Békés Megyei Hírlap, 1995. január (50. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-04 / 3. szám
jpÉS MEGYEI HÍRLAP SPORT 1995. január 4., szerda Demeter Mária dombegyházi atlétalány a kitüntetett „Ez a díj nem ok az elégedettségre” A dombegyházi Demeter Má- ría, a Gyulai Bay Zoltán Gimnázium elsős tanulója egyike a három Békés megyei kitüntetettnek, aki nemrégiben részesült a „Jó tanuló, jó sportoló” elismerésben. A még csak néhány esztendeje atlétizáló fiatal viszonylag hamar kiérdemelte ezt a díjat, mi több, a 8. általánost kitűnő eredménnyel végezte el, s mostanság is 4,5-es átlag fölötti bizonyítványt várhat félévkor. A sport terén is egyre erőteljesebb az országos serdülőbajnok sprinter, a Gyulai SE igazolt sportolója, aki a címeres mezt is magára ölthette serdülő B-sként. Diákolimpiái 2. helyezett, országos bajnok a 200 méteres síkfutásban és bronzérmes lett a 800 méteres távon. Nemrégiben éppen egy lyukasóra alkalmával nyílt módunkban beszélgetni a fürdőváros tanintézményében. Demeter Mária, aki nem csak jó atléta, hanem jól is tanul Fotó: SuchTamás A fűtést kikapcsolják, néha egymást is alig látják a játékosok Az amatőr pólósoknak mélyen a zsebükbe kell nyúlni! jO Békéscsabán a vízilabdázás nem újkeletű dolog, hi- szén csaknem húsz éve, 1974 szeptemberében alakult meg a klub. A csapat akkor az OB II B-ben Miskolcon vereséggel kezdte a bajnokságot. Az azóta eltelt húsz esztendő' alatt a csapatnak többször is lehetősége adódott a magasabb osztályba kerülésre, de eddig ez különböző okok miatt nem sikerült. A gárda jelenleg a hazai bajnokság második vonalában szerepel, ami gyakorlatilag a korábbi, azóta új elnevést kapott OB II B-nek felel meg. A csapat játékos edzőjét, Balázs Lajost először arról kérdeztük, hogy eddig vajon miért nem sikerült a feljutás? — Csupán két esztendeje ver- senyzek, edzek rendszeresen, s tudom, hogy meglehetősen későn, dehát Dombegyházán, a helyi általános iskolában nem voltak meg a feltételek arra, hogy versenyszerűen at- létizáljak, illetve senki sem noszogatott, ösztönzött különösebben, hogy sportoljak, így talán érthető, hogy korábban nem kamatoztathattam a bennem rejlő képességemet, az alapgyorsaságomat, amelyen persze még bőven van javítanivaló most is. Summa summárum, 6. osztályos koromban jött egy új testnevelő tanár, Bombolya Gyula, aki összefogta az iskolai atlétikát és a kosárlabdacsapatot. Az ő fizikai tesztjei, felmérései alapján következtetett arra, hogy nekem a rövidtávú futáshoz a legjobbak az adottságaim. — Mondhatnánk, hogy innen egyenesen vezetett az út az országos bajnokság megnyeréséhez... — Hát, azért nem egészen — mondja reprikázva. — Azonban mindenképpen szervezettebb, színesebb lett a sportélet a Dombegyházi DSK-n belül, ahol már tömegesen mozogtunk, edze- gettünk. A továbbiakban már nemigen kellett ösztönöznie senkinek sem arra, hogy sportoljak, egyszerűen igényeltem ezt. Rövidesen a Gyulai SE- hez kerültem, miután tanulmányaimat is a fürdővárosban folytatom, s így lett edzőm és testnevelő tanárom Vincze Zoltán, akivel most már módszeresen dolgozunk együtt. És persze sokát köszönhetek nagybátyámnak, Dús Bélának is, akinek támogatása hihetetlenül jóleső és erőt adó érzés. — Serdülő válogatott vagy. Melyik versenyen mutatkoztál be nemzeti színekben? Hogyan tudod összeegyeztetni a magasabb követelményeket a tanulásban és a sportban ? — Ez még októberben történt, a Horvátország— Magyarország nemzetek közötti serdülő B viadalon, ahol én háromszáz méteren rajtoltam. Persze amellett, hogy örültem a meghívásnak, egyben meglepett, hiszen annyi jó atléta van ebben a korosztályban... — Bizony, nehezebb így együtt a tanulás és a sport, mint eddig — vált gondolatot a gimnazista. — Nagy akaraterő és elszántság kell, no és sok lemondás. Egész héten Gyulán lakom, s csak hétvégenként járok haza. Itt pedig naponta tanulásból és edzésből állnak a hétköznapjaim. — Hogyan érintett a híre, hogy te is a kitüntetettek között leszel? Remélted ezt egyáltalán? — Tudtam róla, hogy én is szerepelek azon a listán, akik között eldöntik az erre legérdemesebbeket, de hogy én is köztük lehetek, erre valójában nem gondolhattam. Persze örülök ennek, de tudom azt is, hogy ez nem a minden, ez a díj nem ok az elégedettségre. Megkérdeztük a sportoló testnevelő tanárát, Vincze Zoltánt, aki ismert edzője a gyulai atlétáknak, hogy miként vélekedik Demeter Mária emberi, sportolói erényeiről, adottságáról? íme: — Úgy látom, hogy hamar beilleszkedik az itteni közösségbe, tanulmányi eredményei is egészen jók, mi több, az egyik legjobb tanuló az osztályban. Szorgalmas, de persze vannak hiányosságai is. Megítélésem szerint jó sportemberré válhat, aki nemcsak fizikailag jó adottságú, hanem pszichés szempontból is előnyös nála az, hogy még van miért küzdenie. A száztól nyolcszáz méterig bármilyen eredményre képes lehet a jövőben, amit itt még senki sem futott Békés megyében. Hadd említsem meg volt testnevelőjének, Gulyás Imrének a nevét, aki foglalkozott vele, s aki a pozitív hozzáállása révén azonnal elfogadta a szakmái együttműködést. Manapság pedig nemigen van erre példa. Gyurkó Mihály Grünbergbe utaznak a sípmesterek Január 18-án a németországi Grünbergbe utazik a Békés megyei labdarúgó játékvezetői testület tíz fős csoportja, akik Búzás József szervezése folytán immár hatodszor kaptak meghívást az ottani kispályás labdarúgótornára. Ezt a küzdelemsorozatot egyébként két évvel ezelőtt éppen a Békés megyeiek nyerték. A grünbergi sportcentrum sok hazai sportolónak és játékvezetőnek biztosít jó körülményeket, feltételeket a felkészülésre, edzőtáborozásra. A játékvezetők a négynapos kiruccanást követően bekapcsolódnak a január 21 -én kezdődő itthoni téli alapozásba, amelynek során a tavaszi labdarúgó rajtig heti három edzéssel készülnek Békéscsabán, a MÁV Csányi utcai sporttelepén, illetve tartanak foglalkozásokat teremben. — Természetesen sok tényező közrejátszott abban, hogy eddig csak álom maradt a feljebb kerülés. Az egyik legfőbb ok— amit tulajdonképpen ki is mondtak, főleg a budapesti csapatok —, hogyha netán a feljutás kapujába kerül a mi csapatunk, akkor már az elején kijelentik, hogy nem akarnak majd leutazgatni Békéscsabára a mezőny tagjai. Ez gondolom főleg anyagi természetű probléma, de elképzelhetőnek tartom, hogy más okok is közrejátszanak ebben. Sajnos többször kellett a feljutásért olyan csapatokkal játszanunk, amelyeknek úgymond elég nagy volt a befolyásuk, főleg az eredmény alakulását illetően. A döntő pillanatokban mindig úgy alakult a helyzet — volt mikor jogosan, de volt mikor abszolút jogtalanul —, hogy az ellenfelünk került ki győztesen. Legutóbb három éve a Senior SC ellen, úgymond elég csúnyán elbántak velünk, amikor a feljutás volt a tét. Már amikor a bírókat megláttuk, tudtuk, hogy itt nem sok keresnivalónk van, de az minket is meglepett, mikor a játékvezető odament az ellenfélhez, s végigpuszilta szinte az egész csapatot. De ez csak az egyik ok. —S mi a másik ok? — Amikor összejönne egy fiatal gárda, akkor nagy részük vagy katonaság vagy továbbtanulás miatt elkerül tőlünk, s nagyon kevesen vannak azok, akik visszatérnek hozzánk. Ez nagy gond, hiszen mi, úgymond kész játékost nem kaptunk soha. —Anyagilag hogyan vészelte át a klub az évet? — Szó szerint átvészeltük, hiszen gyakorlatilag nincs szponzora a csapatnak. Azt nem állítom, hogy nem támogat senki, hiszen az önkormányzattól kaptunk húszezer forintot, de hát ez nagyon kevés. Arra épphogy van pénzünk, hogy megvegyük az éves uszodabérieteket, de ezen felül még azért is külön kell fizetnünk, hogy használjuk magát az uszodát, ami a szűkös anyagi keretünket már jócskán meghaladja. Nem is beszélve a bírói költségekről, utaztatásról, amelyet már csaknem saját zsebből fizetünk. —Miből él az együttes? — Az éves tagsági díj felnőtteknek hatezer, míg diákoknak háromezerhatszáz forint, amit sajnos kíméletlenül be kell vasalnunk. Ebből a pénzből kell labdákat vennünk, s fizetnünk a bírákat. Más forrásból nem tudunk pénzt meríteni, igaz, hogy a Thermál nevét viseljük még, de a támogatásuk mintegy két éve megszűnt. A legnagyobb gondunk az uszoda kifizetése, mert már így is tartozunk az üzemeltetőnek. A számlánkon egy fillér sincs, tehát fizetni jelenleg nem tudunk. Eddig még nem küldtek el minket, de néha már érezni lehet, hogy útban vagyunk nekik. Ezt viszont nem értjük, mert mindig este, zárás után edzünk, tehát zavarni nem zavarunk senkit. Az igaz, hogy a világítást használjuk, de már a fűtést szigorúan kikapcsolják. Hidegben a sátor percek alatt kihűl, így volt már rá példa, hogy olyan hideg levegőt fújtak be, amitől a melegebb víz párologni kezdett, s akkora köd lett, hogy be kellett fejeznünk az edzést, mert nem láttunk az orrunkig sem. —Van kiút ebből? — A probléma pedig az, hogy mint sportolóktól a bérletekért is kémek pénzt, valamint az uszoda használatáért is fizetnünk kell. Ha csak az egyiket kellene, akkor más lenne a helyzet, de így a kettő nagyon, de nagyon sok. — Túl az anyagi helyzeten, szakmailag milyennek ítéli meg az évet? — így az őszi szezon végén azt mondhatom, hogy közepes évet zártunk, tehát lehetett volna jobb is, de rosszabb is. Viszont, ha a körülményeket és a lehetőségeinket nézzük, akkor azt mondhatom, hogy elégedettek lehetünk, hiszen hét mérkőzésből négyet megnyertünk, s hármat elvesztettünk. Sajnos eléggé nehezen melegedtünk bele, gyorsan begyűjtöttünk három zakót, de miután már rendes, nagymedencés edzéseket végezhettünk, jöttek az eredmények, s tisztességes eredménnyel zártuk az őszt. Az elején említettem, hogy lehetett volna jobb is, itt arra gondoltam, hogy a három vereségből kettőt tulajdonképpen meg is nyerhettünk volna, ha jobban odafigyelünk. Egyedül a KSI ellen nem szánhattunk a vízbe vérmes reményekkel, hiszen a nemrég megszűnt OB 1-es KSI szponzorra talált, s elindították őket az OB II-ben. Összességében végül is elégedettek, de korántsem megelégedettek lehetünk. — Mit vár az edző a '95-ös esztendőtől, s hogyan készül fel a csapat a rajtra? — Azt keíl mondanom, hogy nagy reményeink a feljutást illetően nem lehetnek. Részben azért, mert az őszi eredményeinket nézve ez elég nehézkes lenne, részben pedig azért, mert a csapat nagy részében fiatalokból áll. Hiányzik a mtin, nem mernek vállalkozni, a döntő pillanatokban megremegnek a kezek. Tehát kell még egy-két év, hogy összerázódjon a gárda, bár hangsúlyozom a hangulatra nem lehet semmi panasz. Mi játékosokat nem tudunk vásárolni, magától pedig az égvilágon senki sem jön Békéscsabára vízilabdázni. Visszatérve a kérdés első felére, én személy szerint az ellenfeleket és a csapat erejét ismerve, elégedett lennék, ha az első öt hely valamelyikére oda tudnánk ér- .ni. A kérdés második részére válaszolva, a bajnokság november végén ért véget, s most úgy döntöttünk, hogy nem tartunk szünetet, hanem készülünk tovább. Nem alapozunk még, hanem inkább játszunk, úszunk, de azért itt-ott már felfedezhetők alapozó elemek is, hogy könnyebb legyen az átállás az új év elején kezdődő keményebb munkára. A tavaszi szezon április elején kezdődik, remélem sikerül egy jó felkészüléssel a hátunk mögött, a célkitűzéseinkhez méltó eredményt elérnünk. — Az utánpótláskérdést hogyan sikerült megoldani a klubnál? '— Ténylegesen a tavalyi év tavaszán kezdtük el intenzíven szervezni az utánpótlást, amikor jelentkezési lapokat osztottunk szét az iskolákban. Azt mondhatom, szerencsére, hogy jó húzásnak bizonyult, hiszen egyre többen jelentkeznek vízilabdázónak. Itt kell megemlítenem az iskolák szerepét, hiszen legtöbbjükben magas szinten folyik az úszásoktatás, ami természetesen a mi dolgunkat könnyíti. A gyerekekkel a klubnál Behun Lajos foglalkozik, s úgy tűnik, hogy az utánpótlás kérdése részben megoldódik. Ezt még ki kell vámunk, s addig ezzel a jelenlegi remek kis közösséggel próbálunk meg minél jobb eredményeket elérni. Mészáros Róbert Eredményesebben Nézem Friderikusz Sándor békítő show-ját, és benne két közismert személyiség békítőjét. Az egyik Knézy Jenő tévériporter, a másik Mészöly Kálmán a labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. Az összekülönbözésük oka: a kapitány nehezményezi ahogyan a riporter kommentálja a válogatott mérkőzéseit. Végül is a békítő sikerrel jár, fátylat borítanak a múltra. No és akkor mi van, a válogatott ettől eredményesebb lesz? Aligha hinnénk. Természetesen a mérkőzéseken látottakat különböző módon lehet tálalni, más és más szemüvegen keresztül. De ettől még az eredmény, a látottak nem változnak meg. Mészöly megemlítette, hogy amikor még Szepesi közvetített, az emberek lehalkították a televíziót és a rádióra figyeltek. Nem tagadjuk kitűnő szakember kommentálta az eseményeket. De ettől a dolgok nem változtak meg, csak kissé átmódosultak, optimizmussal fogadtattak a kudarcok. Akárhogyan is nézzük az eredményesség, a siker nem a szavakon múlik, hanem a pályán, a zöld gyepen. A fiúknak ott kellene megmutatni, hogy jobbak az ellenfeleiknél. És akkor a legszőrszál- hasogatóbb riporter sem gúnyolhat, hiszen a sikert egyszerűen nem lehet lefokozni. Nincs olyan riporter a világon, aki ezt megtehetné. Puskásék idejében nem voltak ilyen gondok, mérkőzésről mérkőzésre sikert, sikerre halmoztak. Akkor nem kellett békíteni riportert és szövetségi kapitányt, hiszen a látottak önmagukért beszéltek. Persze a harag nem jó tanácsadó, az embereknek békében, szeretetben kell egymás mellett élniük. De azért szeretnénk már jó, eredményes válogatottbeli mérkőzéseket látni! Az ősszel gólzáporos, 14—5-ös ayőzelmetaratotta békéscsabai vízilabdacsapata Siketek SC ellen. Ennek részese volt a játékos edző, Bafazs Lajos (3) is Fotó: Kovács Erzsébet —B— (gy. m.)
