Békés Megyei Hírlap, 1995. február (50. évfolyam, 27-50. szám)

1995-02-18-19 / 42. szám

1995. február 18-19., szombat-vasárnap HAZAI TŰKOR IIIIH.tP Malév -vezér. A Malév tegnap közleményben erősí­tette meg, hogy a csütörtöki igazgatósági ülésén a testület elnökévé Derzsi Andrást, a Németh-kormány volt közle­kedési miniszterét választot­ták. Az igazgatóság elfogadta Pákay András vezérigazgató tisztségéről való lemondását. Az igazgatóság határozata ér­telmében a vezérigazgatói te­endőket február 17-től átme­netileg Szathmáry Sándor üze­meltetési vezérigazgató-he­lyettes látja el. Kermi-vizsgálatok. Az elmúlt évben mintegy 40 ezer terméket vizsgált meg forgalomba hozatal előtt a Kermi, s ezek 14 százalékánál nem engedélyezték az értéke­sítést. Négyszáz esetben kel­lett megtiltani különféle ter­mékek árusítását súlyos minő­séghibák miatt. Változatlanul sok a hamisítvány, és az üzle­tekbe kerülnek az egészségre ártalmas áruk is. Összességé­ben tehát nem javult a helyzet — szögezte le pénteki sajtótá­jékoztatóján Huszay Gábor, a Kereskedelmi Minőségellen­őrző Intézet igazgatója. „A betegség legyőzhető” Cukorbetegek országos tanácskozása Békéscsabán A Békés Megyei Testnevelési és Sporthivatal, a Réthy Pál Kórház és Rendelőintézet, a megyei szabadidős klubok tanácsa és a cukorbetegek klubja ma délelőtt Békéscsabán országos tudo­mányos cukorbeteg-tanácskozást tart. A fontos esemény kapcsán dr. Szentgyörgyi Csabával, a békéscsabai Réthy Pál Kórház és Rendelőinté­zet osztályvezető főorvosával beszélgettünk a témáról. — Mennyire elterjedt beteg­ség a diabétesz? — A cukorbetegség úgy­nevezett népbetegség. Ma- gyaroszágon az ismert bete­gek száma 400 ezer. Ez a létszám évről évre -—1 a sta­tisztikai adatok bizonyítják — növekszik. A cukorbe­tegségnek két típusa ismert. Az első típushoz tartozó dia­betikusoknál fiatal korban kezdődik a betegség. A máso­dik típushoz — halmozottan — az időskorú emberek tar­toznak. Több tényező befo­lyásolja a betegség kialakulá­sát. így a genetikai adottsá­gok, külső behatások, fertő­zések, aminek következté­ben a hasnyálmirigy elveszí­ti inzulintermelő funkcióját. A diabétesz idegrendszeri eredete is bizonyítható, a központi idegrendszer sérülése, vagy koponya­sérülések következménye­ként kialakulhat. Ezen túl­menően a cukorbetegeknél a vércukorszintet jelentősen befolyásolja a depresszió, szorongás és a stresszhatás. — Békéscsabán és kör­nyékén hány betegről tud­nak? — A gondozóban nyilván­tartott betegek száma mint­egy 800. A lakosság 4-5 szá­zaléka cukorbeteg, így a kör­zeti orvosok is foglalkoznak utógondozásukkal. —A cukorbeteg-gondozók milyen felelősséget vállal­nak? — A tablettára beállított betegek három hónapban egyszer, míg az inzulinnal kezeltek havonta, illetve hat hetente járnak ellenőrzésre. Alapbetegségükön túlme­nően bármi problémát ész­lelnek, azonnal jelentkez­hetnek a gondozóban. A ki­tűzött célunk, hogy éhgyo­morra a vércukor értéke a 7 mmcl/1 értéket ne haladja meg. A cukorbetegeknek szükségük van egpuígyneve- zett külső segítségre, kont­rollra, amit a kezelőorvos biztosít számukra. Az osztá­lyunk szakmai segítségével működő cukorbetegek klub­ja jó teret biztosít az orvos és a beteg együttműködésé­nek. Tanácsokat adunk, va­lamint a sorstársak tapaszta­latcserét tartanak egymás között. —Mit remél e találkozótól, és milyen neves szakemberek vesznek részt a tanácskozá­son? — Az előadások menete és tartama nemcsak or­vosszakmai témával foglal­kozik. A betegekkel kapcso­latos ismeretek bővítése, ezáltal az életminőség javí­tása a legfőbb szempont. Győzhetnek a betegség fö­lött. Az inzulinkezelés mel­lett a testi aktivitás és a pon­tos diéta betartása a szövőd­mények kialakulását meg­előzi. Igen szoros az összefüggés a túltápláltság és az időskori cukorbeteg­ség kialakulása között. Az agyvérzés és a szívinfarktus is a vérzsírszint emelkedésé­vel magyarázható. Ezek mind olyan kockázati ténye­zők, amit időben és eredmé­nyesen orvosolni kell. Bróda Ibolya Kényszerhelyzetben kerestek felelős szerkesztőt Orosházán KONTAKTLENCSE------ ifjúsági klubtagoknak -----­1 0% KEDVEZMÉNNYEL! A klub tagja lehet minden tanár és 14 éven felüli tanuló, ha a v / jV j szaküzletben ^Komputer vásárai í~\f~) _ _ ,__ , kontaktlencsét 1 984 OPTIKA éS áP°IÓSZert­TOVÁBBI KEDVEZMÉNYÜNK valamennyi kontaktlencse­viselőnek: 3 db ápolószer egyidejű vásárlása esetén l db 1220 Ft értékű ÁPOLÓSZERT ADUNK AJÁNDÉKBA! Címünk: Békéscsaba, Luther u. 5/A. Telefon: (óó) 325-590. őId BANK AZ ORSZÁGOS TAKAREKPENZTAR ÉS KERESKEDELMI BANK RT. SZARVASI FIÓKJA pályázatot hirdet kereskedelmi banki • • | ■ * • •• ■ m * ** üzletági ügyintéző munkakör betöltésére. FELTÉTELEK: felsőfokú végzettség, lehetőleg pénzügyi szakon végzett fiatal, dinamikus személy jelentkezését várjuk! A pályázatokat személyesen vagy postán az OTP Bank Rt. Szarvasi Fiókja (Szarvas, Kossuth tér 1.) címére kérjük eljuttatni 1995. március 31-éig. ORSZÁGOS TAKARÉKPÉNZTÁR ÉS KERESKEDELMI BANK RT A Szeghalmi Városi Bíróságon tegnap délelőtt került sor az el­múlt hétvége egyik bűnügyé­nek tárgyalására. Mint írtunk róla, egy akkor még ismeretlen, stoppos fiatalember egy késsel megfenyegette J. Z. füzesgyar­mati lakost, kitette az autójából, majd elvitte a Trabantot. Nos, a tettes, Pénzes Gyula nagyhe- gyesi lakos ezt követően három napig a kocsiban aludt, járt a Hortobágyon és lakóhelyén is. Kedden azután önként jelentke­zett a hajdúszoboszlói rendőrök­nél és beismerő vallomást tett, a lopott kocsi is visszakerült gazdá­jához. Az ügyészség gyorsított Népi kézműves pályázat gyerekeknek A Békés Megyei Művelődési Központ, a Békés Megyei Nép- művészeti Egyesület, a Békés Megye Népművészetéért Ala­pítvány és a békéscsabai Diák­tanya a népművészeti hagyo­mányok továbbélése, a fiatalok alkotókészségének fejlesztése érdekében népi kézműves pá­lyázatot hirdet. Ezen részt ve­hetnek Békés megye általános és középiskolás diákjai, a nép­rajzi tájegységekre jellemző formavilág és díszítőelemek felhasználásával, a hagyomány szellemiségét követő alkotása­ikkal. A pályamunkák termé­szetes anyagokból készülhet­nek (textil, agyag, szalma, csu­hé, vessző, gyöngy, fa, bőr, tojás stb.), és gyerekjátékok vagy használati eszközök lehetnek. A pályázat feltétele, hogy az egyéni alkotók maximum 10 darab, az alkotó közösségek (szakkör, kör, klub, osztály stb.) maximum 30 darab pályamun­kát küldhetnek be. A díjazás korosztályonként, általános is­kolások és középiskolások sze­rint történik. Az első, második, harmadik helyezettek díjai mel­lett számos különdíjat is kiosz­tanak, amelyeket a szponzorok és támogatók ajánlanak fel. Pál Ildikó Az Orosházi Városi Televízió körül kialakult helyzet kap­csán sajtótájékoztatót tartott Volencsik Zsolt alpolgármes­ter és az érintett, Kocziszky László tegnap délután. — A képviselő-testülettől kaptam felhatalmazást a helyi televízió ügyintézésére — mondta bevezetőjében az al­polgármester, majd így foly­tatta: — A stábbal való beszél­getés során — ahol felmerült a főállású munkatárs kérdése is — kértem őket, legyenek türe­lemmel, 2 hónap múlva el­készül a költségkímélésre épülő koncepció. Addig való­ban kötöttségeket jelentett az, hogy a munkatársak munka­idejük után végzik a tévés fel­adatokat. Hétfőn viszont Mi- sinszki István bejelentette, az új adás nem készült el. Közöl­tem a stúdió akkori vezetőjé­vel, felelős szerkesztőt kérek fel, hogy a jövőben a tévé za­vartalanul működhessen., Lapunk kérdésére — miért nem az orosházi szakemberek közül keresett meg valakit? — válaszolva az alpolgármester elmondta, hogy a kérdező ré­széről ez egy rosszul felfogott lokálpatriotizmus. Különben az első főszerkesztői pályázat­ra sem érkezett helybeli pályá­zótól pályamű. — Kényszerhelyzetben vol­tam, Orosházán nem tudtam volna megbízni senkit nyugodt lelkiismerettel. Kocziszky úr kapcsán sem vagyok nyugodt — egészítette ki mondandóját Volencsik Zsolt, akitől azt is megtudtuk, hogy a nevezett sze­méllyel megbízási szerződést kötött, ami 2 hónapra szól. A felelős szerkesztő — mi­után ismertette a februári mű­sortervet —- felsorolta azok ne­veit, akikkel a jövőben együtt dolgozik majd. Csapata első­sorban a jelenleg is működő helyi rádió munkatársaiból áll. Csete Ilona A cigányok is dolgoznának... Jogerős ítélet a késes stoppos ügyében eljárással állíttatta bíróság elé, ahol fenntartotta beismerő val­lomását, elmondta, megbánta tettét, amelyet azzal magyará­zott, hogy előtte veszett össze a barátnőjével és anyjával is. A tár­gyalás után dr. Benedek Tibor bíró kihirdette az ítéletet: bűnösnek mondta ki Pénzes Gyulát egy- rendbeli jármű erőszakos elvi­telének bűntette és kétrendbeli közokirat-hamisítás vétsége miatt, ezért egyéves börtönbün­tetésre ítélte, amelyet három­éves próbaidőre felfüggesztett. Az ítéletet minden fél tudomá­sul vette,, így jogerőssé vált. Gila Károly A Békés Megyei Munkaügyi Központ mezőkovácsházi ki- rendeltsége tegnap tanácsko­zásra invitálta a környékbeli ci­gány kisebbségi önkormányza­tok vezetőit, illetőleg szószóló­it. Téma: a cigányság helyzete a hazai, ezen belül a Békés me­gyei munkaerőpiacon. A ta­nácskozáson Battonyáról Dé­nes Mihály és Idul István, Ke- vermesről Balogh Jenő, Kun- ágotáról Samu Jenő, Mezőko- vácsházáról Kanalas Teréz, Végegyházáról pedig Csurár József ven részt. — Március első hetében az önök közreműködésével szeret­nénk fórumot rendezni a tér­ségünkben élő cigány lakosok­nak itt, Mezőkovácsházán a polgármesteri hivatal nagyter­mében — mondotta bevezető­jében Bartha Lajosné kirendelt­ségvezető. — Kérjük, minél több embert hozzanak el erre a fórumra. Főleg azokat várjuk, akik még soha nem fordultak meg a kirendeltségünkön. Arról szeretnénk részletes felvilágo­sítást adni, hogy miért is érde­mes a munkaügyi központtal, illetőleg a kirendeltségünkkel felvenniük a kapcsolatot. Ezt követően a vendégek szól­tak a fajgyűlöletről, a munkahelyi diszkriminációról, az iskoláztatási gondokról, továbbá az érdekkép­viseleti szervek közötti viszály­ról. Kívánatos lenne a cigányok földhöz juttatása, illetve köz­munkásként való foglalkoztatá­suk — hangoztatták a felszóla­lók. A végegyházi Csurár József az egyik ősi cigány mesterség­nek, a vályogvetésnek a meg­szervezését szorgalmazta. Mint mondotta, ehhez a vállalkozás­hoz két dologra, pénzre és infor­mációra lenne szükségük. A tegnapi tanácskozás tehát március első hetében folytató­dik. Az érdeklődők vegyék fel a kapcsolatot választott képvise­lőikkel! Ménesi György Kelten éppen 1 40 esztendősek. Csabaszabadi határában tisztítja az árkot Toncsenkó József (balról) és Szabó János. Jó erőben, jó kedvvel dolgoznak, aminek a titka — úgy mondják — a mindennapi mozgás Fotó: Such Tamás

Next

/
Thumbnails
Contents