Békés Megyei Hírlap, 1995. március (50. évfolyam, 51-76. szám)

1995-03-14-15 / 62. szám

kRÉKÉS MEGYEI HÍRLAP SPORT * 1995. március 14-15., kedd-szerda Sportbálon az idei esélyekről A Battonyai Testgyakorlók Köre a hét végén rendezte meg a József \o Attila Művelődési Központban a sportbálat. A jól sikerült rendezvé­nyen a tombola mellett hajnali két óráig tartó zenés táncmulatságon vehettek részt a jelen­levők. A zenét a Békéscsabai Baiczer táncze­nekar szolgáltatta; a sportolók bálját a hely­beli kereskedelmi és vendéglátó-ipari egysé­gek szponzorálták. Kérésünkre Lukács István, az egyesület elnöke röviden vázolta a labdrúgó-szakosz- tály helyzetét és rövid távú céljait: — Csapa­tunk a tavaszi fordulóknak az élről vághat neki, így bajnokesélyessé lépett elő. Mivel az önkormányzat a nehéz anyagi helyzete elle­nére is támogatja a sportot, szeretnénk, ha a csapat feljutna az NB III-ba. E célunk megva­lósulásában kulcsszerepe lesz az első öt mér­kőzésnek. Ha az eredmények nem a terv szerint alakulnak, akkor sem esünk kétségbe, célunk ez esetben a dobogó valamelyik foka lesz. A játékosállomány véleményem szerint megállná a helyét magasabb osztályban is, hiszen a Kabára igazolt Géczi Péter és a Szegedi VSE-nek félévre kölcsönadott Tur- bucz Csaba helyére sikerült leigazolni Ma­gyar Csabát Kevermesről, Papp Jánost Me- zőkovácsházáról. További öt tehetséges fia­tal játékosunk szerepel a környező települé­sek csapataiban tavasszal kölcsönjátékos- ként, hosszú távon mindenképpen számítunk rájuk is. K. M.Gy. Kiss Tamás a válogatottban Az Orosházi MTK birkózó-szakosztályának büszkesé­ge, Kiss Tamás ismét hírnevet szer/ett klubjának és természetesen önmagának is. A hét végén Budapesten rendezték meg az ifjúsági birkózók országos válogató versenyét kötöttfogásban, ahol a 68 kilogrammosok között indult 18 ellenfelével. Köztudott, hogy az orosházi sportoló eddig elsősorban szabadfogásban aratta babér­jait (világbajnoki 4. hely), de most bebizonyította, hogy Magyar- országon a kötöttfogásnak ebben a súlycsoportjában sem akad legyőzőre. A döntőben három ellenfelét tussal, a negyediket pontozással verte, így tagja lett az ifjúsági válogatottnak. (A versenyen megsérült, többször kellett hozzá orvost hívni, hogy a törött fülét kezeljék. Ennek ellenére fölényesen győzött.) Minden hónap első keddjén már a fővárosban edz a mezőgaz­dasági technikum harmadikos tanulója, aki készül újabb verse­nyére, amit két hét múlva Egerben rendeznek meg, és természe­tesen júliusban a németországi Európa-bajnokságon is számíta­nak rá a szakemberek. (cs. i.) Görgényi Klára bronzérmes A közelmúltban ren­dezték meg az asztali- tenisz diákolimpia döntőjét Budapesten, a Jégszinházban. Békés me­gyét a rangos eseményen Cső­ke Gabriella és Görgényi Klá­ra, a gyulai Karácsony János Katolikus Általános Iskola és Gimnázium tanulói képvisel­ték. Csőke korosztályánál eggyel magasabb korcsoport­ban indult és a 16-os főtáblára jutott, ahol háromszettes mér­kőzésen kapott ki Vas megye bajnokától. Görgényi Klára a III. kor­csoportban, az általános isko­lások versenyében végig kitű­nően szerepelt és bronzérmet nyert. Az elődöntőben a ké­sőbbi győztes budapesti, Guj- dár Alexandrától szenvedett vereséget. Hazai sikerek Orosházi MTK II.— Békési TE 10:2. NB Il-es női asztalitenisz mérkőzés, Orosháza. A hétközi megyei rangadón 5:0- ra elhúztak a hazaiak. A folyta­tásban is a kék-fehérek voltak a jobbak és megérdemelten nyer­ték az összecsapást a végig becsületesen küzdő vendégek ellen. Győztesek: Lehoczki A., Molnár E. 3—3, Dér, Lehoczki M. 1—1, a Lehoczki A., Molnár E. és a Dér, Kiss Sz. párosok, ill. Nagy Cs. 2. Orosházi MTK—Hajdú­szoboszló 10:6. NB II, férfi, Orosháza. A kék-fehérek hazai környezetben magabiztos győ­zelmet arattak a színvonalas mérkőzésen a kitűnő teljesít­ményt nyújtó Homyák vezérle­tével a hajdúszoboszlóiak ellen. Orosházi győztesek: Homyák 4, Sipos. Viski 2—2, Séllei 1, a Homyák, Sipos páros. Élésker Gyula—Mezőtúr 10:6. NB III, férfi, Gyula. A lendületes, jó iramú mérkőzést mutatja, hogy a hazaiak 3:1-re elengedték az ellenfelet, majd 5:6 után Botyánszki és Thú- róczy hibátlan játékával meg­fordította a mérkőzést. Ebben az időszakban Ipacs és Béres is jókor gyűjtötte be a győzelme­ket. Gyulai győztesek: Bo­tyánszki 4, Béres, Thúróczy 2— 2, Ipacs 1, a Botyánszki, Thu- róczy páros. Battonyai diáksakkozók sikere A battonyai sakkozók r a 11 csapatot felvo- nultató megyei csa­patbajnokságban öt­ven százalékos teljesít­ménnyel jelenleg a középme­zőnyben találhatók. Ha to­vábbra is ilyen eredményt tud­nak elérni, az ötödik-hatodik helyen végezhetnek, ami igen jó teljesítménynek számít, hi­szen a megyei bajnokságban több volt NB Il-es csapat is szerepel. A középiskolások Békés megyei sakkcsapatbajnoksá­gán a Borombós Péter, Nagy Zsolt, Ondos Adám, Sándor Lajos összetételű battonyai csapat a harmadik helyen vég­zett. Ilyen sikert utoljára 15 évvel ezelőtt értek el battonya- iak ezen a versenyen. B.Gy. Kerekes tiszteletkor r A Gyulai R Sport Kerékpáros és Szabadidős Klub a március 15-ei ün­nep tiszteletére gyuláról Békéscsabára kerékpáros tiszteletkört tesz, amelyre fürdővárosból és a megye- székhelyről is várnak min­den kerékpárost, aki csatla­kozni kíván az akcióhoz. Az érdeklődők a gyulai Pe­tőfi téren gyülekezhetnek szerdán 10 órakor, a rajt 10.30-kor lesz. A belváros körbekerekezése után in­dul a csapat Békéscsabára, ahol a Kossuth szobornál — körülbelül 12.30 órakor — csatlakozhatnak hozzá­juk a csabaiak. Páston a serdülők Gyulai FC szurkolói ankét A Gyulai FC NB III-es labdarúgóklubja szurkolói anké- tot tart március 16-án 18 órától a fürdővárosban a Marschal sörözőben, amelyen a klub elnöke és elnökhe­lyettese, Kiss József és Balogh Andor; a technikai vezető, Oláh Imre; a vezető edző, Fodor Sándor és a csapatkapi­tány, Steigerwald Zoltán válaszol a drukkerek kérdéseire. • • » Oregfiúk randevúja Szarvason Szarvason, a városi sportcsarnokban március 15- yit én a közelmúlt menői, az öregfiúk kézilabda- ló csapatai randevúznak egymással. A torna prog­ramja: Szarvas—Mezőtúr 9.00. Békéscsaba— Kondoros 10.00.11 órakor a Szarvas—Mezőtúr öregfiúk teremlabdarúgó-mérkőzés visszavágóját rendezik. A két vesztes kézilabda-együttes 12 órakor mérkőzik a harma­dik helyért. A döntő 13 órakor kezdődik. Békéscsabán rendez­ték meg a napokban a megyei serdülő vívó­bajnokságot. A via­dalon az 1980. január 1-je után született, gyulai és békéscsa­bai fiatalok mérték össze tudá­sukat. A lányoknál a Békés­csabán edző és itt tanuló, de még szentesi színekben ver­senyző Földesi Gabriella győ­zött, míg a fiúknál a jó teljesít­ményt nyújtó gyulai Truczán György végzett az élen. Eredmények. Leány tőr (8 induló). 1. Földesi Gabriella (Szentes), 2. Veress Mariann (Békéscsaba), 3. Kolozsi Me­linda (Gyula). Fiú tőr (18). 1. Truczán György (Gyula), 2. Csamai Gábor, 3. Tóth Rudolf (mindkettő Békéscsaba). Teniszfellegvár Gyulán? Ritka példaértékkel bíró, kétpályás, fóliás csarnokot alakítottak ki a fürdővárosban, ami Tiszán-, sőt Dunán inneni terület tenisz életének fellegvá­rává nőheti ki magát. A bátor vállalkozó, dr. Huszágh József családi .alapon építette fel a he­lyi sporttelep hat salakos pályá­jának tőszomszédságában, az éjjel-nappali üzemelésre készí­tett, ugyancsak salakos fóliater­met. Az ősz óta működő csar­nokban a tréningek mellett a közelmúltban rendezték meg Békés megye első salakos fedett férfi bajnokságát, versenyző és amatőr kategóriában. A csarnok gazdája azonban a környék teniszéletének folya­matossá tételét is szeretné bizto­sítani, és rangos programot hir­dettek meg a teniszszövetség­gel közösen március 18—19-re. A 24-es zárt táblájú versenyre, a ranglista másodosztályú férfi, női játékosai nevezhetnek a szö­vetségben. így lehetőség nyílik a szabadtéri szezon előtt a fel­készülésen túl pontszerzésre is. A ranglista első harminc helye­zettjén kívüliek rajthoz állása igen erős mezőnyt és színvona­las küzdelmeket ígér a szponzo­rok által felajánlott értékes díja­kért, illetve Gyula város fedett pályás bajnoki címéért. Az ér­deklődők számára is ritka cse­megét ígér a várható mezőny, amihez hasonló fedett pályás eseményre csak a legöregebb helyi teniszrajongók emlékez­nek. 1947-ben és 1948-ban ugyanis a grófi kastély lovardá­jában — a mai fedett fürdő épületében — magyar— jugoszláv nemzetközi mérkő­zéseket is játszottak nem kisebb egyéniségek, mint Asbóth, Ka­tona, Fejér és Körmöczi rész­vételével. A nosztalgikus múlt, a biz­tató jelen talán ténylegesen magában hordozza egy újabb vidéki teniszfellegvár csíráit az Alföld Sopronjában. Christian László A megyei férfi bajnokság eredményei. Igazolt ver­senyzők: 1. Sziklai Zsolt (Bé­késcsaba), 2. Hankó Bálint (Bcs.), 3. dr. Vincze Árpád (Gyula) és Viszokai László (Bcs.). Amatőrök: 1. Jaksa Zsolt (Bcs.), 2. Párkány Mi­hály (Kunágota), 3. ifj. Gyi- mesi György (Gy.) és dr. Nagy Tibor (K.). Megyei Utánpótlás Kupa Négy úszóklub rész­vételével a békéscsa­bai Árpád fürdő sátor­tetős medencéjében rendezték meg szombaton a. megyei Utánpótlás Kupa via­dalt, amelyen mintegy 200 ver­senyző lépett rajtkőre. Eredmények. Fiúk. 1984- ben születettek. 100 m pillan­gó: 1. Papp Zsolt 1:23,46, 2. Gajda (mindkettő Bcs. Előre Úszó Klub) 1:25,97,3. Gelego- nya (Bcs. Belvárosi DSK) 1:26,04.200 m vegyes: 1. Gele- gonya Ferenc 2:53,27, 2. Ker­tész (Bcs. EUK) 3:06,14, 3. Papp 3:07,58. 200 m mell: 1. Komolai Koméi (Bcs. EUK) 3:18,90, 2. Kertész 3:19,94, 3. Gelegonya 3:23,92. 1985-ben születettek. 200 m gyors: 1. Dinya Tamás 2:37,26,2. Fülöp (mindkettő Bcs. EÚK) 2:42,87, 3. Prekop (Bcs. Belvárosi DSK) 2:46,72.200 m mell: 1. Prekop Tamás 3:19,58, 2. Dinya 3:20,06,3. Jancsika (Bcs. EUK) 3:28,04.1986-ban születettek. 200 m mell: 1. Horváth Ferenc (Orosházi Úszóegyesület) 3:46,24, 2. Páskai 3:54,47, 3. Zleovszki (mindkettő Bcs. Bel­városi DSK) 3:55,36. 200 m gyors: 1. Zleovszki Zsolt 3:12,53,2. Horváth 3:16,80, 3. Páskai 3:34,13. 1987-ben születettek. 100 m mell: 1. Tóth Tibor 1:43,67,2. Kotroczó (mindkettő Bcs. EUK) 1:58,80, 3. Fehér (Orosháza) 2:00,64. 200 m gyors: 1. Tóth Tibor 3:04,20, 2. Jambrich, 3:53,66, 3. Séllei (mindkettő Bcs. EUK) 3:54,26.1988-ban születettek. 50 m hát: 1. Szegedi Szabolcs 58,46, 2. Török 1:01,84, 3. Gi- ricz (mindhárom Bcs. EUK) 1:07,85. Leányok. 1984-ben születettek. 100 m pillangó: 1. Polonka Viktória 1:23,50, 2. Miklós 1:25,76, 3. Sipaki (mindhárom Bcs. EUK) 1:26,14.200 m gyors: 1.Miklós Adrienn 2:39,24, 2. Polonka 2:41,76, 3. Sipaki 2:49,68. 1985-ben születettek. 200 m gyors: 1. Csüllög Anett 2:40,20, 2. Szemenyei 2:52,14, 3. Róza (mindhárom Bcs. EÚK) 2:59,03. 200 m mell: 1. Simon Julianna 3:26,17, 2. Kiskó (mindkettő Bcs. EUK) 3:29,35, 3. Csüllög 3:35,60. 1986-ban születettek. 200 mell: 1. Barna Beáta 3:40,40,2. Balázs (mind­kettő Bcs. EUK) 3:40,66,3. Tö­rök (Bcs. Belvárosi DSK) 3:41,45.200 m gyors: 1. Giricz Bojána 2:56,00, 2. Lendvai (mindkettő Bcs. EUK) 3:00,82, 3. Török 3:02,30. 1987-ben születettek. 100 m hát: 1. Soly- mosi Nóra 1:43,94, 2. Fábián Anna 2:00,50,3. Fábián Andrea (mindhárom Bcs. EUK) 2:03,50. 200 m gyors: 1. Soly- mosi Nóra 3:35,02, 2. Fábián Anna 3:46,01,3. Fábián Andrea 3:52,23.1988-ban születettek. 50 m hát: 1. Balázs Vera 1:01,52, 2. Vass (mindkettő Bcs. EUK) 1:02,87, 3. Orosz (Bcs. Belvárosi DSK) 1:15,17. Országos aerobik verseny Békéscsabán ' Szombaton Békéscsabán, a városi sportcsarnokban országos pénzdíjas aerobik versenyt rendeznek. A 11 órakor kezdődő viadalon női és férfi egyéni számokban, párosban és a csapat- versenyben mérik össze tudásukat a résztvevők. Az előzetes nevezések alapján a sportág hazai legjobbjai is eljönnek a Viharsarokba, így a szófiai Európa-bajnokságon aranyérmet szerzett magyar csapat (Katus Attila, Katus Tamás, Szentgyörgyi Rómeó), a női verseny ezüstérmese Simkó Andrea, a férfiak második helyezettje, Körtvélyessy Ákos és a bronzérmes páros, amelynek tagjai: Bolla Marianna és Dóczi Dorottya. A szervezők kiegészítő programokról is gondoskodtak. Be­mutatkoznak a Békés megyei csoportok, fellép az Akvaline Torna Club, Békéscsaba magyar bajnok női csapata, divatbemu­tatót tartanak a Double M divatstűdió közreműködésével. A verseny végén közös aerobik lesz, Simkó Andrea és Tatár András vezetésével. Teremfoci Orosházán a sportcsar­nokban a záró forduló mérkőzéseit játszották a Farsang Kupa Te- remlabdarúgó-tomán. Eredmények: DréherKft.— Bokafogó 1—4, Barkács SE— 612. ITSK 4—1, Detoxi— DréherKft. 1—0, Biggi Boys— 612 ITSK 2—1, Bokafogó— Detoxi 1—0, Barkács SE— Biggi Boys 0—0, Meteor— Kőszegi Csuklyások 3—-3, Bás­tya—Vasműszaki Bolt 4—0, Sördögök—Meteor 1—0, Bás­tya—Kóbor FC 3—0, Sördö­gök—Kőszegi Csuklyások 6— I, Kóbort FC—Vasműszaki Bolt 5—3, Mezőnyfölény— Atlético Koccintó 2—1, Me­zőnyfölény—Liget SC 3—2, Atlético Koccintó—Liget SC 0—0, Sógorok—Határőrség 5—3, OMTK Ifjúsági—Újélet II. 2—1, Kardoskút—Fárosz 2—1, Gádoros—OMTK Ifjú­sági 3—2, Potom Shop Szuper­info—Fárosz 2—1, Újélet II— Gádoros 1—1, Kardoskút— Potom Shop Szuperinfo 1—0, Jäger Söröző—Egzotic 4—0, Orsi FC—Favorit 4—0, Előre Favorit—Egzotic 4—1, Barát­ság—Favorit 6—0, Előre Favo­rit—Jäger Söröző 2—0, Barát­ság—Orsi FC 4— 1, Mezőnyfö- lény—Bástya 2—1, Kardos­kút—Bokafogó 1—1, Előre Fa­vorit—Barkács SE 2—1, Sógo­rok—Sördögök 4—1, Békés- sámson Oilers Öreg Pecás 2— 1, Gádoros—Barátság 3—0, Kar­doskút—Mezőnyfölény 4—1, Békéssámson—Gádoros 2—2, Előre Favorit—Kardoskút 2— 0, Előre Favorit—Gádoros 1— 1, Gádoros—Kardoskút 4—1. Az Előre Favorit—Sógorok ta­lálkozó félbeszakadt. A Farsang Kupa végered­ménye: I. Gádoros, 2. Előre Favorit, 3. Kardoskút. Gólki­rály: Dani Péter (Előre Favorit) 8 találattal. Idegenbeli kézilabdás győzelem Kiskunhalas—Bé- r késcsabai NKC18— ^ . 29 (7—15). NB I-es leány ifjúsági kézi­labda-mérkőzés. Kiskunhalas, 100 néző. V.: Szűcs, Tárnok. Békéscsaba: Szigeti — Rúzs- Molnár 4, Félix 3, KRISTA 2, GYUSKA 4, Felegyi 3, VA- LYUCH 6. Cs.: Klembucz (kapus), Medvegy 4, Kánya 1, Hajdú 1, Ancsin 1. Edző: Csu- lik Pál. Újabb magabiztos győ­zelmet arattak a békéscsabai ifisták, valamennyi mezőnyjá­tékos eredményes volt. Jól mutatkozott be az ifjúsági csa­patban a serdülőkorú Ancsin Katalin. A csapat valamennyi tagja dicséretet érdemel telje­sítményéért. A sarkadiak másodikok Lapunk március 7-i számában jelent meg az Orosházán ren­dezett megyei népi játék és sportjáték fesztiválról szóló tudósításunk. Ebben sajnála­tos félreértés miatt a népi játé­kokban közölt sorrend tévesen jelent meg. A második helyen a Sarkadi 1. Számú Általános Iskola csapata végzett az oros­háziak mögött, s nem a gyulai­ak mint írtuk. A városok verse­nyében a negyedik helyen vég­zett Sarkad. Szabó Gyulánétól az iskola pedagógusától meg­tudtuk a sarkadi gyerekek készülnek az 1996-os Gyulán megrendezésre kerülő népi já­ték és sportfesztiválra.

Next

/
Thumbnails
Contents