Békés Megyei Hírlap, 1995. március (50. évfolyam, 51-76. szám)
1995-03-21 / 67. szám
1995. március 21., kedd CSALÁDI OLDAL gKÉS MEGYEI HÍRLÁP Mini receptek Tojásos káposztaleves. Hozzávalók: 40 dkg savanyú káposzta, 5 dkg füstölt szalonna, 1 nagy fej vöröshagyma, 1 evőkanál liszt, 2 dl kefir vagy sovány tejföl, 1 evőkanál piros fűszerpaprika, 4 tojás, 1 babérlevél, I teáskanál mustár, 2 marhahúsleves-koc- ka, ízlés szerint cukor, só. A savanyú káposztát egészen apróra összevágjuk. A füstölt szalonnát kockákra aprítjuk, majd a zsírját kisütjük. Rátesszük a finomra metélt hagymát, és üvegesre pirítjuk. Ezután a tűzről lehúzva belekeverjük a pirospaprikát, és apránként ráöntünk 8 dl vizet. Jól összekeverjük, majd felforraljuk. Közben beletesszük a húsleveskockákat és a babérlevelet. 10 percig forraljuk. A lisztet simára keverjük a kefirrel és a mustárral, majd beleöntjük a forrásban levő levesbe. Folyamatosan kevergetve ismét felforraljuk, és kis lángon főzzük pár percig. A tojásokat egyenként kis edénykébe ütjük, ügyelve arra, hogy egyben maradjanak. Ezután óvatosan beleeresztjük a forrásban lévő levesbe, de nem keverjük, nehogy a tojás szétmenjen. További 5 percig forraljuk, csak ezután keverjük meg óvatosan. Végül ízlés szerint pikánsra ízesítjük. Diétás rakottkáposzta. Egy kilós fehérkáposztát félbevágunk, kitorzsázunk, és megfőzünk. Közben 5 dkg vajon ropogósra kisütünk 8 kicsontozott, kivert és besózott sertésborda-szeletet. Kivajazunk egy mély tűzálló tálat, kibéleljük a megfőtt, széles csíkokra vágott káposzta felével, ráfektetjük egymás mellé a hússzeleteket, az egészet beborítjuk a megmaradt káposztával, és leöntjük a vajjal (amiben a hús sült), amelyet 1 dl tejföllel simára kevertünk. Tetejét meghintjük reszelt sajttal, és a sütőben, gyenge lángon sütjük, de nem pirítjuk. Gyerekem, idegesítesz Azok a gyerekek, akiknek nem kell szüntelenül arra fiayel- giük, hogy eleget tegyenek szüleik elvárásának, és akik időnként kitombolhatják magukat, azok jobban ismerik saját korlátáikat. A vásott kölyök is szeretnivaló A teáskanna fütyül, a mosógép a fürdőszobában centrifugáz, éppen egy fontos hívást várunk és mezítláb egy legóda- rabra lépünk, mert meg akarjuk akadályozni, hogy kétéves lányunk a ház urának diktafonjába gyömöszölje gyermekdalos kazettáját. Ez az a pillanat minden anya életében, amikor nem csak dühös, de legszívesebben a gyereket is visszakül- dené postafordultával oda, ahonnan jött. Nem kérdés: a háztartásnak működni, a gyereket nevelni, a férjet kényeztetni kell. De valóban így kell lennie? És mindezért a háziasszony, az anya, a feleség a felelős? A gyereknevelés hatalmas feladat, de azért az anyának nem kell rögtön feladnia önmagát. A gyermekgyógyász Carola Schuster-Brink kifejlesztett egy olyan egyszerű stratégiát, melynek segítségével az ember egyszerre kímélheti idegeit és — épp ezért — nevelhet kiegyensúlyozott felnőttet gyermekéből. Itt kell megjegyeznünk, hogy a túlterhelt szülőkre a gyerekek bizonytalansággal, túl erős ragaszkodással, rossz kedvvel reagálnak. Az ördögi kör bezárul. Gondolkodjon el azon, mit vár gyermekétől és mi az, amit ő valójában teljesíteni képes. Feltétlenül annak a mintagyereknek kell lennie, amilyennek Ön elképzelte? A gyerekek azt is nagyon pontosan érzik, amit kimondatlanul akarunk tőlük. Éppen akkor, amikor a nagynéni terhes látogatására szépen felöltöztetjük — pont akkor dacoskodik legjobban a gyerek. A szigor ebben a helyzetben éppoly kevéssé célravezető, mint a rezignáltság. Csak az használ, ha beavatjuk a gyereket és olyan betartható, világos szabályokat állítunk fel, amelyekhez minden érintettnek tartania kell magát. Akkor is, ha kijön az ember a sodrából, el kell magyarázni a gyereknek, hogy miért. Különben hamarosan bűntudat alakul ki benne, mert azt hiszi ő csinál mindent rosszul és a szülei azért idegesek. Akkor pedig a viselkedészavarok és a stressz előre programozható. Készítsen egy listát mindazokról a dolgokról, amelyek időnként dühítik Önt, és aztán törekedjen arra, hogy lépésről lépésre leépítse azokat. Természetesen ez kompromisszumokat kell hogy magával hozzon, de egyidejűleg megkönnyebbülést is. Az anya nem házi rabszolga, és a négy falon kívüli tevékenysége legalább olyan fontos, mint otthoni teendője. Ne zavartassa magát, adjon hangot vágyainak, terveinek. Gyermeke nem kap dührohamot, ha hozzászokik ahhoz, hogy a mamának más feladatai is vannak. Tegye fel magának a kérdést: Mi van abban, ha az építőkockákat egyszerűen az ágy alá tolja és a gyereknek ott kell azt keresnie? Ráadásul a gyerekek nem is szeretik, ha állandóan pakolgatunk utánuk, vagy kidobjuk a játékaikat, amelyekre szerintünk már nem feltétlenül van szükségük. (A Neue Kronen Zeitungból fordította: Stummer Andrea) A pektin akadályozza a rákos áttéteket Amerikai kutatók szerint a lekvárok készítéséhez, a tartósításhoz használt egyik igen hétköznapi, gyümölcsökben fellelhető vegyület módosított alakja meggátolja a prosztatadaganat rákos sejtjeinek elterjedését. A tudósok erre az eredményre patkányokon végzett laboratóriumi kísérletek során jutottak. A tudósok jelenleg azon dolgoznak, hogy kiderítsék: a módosított citruspektin, amelyet tabletta formájában is be lehet venni, ugyancsak az áttétek kialakulását gátló hatást fejt ki a mell-, vese-, bőr-, tüdő- és más rákok esetében is. (A pektinek növényekben, főleg gyümölcsökben fellelhető, nem cukorszerű poliszaharidok.) Az ilyen módosított citruspektin lenne egyébként az első, nem mérgező vegyület, amelyet szájon át beadva megállíthatja az áttétek kialakulását. Az írás azonban hangsúlyozottan felhívja a figyelmet arra, hogy senki se kezdjen el szedni „nem módosított” pektint, mivel annak nincsen daganatellenes hatása. Az sem lesz hatással a pektinbevitel szempontjából a tumorok terjedésére, ha citrusféléket kezdünk enni. Ha bebizonyosodik, hogy a módosított pektin ártalmatlan és hatásos az emberi szervezetben, akkor feltehetően elérkezik az a nap, amikor a 30 éves életkort meghaladóak tablettában szedhetik a napi pektinada- got, ugyanúgy, mint a szükséges vitaminokat. MTI A helyes táplálkozás Márkus Vera gyermekgyógyász rovata A vitaminok és ásványi anyagok Szükséges-e, hogy a táplálékon kívül kiegészítőnek nevezett ásványi anyagokat, vitaminokat szedjenek a gyerekek? A műtrágyázás következtében a növények ásványi anyag- tartalma már nem a régi. A növények vegyszeres kezelése következtében több mérgező anyag jut a szervezetünkbe. Táplálékaink egyre több adalékanyagot tartalmaznak a gyári feldolgozás, a tartósítás, a hőkezelés kapcsán. A méregtelenítés folyamatához a normális folyadékbevitel egymagában nem elég: vitaminok, ásványi anyagok is szükségesek. A felgyorsult élettempó a maga megterheléseivel gyakran hoz úgynevezett stresszhelyzetet, amely megváltoztathatja (növeli) az ásványi anyagok (pl. főleg a calcium) ürítését. Tehát táplálék-kiegészítőkre szükség van. Nem túlzó mértékben, és biztosan nem érvényes, hogy minél többet, annál jobb. A szükséglet: a megadott számok néhol csak nagyságrendet jelölnek, mivel csecsemő, kisgyerek és nagyobb gyerek normális szükséglete sem egyezik mindenben. A szükségletnél azonban általában kevesebbet viszünk be táplálék-kiegészítők útján, mivel a táplálék is tartalmaz vitaminokat, ásványi anyagokat. Nem szabad szem elől téveszteni, hogy a felesleges bevitellel, vagy a túlzott mértékű bevitellel ártani is lehet. Vitaminokból: A-vitamin 400 E; D-vitamin 400 E; E-* vitamin 5-6 NE; C-vitamin 45 mg/nap, B^vitamin 0,9 mg; B3-vitamin (niacin, nikotinsav, niacinamid, nikotinsavamid) 11 mg; Bf-vitamin 1,3 mg; folsav 200 mikrogramm. Ásványi anyagok: calcium 800 mg, foszfor 800 mg, magnézium 150-200 mg, vas 10 mg, cink 10 mg, jód 90 mikrogramm, réz-, króm-, szelénium-, mangán-, króm-, molibdén-nyomelemek igen kis tételben. A vitaminokkal és ásványi anyagokkal kapcsolatban nem lehet a teljesség igényével szólni. A mindennapi gondok alapján említeném a következőket: C vitamin: látható, hogy a napi szükséglet 45 mg. Egy tablettában 100 mg van. Különböző pezsgőtablettában néha igen sok. Rendszeresen és jelentősen túllépni a szükségletet káros lehet. Calcium: igen fontos elem a csontok normális mésztartal- ma szempontjából is. Néhány rendszeresen fogyasztott ételben jelentős mennyiségű calcium található (mg/10 dkg). Például tehéntej 137, túró 88, karalábé 126, bab 156, mandarin 168, dióbél 203, mogyoró 400, Eidami sajt 750, Ementáli 1020, mák 1965. Tehát a tejnél fontosabb calciumforrás is van, különösen ha azt is tudjuk, hogy a hőkezelt tejből kevésbé jól szívódik fel a calcium. A nyomelemek közül a cink és a mangán hiányával többek közt allergiás állapotokban lehet gyakrabban találkozni. Vas: mogyoró, mák, zabpehely, szárított vargánya gomba, kakaó, fekete kenyér, csicsóka. Régebben, amikor az ásványi anyagok fontossága még nem volt ennyire közismert, főleg a vashiánytól féltek a szülők. Fontos tudni, hogy a feleslegesen adott vassal is lehet ártani. Másik fontos tudnivaló, hogy a fehér bőrű gyermek nem azonos a vashiányos gyermekkel. A vashiányt laboratóriumi vérvizsgálattal kell bizonyítani. A vashiányos vérszegénység gyanúját felvetheti, ha a látható nyálkahártyák halványabbak. Gyógyszeres vaspótlást laboratóriumi vizsgálat nélkül nem kell adni. Ginkben gazdag ételek: lencse, borsó, bab, szója, cékla, csicsóka, barna kenyér, spenót, sárgarépa, karfiol, tökmag. Mangán: spenót, cékla, petrezselyemgyökér, borsó, fejes saláta, bab, lencse, barna kenyér, alma, szamóca, dió, sárgarépa. A készítmények neve a beszerezhetőséggel változik, azt, hogy kinek mikor mit, többnyire jó megbeszélni hozzáértő személlyel. Parti salátával A stúdióban gyerektornát és aerobicot is tanít Schreyerné. Arra is ügyel, hogy a kiscsoportos foglalkozásokon megtanítsa a helyes testtartást, a harmonikus, szép mozgást. A salátapartin a kicsik tartottak bemutatót Fotó: Kovács Erzsébet A barna hajú, középkorú hölgy majd lábát töri, úgy siet. — Lekéstem a tomakezdést — mondja lihegve, mielőtt belép Gyulán, a Franciska Fitt- nes Stúdióba. — De ha vége, szívesen elmondom, milyen jól érzem itt magam! * Franciska, alias Schreyerné Keresztesi Franciska testnevelői állását függesztette fel azért, hogy vezethesse stúdióját. — Küszködtem egy gerincsérvvel, teljesen lerobbantam — emlékszik a fájdalmas időkre Franciska —, s akkor határoztam el, valamit tenni kell, hiszen nem csak én kínló- dok, rengetegen panaszkodnak a gerincükre. így állítottam össze egy speciális nyújtó, lazító gyakorlatot. Azt tapasztaltam, hogy az én rossz állapotban lévő gerincemnek ez nagyon jót tett. így próbáltam, próbálom ki másokon is a mozgássor hatását. Ez a speci- ál is módszer rugalmassá teszi azokat is, akik már jócskán elmúltak húszévesek. Ez a gyakorlat azon kívül, hogy jótékony hatással van a gerincre, fizikálisán is ellazít. De talán kérdezzen erről másokat. A remek ízléssel berendezett stúdióban jól megfér a fiatalközép- és idősebb korosztály. Látszik, szívesen csavarodnak a szőnyegpadlóra terített törülközőn. Aztán amikor befejezik, beszélgetésre kérem a hölgyeket. Elsőként Ágostonné töri meg a csendet: — Nem tudom máshol hogyan csinálják, de itt remekül érzem magam — mondja. — Az én koromban semmi kedvem nem volt ahhoz, hogy kipróbáljam az aerobicot. Ajánlották ezt a stúdiót, s érzem, minden izmomat megmozgat az itt gyakorolt torna. Kellemes ellazulást érzek, amikor vége a programnak. Franciska remekül csinálja... — Én egy aktív fogyókúra után határoztam el, hogy kipróbálom — mondja a középkorú hölgy, K. Ilona. — Harminc kilót sikerült leadnom, s ezzel egyidejűleg teljesen legyengültem. Ernyedtek voltak az izmaim, nyúzott voltam. Amióta ide járok látványosan javulok. — Bár én a húszévesek korosztályához tartozom — veszi át a szót Királyné Reste Éva —, egészségügyileg nem vagyok teljesen rendben. Gerincsérvem van, ezért nem járhatok akármilyen tornára. Azt veszem észre, hogy remek az itteni módszer, amelyet Franciska összeállított, s úgy tűnik, ezzel a mozgással elkerülhetem a műtétet. ¥ Schreyerné nem elégszik meg azzal, hogy tomagyakorlatot végez és végeztet stúdiósaival. A napokban salátapartira, előadásra és divatbemutatóra hívta vendégeit. Dr. Urbancsok Judit reumatológus a torna hasznosságáról és a korszerű táplálkozásról tartott előadást. A szép számú közönségnek rögtönzött bemutatón mutatták be a legújabb kötött termékeket, sportruházatot és fehérneműdivatot. A nap fénypontja a svédasztalon tálalt húszféle saláta volt. A „zöldségműveket” Prohászka Béla szakács alkotta.