Békés Megyei Hírlap, 1995. február (50. évfolyam, 27-50. szám)

1995-02-03 / 29. szám

»BÉKÉS MF,f,VF,I HlRÜP­■ KÖRKÉP 1995. február 3., péntek o Békéscsabán és Orosházán reménykedhetnek az igénylők Zöld út a telefonfejlesztésnek? Reneszánsz zene. A Nemzeti Filharmónia ifjúsági bérleti hangversenyének leg­utóbbi előadására január utolsó napjaiban került sor Körösla- dányban, az Asztalos Miklós Művelődési Házban. Ezúttal a Collegium Musicum előadásá­ban „A magyar reneszánsz és az európai barokk gyöngyszemei” című összeállítás volt műsoron, melyben részletek hangzottak el a lőcsei és a kájoni kódexből, Balassi, Monteverdi és Tele- man műveiből. Tisztújítás. Az MDF oros­házi szervezete tegnap tisztújító taggyűlést rendezett, ahol meg­jelent Gerzsa Ferenc, a párt volt országgyűlési képviselője is. Az orosháziak Pleskó Pált vá­lasztották elnökké, alelnök dr. Varga István és Dani József lett. Testnevelési hét. Vész­tőn, a komlódfalvi óvodában ezen a héten az egészséges élet­móddal ismerkedtek a gyerekek és a szülők. Február 2-án dél­előtt Szászné Sziklai Ilona gyógytornász tartott előadást „A tartásjavító torna alkalma­zása az óvodában” címmel, amelyre a szülőkön kívül nem­csak a többi óvodából, hanem az általános iskolákból is jöttek ér­deklődő pedagógusok. Az apró­ságok minden héten óvodai tes­tedzésen vesznek részt a torna­szobában, amelynek berende­zéseit nagyrészt pályázaton sze­rezték. Együttműködés. A sarka- di polgármesteri hivatalban ma délelőtt 10 órakor ülésezik a helyi cigány kisebbségi önkor­mányzat. A kisebbségi és a te­lepülési önkormányzatok együtt­működésére vonatkozóan Tóth Imre, a város polgármestere ter­vezetet készített, amelyet vár­hatóan ezen az ülésen tárgyal­nak majd meg a kisebbségi ön- kormányzat tagjai. Hivatalvezetőt keresnek. A Földművelésügyi Minisztéri­um pályázatot hirdetett a föld­művelésügyi területi és egyes szakigazgatási feladatok ellátá­sára létesített Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar és Fővárosi-Pest Megyei Földművelésügyi Hi­vatalok hivatalvezetői munka­köreire. (Folytatás az 1. oldalról) A továbbiakban rendezendő regionális értekezleteken is kölcsönös információcserére számítanak az egészségügy, a társadalombiztosítás magas szintű vezetői és a területen dolgozó gyakorló szakembe­rek. — A finanszírozás csupán eszköz az egészségügy mű­ködtetéséhez, de automatiku­san nem vezet a feltétlenül szükséges struktúraváltáshoz — kezdte mondandóját a he­lyettes államtitkár. — Nem le­het uniformizálni az egész or­szágra vonatkozó átalakítási elveket, hiszen rendkívül különbözőek az ország egyes területeinek gazdasági és szo­ciális viszonyai, a megbetege­dési és halálozási adatok. A munkanélküliség is lehet meg- betegítő tényező. A megyében szomorú a kép, a különböző erőfeszítések ellenére sem túl biztató a jövő. A struktúravál­tásnak figyelembe kell vennie (Folytatás az 1. oldalról) A megállapodásról és a köz­lekedési, hírközlési és vízügyi miniszterhez eljuttatott kére­lemről az érintettek közvet­lenül is tájékoztatták az illeté­kes önkormányzatok polgár- mestereinek képviselőit. A most véglegesíthető pro­ject finanszírozással a Hunga- rotel késedelem nélkül dolgo­zik a fejlesztési terveken, a (Folytatás az 1. oldalról) Természetesen a felsorolt épít­kezések befejezése, teljes meg­valósulása függ attól: lesz-e ele­gendő pénz. Reméljük azon­ban, hogy Békéscsaba közgyű­lése biztosítja az anyagiakat. Nagyon várjuk már, hogy a je­lenlegi, négy helyszínen műkö­dés megszűnjön. — Az új épületben elsó' fél­évét 'zárta az iskola. Otthono­san mozognak már az impo­záns gimnáziumban ? — Kezdetben a hosszú, egyenes, üres folyosók SZTK­A halált okozó betegségek sorá­ban a második helyen a rosszin­dulatú daganatok állnak. A szörnyű kór a gyermekeket sem kíméli. Sok esetben a külföldi gyógykezelés jelenti az egyet­len reményt a gyógyulásra. Ám az egészség visszanyerésének gyakran olyan nagy az ára, ame­lyet a biztosítás és a család kép­telen kifizetni. Segíteni a rossz­indulatú daganatos betegség­ben szenvedő gyermekek gyógykezelését és támogatni a hazai onkológiai gondozottakat — e nemes gondolat jegyében jött létre 1990-ben társadalmi összefogással a Daganatos Gyermekekért Alapítvány. Gregorits Géza, az alapítvány Békésen, a rendelet által előírt­tól eltérően — amire a jogsza­bály lehetőséget ad — más idő­pontban tartják az idén a tavaszi szünetet. A rendelet szerint a közelgő tavaszi szünet hivatalo­san március 31 -étől április 7-éig tart, ezzel szemben a békési diá­azt is, hogy az egészségügy ma még számtalan szociális fel­adatot is ellát, amit feltételek híján (gondozóházak, háló­zat, hospice-intézmények) egyszerűen nincs kinek átad­ni. A területi differenciák egyes helyeken orvostöbble­tet, máshol -hiányt eredmé­nyeznek, nem beszélve a hi­ányszakmák utánpótlásának megoldatlanságáról (patoló- gus, anaszteziológus, közép­káderek, ápolónők). Véget kell vetni a magyar egész­ségügyben a szűk érdekeket figyelembe vevő egészségpo­litikának. Békéscsabán kezdjük a párbeszédes tájéko­zódást, de az átalakítást a fő­városban. Évek óta foglalko­zunk a struktúraátalakítással, de ha most nem valósítjuk meg, egy-másfél év alatt ki­csúszik a kezünkből az egész­ségügy és finanszírozhatat­lanná, kezelhetetlenné válik. Illés Béla is a realitásokra hívta fel a jelenlévők figyel­beruházást előkészítő munká­latokon. A koncessziós társa­ságok együttműködnek a Hun- garotel békéscsabai és oroshá­zi fejlesztési előkészületeinek érdekében. A koncessziós tár­saságok magyar társtulajdo­nosa, az MS Telecom továbbra is képviseli a hazai színeket a vállalkozásokban. A CET, a Hungarotel és a Pápatel álláspontja szerint a rendelőre vagy kórházra emlé­keztettek, de ma már kezdünk iskolára hasonlítani belül is. A régi épületből áthoztunk és felszereltünk 170 érettségi tablót. A hagyományokat őriz­ve, felkerültek a falakra az OKTV-nyertesek, helyezettek és a Kazinczy-díjasok fényké­pei is. Szép lassan „belakjuk” az iskolát. Lehet nosztalgiáz­ni, de tény: szakmai szempont­ból, az adottságokat, a felsze­reltséget tekintve össze sem hasonlítható ez az épület a ré­givel. kuratóriumi' elnöke tegnap, a békéscsabai Fiume Szállóban rendezett sajtótájékoztatón mondott köszönetét mindazok­nak, akik az öt küzdelmes év alatt szaktudásukkal, illetve anyagiakkal támogatták mun­kájukat. Külön szólt arról a szer­ződésről, amely alapítványuk közvetítésével a közelmúltban jött létre a Pécsi Orvostudomá­nyi Egyetem (POTE) és a nürn­bergi C’nops-CHE Gyermekk­linika szakemberei között. A daganatos és leukémiás gyermekek jobb orvosi ellátá­sát, humánusabb gondozását szolgáló megállapodást a né­metek részéről dr. Hans-Ulrich Tietze egyetemi tanár, a kok április 10-től 18-áig — a húsvéti ünnepekkel meg­hosszabbodik a vakáció — él­vezhetik a tavaszi szünetet. Az önkormányzat intézményfelü­gyeleti csoportjának javaslatára került sor az időpont módosítá­sára, amit a város háron általá­mét: — Az emberek azért fize­tik a tb-járulékot, hogy elfo­gadható egészségügyi ellátást kapjanak. Ezért mindenféle átalakítást, struktúraváltást, netán ágyak átcsoportosítását, a szerződéskötéseket a minisz­tériummal, a helyi önkor­mányzatokkal, a kórházak ve­zetőivel egyeztetünk. 1992- ben volt egy nagyszabású fel­mérés, amelynek adatai alap­ján Békés megye hátul kullog az aktív ágyak és leghátul a krónikus ágyellátottság eseté­ben. Elmondták véleményüket a jelenlévők az orosházi kórház intenzív osztályának működ­tetési bizonytalanságáról, a békési és szarvasi szakrendelő vezetői a finanszírozási visszásságokról, a járóbeteg­szakrendelők és a kórházi am­bulanciák ellátási párhuza­mosságainak elkerüléséről, a tisztiorvosi szolgálat mikrobi­ológiai laboratóriumának tá­mogatásáról, felelősségéről. közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter jóváhagyása és támogatása nagymértékben biztosítaná a pápai, békéscsa­bai és orosházi primer körze­tek telefonfejlesztésének ha­táridőre történő megvalósítá­sát. Ezen túlmenően a minisz­tériumi jóváhagyás igen nagy volumenű külföldi tőkebefek­tetést segítene elő a privatizált hazai távközlésben. — Hamarosan lezárul a végzős általános iskolások je­lentkezésének határideje. A gimnáziumban hány elsős osz­tályt indítanak 1995—96- ban? — Öt osztályba 175 tanulót veszünk fel. A felvételi vizsgá­kat február 16—17-én tartjuk. Megemlítenék még egy dolgot, ami külön öröm számunkra. Év­ről évre növekszik azon egykori diákjaink száma, akik egyete­mi, főiskolai gyakorlótanításu­kat nálunk végzik. Ny. L. C’nops-CHE Gyermekklinika igazgatója, valamint dr. Andre­as Jobke egyetemi docens, a klinika onkológiai osztályának vezetője, a házigazdák részéről pedig dr. Méhes Károly egyete­mi tanár, a POTE Gyermekkli­nika igazgatója, továbbá dr. Kajtár Pál egyetemi docens, a pécsi klinika onkológiai osztá­lyának vezetője írta alá. Az együttműködés létrejöt­tében része volt még az „Elter­ninitiative Krebskranker Kin­der” nevű németországi testvé­ralapítványuknak, amellyel a Daganatos Gyermekekért Ala­pítvány megalakulása óta szo­ros kapcsolatot ápol. Csath Róza nos és három középiskolájának vezetői, valamint a középisko­lai kollégium igazgatója a teg­nap délután tartott egyeztető ér­tekezleten egyhangúan elfoga­dott. Az időpontmódosítást ta­karékossági és praktikussági okokból javasolták. Kérdeztek a világbanki fej­lesztési kölcsön sorsáról, amelynek felhasználását mos­tanában kezdik. Szívsebészeti osztályok laborfejlesztésére és nagy értékű műszerek beszer­zésére koncentrálnak az első lépcsőben. Hosszasan elmél­kedtek a szülőotthonok létjo­gosultságáról, támogatásáról, tény, működtetésük hallatla­nul gazdaságtalan. — A jogalkotási folyamat­ba, a döntéshozatalba, az érde­kérvényesítésbe a Magyar Or­vosi Kamara képviselői joggal kérik beleszólásukat — mond­ta dr. Szabó Mihály megyei elnök. A késő délutánig tartó be­szélgetés, információcsere lé­nyege: a finanszírozást meg­tartják, bár rendszerét jobbíta­ni szeretnék. A gyógyító-meg­előző ellátás finanszírozására ebben az évben 197 millió fo­rintja van az OEB-nek, ennek a pénznek elégnek kell lennie. A struktúraváltás pedig nem egy-két esztendős program, hanem hosszabb távú átalakí­tási folyamat. Bede Zsóka A „Rózsa-szálak” terv szerint „bimbóznak” Népjóléti országjárás betegségügyben Ötéves a Daganatos Gyermekekért Alapítvány Békésen később kezdődik, s tovább tart a szünet A katolikus templom új szárnyát be kellene pucolni, de fogytán a pénz Fotó: Such Tamás A katolikus templomot épületszárnnyal támasztották meg Orosházán a katolikus templom kálváriája a bel­város monstrumainak, a tízemeletes épületeknek az alapozásakor kezdődött. Ugyanis akkor repedt meg a tűzfal. A gróf Széchenyi Miklós (az utolsó nagyvá­radi püspök) által építtetett templom érdekében dr. Varga István országgyűlési képviselő emelte fel elő­ször a szavát (abban az idő­ben mint önkormányzati képviselő tevékenykedett — a szerk.). Sóki Károly kerületi esperes pedig 1993 decemberében „Mentsük meg a katolikus templo­mot” címmel felhívással fordult az orosháziakhoz. Azóta eltelt egy kis idő, tavaly nyáron megkezdték a repedt fal javítását. Tá­masztékra volt szükség, a betongerendák helyett vi­szont jóval célszerűbbnek látszott a templom tűzfala mellé építeni egy stílusá­ban is harmonizáló épület­részt. A kivitelezés folyama­tos, de nem nevezhető gyorsnak. Mint megtudtuk, a püspökség és a külföldi segélyszervezetek jóakara- túlag támogatták az oros­házi katolikusokat, de a pénz így is fogytán. Az Órosháza Katolikus Templomáért Alapítvány számlájára (Konzumbank Rt. Orosháza, 269-98978) az egyház továbbra is várja az adományokat. Csete Ilona Battonya, Sarkad, Gyula és környéke telefonra várakozói! Azonnali telefonhoz jutási lehetőséget kínálunk Önnek mi, a Westel 900 GSM. Amennyiben élni kíván a felkínált lehetőséggel, hívja fel üzletkötőnket, akitől lakásán vagy munkahelyén - az Önnel megbeszélt időpontban - egy működő, digitális mobiltelefont vásárolhat meg. CSAK EGY TELEFON! A Westel 900 GSM üzletkötője: (06-50) 505-922 Értékesítési hálózatunk legközelebbi pontja: Westel Rádiótelefon Kft. Békéscsaba, Gyóni Géza u. 21. Westel 9 0 0 GSM. A kapcsolat.

Next

/
Thumbnails
Contents