Békés Megyei Hírlap, 1995. február (50. évfolyam, 27-50. szám)

1995-02-24 / 47. szám

iRÉKÉS MEGYEI HÍRLAP SPORT 1995. február 24., péntek f Már hűtik a Coca-Colát A tavaszi télben szervezik... Jóllehet, még a naptár telet mutat, az időjárás már tavaszi. S ha tavasz, | akkor az atléták is hamarosan „elő­bújnak” a futófolyosó épületéből. Az viszont tény: a Békéscsabai Atlétikai Club vezetői már intenzív szervezésbe kezdtek, legalábbis ami a tavaszi legnagyobb gyalogló fesztivált, a Coca-Cola Kupa nemzetközi via­dalt illeti. Tóth Sándor klubelnök, vezető edző szá­molt be arról, hogy az idei, sorrendben 16. versenyt április 2-ára írták ki, éppen négy héttel a pekingi világkupa-viadalt megelőző­en. Ez egy optimális időpont, mert aki részt vesz a kínai vk-n, annak jó erőfelmérő a békéscsabai esemény. — Az idei a hagyományoknak megfelelő­en négy nemzet viadala is lesz — mondja Tóth Sándor. — Magyar—lengyel—román —orosz négyes viadal keretében rendezzük meg a férfi 35 és 20 kilométeres, valamint a női 10 kilométeres versenyszámot. De emel­lett tucatnyi, az utánpótláskorúaknak kiírt táv szerepel a programban, ami egyben a magyar bajnoki címet is hivatott eldönteni. A záró- program nemzetközi utcai futóverseny lesz, a felnőtteknek 6000, a diákoknak 4000 méteres távon. Azt is megtudtuk, hogy az április eleji eseményt idén színesíti sulishow, egy zene­kar is fellép, karatebemutatóra kerül sor, s sakkszimultánt ad egy neves hazai mester is a helyszínen. — Tucatnyi országba szétküldtük e napok­ban a meghívót, de várjuk más nemzetek jelentkezését is, ami érthető, hiszen a nemzet­közi versenynaptárban is előkelő helyen sze­repel a békéscsabai Coca-Cola Kupa gyalog­ló verseny ■— mondta befejezésül a vezető edző. J. P. Az „M”-esek megtették Nigel Mansell beáll a Malrboro, McLaren, Mercedes csapatba, Mika és Magnussen közé! A Malrboro—McLaren— Mercedes csapat verseny­zőjükként Nigel Mansell-t és Mika Hákkinen-t nevezték be az 1995-ös FIA Forma—1 Vi­lágbajnokságra, és Jan Mag­nussen, a Brit F 3-s bajnok lesz a tesztvezetőjük. Ezzel Mika Hákkinen második szezonját kezdi el ennél a csapatnál. A 26 éves finn versenyző az 1993-as Portugál Grand Prix-n való bemutatkozása óta csapa­tának 43 pontot szerzett és ne­gyedikként végzett az 1994-es Drivers Bajnokságon. „Mika egyre csak fejlődik” mondta Ron Dennis, a McLaren igazgatója. „1994-ben bebizo­nyította képességeit, egyesítve veleszületett tehetségét és se­bességét fokozott érettségével. Csapatunk igazi kincsévé vált.” Nigel Mansell, az 1992-es FI világbajnok azután tért vissza az 1994-es Forma—1 bajnok­ságra, hogy megnyerte az 1993- as IndyCar World Series-t. Az angol versenyző négy nagydí­jon vett részt, elegánsan meg­nyerte az Ausztrál Bajnokságot, és az 1994-es évad számos iz­galmas pillanata is az ő nevéhez fűződik. „Rendkívül örülünk, hogy Mansell a csapatunkhoz jött”, folytatja Dennis. „Az el­múlt években semmit sem csök­kent lelkesedése a sport iránt, és gazdag tapasztalata csak segít­het a Mercedesszel való társulá­sunkban. Úgyszintén ideális ve- senytársa lesz Mikának, aki összemérheti magát egy biztos bajnokkal.” „Számunkra is nagy jelentő­ségű, hogy itt van Mika Hákki­nen a maga tehetségével és Ni­gel Mansell a maga tapasztala­tával és győzni akarásával”, mondja Norbert Haug, a Merce­des-Benz Motorsport vezetője. „Örülünk a fiatal tehetségnek, Jan Magnussen-nek is, aki a DTM Mercedes tesztelésében fog jeleskedni.” Jan Magnussen a kiemelkedő 1994-es Brit F3 bajnokságok után csatlakozik a csapathoz, ahol a 18 versenyből 14-et meg­nyert. A 21 éves fiatal dán ver­senyző Estorilban tavaly októ­berben sikeresen szerepelt a McLaren MP/9-ben, ahol ösz­tönös sebességével és jó hozzá­állásával vívta ki a csapat elis­merését. Hétfőtől: Trexim Kupa Békéscsabán, a 2. sz. iskolában hétfőtől folytató­dik a Trexim Kupa terem labdarúgó-torna 10 csapat részvételével. Az őszi idény után a Kner Nyomda együttese áll az élen 22 ponttal, a 20 pontos Stella Söröző és a 19 pontos Unicum előtt. A góllövőlistát Képiró (Szakái Kft.) vezeti 22 találattal. Az első összecsapásra hétfőn 16.15 órakor kerül sor. A szervezők kérik a csapatok képviselőit, hogy a nevezési díjat az első játékna­pig, azaz február 27-éig fizessék be. Játékos diák sportvetélkedő Országos döntőbe jutottak a békésiek Békésen, a dr. Hepp Ferenc Általános Iskolában rendezték meg az általános iskolások já­tékos sportvetélkedőjének egyik országos elődöntőjét. A felmenő rendszerű viadalt évek óta megrendezi a Magyar Diáksport Szövetség az alsó tagozatosok részére. Békés megyét a dr. Hepp Ferenc Ál­talános Iskola mint bajnok, va­A dr. Hepp Ferenc iskolások kési diákok nyerték, akik így bejutottak az országos döntő­be. Becsületesen helytálltak a szarvasiak is, akik a harmadik helyen végeztek. Az érmeket Vidó György, a Békés Megyei Diáksport Tanács titkára adta át a legjobbaknak. A Medis- weet Kft. és a Zöldfűzfa Bt. jóvoltából minden csapat különdíjban részesült, ame­lyet Takács Jánosáé igazgató- helyettes adott át. Á végeredmény. 1. Békési dr. Hepp Ferenc Általános Is­kola 57 pont, 2. Kiskőrös 47,3. Szarvasi 2. Sz. Általános Isko­la, 38, 4. Zsombó 36, 5. Kecs­kemét 21,6. Szeged 13. Az országos döntőbejutott békési együttes tagjai. 2. osz­tályosok: Nagy Zsuzsanna, Nemes Noémi, Puskás Ágota, Füredi Zoltán, Papp György, Szarvas Róbert. 3. oszt: Blas- kovits Márta, Szilágyi Julian­na, Váradi Dóra, Lájer Csaba, Szatmári Ákos, Horváth Sán­dor. 4. oszt: Illés Zsuzsanna, Püski Orsolya, Földesi Kata­lin, Puskás Károly, Ungor Ró­bert, Nagy Miklós. Felkészítő tanárok: Karácsné Sárközi Dóra, Puskás Károly, Veres Zsolt. A szarvasiak felkészítő tanárai: dr. Sonkolyné Bagi Katalin és Závogyán Judit. lamint a Szarvasi 2. Sz. Általá­nos Iskola képviselte. Rajtuk kívül a korábbi években orszá­gos bajnoki címet szerzett Kis­kőrös, valamint Zsombó, Kecskemét és Szeged képvi­seltette magát. Az ünnepélyes megnyitót Pataki István pol­gármester tartotta. A 10 fordulós játékot nagy küzdelemben a házigazda bé­Meddig jó fiú Váczi Zoltán? Most Angyalföldön szántja föl a pályát Váczi Zoltán a Vác ellen, az őszi szezonban. Nagy kérdés, hiányzanak-e majd góljai a csabaiaknak? FotódehoczkyPéter Alighanem ezen a télen hazai ber­kekben az egyik leghosszabban vajúdó átigazolási ügy Váczi Zoltáné volt. A Békés­csabai Előre FC gólerős, de balhéktól sem men­tes labdarúgójának megvásárlása két hóna­pos huzavona után meg­nyugodni látszik, s noha január eleje óta a Vasas­sal edz az apró termetű futballista, csak alig egy hete vált realitássá az, hogy a március 4-ei nyi­tányon angyalföldi szí­nekben lép pályára. A sors fintora, hogy a baj­noki nyitányon éppen volt csapata ellen lesz le­hetősége bizonyítani, ugyanis az első kör egyik mérkőzése lesz a Vasas—Békéscsaba ta­lálkozó. A viharsarki szurkolók talál­gatják is, vajon képes lesz-e bevenni az egykori társ, Baji Tamás kapuját? S hányszor? No meg az is járja, hogy nem hiányzik-e majd a tavaszi sze­zonban egy fürge Váczi a Bé­késcsabából? S vajon lesz-e utódja, aki pótolni tudja a két­ségkívül nagy tehetségű lab­darúgót? Papp László, a felfedező' Mielőtt ennek taglalásába kez­denénk: Vácziról régóta tu­dott, hogy nem tartozik a könnyű esetek közé, ám a honi szakemberek azt is tudták, ér­téke lehet a hazai futballélet- nek. Ettől függetlenül csak 27 esztendős korában adódott először, hogy az NB I-ben is bemutatkozzon — s éppen Bé­késcsabán, 1993 tavaszán. Akkoriban Papp László, a Vasas mai technikai vezetője Békéscsabán volt szakosztály­igazgató, s szinte egy személy­ben neki köszönheti Váczi, hogy NB I-es csapathoz hív­ták. Igaz, Papp László szeme már régóta rajta volt a csatá­ron, hiszen korábban Nyíregy­házára is ő vitte Váczit. 1993- ban pedig Debrecenből Békés­csabára. No, és most a Vasas­hoz. Amikor 1993 januárjában először megjelent a Kórház ut­cában, az első edzés után fag­gattuk, mi szél hozta, milyen tervekkel került Békéscsabá­ra? Akkoriban így fogalma­zott: „Belgiumban jártam pró­bajátékon, de megsérültem, így kútba esett a külföldi lehe­tőség. Most két első osztályú hazai klub is hívott, Papp Laci bácsi hatására voksoltam az Előre mellett.” Arra a kérdésre, hogy élet­vitele meglehetősen zűrös volt Debrecenben is, így válaszolt: „A Lokitól el akartam jönni, hiszen a vezetők állandóan ve­lem foglalkoztak, így nem tud­tam a játékra koncentrálni. Tény, hogy olykor feltűntem a debreceni éjszakában, de ez már a múlté. Megnősültem, van egy kislányom, igyek­szem minnél több időt velük tölteni...” Aztán ismert: a viharsarki szurkolók hamar szívükbe fo­gadták a kitűnően cselező, ör- döngösen játszó labdarúgót. Aki az első évben számtalan góllal, máskor gólpasszal há- láltá meg a közönség bizalmát. Nem egy meccset éppen ő nyert meg a Békéscsabának. Aztán a következő évben jött néhány botlás. Aminek tetőzé­se volt, hogy edzés helyett pe- cázni ment. Meg, hogy min­den harmadik mérkőzésen me­netrendszerűen kiállították az -egyre forróbb fejűvé váló játé­kost. Sokan még így is szeret­ték, mások viszont azt is felis­merték, hogy gyakran kárára van a csapatnak. így két tábor alakult ki Csabán: az őt a csa­patba követelők, s azok, akik úgy látták, jobb, ha elmegy. Mint ismert, végül hátat for­dított a Tiszántúlnak, a család­jának. Lehetetlenné vált a helyzete Most is megfogalmazta az okokat, de az idén januárban már árnyaltabban: — Válta­nom kell. Békéscsabán lehe­tetlenné vált a helyzetem, min­denképpen el kellett jönnöm. De most új életet kezdek... És valóban új életet kezdett Angyalföldön. Miközben Bé­késcsabán még mindig sóhaj­toznak: mikor lesz ilyen labda­rúgónk újra? Pásztor József is vegyes ér­zelmekkel beszél, amikor ar­ról faggatjuk, ki is pótolhatja Váczit a Kórház utcában. — Egy olyan Váczit nem is kell pótolni, mint amilyen az utolsó fél évben volt. Pedig nagyszerű adottságú labdarú­gó. Ha „észnél” van, bármely csapat legjobbjai közé tarto­zik. Ha fejben tiszta és külső körülmények nem zavarják, akkor nagyon hiányzik nálunk is. De most ősszel alig számít­hattam rá, ha mégis pályán volt, két meccstől eltekintve, nem alkotott maradandót. A gólokkal is adós volt, hiszen az ősszel mindössze egyszer ta­lált be az ellenfél kapujába. — Ki pótolhatja Békéscsa­bán? — Senki. Csatárként, szer­vező középpályásként egy­aránt használható volt, amíg csak a focival törődött. Ha tá­madni kell, akkor remekül cselez. S előre, amit ma Ma­gyarországon szinte senki sem tud. Ha meg kell tartani a labdát, akkor képes eldugni a leggyorsabb, legkeményebb védő elől is. Ilyen játékosunk nincs. Kiss János nagy ígéret lehet elöl, gólerős is, de nem tud annyit a labdával, amit Váczi tudott. Amíg a labdarúgásnak élt... Bárhogy csűrjük, csavarjuk, oda lyukadunk ki, Váczinak most is mennie kellett. Debre­cenben is jó fiú volt, amíg jól játszott és csak a labdarúgás­nak élt. Vagy fordítva is igaz, amíg a labdarúgásnak élt, jól játszott. Aztán váltott. Békéscsabán is jó fiú volt. Meg jól játszott. Aztán „rossz” fiú lett... Most a Vasashoz került. Ha kell felszántja a pályát, jó fiú... Tessék megkövetni, ha nem igaz, de eretnek gondolatom támadt: a Vasas csak kölcsön­be szerette volna Váczit a bé­késcsabaiakkal való első tár­gyaláskor. Ez volt a fő téma: örökre eladni vagy kölcsön. A volt egyesülete a végleges ela­dás mellett kardoskodott, a pi­ros-kékek a féléves kölcsön mellett. Csak nem azért, mert tudják: Váczi mindenhol jó fiú az első évben. Aztán a máso­dikban nagy talánnyá válik... Papp László meg különösen tudja. Hiszen harmadszor vi­szi magával új klubjába a ne­hézfiút. Jávor Péter Teremfoci Mezőberény bői Befejeződött a mező- berényi teremlabdarú­gó-bajnokság. A Hu­szár Bor—Orláng (1—4) mérkőzés óvás alatt áll. Az eredményt nem is vették fi­gyelembe a rendezők, de az 1— 3. és 6—8. helyezéseket ez nem befolyásolja. Áz óvás miatt feb­ruár 26-án, vasárnap ezért csak a 7. és az 1. helyért játszanak mér­kőzéseket a csapatok. Az 5. és a 3. helyért csak a fegyelmi bi­zottság döntése után mérkőznek a csapatok. A záróforduló eredményei. I. osztály: Othello—Casino 5—2, TAKEV—OPSH 3—6, Gösser Mezőberény—Csárda- szállás 1—5. A nem hivatalos végeredmény: 1. Orláng 11,2. Casino 8., 3. Othello 8,6. Gös­ser Mezőberény 6, 7. Csárda- szállás 5,8. T AKEV 4 ponttal. n. osztály: Fiatalok— AGROWERK 0—2, Henkel— Eldorádo 3—4, FC Szemafor— Fortuna 1—9, Glória—Verker Kft. 1—3. Végeredmény: 1. Fortuna 12 (40—20), 2. Lima Lelkes 12 (33—15), 3. Eldorá­do 10 (30—16), 4. Glória 10 (26—25), 5. Verker Kft. 9, 6. Henkel 8,7. AGROWERK 7,8. FC Szemafor 4. 9. Fiatalok 0 ponttal.

Next

/
Thumbnails
Contents