Békés Megyei Hírlap, 1995. március (50. évfolyam, 51-76. szám)

1995-03-10 / 59. szám

o S.KÉKÉS MEGYEI HÍRLAP MEZŐKOVÁCSHÁZA ÉS KÖRNYÉKE Sofőrből lett vállalkozó Mezőkovácsháza címere Hírek Nőnap. A medgyesegyházi Nyugdíjas klub március 11-én 18 órától a művelődési ház előcsarnokában tartja hagyo­mányos nőnapi rendezvényét. Mint a korábbi években az idén is lesz vacsora, tánc és tombola. A rendezvényen részt vesznek a bánkúti és medgyesegyházi nyugdíjasok. Szalagavató. A mezőko­vácsházi Hunyadi János Gim­názium tanulói március 4-én tartották szalagavató báljukat a művelődési központban. A műsorban fellépő harmadik osztály gondoskodott a vidám hangulatról, a disjockey pedig a kellemes szórakozásról. Farsang. Magyarbánhe- gyesen február végén rendez­ték meg az iskolások farsangi bálját. Az alsó tagozatosok egyéni jelmezeket készítettek, a felsősök pedig osztályonként 15 perces jeleneteket adtak elő. A műsorban fellépő Gu­lyás Nándor szintetizátoron játszott, Kovács Eszter éne­kelt. A kellemes hangulatot tombolasorsolás tette még iz­galmasabbá. A rendezvényt helyi társadalmi és pártszerve­zetek vezetői, valamint egyéni vállalkozók támogatták. Új kapu. Nagybánhegyes úgynevezett kis-iskolájában a régi bejáratot új, míves, fara­gott kapuval látják el. A szép­ségében megújult kaput az ön- kormányzati hivatal asztalos­műhelyében Albert Pál és Tí­már István készítette. Községi rendezvény. Végegyházán március 8-án — az önkormányzat megvendé- gelésében — közös nőnapi rendezvényre került sor a mű­velődési házban, ahová a női lakosság kapott meghívást. Az oldalt írta és szerkesztette: Halasi Mária. Telefon: (68) 381 -555. Rádiótelefon: 06(60)304-369 Fax: (68) 381-851. A fotó: Lehoczky Péter Medgyesegyházán a Nagyka­marás felé vezető út mellett található egy magánvállalko­zásként üzemelő tüzép. Ma, amikor köztudottan kevés az építkezés vajon megéri-e az üzemeltetés? — kérdeztük Szamosi Mihály vállalkozótól. — Két éve indult ez a csalá­di vállalkozás. Eredetileg fu­varozással foglalkoztunk és a gépkocsiknak „néztük ki” ezt a helyet, amely a téeszé volt. Sofőrként éltem le az életem és ahogy a gyerekek nőttek a kényszer rávitt a továbblépés­re. Tulajdonképpen egy Zsi­gulival és egy utánfutóval kezdtünk, majd fokozatosan bővült az üzlet. Voltak mély­pontok az életünkben, fogcsi­Diákférőhely. A magyarbán- hegyesi diákotthonban — a te­tőtér beépítésével — férőhe­lyet szeretnének bővíteni 1996-tól, amelyre a Művelő­dési Minisztériumhoz nyújtot­tak be pályázatot. A közel 8 millió forintos beruházást a megyei önkormányzat is tá­mogatja. Házibajnokság. A medgyes­egyházi általános iskolában az alsó tagozatosoknak házibaj­nokságot rendeztek a hétvégén a sportcsarnokban Nagy Attila pedagógus vezetésével. Az igen komoly feladatokkal tar­kított staféta és váltó ver­senyszámokban 80 gyermek vett részt. A győztesek okleve­korgatva, de átküzdöttük ma­gunkat. Próbáltuk kihasználni a mezőgazdaság átalakulását és kerestük mire van szükség. Amint látja, nem egy glancos tüzépről van szó, mindig azt hozzuk, ami kell. A cementet, a sódert — ha nagy tételben szállítjuk — lehetetlen mázsá­jával eladogatni. A kényszer hozta a megoldást. Itt megvá­sárolható az egy talicska sóder is, ami a tatarozáshoz kell. „Egy kis cement, egy kis ♦mész” elven a tüzép a kereske­delmen túl alkalom az áruszál­lításra is, amit a két fiammal végzek. Az ember mindig ke­res valami újat. Van itt hullám­pala, 4—5 fajta szén, akác tű­zifa és többféle műtrágya. let és édességcsomagokat kap­tak. Három város vetélkedik. A mezőkovácsházi városi könyvtárban március 14-én rendezik meg immár ötödik alkalommal a Középiskolá­sok történelmi vetélkedőjét. A márciusi eseményekhez kap­csolódó feladatok között írá­sos és tréfás gyakorlati megol­dások is szerepelnek. Mint a korábbi években, most is Bat- tonya, Mezőhegyes és Mező­kovácsháza középiskoláiból indulnak csapatok és a győz­tes ezúttal véglegesen birtok­ba veheti a vándorserleget. Az eseményeknek külön izgal­mat ad, hogy Mezőhegyes és Minden szállítási, rakodási igényt igyekszünk kiszolgál­ni. Kisebbeket lépünk, de biz­tosan. A mostani évek a legne­hezebbek. A mezőgazdaság rossz évet zárt. Nem úgy van, mint régen: ma már nem hord­juk a gabonát exportra. Az építkezés kevés. Ráadásul minden drága: a gépek fenn­tartása, az üzemanyag, az adó. Miben bízunk? Reméljük a gyermekek utáni új szociális kedvezmény hoz egy kis építé­si kedvet. Gondolok itt a tégla, cementfélék, tetőanyagok áru­sítására. No, és hátha az idén több magtárat, színt, tárolót építenek az emberek. Az ellá­tás rajtunk biztosan nem mú­lik! Mezőkovácsháza között holt­verseny van. A várhatóan jó hangulat mellett, a résztvevők sok értékes díjban részesül­nek. Tizenötödike. Medgyesegy­házán március 15-én délelőtt nyílik a művelődési házban Puj Tivadar, gyulai szobrász- művész kiállítása, amelyet dr. Pilánné Rúzsa Ildikó tanár nyit meg. A kiállítás megrendezé­sét Fábián Irén muzeológus vállalta fel. Kilenc órától az általános iskolások adnak mű­sort. Ezt követően koszorúzás­ra kerül sor a Kossuth téri em­lékműnél, ahol Halasi László evangélikus lelkész mond ün­nepi beszédet. Tüzép vállalkozásban. Medgyesegyházán Szamosi Mihály és fiai néven működik az a családi vállalkozás, ahol a tüzelőtől az építőanyagig szinte mindent a lakosság igénye alapján igyekeznek beszerezni Mozaikok innen-onnan Mesél az életem Tompa Ádám állami díjas pe­dagógussal egy szakdolgozat révén ismerkedtem meg Ma- gyarbánhegyesen. Élettapasz­talata nagy hatással volt rám, midőn hallgattam a mindenna­pokról szóló beszámolóját. — A gyermekkoromra min­dig szívesen emlékszem vissza. Almáskamaráson éltünk a nagyapáméknál és egyszerű pa­rasztgyerek voltam. Hatan vol­tunk testvérek, szerény körül­mények között nevelkedtünk. Tizenkét évesen Aradra kerül­tem a polgáriba, majd Szegedre a tanítóképzőbe. Szerettem ta­nulni, de egyébként olyan diák voltam én is, mint az összes többi — mondta elmélázva. Emlékszem, 17 éves lehettem, amikor egyik nap osztálytár­sammal meglógtunk az iskolá­ból. Gondoltuk, borozgatunk egyet. Másnap aztán felszólítot­tak magyarórán, de úgy zúgott a fejem, hogy nem is értettem a kérdést. így történt ez másnap, sőt harmadnap is. A magyarta­nítóm ekkor közölte: nem me­hetek képesítőre, sőt oklevelet se kapok. Utána hiába tanultam, de év végéig nem feleltetett. Végül a bizonyítványomon meg csak ámultam, képzelheti, kitűnőt kaptam. A tanítóm ennyit tett hozzá: hét kitűnő dol­gozat mellett milyen címen bukjon meg? Régi és nagyon szép idők voltak ezek. 1916-ban besoroztak kato­nának. Gyerekfejjel, még 18 éves se voltam, Lengyelor­szágba kerültem. Furcsa volt a harctér. A román katonák, akikkel együtt harcoltunk na­gyon féltek. Eleinte mi is, de gondoltuk, ebből nem élünk meg. Kétszer sebesültem. Mindkét esetben szerencsém volt. Hogy mi volt a legször­nyűbb élmény? Tudja, én nem szívesen használtam a fegy­vert. Egyszer lőttem meg egy orosz katonát, s azóta is gon­dolok rá, vajon mi lett vele? Háború ide vagy oda, nekem örök szégyenem marad. 1919 januárjában leszereltek, s ek­kor jelentkeztem tanítói szol­gálatra. Egy kis romániai köz­ségbe, Kürtösre helyeztek. Három osztályt kaptam 73 gyerekkel. A tanév végén Ara­don hűségesküt kellett volna tennem a román államra, de ezt nem vállaltam. Hazatér­tem. Egy Kunágotától 7 kilo­méterre fekvő tanyaiskolában kaptam állást, ahol 102 gyer­A gyerekekért élt, gkiket szeretettel tanított Tompa Ádám magyarbánhegyesi pedagógus meket bíztak rám. Őket már két éve nem volt, aki tanítsa. Nagy tempóban, időt és fárad­ságot nem ismerve, haladtunk, amely meghozta gyümölcsét. Hamarosan mindenki levizs­gázott. Közben megismer­kedtem egy kedves, aranyos tanítónővel, akit 1920 őszén 1995. március 10., péntek Szemléletváltozás kell Egyre divatosabb a ,,.kisebbséget” emleget­ni és a ,,kisebbségnek’’ programot szervez­ni. De valójában igénylik-e? Ez a gondolat foglalkoztatott, amikor a napokban részt vettem az egyik cigányfórumon. Eltűnőd­tem: vajon nem túl „erőszakos” ez a hirtelen feléjük fordulás? Hozzászólásaikkal azonban meggyőztek. Jól látják a sajátos, speciális problémáikat és igényük van a felemelkedésre. A megszokás azonban nagy úr. Kínálhat ugyanis a társadalom jobbnál jobb lehetőséget, semmit se ér, ha az érintettek önmaguk nem tesznek érte. Ezt igen szemléletesen a megyei etnikai kisebbség titkára így fogal­mazta meg: „Először önmagunkban, önmagunk közt kell a szemléletet gyakorlattá tenni, hogy*együtt gondolkodhas­sunk a társadalom minden rétegével. A cigányságnak fontos, hogy igénye legyen a tanulásra, a gyermekek szakmai képzésére és önmaguk életvitelének jobbítására. Mert a tudás mindenkinek érték, bármilyen színű is a bőrünk. Minden a „tudásnak megnyert” ember új értéket teremt. Csak a szemléletmód változása adhat alapot arra, hogy a kapcsolatteremtő készség a jövőben realizálódjon. Csak így lehet a dolognak — szócséplés helyett!—pers­pektívája.’ Oktatási előirányzat Nagykamaráson az általános iskolában 14 pedagógus irá­nyítása mellett 135 gyermek tanul, valamint 72 az óvodá­sok száma. Az oktatási és köz- művelődési intézményeket összefogó AMK idei gazdál­kodásáról a közelmúltban Mittnacht Jánosné igazgató­nővel beszélgettünk. — Az éves költségvetésben 21 millió forintot irányoztak elő az ÁMK-ra. A számítások alapján azonban 26,5 millió kellene a feladatok teljes körű elvégzésére. Ebből 2,5 millió forint saját bevétel (bérlet, ét­keztetés), így 3 millió forint hiányzik a működéshez. A kia­dásainkat több előre nem lát­ható dolog is növelheti. A gon­dok egy részén kívánt enyhíte­ni a testület azzal, hogy az 1994. évi pénzmaradványun­kat visszautalta egy számító- gépes szaktanterem kialakítá­sára. Ez 5-6 gép vásárlására lesz elég, amelyeket egyfajta rendszerbe szeretnénk beköt­ni. Elképzelésünk hosszabb távra szól. Szeretnénk a nem­zeti alaptanterv figyelembe­vételével olyan lehetőséget kí­nálni a 9. és 10. osztály képzé­sére, akik erről bizonyítványt kapnának. Szintén keressük a megoldását — mivel szakem­berünk van — a felnőtt tanfo­lyamnak is. A működésünk szinten tartható, fejleszteni — bár több elképzelésünk is van — nem tudunk, hisz tudjuk, ez települési szinten is visszafo­gott. Deák Péter szellemében A Mezőkovácsházi TE labda­rúgó-szakosztály egyik legna­gyobb tehetsége Deák Péter, a II. Világháború előtti idők fo­cistája és Dél-Magyarország legnagyobb labdarúgó egyéni­sége volt. Játékával képes volt akár egyedül is eldönteni a meccset. Többször hívták fő­városi csapatokhoz, de ő nem hagyta el szülőhelyét. 1944. júniusában SAS behí­vót kapott. November végén esett fogságba. Borisovba került egy hatalmas fogolytá­borba. Itt megszervezte a lab­darúgást, amely a táborlakók egyedüli szórakozása volt. So­kan megismerték és a nagyha­talmú táborparancsnok is szí­feleségül vettem. 1922-ben Bírópusztára kerültem, ahol 17 évig voltam tanfelügyelő. Született egy lányom és két fiam. Nagy szeretetben éltünk és rengeteg örömet okozott a családom. 1939 októberében kerültem ide Magyarbánhe- gyesre. Igazgatói állást kap­tam, de pár év múlva közbe­szólt a II. Világháború. Ismét menni kellett. Németországba vonultunk, ahol főhadnagy lettem a seregen belül. Hama­rosan amerikaiak fogságába kerültünk. Szerencsénk volt, mert nem sokat foglalkoztak velünk, soha nem bántottak. Emlékszem egy kórházpa­rancsnok kivételével minden­ki örült, amikor vége lett a háborúnak. Különös ember volt, neki sikert jelentett a há­ború, már ami a kórház látoga­tottságát illeti. 1946-ban végre hazákerültem. vébe zárta. 1946. március 11- én fakitermelésre a közeli er­dőbe vezényelték. A vele dol­gozó földije Varga János el­mondta, hogy 4—5 fát vágtak ki, amikor pihenés közben a mellettük levő székely gyerek hirtelen felkiáltott: „dől a fa!” Ók menekültek, de a nagy hó és a köpeny akadályozta a fu­tást. Deák Péter egy fa mellé feküdt, de a kidőlt fa egyik ága a fejét találta el. Másnap 37 éves korában temették el a vá­ros temetőjében és senki sem kísérhette el utolsó útjára. Te­hetsége még e sok év után is tiszteletet érdemel! Hetényi György HELYTÖRTÉNÉSZ Csanád megyéhez tartoz­tunk, aztán amikor Békés me­gye lett a nevünk, megyei ve­zető szakfelügyelő lettem. Ti­zenegy évi munka után járási tanulmányi felügyelőként nyugdíjaztak, de még így is ledolgoztam hét évet. 1956- ban zűrzavaros idők jártak. Mezőkovácsházán kineveztek a Járási Bizottság elnökének, de nem vállaltam el. Nem akartam senkinek az ellensége lenni. Az állami díjamról? Erről igazán nem szívesen beszélek, mert az olyan, mintha dicse­kednék. A tanfelügyelői mun­kám után kaptam 1965 áprili­sában. Szerintem ez egy vélet­len volt. A munkámnak éltem, de soha nem vártam elisme­rést. Egyszerűen csak szeret­tem a gyerekeket és szerettem tanítani, ennyi az egész! Oi.áh Gyöngyi

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents