Békés Megyei Hírlap, 1995. február (50. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-02 / 28. szám
1995. február 2., csütörtök SPORT eRÉKÉS megyei hírlap Gyulán is kevés a pénz a sportra A sportvezetők kétségekkel távoztak A napokban huszonhat gyulai sportegyesület és klub vezetői voltak hivatalosak arra a tanácskozásra, amelyen a fürdőváros sportkoncepciójáról, s az idei pénzügyi támogatás mértékéről és egyéb, a sporttal, sportolókkal kapcsolatos kérdésről esett szó. A polgármesteri hivatal tanácstermét zsúfolásig megtöltő sportvezetőket Le- benszki Attila polgármester köszöntötte, majd méltatta a fürdővárosiak tavaly elért eredményeit. Lovász Sándor, a városi ön- kormányzat sporttal foglalkozó munkatársa kiemelten szólt a nemzetközi színtéren és a magyar élvonalban is számottevő sikert elért szakosztályok sportolóiról. A város vezetői tájékoztatták a megjelenteket a lehetőségekről, az ez évi kilátásokról is. Dr. Albel Andor, Gyula alpolgármestere, a Gyulai SE elnöke a következőkben tájékoztatta lapunkat az elhangzottakról: — Elsősorban a sakk, a búvárúszó, a repülőmodellező, az úszó, az erőemelő szakosztály, míg az atléták közül a futók eredményessége érdemelt külön említést. De figyelemre méltó az NB Il-es tekézők egyre markánsabb szereplése is. Gedeon József, a kulturális osztály vezetője a költségvetési gondokról beszélt, s elmondta, hogy idén ugyanannyi összeget terveznek az egyesületi sportra, mint tavaly, azaz 4,4 millió forintot. Ez élénk vitát váltott ki a jelenlévőkből, s elsősorban az atléták és az úszók vezetői tették szóvá, hogy a tervezett összeg rájuk eső része nem lesz elegendő a működésük szin- tentartásához sem. Hozzászólásaikból az tűnt ki, hogy válaszút elé állítják a város jelenlévő vezetőit, hogy kívánnak-e a jövőben minőségi sportot, avagy elegendő „csak” tömegsport- szintsp produkálni? Nos, ezt követően kértem szót, s korrektül felvázoltam személyes helyzetemet, mármint azt, hogy alpolgármesterként ismerem a város pénzügyi helyzetét, ugyanakkor mint egyesületi elnök tisztában vagyok a klubok gondjaival is, ezért nem látnám helyénvalónak, ha emiatt bármiféle szembefordulás következne be az önkormányzat és az egyesületek között. — A fürdővárosban érvényben van egy elfogadott sportkoncepció is... — Igen, valóban így van, s az előző önkormányzat által elfogadott sportkoncepció alapvetően jó és a fejlődést is tudná biztosítani, amelynek egyik eleme a pénzösszegek biztosítása. Az igaz, hogy e koncepció szerint 1995-ben a költségvetés csaknem 1 százalékát kellene sportra fordítani, ezzel szemben a jelenleg tervezett 4,4 millió csupán 0,2 százalékot jelent. Ráadásul ezt az összeget egymillió forinttal megtoldotta az önkormányzat az ősszel. Summa summarum: ha a sportkoncepcióban megjelent pénznek csak a fele állna rendelkezésre, akkor is mintegy nyolcmillió forintot tenne ki a támogatás. Azonban az igazsághoz hozzátartozik, hogy a sportcsarnok működtetése éppen az iménti összeggel terheli a költségvetést. Én, aki elsősorban az egészségügyi és szociális területért vagyok felelős az önkormányzatban, világosan látom: ha a városban leül a sport, ez az egészségügyben évek múltán ennek az összegnek a többszörösét emészti fel, mert a sportnak éppen a megelőző és óvó szerepe emelendő ki. Nem beszélve arról a tényről, hogy az egyesületekben több mint kilencven százalékban diákok sportolnak, versenyeznek. —Végül is milyen szájízzel távoztak a sportvezetők az ülésről? — Noha a vezetésben az fogalmazódott meg, hogy az említett összegnél nagyobb mértékben kell támogatni a fürdőváros sportját, s bármennyire is nagyok a gondok, nem szabadna visszalépni az évekkel ezelőtt meghatározott sportkoncepciótól, ennek ellenére a sportvezetők kétségekkel távoztak. Az ügy folytatása a képviselő-testület bizottsági üléseinek tárgyaként szerepel majd, s hiszem, hogy a sport érdekeit tartják szem előtt, lévén, hogy a bizottság elnöke Oroján István, aki egykor nagyszerű kézilabdakapus volt, no és segíthet Annus Andor testnevelőtanár, valamikori kiváló atléta is, akik felemelik szavukat a sport érdekében. Bízom benne, hogy a költségvetési alku során sikerül a városi sport érdekeit érvényesíteni, hiszen a polgármester úr és a többi önkormányzati tag — akik közül többen sportolnak, mozognak szabadidejükben — megértik az egyesületek gondjait és igénylik a sportsikereket, hiszen azok a város jó hírét repítik szét az országban és a világban — fejtette ki véleményét dr. Albel Andor. (gyurkó) A Belvárosi Söröző Kupáért Hazai sikerek a nyitányon HC Szarvas—OMTK 23—17 (14—11) Belvárosi Söröző Kupa férfi kézilabda-mérkőzés, Szarvas, 350 néző. V.: Bakos, Kanyok. Szarvas: Demeter — BERÉNYI 3, ALMÁS1 6, Adám, Vizsnyiczai 6, Szepes 2, Nezezon 4. Cs.: SOMOGYI (kapus), Száva, Serfel, Harsányi 2, Madár. Edző: Pataki György, Velky Mihály. Orosháza: Horváth — Nagy 1, Árpási, BORDÁS 3, VARSANDÁN 3, Lovásf 7, FEKETE 3. Cs.: BONDÁR (kapus), Janovszki, Jova, Marton, Jambrich, Szász. Edző: Marton László. Fordulás után erőltette a támadójátékot a hazai gárda, aminek meg is lett az eredménye, mert sorozatban lőtte a góljait. Az 50. percben 22—15 volt az állás. Az utolsó öt percben alább hagyott a góllövés, a kapusok is jobb teljesítményt produkáltak. A kemény, de sportszerű mérkőzésen a Szarvas megérdemelten nyert a második félidőben mutatott jobb támadójátékával. Ny. M. Az Orosházi MTK kezdte a játékot, az első gólt azonban a hazaiaknak Almási szerezte meg, melyre Varsandán azonnal válaszolt. Ezt követően felváltva estek a gólok, a hazai átlövők ekkor sokat hibáztak, és a 19. percben a vendégek átvették a vezetést 8—7-re. Aztán rendezte sorait a Szarvas, és a félidő végére háromgólos vezetésre tett szert. / Csaba Előre KC—Újkígyós Akvaline KSE 38-19 (20-10) Belvárosi Söröző Kupa férfi kézilabda-mérkőzés, Békéscsaba, 100 néző. V.: Harangozó. Békéscsaba: TYETYÁK — Balogh 4, Szenics 3 (1), VOLENT 2, VÖRÖS 5, HORVÁTH 8, POCSAI5 (1). Cs.: Szacsvai, Szikora (kapusok), Jarabek 3, Glembóczki 3 (1), Benkő 2, Unyatyinszki 2,- Szabó 1. Edző: Ruck László. Újkígyós: Kopányi — Domokos, FEKETE 5, Gedó 2, Vida, Bánfi 2, Csányi 2. Cs.: Zubán, Ecker (kapusok), LUKOVICZ- KI 5, Selmeczy 2, Gyulavári 1, Gajda, Varga. Edző: Szabó Károly. Kiállítások: 8, ill. 4 perc. Hétméteresek: 4/3, ill. 2/0. Horváth (10) a I ila-fehérek beállása nyolc góllal terhelte meg a vendégek kapuját, Lukoviczki (9) hiába próbálja, nem tudja megakadályozni a góllövésben. A Belvárosi Söröző Kupa nyitányán: Csaba Előre KC—Újkígyós Akvaline KSE 38—19 Fotó: SuchTgmás Medovarszki játékvezető nem érkezett meg a kezdésre, így Harangozó egyedül vezette a találkozót. A vendégeknél Bacsa sérülés miatt nem léphetett pályára. A kezdettől a csabaiak vették kezükbe az irányítást és Tye- tyák jó védéseit követeőn a 13. percben már 9—4-re vezettek. Különösen Horváth volt elemében, aki hétszer vette be a vendégek kapuját az első félidőben, de Pocsai is szép gólokat szerzett. A másik oldalon Fekete volt elemében, ötször talált a kapuba. Szünet után a cserék is játéklehetőséget kaptak mindkét oladalon. A csabai fiatalok — Benkő, Szabó, Unyatyinszki — nem keltettek csalódást, valamennyien a hálóba találtak. Az idegenlégiós újonc, Szenics is felvillantotta tudását. A felkészülésben előbbre tartó lilafehérek fokozatosan elhúztak a sportszerű találkozón és megérdemelten nyerték a gólzáporos mérkőzést. V.L. Békésiek és orosháziak is indulnak Asztalitenisz Budapest Bajnokság a hét végén Megyei sakk-csb: Tömörül az élmezőny A hét végén elmarad a bajnoki forduló az asztalitenisz nemzeti bajnokság különböző osztályaiban, mivel péntektől vasárnapig rendezik meg a pénzdíjas felnőtt Budapest Bajnokságot. A Statisztika Marczibányi téri csarnokában pénteken először a nők állnak asztalhoz, köztük az Orosházi MTK legjobbjai. Mint Sátli Sándor vezető edző elmondta: négy versenyzőjük indul egyéniben és a páros számokban. Kulagina, Molnár Zita, Harsányi és Pidl szerepel egyéniben. A párosok mezőnyében a Kulagina, Pidl, a Molnár Z., Fazekas (Statiszti- ka-Metalloglobus) és a Harsányi, Herczig J. (Tolnai SE) duó áll asztalhoz. A vegyes párosok küzdelmeit vasárnap rendezik, itt Molnár Z. a Malévos Pázsy- val, Pidl a BVSC-s, Lindner- rel, Harsányi az egri Marosival szerepel. A férfiaknál a Békési TE öt versenyzővel képviselteti magát. Mint Balogh József vezető edző elmondta: Lipták, Csarnai, Seres, Sebestyén, ifj. Balogh áll asztalhoz a fővárosban. A párosoknál ifj. Balogh a győri Jakabbal, Csarnai Seressel, míg Lipták Sebestyénnel együtt indul. A vegyes párosoknál csak egy békési versenyző szerepel, Seres Árpád a szekszárdi Agárdival közösen áll asztalhoz. A felnőttek mellett a Békés megyei fiatalok is rangos viadalon szerepelnek a hét végén. Salgótarjánban országos serdülő és újonc versenyen szerepelnek a legjobbak. V.L. A Békés megyei I. osz- tályú sakkcsapatbaj- rfÜ nokság 6. fordulója általában a várt eredményeket hozta, az egyetlen meglepetést a gyulaiak szolgáltatták, akik szoros küzdelemben legyőzték a mezőhegyesieket. A békési rangadón a pillanatnyi forma döntött, a helybeli csapat elszenvedte első vereségét. Énnek ellenére továbbra is a bajnokság élén maradt. A 6. forduló eredményei. Csorvás—Orosházi MTK II. 4:8. Érdekes játszmákban alakult ki az orosházi tartalékok biztos, megérdemelt győzelme az esélytelen házigazdák ellen. Békési SE—Csaba SK 5:6. A házigazda csapat éljátékosainak mélyebb formájuk alatti szereplése — egy szabálytalanul félbeszakadt játszma kivételével —eldöntötte a mérkőzést. Battonya—Gyomaendrőd 9,5:2,5. Az egységesebb batto- nyai csapat kitett magáért, és magabiztos játékkal az eddig lejátszott mérkőzésein a legnagyobb pontarányú győzelmét érte el. Mezőhegyes—Gyulai SE II. 5:7. Hideg zuhanyos vereség. A helyiek a jobban felkészült vendégekkel szemben nem tudták megismételni az előző bajnokságban elért bravúros győzelmüket. Békéscsabai Építők—Me- zőberényi SDSE 9,5:2,5. A formába lendülő építőknek nem jelentett komoly akadályt a tartalékos, rossz napot kifogó vendégcsapat ilyen arányú legyőzése sem. A bajnokság állása: 1. Békés 44,5, 2. Gyula II. 41,3—4. Csaba SK, Békéscsabai Építők 40,5, (sz), 5. Orosházi MTK II. 36 (sz), 6. Szarvas 35 (sz), 7. Battonya 33 (sz), 8. Mezőbe- rény 28,5, 9. Mezőhegyes 22 ‘(sz), 10. Csorvás 21,5,11. Gyomaendrőd 14 ponttal. Sz. Gy. Ma délután nemzetközi mérkőzés Békéscsabán Jön a Politechnika Temesvár Kedden lejátszotta idei első előkészületi mérkő- zését a Békéscsabai Előre FC NB I-es labdarúgó '° csapata. Csütörtökön pedig már hazai környezetben is bemutatkoznak Csatóék. A lila-fehérek nemzetközi mérkőzés keretében a román II. osztályú bajnokság listavezetőjét, a Politechnika Temesvár gárdáját fogadják. A találkozó 14 órakor kezdődik a Fű-4-es pályán, amelyet a Vandháti útról közelíthetnek meg a szurkolók. Továbbképzés a Madách utcai iskolában Piski Elemér Békéscsabán A Békés Megyei Labdarúgó Szövetség és a Békéscsabai Előre Futball Club utánpótlás bizottsága edzőtovábbképzést szervez Békéscsabán február 11-én, szombaton 9 órakor a megyében működő trénerek részére. A rendezvényre a Madách Utcai Általános Iskola tornatermében kerül sor, ahová az utánpótlás-neveléssel foglalkozó minden Békés megyei szakembert szeretettel várnak. A minden bizonnyal nagy érdeklődésre számot tartó rendezvényen Piski Elemér szövetségi edző, a 18 évesek ifjúsági válogatottjának szakvezetője az utánpótláskorú labdarúgók felkészítéséről tart érdekes előadást. Az olasz mérkőzések miatt változás a Góltotónkon! A jövő héten hat nyertes Keddi számunkban a hagyományoknak megfelelően közöltük az e heti Góltotót, amelyben olasz bajnoki labdarúgó-mérkőzések szerepeltek. Ám, ekkor még nem tudtuk, hogy elmaradnak a hét végi találkozók Itáliában. Szerdán már csaknem ötven szelvény érkezett hűséges játékosainktól, ám most azt kérjük Tisztelt Olvasóinktól, hogy ezen a héten — kivételesen — ne küldjenek több tippet. A következő héten egyébként kárpótoljuk a játékosokat, hiszen az e hétről megmaradókkal együtt összesen hat darab 2000 Ft-os Masita vásárlási utalványt sorsolunk ki, amelyet a Góltotó szponzora, a Wiko-Plus Bt. bocsátott rendelkezésünkre. BÍÍ MEGYEI HÍRLÁP Közéleti napilap. Főszerkesztő: dr. Árpási Zoltán. Felelős szerkesztő: Niedzielsky Katalin, Seleszt Ferenc. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: Andreas Günther és dr. Tóth Miklós ügyvezető igazgatók. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba. Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba. Pf. 111. Telefonszámok: központ (66) 450-450; főszerkesztő: (66) 446-242; sportrovat: 451-114; telefax: (66) 441-020. Kiadói telefonszámok: (66) 441-545; hirdetés: 441-311; telefax: 450-198; terjesztés: telefon/fax (66) 453-710. Az előfizetők részére terjeszti a Népújság Kft. az ügynökségein keresztül. Árusításban terjeszti a „DÉLHÍR" Rt. Békés megyei üzeme, Békéscsaba Szabadság tér 1—3. Telefon (66) 443-106 és egyéb terjesztő szervek. Előfizethetőa kiadónál (5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4.), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással. Előfizetési díj egy hónapra 375 forint, egy évre 4140 forint. Készül: a Kner Nyomdában, Békéscsaba, Baross út 9—21. Vezérigazgató: Balog Miklós. HÚ ISSN 12151068