Békés Megyei Hírlap, 1995. január (50. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-07-08 / 6. szám
1995. január 7-8., szombat-vasárnap üSrékés megyei hírlap Jó pár éve levelet kaptam Ikervárról: ha találkozni akarok Ady egykori menyasszonyával, látogassak el a nevelőotthonba; az igazgató vendégeként itt tölti a nyarat Dénes Zsófia. Fiatal, de már nem kezdő újságíró voltam, s mi tagadás, nem sokat tudtam a századelő költőfejedelmének volt menyasszonyáról, még ke vesebbet az írónőről. Nagy emberek szerelmei Zs u ka A költő menyasszonya — ő bontotta fel A dy nagy szerelme, Léda, aztán Csinszka, azaz Boncza Berta, a költő későbbi felesége jutott eszembe, JL. s az akkor még egészen friss kiadású Magyar Irodalmi Lexikont hívtam segítségül. Dénes Zsófia író, újságíró neve alatt a következőket olvastam: „...a Pesti Napló, majd a Világ párizsi munkatársa... 1913 őszén Pesten ismerkedett meg Ady Endrével, rövidesen eljegyezték egymást, a házasság azonban meghiúsult. Ady több verse és 16 levele őrzi e szerelem emlékét, valamint Dénes memoárjai, elsősorban az Élet helyett órák c. kötet.” A könyvet akkor hiába kerestem, nem találtam a könyvtárakban, így annak híján, meglehetősen felkészületlenül indultam el Batthyány Lajos hajdanvolt ikervári kastélyába, hogy találkozzam Zsukával. Amikor beléptem a kastélyszobába, az ablaknál ült, arcába hullott a fény, és megtelt mosollyal. Szalat- nyai József, Zsuka férje elém sietett, belém karolt, és asszonya elé vezetett. Dénes Zsófia vastag keretes szemüveg mögül nézett rám, arcán nyoma sem látszott az időnek, mintha nem is lett volna már nyolcvanéves. Mély, kissé rekedtes hangon beszélt, s olyan kedvesen, oly meleg barátsággal, mintha ki tudja milyen régen ismertük volna egymást. Adyról mesélt. szinte egész délután csak róla. „Együtt lélegeztünk” — Szeretetben láttam, szeretetben ismertem meg őt — mondotta Zsuka. — Együtt lélegeztünk, egyek voltak a gondolataink. Készültem rá, hogy megmentem a beteg embert. És én ezt mind megírtam abban a könyvemben, amelynek címét Ády nekem írt gyönyörű verse adta: Élet helyett órák. Két nap és egy átvirrasztott éjjel választott el attól, hogy a felesége legyek... A látogatásról riportot írtam, s egy neves Ady-kutató, Zsuka nagy ellenfele megrótt érte, levelében még azt is megkérdőjelezte, hogy Dénes Zsófia egyáltalán menyasszonya volt-e a költőnek. Mintha Ady Lajos, a költő öccse és Bölöni György, Ady legközelebbi barátja említést sem tett volna erről Adyról szóló életrajzi munkájában. Ady Lajos 1923-ban megjelent könyvében olvasható: „...A Zsukával való megismerkedés után két héttel, a 36. András-napon már a házasság gondolata foglalkoztatja... Úgy beszéltük meg a dolgot, hogy pár nappal karácsony előtt teljes csöndben házasságot kötnek, s nyomban elutaznak Párizsba... Csak még bizonyos anyagi nehézségeket kellet leküzdeni. Zsukának volt ugyan némi vagyonkája, de Bandi, érthető okokból még kölcsön formájában sem volt hajlandó abból — nászutazni. Mikorra aztán a szükséges pénzecskéket innen-onnan előkajtattam, Bandit egy ideges gyomorbaj leverte lábáról, s karácsony előtt pár nappal be kellett szállítani őt az Új Szent János Kórház épületébe... Az ott töltött hetek alatt nyilván számot vetett magában azzal, hogy ő, sajnos, a házasságtól nem is időbeli, hanem inkább egészségi okok miatt nézett el.”...Ady komolyan készülődik a házasságra. A pesti pletyka már erről beszél, Zsuka édesanyja egy társaságban nagy meglepetéssel hallja, hogy állítólag a polgár- mesteri hivatalban az esküvő napja is ki van már tűzve. Márpedig költőt, bármilyen neves író is, nem szívesen látná vejének. A házasságkötésnek a családi nehézségeken kívül sok minden útját állja. Elsősorban Ady ingatagsága. Aztán Lajos mint jó testvér megnézte a telekkönyvet, mert Zsukáról híre járt, hogy pénzes háza van a Nagydiófa utcában... Dénes Zsófia közben kiutazott Párizsba, és úgy volt, hogy ott Adyval mégiscsak egymásra találnak... De elmaradt a párizsi út, elmaradt a házasság, és szűnőben a szerelem...” Dénes Zsófia húsz évvel a költő halála után az Élet helyett órákban — számos dokumentumra, naplójára és más hiteles forrásokra hivatkozva — a személyes emlékezés forró hevületében azt a valóságot tárta fel, hogy az eljegyzés miatta bomlott fel. Édesanyja ugyanis öngyilkossággal fenyegette meg, ha hozzámegy a súlyosan beteg költőhöz. Oka volt rá, hiszen leánya férje azelőtt nemrég halt meg ugyancsak súlyos, gyógyíthatatlan betegségben. Az anya rettegett az újabb elképzelhető tragédiától. A jegyességet tehát anyja kívánságára Dénes Zsófia bontotta fel, de hűségét, barátságát, kitartását a költő mellett — soha! Szerelmük mély, igaz barátsággá magasztosult, és Zsuka hosszúra nyúlt élete végéig tartott. A jegyesség felbomlása után Ady is érezte, tudta, hogy nemcsak méltó nőre, hanem igaz emberre, hű barátra talált Zsukában. Boncza Bertával való megismerkedése után hozzá, volt jegyeséhez fordult tanácsért, amit az akkor már jónevű újságíró-írónő nem tagadott meg. Az esküvőjükön is ott volt, közreműködött annak előkészítésében... Dénes Zsófia soha nem kérkedett azzal, hogy Ady jegyese volt. A benne élő mély emléket drágábbnak tartotta ennél. Ady halála után húsz évig várt, s csak amikor már letisztult benne és bölcsességgé érett az emlékezet, akkor fogott hozzá, hogy hiteles számadással megörökítse mindazt, amit átélt. A memoárkötet A könyv 1940-ben látott napvilágot, akjcor még élt a költő öccse, Ady Lajos, és előszót írt Dénes Zsófia memoárkötetéhez. „Általa Ady Endre arcképe teljesebb lett” — jegyezte meg. Zsuka könyvét nagy ováció fogadta; a legjelesebb írók nyilatkoztak róla. Móricz Zsigmond például a Kelet Népében ezt írta: „...írásod első írás Adyról. Három napra beteggé tett. Oly közvetlen érzékletesen, olyannyira végig komolyan és akusztikai tisztaságban hatott rám, hogy míg olvastam, ott voltam Ady forgószél-körében, a szobájában, vele, veletek. Más úgy írt, hogy lelkének fehér falain imbolyogva vetíti Adyt, vagy szárazul, tanárul felsorolja a Róla Való Tudnivalókat. Neked, Zsukám, a könnycsepp is üde, s még nem csapódott le belőle a szem sarkába a só.” A korabeli kritika is kedvezően fogadta a könyvet. „Az Ady-iroda- lom rengetegében kevés olyan kedves és vonzó olvasmány található, mint Dénes Zsófia közvetlen visszaemlékezései” —jegyezte meg az Iro- dalomtö_rténet című folyóirat munkatársa. — „Művészien lírai hangoltsá- gú élménybemutatás — élmény és tanulság.” Féja Géza szerint: „Dénes Zsófia könyvében a rokonszenves asszonyi alázat, s valami egészen ritka szerénység háttérbe helyezi a saját személyét. Közvetlen hangon, de Adyról beszél, helyenként megrázó egyszerűséggel...” Sásdi Sándor a Pécsi Naplóban: „Külön sorokba kívánkozik az elismerés azért, ahogyan Dénes Zsófia maga is költővé halkul, amikor Ady érzelemvilágát festi.” A Szabadkai Napló szerint: „íróilag méltó a könyv Adyhoz... Ady szeretné ezt a könyvet.” Az első kiadásból hírmondó sem maradt. Ennek oka a közbejött háború. Az Ady-centenáriumra újra kiadott mű előszavában maga az írónő világítja meg ennek okát. „1944-ben, miután a német náci hadak birtokba vették Magyarországot, Kolozsvári Borcsa Mihály sajtófőnök egy áprilisi napon zúzdába küldte könyvemet. Természetesen nem egymagában, hanem a szépírók első listáján.” Az újabb kiadásra aztán több mint 30 évig kellett várni. Az Ady-életrajzok között pedig talán ez a legfontosabb és legjelentősebb életrajz. Vajon, mi lehetett ennek az oka? Mennyiben játszott közre az, hogy sokan, irodalomtörténészek is, megkérdőjelezték a könyvben írtak hitelét? Különösen a jegyesség felbontásának körülményei okoztak, váltottak ki más, eltérő véleményt. A centenáriumi új megjelentetés sem vetett véget ennek, inkább tovább szította a kedélyeket. „Azt hittem, az Ady-centenárium után többé már nem kell Ritákban megszólalnom” — idézzük a 96 éves Dénes Zsófiát. — „Csalódtam. Miközben fáradt szívemet orvostudósok kórházban még egy időre felerősítették, igazán nem várt helyről és nem várt módon támadás érte memóriaírásomat.” Azt a Zsukát érte az újabb támadás, aki annyi idő múltán is hű maradt Adyhoz, élményeihez, a valósághoz, s aki egyedül élt már csak a kortársak, a barátok, a legközelebbál- lók közül. Zsukának sokszor kellett magyarázkodnia, 1976-ban még a neves tévériporter is gyanakodva tett fel kérdéseket a jegyesség felbontásával kapcsolatban. Valóban édesanyja akadályozta meg az esküvőt? Ha olyan mély volt szerelmük, Zsuka miért nem vállalta anyja ellenében is Adyt? Met nem akarta édesanyját elveszíteni. Mert Adyt is meg akarta tartani; ha nem lehetett asszonya, sírig tartó, igaz barátja lett, s élete végéig kitartott mellette. A 96. évében lévő Zsuka igazságszolgáltatását a véletlen is segítette, amikor előkerültek hatvan-egyné- hány évvel korábban Adyhoz írt levelei. Huszonnyolc levél a Magyar Tudományos Akadémia Kézirattárából, egy, melyet Zsuka Csinszkához írt, a Petőfi Múzeumból, egy pedig, melyet Fehér Dezsőné küldött Dénes Zsófiának, a saját levelesládájából került elő. Ezek a levelek—perdöntő módon — arról a kapcsolatról szólnak, amely Adyt és Zsukát összefűzte egykor. A levelek nagy részét Zsuka 1919. október végéig írta Adynak, aki megőrizte őket, s az örökösök* adták el az említett intézményeknek. A Magvető Könyvkiadó 1980-ban ezekkel a levelekkel és az írónő megjegyzéseivel kiegészítve ismét megjelentette az Élet helyett órákat. A könyv — az akkori nyomdai viszonyokra tekintettel — viharos gyorsasággal látott napvilágot. Talán az igazságkeresésnek szántak vele gyorsabb utat? Dénes Zsófiáé sorok írójának küldött könyvdedikációjában meg is jegyezte: „Három és fél hónap alatt készült: csoda! Milyen is voltam én 65 évvel ezelőtt? Ez a könyv mutatja.” Zsuka több mint egy évszázados élettel állt ki igazsága mellett, a költőért, Adyjáért. A könyv előszavának végső sorai sokat mondanak: „Nincs több szavam a vitákhoz. Eleget harcoltam életemben az igazságért és a békéért. Épp ezért fölötte állok már minden harcnak.” Zsukával, azaz Dénes Zsófiával száz évnél hosszabbra nyúlt élete végéig tartott ismeretségünk. Első találkozásunk után egy évvel, a szigligeti alkotóházban találkoztunk újra. Szobájában állt még a karácsonyfa, pedig a kertben már megposhadt a hó. „Megvártuk Ady jubileumát” — mondta az írónő, és a torontói hímzett szalagokkal, erdélyi motívumokkal díszített fenyőre mutatott. Az íróasztalán az akkor ötven éve halott költő fényképe állt. Zsuka levelet szorongatott a kezében, aznap kapta Erdei Ferenctől. „Figyeli, hogy a rádióban hogy él Ady? Tegnap az iskolások versenyében nemcsak az ragadott meg, hogy mennyire ismerik a költőt, s hogy visszhangoznak rá, hanem különösen az, hogy általa milyen csodálatos közelségbe kerül a magyar történelem, s a nagyszerű az, hogy nemcsak nekünk, idősebbeknek, hanem ezeknek a gyerekeknek is” — olvasott fel Zsuka a levélből. Megvívta a maga harcát A hetvenes, nyolcvanas években Dénes Zsófia számos írást küldött lapunknak s az akkor már folyóirattá vált Életünknek. Az 1967-ig kiadott hét könyve után 75 éves koráig még hat művet írt, ezek egy-egy példányát meleg, ajágló soraival és több levelével együtt becses emlékként őrzöm. Az Ady-centenáriumra újra kiadott Élet helyett órák kötetét már „baráti üdvözlettel” és „igaz jó emlékekkel” küldte. A Vas Népe Adyra emlékező centenáriumi összeállítását együtt készítettük Zsukával. Utolsó találkozásunk alkalmával, ugyancsak Szigligeten, a már igencsak meggyengült írónő az Élet és Tudomány recenzensének cikkét tette elém, mely a perdöntő Élet helyett órák újrakiadása után íródott. „E levelek ismerete híján sokféle — hol sanda, hol nyílt — gyanakvás és kétkedés kísérte mostanáig Dénes Zsófia Ady-szolgálatát és Ady-harcait. De nincs többé kétség: a Talán Hellasz leveleinek varázstükrébe nézve, egy halhatatlan szerelem titkaiba avatódtunk be, s a kötet utószavában Kovalowszky Miklós, a jeles Ady- kutató is lefegyverzetten hódol az utolsó élő Ady-tanú előtt.” Zsuka tehát megvívta a maga harcát, s örült annak, hogy igazát még életében bizonyítani tudta. Volt olyan irodalomtörténész, nem is akárki, aki térdre hullva kért bocsánatot Zsukától. Az alkotóház kertjében azon a vasárnapon, amikor utoljára Zsukánál jártunk, berobbant a tavasz, a rügyekben megmoccant az élet, s a zsenge fűszálak meglengették zöld zászlócskáikat. Pósfai János Ady Endre, aki András-napon mára házasságra gondolt
