Békés Megyei Hírlap, 1995. február (50. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-25-26 / 48. szám
1995. február 25-26., szombat-vasárnap #BÍKÉS MEGYEI HÍRLAP A hatvanas években alakult meg a Fiatal Orosházi Festők Csoportja. Azóta eltelt három évtized, a csoport megmaradt, csak a jelző vesztette el aktualitását. Ehhez a közösséghez tartozik Tóth Bálint festő is, akivel egy sikeres kiállítás után ültünk le beszélgetni. Békési Galéria %. idő múlása foglalkoztatja Tóth Bálint: Tanya II.-—Mikor került kapcsolatba a képzőművészek csoportjával? — Középiskolásként kerestem a lehetőséget, hogy hol tanulhatnék rajzolni, festeni. Érdekelt a dolog, ezért mentem hozzájuk. A tanulás időszaka volt ez. Feldmann Tibor segített nekem az első időszakban. — Mégsem az ő hatása érződik a stílusán. — A képeim külső jegyei, az ecsetkezelésem teljesen más, mint a többieké. Míg ők a naturalista festészethez (csendélet, portré, tanyavilág) kötődnek, én látomásszerű légkört teremtek képeim segítségével. — Vásznain Orosháza régi városrészei elevenednek meg... — Kirakatrendezőként bejártam a város minden szegletét. Már akkor fotóztam, amikor a régi jellegzetes épületek még álltak. Ami érdekelt, megörökítettem fényképen, hátha kedvem támad egyszer lefesteni. A téma kimeríthetetlen, a nosztalgiázásnak pedig itt az ideje. Szeretek az idő múlásával foglalkozni, ahogy az nyomot hagy a környezetünkön. — Gyakran váltogatja a technikáit? — Nagyon szeretek rajzolni, de soha nem lehet tudni, mikor nyúlok az ecsethez. Egyébként akkor vettem a kezembe az ecsetet először, amikor kevésnek éreztem a fekete-fehéret. Ekkor fordultam a színek felé. — Tavaly decemberben sikeres kiállítást rendezett a Kulturális Kapcsolatok Egyesülete Orosházán a Petőfi Művelődési Központban... — Másoktól hallottam pozitív visszajelzéseket, ezért merem kijelenteni én is, hogy sikeres volt a kiállítás. Komoly gondot okozott — még a szervezés stádiumában — nekem az önálló megmérettetés. Régen volt hasonlóra alkalmam. Más dolog az önálló bemutatkozás, mintha másokkal közösen állítunk ki. Szakmai berkekben viszont jó kritikákat kaptam. — Külföldön is elismerik Tóth Bálintot. — Voltak és vannak kiállítások, ahol megjelennek a képeim. Erre gondol? — Igen, arra gondolok, hogy számos országban lehetősége nyílt a bemutatkozásra. — Finnországban a festők csoportjának volt kiállítása, Szlovákiába gyakran utaztunk, a detvai művészekkel tartottuk a kapcsolatot. 1994ben pedig—Gonda Géza szervezésében — egy kulturális delegáció utazott a hollandiai Goirle városába, így a képeim eljutottak oda is. De nem kell messzire menni, mert a megyében is számon tartanak. Az idén például Békésre és Mezőkovácsházára kaptam meghívást. — Milyen kiállítási anyaggal készül 1995-ben? — Új dolgok vannak alakulóban. A Zombai utcán lévő műteremben lealapoztam már húszegynéhány lemezt. Hogy mire készülök konkrétan? Annyit elárulok, hogy az orosházi vonal megmarad, új technikát is próbálgatok, leendő képeimen is megmaradnak a jellegzetes tóthbá- lintos motívumok. — Mikor láthatjuk a végeredményt? — Nyárnál előbb nem. Ebben a munkában az a csodálatos, hogy nincs kötöttség, nincs határidő. Csete Ilona Játsszunk együtt! Kérdéseink: 1. Hol található a festők csoportjának a műterme? 2. Mikor volt Tóth Bálint utolsó önálló kiállítása? 3. Melyik egyesület támogatja az orosházi művészeket? A válaszokat postai levelezőlapon kérjük beküldeni 1995. március 15-éig. Címünk: Békési Galéria, Békés Megyei Hírlap Szerkesztősége, 5601. Békéscsaba, Pf.: 111. A helyes megfejtők között Tóth Bálint Monori tanya II. című festményét sorsoljuk ki.-Zlgazdag pénzre kel, pénzre fekszik, a pénz pénzt csinál, a szegény még szegényebb lesz. Indiában biztosan. S hogy a könyv anyaggyűjtésekor 10 milliós Kalkuttában több millió nyomorgó élt szörnyű körülmények között, az is tény. Az Örömváros elnevezésű nyomornegyedben ebből mintegy 70 ezer ember élt. Sokan az éhhalál elől menekültek a városba, hogy aztán itt is éhség és nélkülözés legyen az osztályrészük, feleséggel, gyermekekkel együtt. Hogy a tiszta és szép természet után mocskos, férgekkel, patkányokkal teli bádog- vagy papírdobozokban tengődjenek. És ha ezt elérik, az már jó, mert akkor legalább valami van a fejük fölött, nem az utca köve alattuk. Hazari Pál, feleségével és három gyermekével is csak akkor indult el ide, amikor már a maroknyi rizst sem tudta megtermelni, mert balszerencsék sorozata után talpalatnyi földjük sem maradt. Csak adósságuk, eltartásra váró szülők és rokonok. A városban pedig a boldogság netovábbja volt, amikor a hindu férfi hosszú hónapok után emberi állat, riksakuli lehetett. Hazariék és Stefan Kowalszki, a farmeres, tornacipős katolikus pap köré csoportosított események adják az igaz történet nagyobbik részét. És a környezetükben élő hinduk, muzulmánok, meg más nációk. Persze a leprások külön világa is. Az európai Kowalszki, aki hamarosan mindenki „nagy testvére”, a dádá lett, akit egyházi felettesei óvtak a nyomornegyedbe költözéstől, ennek dacára sem adta föl eredeti célját. Meggyőződése szerint ugyanis Krisztus sze- retetét csak közvetlen közelből éreztetheti a megalázott, éhező, szenvedő emberekkel. A hittérítés távol állt tőle, s talán épp ezért, annál sokkal többet ért el a nagyon vallásos hinduk és muzulmánok között: a keresztény isten tekintélyét, megbecsülését vívta ki. Azt, hogy válságos helyzetben imáját, áldását kérték. Igazi missziója a remény táplálása és a segítség nyújtása volt. Később csatlakozott hozzá a fiatal amerikai orvos, Max Loeb, aki idejött gyakorlatra apja luxusklinikája helyett. Mindketten, számukra addig elképzelhetetlen helyzetbe kerültek ottani életük során, mert a nyomornak is vannak fokozatai, ez pedig Dante poklán is túltett. Náluk többet erről csak Teréz anya tudott, a valahai albán fiatal lány, aki ekkor már évtizedek óta Kalkutta angyala, óriási tisztelettől övezve még a legfelsőbb rétegek által is. A betevő falat utáni sok hiábavaló harcot, mert munkát csak úgy lehet kapni, ha kihal belőle valaki,—még az elemi csapások, árvíz, hurrikán súlyosbítják. Egy rendkívüli monszun okozta árvíz hozta össze a Kölcsönös Segítség Bizottságot, Kowalszkival, Margeritá- val, Bandonával az élen. S lépten-nyo- mon naponta tapasztalhatták: a még nagyobb baj, még szolidárisabbá teszi a szegényeket. Minden tekintetben. Ilyenkor az utolsójukat is odaadták az emberek a másiknak és életüket koc- A fiatal amerikai orvos a regényből készült film plakátján káztatva mentettek gyermeket, felnőttet. S ha ilyen nagy baj nem volt, még örömet is találtak olykor-olykor az életben. Ezek az annyi mindentől megfosztott emberek legjobban a hagyományokhoz és isteneikhez ragaszkodtak. Istene pedig szinte mindennek van Indiában, s jobb velük jóban lenni, még akkor is, ha segítségük oly ritka. Ünnepeiket meg kell tartani itt a nyomornegyedben is, méghozzá pompával, s a papírból elővett ünneplő ruhában, amelytől a megválás egyenlő a véggel. Erős hagyomány továbbá a baksis, a korrupció, a mindenért és minden szintén kikövetelt egyre több rúpia. S a bürokrácia méretei leírhatatlanok. De mindezek mellett ajóság is meg-megjele- nik, mert kiirthatatlan. Szerencsére. A regényszerűen megírt könyv a hatvanas-hetvenes évek Indiájáról szóf de különösen Kalkuttáról, s az emberi sorsokkal együtt számtalan tárgyi tudnivalót közöl. Egyben a másság tárházát nyújtja, mivel bemutatja a különböző kultúrák együttélését, ami ott, abban az időben aránylag jól sikerült, ritkán vezetett kirobbanáshoz, így aztán nyugodtan örökítették tovább a családok a sajátjukat. Kowalszki, a lengyel pap életét téve Indiára olyan példát mutat és nem csak toleranciából egyháza kis és nagy embereinek, amin mások is elgondolkozhatnak. Mert bár a könyv nyomán az egész világon akció indult Örömváros lakói érdekében, s nem kis eredményt ért el, az csepp a tengerben. A tennivaló nem csökkent, sőt rengeteg. És Isten szolgája igazán, csak tettekkel szolgálhatja Istent. Különösen Krisztus nevében. És lassan nem csak ott. Vass Márta „Új dolgok vannak alakulóban" Testközelben a nyomorral
