Békés Megyei Hírlap, 1995. március (50. évfolyam, 51-76. szám)
1995-03-09 / 58. szám
1995. március 9., csütörtök REND-ES OLDAL Aki számon tartja (közlekedési) bűneinket amennyivel több a férfivezető, annyival több balesetet is okoznak. Persze láttam már „libát”... De az is tény: egy- egy ködös reggelen tízből nyolc kivilá- gítatlan kocsit férfi vezet. — Érte már kudarc? Előfordult időnként. Több, eleve „halálra ítélt” üggyel is találkoztam, amikor látszott, hogy törvényes eszközökkel nem tudunk bizonyítani. Ilyenkor megrendül az ember jogba, igazságszolgáltatásba vetett hite. — Miként bánnak önökkel a férfi kollégáik, milyen a megbecsültségük? — Annak idején tízen szereltünk fel nők. Akkoriban volt, aki vigyázott, figyelt ránk, volt, aki nem. Mára szakmailag eljutottunk oda, ahova kell, s e szeRuzsinszki Eszter rendőr zászlós tíz éve teljesít szolgálatot Fotó: Lehoczky Péter Kölcsönöztek, s menten eladták Hírek Tyúktolvaj. Gyulán, pontosabban a Csíkoséren tíz hétvégi ház állatállományát dézsmálta meg Megyeri Sándor, aki korábban már többször volt büntetve. Amikor a gyanúsítottat elfogták, beismerte, hogy állatokat lopott, amelyeket azután értékesített. (Ró)fáztak. A MÁV Békéscsabai Állomásfőnöksége a közelmúltban feljelentést tett ismeretlen tettes(ek) ellen, aki(k) a Kétegyháza és Szabadkígyós közötti pályaszakasz mellett kivágták és elszállították az akácfákat. Néhány órával később már megvoltak a tettesek, akiknél megtalálták a 70 000 forint értékre becsült farakományt. Magukat nem tudták kivágni... Besurrantak és... A Csanádapácán, illetve Med- gyesegyházán élő Oláh Ildikó és Faragó Hajnalka besurranásos lopással gyanúsíthatok. A fekete hajú, fejkendős hölgyek különböző apróságok árusításának ürügyén kopogtattak be a házakhoz. De igazán akkor érezték magukat elemükben, ha nem találtak senkit odahaza, hiszen ilyenkor eltulajdoníthatták a fellelhető értékeket. A besurranó tolvajokat — lakossági bejelentés alapján — a kétegyházi rendőrőrs beosztottjai „fülelték le”. Árvíz az ABC-ben. Mezőkovácsházán a mezőhegye- si és a battonyai út kereszteződésében már hosszú ideje üresen áll az áfész volt Vadásztanya étterme, illetve a mellette levő ABC épülete. Talán ez az elhagyatottság szúrt szemet a tolvajoknak is, mert betörve a épületrészekbe különféle nagy értékű berendezéseket szereltek le és vittek el. Az ingatlan hátsó udvarán egy fémlemezzel elhatárolt kompresszorház csatlakozik az éttermi részhez, amelyet szintén feltörtek és onnan kiszereltek 2 darab kompresszort, valamint egy hűtőventillátort. A volt éttermi részből elvittek még 4 radiátort is, majd vandál módon elfűrészelték a csöveket, és így elfolyt a hűtőfolyadék, valamint a csövekben levő víz is. Ezáltal az épületet több napig nagy mennyiségű víz árasztotta el, amellyel további károkat okoztak a szövetkezetnek. Az eltulajdonított érték mintegy 130 ezer forintot tesz ki. Az ügyben a rendőrség ismeretlen tettes ellen folytat nyomozást. A közalkalmazott nők nélkül talán meg sem lenne a rendőrség, sőt manapság már a hivatásos állományú rendőrnők sem keltenek feltűnést. Közéjük tartozik Ruzsinszki Eszter rendőr zászlós is, aki a Békéscsabai Rendőrkapitányság közlekedési osztályán vizsgálóként dolgozik. A megye- székhelyen lett rendőr, járőrként kezdte immár tíz éve. Budapesten járt alapfokú rendőriskolára, aztán elvégezte a zászlósképzőt. — Eleve erre az osztályra kerültem, három évig traffi- paxoztam a fehér „kocka” Ladával—emlékszik vissza a kezdetekre Ruzsinszki Eszter. — Öt éve viszont közlekedési bűncselekmények vizsgálatával foglalkozom — negyedmagammal. Hetente felváltva adunk ügyeletet, s akkor kell a helyszínre mennünk, ha halállal jár a baleset vagy okozója elmegy a helyszínről. — Mit tapasztal, hogyan vezetnek a nők? — Nincs különbség, Az elmúlt időszakban rossz idők jártak a Szanazug gyulai oldalán lévő hétvégi házakra. A kifosztott tulajdonosok többször is betöréshez hívták ki a rendőröket. Ki gondolta volna, hogy a nyomozók segítségére egy ellopott bicikli siet. Történt, hogy a gyulai kórNéró volt a neve, és az autókra vigyázott. A 2 éves németjuhász kutya egy csabai vállalkozó hűséges társa volt, a Be- rényi úti temető és a Széna utca által határolt autókereskedésben ő volt az őrszem éjszaka. Ki gondolta volna, hogy egyszer nem a járgányok, hanem ez a szép, fajtiszta állat „akad meg a szemén” valakinek. Néró nyomait — meg egy kétlábúét — a temető puha földjén találták meg a rendőrök. Kivágott drótkerítés és a kutya hűlt helye bizonyította: itt kérem nem járgányt, hanem ebet zsákmányoltak! A gazdi nem tehetett mást, újabb kutya után nézett. Talált is hamarosan egy 6 hónapos németházban járva az egyik hölgy felismerte ellopott kerékpárját. Értesítette a rendőröket, hátha elcsíphetik a tolvajt. Nem számítottrosszul. Később valóban megjelent K. M. kiskorú, de mielőtt rápattanhatott volna a járgányra, a rendőrök előállították. A fiatalember pecsétes számlával juhászt, gondolta, a telepre szoktatja, s lehet belőle még olyan éber segítő, mint elődje. Nem volt ideje bizonyítani. A kölyökkutya Néró sorsára jutott; ő a villanyoszlopnál kibontott kerítésen át távozott tolvajával. Lám, a tolvajok újabban a kutyákra harapnak. Áz ebtulajdonosok, főleg, ha állataikat valaminek az őrzésére tanítják be, jobb, ha kitalálnak valamit kutyáik megvédésére. Az sem árt, ha valamiképpen összefognak, és segítenek egymáson. Mint például Nérón, a 6 hónapos kölyökkutyán és gazdáján. Aki tud valamit a sorsukról, hívja Békéscsabán a 326-100-as telefont! L. E. Rozoga rács mögött Az alábbi eset még február közepén történt, de a sértett a napokban került ki az orosházi kórházból. Az előzményekhez hozzátartozik, hogy a lakótársak jelezték a rendőrségnek, valami nincs rendjén az idős szomszéd körül, mert annak albérlője molesztálja szegényt. Az albérlő pedig nem más, mint Horváth Mihály, népszerűbb nevén Rozoga, aki elég gyakran került már összetűzésbe a törvénnyel. Amikor a rend őrei a helyszínre siettek, az idős embert be is kellett, hogy szállítsák a kórházba, mert olyan rossz állapotban volt szegény. Ott már el merte mondani — 8 napon túl gyógyuló sebeit viselve —, hogy Rozoga többször bántalmazta őt, pénzt kért tőle. Az alvilági alak azóta hűsöl, a bíróság letartóztatta rablás miatt. rint ítélnek meg bennünket. A rendőröket közismerten nem fizetik túl, így a nőket sem. Tíz év után, kiemelt családi pótlékkal huszonötezer nettót viszek haza, ebből élünk a gyerekemmel. S közben állandóan készenlétben állunk, s mindennek ki vagyunk téve. K. A. J. próbálta igazolni, hogy jogos tulajdonáról van szó, de ez csak olaj volt a tűzre. Kiderült, hogy a bélyegzőt az egyik feltört szana- zugi házból vitték el. K. M. beismerte, hogy abba a házba ő tört be, ezenkívül pedig más lopások is a számlájára írhatók. (Lovász) Hovatovább népszokássá válik Gyulán a „kölcsönzős” trükk, amellyel gyorsan lehet pénzt szerezni. Az eljárás egyszerű: valamilyen műszaki cikket kiveszünk a kölcsönzőből és gyorsan túladunk rajta. S. Katalin gyulai lakos az Astra Videotékából három videokazettát kölcsönzött, amelyeket szinte azonnal értékesített K. Gy. és Sz. N. fiatalkorúak segítségével. Máskor a Pasa Tékából vitt el egy Nintendo videojátékot és kazettákat. S. Katalin az egyik szórakozóhelyen akart éppen túladni a videojátékon, de a rendőrök igazoltatták és nem tudott elszámolni az eredetéről. Sz. N. azzal gyanúsítható, hogy ugyancsak a Pasa Tékából kivett kazettákat értékesített, de csabai kölcsönzőkből is elhoDékány Mihály büntetett előéletű, budapesti lakos január 11 - én betört az egyik nyaralóba Gyula-Városerdőn, majd — mint aki jól végezte dolgát — otthonosan berendezkedett. Evett, ivott, lepihent, majd egymás után feltörte a környék nyaralóit. Amikor elegendő értéket összegyűjtött, felkerekedett, hogy Gyulán értékesítse az eltulajdonított tárgyakat. De az ördöghöz hasonlatosan — akiről köztudomású, hogy nem alszik — Deák úr sem vesztette el éberségét útközben, még feltört egy elébe kerülő Ifa típusú tehergépjárművet is. A baj akkor kezdődött, amikor a rendőröknek szemet szúrt a város szélén a—vállán gázpazott videojátékot, programot. Sz. N. fiatal kora ellenére már érintve volt sikkasztási, csalási, zsarolási ügyben, de a számláján szerepel súlyos testi sértés és csoportosan elkövetett garázdaság is. (Előző ügyei ügyészi szakban vannak.) A gyulai Gy ivisek közül F. A. videomagnóval játszotta el a kölcsönzős trükköt. N. R. pedig a vas-műszaki boltból vett ki szőnyegtisztítót saját személyivel, ami nem gátolta meg abban, hogy túladjon rajta. (Egyébként N. R. más ügyekben is összeütközésbe került a törvényekkel, B. Cs. és B. B. — ugyancsak fiatalkorúak — társaságában. A csabai rendőrkapitányság gépjárműlopás és más bűncselekmények miatt folytat ellenük eljárást.) Lovász Sándor lackot cipelő — gyalogos férfi. Az előállítást hamarosan beismerő vallomás követte, de Dé- kány úr másnap szabadon távozhatott, hiszen nem voltak meg az előzetes letartóztatásának indokai. Igen ám, de néhány nap múltán ismét bejelentés érkezett a rendőrségre, hogy hétvégi házakat törtek fel Gyula- Városerdőn. A nyomok alapján feltételezhették, hogy ismét Dé- kány úr volt az elkövető, ezért elfogatóparancsot adtak ki ellene. Időközben az egyik pesti rendőrkapitányság is körözni kezdte a büntetett előéletű férfit. A keresés sikerrel járt, Dé- kány Mihályt Budapesten helyezték előzetes letartóztatásba. L.S. Szemesnek áll a világ? A sok torkolaté csomópontokban különösen nagy figyelemmel Kell kísérni a közlekedési partnerek mozgását. Vannak, akik nem rendelkeznek helyismerettel, ezért több időre van szükségük az elsőbbségi helyzet eldöntéséhez, a haladási irány megválasztásához. Veszélyes, ha ilyenkor a környéket jól ismerők—a többiek bizonytalankodását kihasználva — „kilőnek" a sorból. Különösen elítélendő ez a magatartásuk, ha pontosan tudják: az adott helyzetben nincs elsőbbségük -— figyelmeztet a Békés Megyei Balesetmegelőzési Bizottság Rajz: Jelinek Lajos E& KAMATEMELÉS!^ a MEZŐBANK RT. fiókjaiban BÉKÉSCSABA, Munkácsy u. 2. GYULA, Városház u. 16. MEZŐKOVÁCSHÁZA, Alkotmány u. 53. Mezőt amart. MeZŐBAMART A MeZŐBAMART **MEZŐBANK MeZŐBAMART. Mez Út am art. Mezül am A RT. MeZŐBAMART. HíZOiAMA RT. MezÓSAMA RT MfZőlAMART. Mezői AMA RT. MeZŐBAMART. KAMA Tn "EZOa*"K*T. TAKARÉKBETÉTKÖNYV MeZŐBAMART. MeZŐBAMART. MeZŐBAMART. BANK KAMATOZÓ TAKARÉKBETÉTKÖNYV • Látra szóló 16.5% KINCSES TAKARÉKBETÉTKÖNYV • Minimum: 500.000.- Ft 6 hónapos 12 hónapos 27 % 28 % KAMATOZÓ JEGY Lekötési idő (nap) 30 31-60 61-90 91 121 151 181 211-120-150-180-210-240 241-270 Éves kamat sávosan (%) 22.5 23.0 23.5 24.5 25.5 26.5 27.5 29.5 33.0 Zöld út m »ikerhez ‘Maratott ‘Betétjegy 3 éves futamidő első évre fix_ kamat: 27 % a második és harmadik évben változó kamat lejáratkor kamatos kamat Ä koínap biztonsága SPRINT BETÉTJEGY 3, 6.9 hónapos futamidő fix kamatozású 3 hónapra évi 24,5 % 6 hónapra évi 26,0 % 9 hónapra évi 26,5 % Árral iieabeu, teupóelönybci A bicikli vezetett a tolvajhoz A tolvajok a kutyákra harapnak? Betört és berendezkedett