaba: 20-30 Szarvas: 25-30 Gyula: 20-30 Szeghalom: 20-25 Mezőhegyes: 25-30 Sarkad: 25-30 Orosháza: 20-30 Battonya: 20-25 Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Budapesti előrejelzés: 06-90-304-621 A szolgáltatás Előrejelzés az Tiszántúl térségére: 06-90-304-625 Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 díja: 77 Ft/perc Anyakönyvi hírek GYULA Születések: Baukó József és Tímár Andrea fia Ben­ce, Ónodi Lajos Zoltán és Lipovan Li­liana fia Lajos Dávid, Kovács Zoltán és Flinta Irén leánya Diána Fanny, Gön- döcs Péter és Szabó Ildikó'fia Áron, Tanner Béla és Kiss Anikó fia Gergő (Kunágota), Sándor Lajos és Takács Eszter leánya Anita (Vésztő), Kiss Al­bert és Szamos Edit Brigitta fia Albert (Sarkad), Papp Ferenc és Hurguly Eri­ka fia Máté (Kisdombegyház), Buda­vári Zoltán Béla és Tígyi Rozália leá­nya Andrea (Békésszentandrás), Elek Ferenc és Bogán Eszter leánya Viktó­ria (Dombiratos), Kincses László és Tóth Margit fia Tamás Attila (Okány), Szabó Sándor és Molnár Edit Krisztina fia Ádám (Sarkad). Kovács Gyula és Hőgyes Tünde fia Gyula (Elek). Halálesetek: Higyed Sándor (1940), Makrai Dénes (1922, Vésztő), Varga Lajosné Kará­cson Margit (1910, Budapest), Vecser­nyés István Mihályné Káli Julianna (1921, Nagykamarás), Nagy János (1925, Kaszaper), Szőke Sándor (1924, Mezőgyán).

Next

/
Thumbnails
Contents