Békés Megyei Hírlap, 1995. március (50. évfolyam, 51-76. szám)
1995-03-20 / 66. szám
1995. március 20., hétfő HAZAI TÜKÖR------------------------------------------------------------------------------------------------------------------f ű Cigányból Eleken. Az eleki Reibel Mihály Művelődési Ház és az Eleki Cigány Kisebbségi Önkormányzat közös szervezésében március 24- én, jövő hét pénteken 19 órai kezdettel tartják meg a Cigány bálát a művelődési házban. Zenéről a Jeszenszky zenekar gondoskodik, a műsorban fellép a Szeghalmi Gyémántgyűrű Cigány Táncegyüttes, a Békési Rőzsetűz Cigány Hagyományőrző Tánccsoport, a helyi cigány gyermektánccso- port és a román iskola tánccsoportja. Jegyek elővételben, asztalfoglalással kaphatók a művelődési házban. A falugazdászért. Szinte minden településen megvitatták a falugazdászok sorsát, hogy támogatják-e őket anyagilag, amíg végleg rendeződik a szakemberek sorsa. Pusztaföldváron úgy határozott a testület, hogy a Kardoskúton is dolgozó közös falugazdász költségeihez havonta 13 ezer 500 forinttal járulnak hozzá. Földváron egyébként szerdán és csütörtökön tart fogadóórát a hölgy. Forráshiány. Ismét forrás- hiányos a magyardombegyhá- zi önkormányzat. Az idei költségvetési rendelet 13 millió 125 ezer forint bevétellel és 15 millió 512 ezer forint kiadással számol. A hiányzó 2 millió 387 ezer forintot az úgynevezett önhiki-s pályázaton szeretné elnyerni a település. Hatvan éve történt Endrődön a tömegbe lőttek Háromszor megismételt sortűz után az endrődi utcán hét ember azonnal holtan rogyott össze. Farkasinszki Lajos (38 éves), Gellai István (23 éves), Gyuricza Bálintné Lapatinszki Veronika (30 éves), B. Kovács Lajos (24 éves), Mészáros Gyula (27 éves), Polányi Józsefné Fülöp Mária (44 éves) és Privóczki István (63 éves) életét már nem lehetett megmenteni. A nyolcadik áldozat, Roó Gáspárné Dinya Franciska (43 éves) pedig hónapokkal később a gyulai kórházban halt bele sérüléseibe. Baricz Károly csendőralhadnagy beosztottjainak gyilkos puskái hatvan esztendeje, 1935. március 20-án 17 óra tájban dördültek el. Azon a napon Endrődön An- daházi Kasnya Béla, kisgazdapárti képviselőjelölt tartott volna bemutatkozó gyűlést. A több mint háromezres tömeg erre az eseményre gyűlt össze. A hatalom, ahogy tudta, akadályozta Andaházi rendezvényét, ám végül mégis megadta az engedélyt a gyűlés megtartására. Időközben viszont az endrődi községházáról már minden hivatalos személy hazament, aki jogosult lett volna a bemutatkozó gyűlés kezdeteiét elrendelni. A tömeg pedig továbbra is türelmesen várakozott. A Gyomaendrődön megjelenő Városunk című havilap 1995. márciusi száma a sortűzzel kapcsolatban több szem tán ú visszaemlékezését is közli. Hertel Endre így vallott: „Mikor a két lovascsendőr elment az alhadnagytól (Baricz KáEndrőd központjában emlékmű figyelmeztet a hat évtizeddel ezelőtti szomorú eseményekre Fotó: Lehoczky Péter rolytól — a szerk. —), halottam, amikor azt mondta: — Emberek, a saját érdekükben menjenek haza! — de ezt olyan halkan mondta, hogy csak azok hallották meg, akik közel álltak. Amint ezt elmondta, magából kikelve, toporzékolva az árok szélire ment, és ott már mérgesen és hangosan azt kiabálta: — De most már menjenek!!! — abban a pillanatban eldördült a lövés.” A sortüzet követő napok-, ban Endrődöt ellepték a nyomozók, a detektívek, sőt még a belügyminiszter is ellátogatott a településre. Hamarosan megkezdődtek a tragikus eseménnyel kapcsolatos perek: előbb Gyulán, majd Szegeden, végül a Magyar Királyi Kúriánál fejeződtek be. Jelentősebb ítéletet senki sem kapott, sőt a szolgabírók és a csendőrök felelősségét már az első tárgyalásokon elvetették. Ennek ellenére a hatalom sajnálatosnak ítélte a történteket, és a törvényszék 41 300 pengő támogatást szavazott meg a sortűzben elhunytak hozzátartozói részére. Ám mivel az árvák pénze gyámpénztárba került, az inflálódás következtében évről évre értéktelenebbé vált. ...Az erőszakos halál mindig értelmetlen; különösen az, ha a politika szüleménye. Magyari Barna Sikeres Lombard-kötvények A hazai lízingcégek közül az idén elsőként a Lombard Lízing Rt. jelent még kötvénnyel a piacon. A 34 százalékos másfél éves és a 37 százalékos kétéves futamidejű papírt február 15. és március 1. között lehetett jegyezni. Azonban e szokatlanul hosszú jegyzési időszak ellenére a kibocsátás sikeréhez szükséges mennyiséget már az első napokban lejegyezték. Az azt követő napokban hullámzó képet mutattak a statisztikák, de végül kiderült, hogy akik nagyobb összeget akartak befektetni, kivárták a jegyzési időszak végét. Ez érthető is, hiszen több millió vagy tízmillió forintnál nem mindegy, hogy az összeg kamatozhat még valahol szűk két hetet. A cég vezetői már 4—500 milliós jegyzéssel elégedettek lettek volna, azonban március 1-jén 640 millióval zártak, mely többlet kellemesen csökkenti a kibocsátás fajlagos költségeit, és egyben nagyobb mozgásteret biztosít. A befolyt összegből a cég azonnal állampapírokat vásárolt, hiszen a kötvény fedezete egyrészt az elkülönített lízing- szerződések árbevétele, másrészt az állampapír-állomány. A jegyzés sikere alapján úgy tűnik, hogy a Lombard Lízing Rt. maximálisan bírta a jegyzők bizalmát, hisz különben aligha fordulhatott volna elő, hogy olyan kis településeken is, mint PeresztegésTét, lOmillióforint fölött jegyezzenek. De érdekes és külön kiemelendő, hogy Szekszárdon, ahol a cégnek irodája sincs, több kötvényt adtak el, mint Budapeten, Kecskeméten vagy Szegeden. Kutyamentő akció Sarkadon A már cégbíróság által is bejegyzett Sarkadi Állatvédő Egyesület a minap kutyamentő akciót szervezett a városban. Mint Szendrei Eszter, az egyesület elnöke elmondta, elsősorban a gazdátlan, illetve a gazdájuk számára már feleslegessé vált kutyákat igyekeztek összegyűjteni a békéscsabai ku- tyamenhely gondozója segítségével. — Az ötlet akkor született bennem, amikor az egyik gazdátlan eb megfialt az utcán, és kölykeivel egy gödörbe fészkelte magát — magyarázta Szendrei Eszter. — Egyedül sehogyan sem tudtam megfogni őket, ekkor kértem tanácsot a békéscsabai menhelytől. Hamar kiderült, megfelelő ellenszolgáltatás fejében kijönnek, és elszállítják a felesleges ebeket. Az állatokat itt humánus körülmények között tartják, sőt, még új gazdira is van reményük. Az előzetes felhívásunkra többen is jelentkeztek vagy azért, mert mert már nem győzik anyagilag a kutyák tartását, vagy mert túl sok van belőlük a háznál. Összesen 19 ebet szállítottunk Csabára, közülük kettőnek rögtön akadt új gazdája is. A kiszállási díjat az egyesület és a volt gazdik finanszírozták. Az akciót március 23-án megismételjük. Ezzel párhuzamosan azt reméljük, mielőbb megépül a sarkadi kutyamenhely is.----RIA F alugyűlés Furugyon Falugyűlést tartottak a Bé- késszentandráshoz tartozó Furugy faluban a minap. A középkori eredetű, majd a török utáni időkben javarészt szlovák telepítésű, hajdan virágzó település mára mindössze 96 lelket számlál. így valóságos tömegnek számítódott, hogy Sinka József polgármester meghívására mintegy ötvenen gyűltek össze a faluház funkcióját is betöltő evangélikus gondozó és szeretetotthonban. Elsőnek a polgármester adott rövid áttekintést Bé- késszentandrás ez évi költségvetéséről, kitérve a helybélieket is érintő 15 milliós szociális keretre. Az itt élők nehéz körülményeit elismerve bejelentette — elkészültek a mostani gondozóház bővítésének tervei, fürdőszobával és WC- vel. A polgármestert elkísérő néhány települési képviselő és hivatali szakember jelenlétében fórummá alakult át a gyűlés. A hozzászólók a rendkívül nehéz életlehetőségekről beszéltek. —Nincs rendszeresen használható telefon, az öreg tanyautcákon rossz a járda, szükség lenne jó útra is — fogalmazódott egymás után a sok kérés. Mint elhangzott, a mentőautó is nehezen tud errefelé közlekedni. A gyűlés legnagyobb eredményeként Furugy közös képviselőt választott Molnár Tamás személyében. Az ő feladata lesz tartani a kapcsolatot a polgármesteri hivatallal és tanácskozásijoggal részt venni a képviselő-testületi üléseken. Végezetül Kovácsné Füredi Enikő, a megyei közösségfejlesztők egyesülete részéről bejelentette, hogy dokumentumkiadványban tervezik megjelentetni a furugyiak életét. —Szenes— Indulhatunk hitelre Marokkóba? Tegnap délután sajtótájékoztatóval ért véget az „Utazás ’95" Nemzetközi Idegenforgalmi Kiállítás, amely az idén 18. alkalommal került megrendezésre a fővárosban. A kiállításon — többek között — megjelent a békéscsabai Rex Travel Utazási Iroda, a „Tours Group” tagjaként. A sajtótájékoztatón bemutatták a nyári programfüzetet és hallhattunk arról a kedvezményes hitelkonstrukcióról, amelynek igénybevétele esetén a Tours Group-irodákban jelentkező utasok 11 hónap alatt fizethetik ki a részvételi díjat. Ennek részleteiről kérdeztük Ficzere Ferencnét, a békéscsabai Rex Travel Utazási Iroda vezetőjét. — Mennyivel kerülnek ezek a kedvezményes hitelkonstrukciós utak többe, mintha egy összegben fizetnénk, hiszen a forint rohamosan inflálódik? — Ezt a konstrukciót Békéscsabán a Mezőbank tette lehetővé. Vagy 6, vagy 11 hónap alatt fizetheti ki az utas azt az összeget, amelyet igénybe vesz. Ehhez azonban 20 százalék saját erővel kell rendelkezni, és maximum 100 ezer forintot ad a bank. A kamat attól függ, mennyi időre kérik és milyen összeget. Az biztos, hogy a banki kamatnál kedvezőbb lesz. — Nem nagyon hallottunk még a Tours Groupról! Kik ők? — Az ország tizenkilenc magánirodájából szerveződött, az Alfától az Omegáig (ilyen névvel szerepelnek utazási irodák) és a legolcsóbbtól a legdrágább útig terjed a választék. Nál unk már pár ezer forintér is találnak utat, de van több százezer forintos—például — dél-amerikai kirándulás is. — Ez a szerveződés azt is jelenti, hogy felelnek egymásért? — Üzleti kapcsolatban állunk egymással. Ez a társulás önkéntes, mindenki saját felelősségére dolgozik. Nekünk az a legfőbb, hogy az utasok jó minőségű kiszolgálói legyünk. Közös lesz a prospektusunk, ezzel rendkívül nagy összeget tudunk megtakarítani, hiszen közösek a rek- lámaink is. S egymás útjait tudjuk kiajánlani. így az általunk szervezett Sartit, Dél-Afrikát és Marokkót is ajánlják az országban a társirodák. — Ezek szerint a Békéscsabán található Rex Travel is magániroda? — A férjem a tulajdonos, és én vagyok az irodavezető. Nemcsak a megyeszékhelyen, de Békésen is van egy irodánk. AI. Tájékoztató a lakossági betétek és saját kibocsátású értékpapírok kamatairól Lakossági és Junior folyószámlabetét (összegtől függően): — látra szóló betét 8,0—11,0% — lekötött betét 1 hónapra 18,5—21,5% 3 hónapra 20,0—23,0% 6 hónapra 22,0—25,0% 12 hónapra 24,0—27,0% Lakáscélú betétek: — 5 éven túl 25,5% — 1 és 5 év között 24,0% Nyugdíj-előtakarékossági betét: — 1 éven túl 24,0% — 2 éven túl 24,5% — 3 éven túl 25,0% — 5 év után prémium + 1% — 10 év után prémium + 2% Takaréklevél-betét: — 1 éven túl 23,5% — 2 éven túl 24,5% — 3 éven túl 25,0% Kamatozó betétek: — látra szóló 7% — 1 évre lekötött 21% Letéti jegy: 1 éven túl 25% Pénztárjegy III.: féléves lejáratra évi 26% | ORSZÁGOS TAKARÉKPÉNZTÁR ÉS KERESKEDELMI BANK Rt. |