Békés Megyei Hírlap, 1995. január (50. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-30 / 25. szám

ÍBÉKÉS MEGYEI HÍRLAP MEGYEIKÖRKÉP 1995. január 30., hétfő Évforduló. Virág Benedek tanár, költő, műfordító, törté­netíró, a magyar ódaköltészet egyik legnagyobb mestere 1830- ban feltételezések szerint ezen a napon halt meg Budán. Verse­it, hazafias bölcselkedő ódáit, szatíráit, epigrammáit klasszi­kus versformában írta, meg­szólaltatva a felvilágosodás eszméit. Hazafias szellemben foglalta össze a magyarok tör­ténetét. Műveiben a természet, a mindennapi élet apró örömeit énekelte meg. Verseit széles kör­ben olvasták, különösen Horati- us-fordításai gyakoroltak nagy hatást a közízlésre. Munkássá­ga elősegítette a magyar nyelv hajlékonyabbá, zeneibbé téte­lét, a magyar versmérték és versritmus csiszolását. Fafaragók. A medgye- segyházi művelődési ház — a létszámtól függően — fafara­gó tanfolyamot indít felnőttek és gyermekek részére. A tervek szerint, később a fafaragás mellett a résztvevők elsajátíthatják a formázás és kőfaragás mester­ségét is. Az induló kurzust Fuj Tivadar, gyulai szobrászmű­vész vezeti. Rendszeres ajánlatok. A Hunguest Travel Utazási Iro­da január 31 -én 9-től 14 óráig kül- és belföldi utazási ajánlata­ival a mezőkovácsházi Nevelé­si Tanácsadó és Családsegítő Szolgálat irodájában (Hősök te­re 1., Tel.: 68/381-144) várja az érdeklődőket. A jövőben kéthe­tenkénti rendszerességgel, ked­di napokon, az előbbi helyen és időben áll a lakosság szolgálatá­ra. A Nyugdíjasok, Mozgáskor­látozottak és Nagycsaládosok Mezőkovácsházi Egyesülete az utazásra jelentkezők közül egy családot — sorsolás alapján — ingyenes üdülésben részesít. Pártiratok a csabai levéltárban Békéscsabán, a Szabadság téren, a régi „pártházban” még ma is megtalálható az a néhány helyiség, ami erede­tileg pártarchívumként szol­gált, most pedig a megyei levéltár részeként üzemel. Nagy Jenő archívumve­zető, történész örült megke­resésünknek, úgy érzi, keve­sen tudják, valójában mivel is foglalkoznak ők. — Az elmúlt 45 év okmá­nyait, az ifjúsági mozgal­mak — KISZ, DISZ, MA- DISZ, az úttörőszövetségek — és egyéb társadalmi szer­vezetek iratait, pártiratokat őrizzük. Ez is a történelmi örökség része, az iratok so­kat mesélnek a helytörténé­szek, kutatók számára. — Mennyire hozzáférhe­tők az anyagok, mi számít titkosnak a köznapi ember számára? — A harminc éven túli iratok mindenki számára minden további nélkül ku- tathatóak. Az ennél „fiata­labbaknak” egy része a sze­mélyiségi jogok védelmé­ben azonban nem hozható nyilvánosságra, hiszen azok az emberek, akikről ezek szólnak, még élnek. — Régebben itt volt a pártház könyvtára is. Hova kerültek azok a könyvek? — Most is itt vannak, sőt azóta bővült a választék. így 15 ezer kötetes könyvtár várja a látogatókat, főként diákokat, szakdolgozatra készülőket. A félreértések elkerülése végett: nem köl- csönkönyvtár vagyunk, mégis többen fordulnak hozzánk segítségért, mert sok társadalomtudományi tárgyú könyv csak nálunk ta­lálható meg. — Milyen ügyben fordul­nak még önökhöz? — Gyakori az adatszol­gáltatási kérés: még ma is elfogadják néhány helyen az esti egyetemek bizonyítvá­nyait, azok másolatát is mi őrizzük. Sokan keresnek ná­lunk Lenin-szobrot és más relikviákat. Az igényeket egy ideig ki tudtuk elégíteni, manapság azonban egyre nagyobb „kinccsé” válnak ezek a dolgok. —Az országban hány he­lyen maradt fenn ilyen érin­tetlenül irattár? — Tudomásom szerint sehol másutt nincs ilyen ki­fejezetten erre a célra lé­tesült és érintetlenül hagyott levéltár. Nagy kincs lehet még ez kutatók, helytörténé­szek és az érdeklődő újságí­rók számára is. Antal Gyöngyi Már csak a kötet hiányzik A huszonöt esztendős Zanócz István a közelmúltban egy kö­tetnyi verssel kereste meg szerkesztőségünket. A sorok ötletgazdagsága, az egyéni lá­tásmód, a szuggesztív képek tömörsége felkeltette érdeklő­désünket. — Mikor és miért ragadott először tollat? — kérdeztük a gyulai fiatalembert. — Úgy éreztem, meg kell fogalmaznom saját gondola­taimat, ezért ösztönös belső sugallatra 1990-ben kezdtem el verseket írni. — Költeményeiből kitűnik, a szabad és a kötöttebb műfajt egyaránt műveli. A formai kö­töttségeket össze tudja-e mindig úgy egyeztetni a témával, hogy ne sérüljön a lírai üzenet? — Valóban nem mindig könnyű, de igyekszem a kettőt összehangolni. Annál is inkább, mert mostanában ismét gyakran a kötött műfajban alkotok. — A költő Zanócz Istvánt milyen témák foglalkoztatják? — Főként az ember és a természet viszonya érdekel, több költeményem a termé­szethez fűződő kötődésről szól. Az ember és a modem kor kapcsolatát szintén szívesen vizsgálgatom. Természetesen az olyan örökzöld témát, mint a szerelem, sem kerülhettem el. A haza és a szabadság gon­dolatát igyekszem egy új, spe­cifikus oldalról kezelni, ugyanis a Petőfi-féle megkö­zelítés szerintem ma már kor­szerűtlen. — Írásaival hol szokott ko­pogtatni, s eddig milyen lapokban kapott publikálási lehetőséget? — Verseimből szívesen küldök bármikor bárkinek, így már több lapban, kiadványban megjelentem. Békés megyé­ben például lapjuk korábbi számaiban, valamint egy me­Zanócz István öt éve ír verseket Fotó: Kovács Erzsébet gyei antológiában. Ám az iga­zi sikert, eddigi alkotópályám beteljesülését mindenképpen egy kötet jelentené. MXgyari Barna A forgácsokat frusztrálja a szálfa? Szomorúságos, amikor az ellenzék egyre halványodó hatalmi emlékeire hagyatkozva (is) politizál. Ha Torgyán megmosolyog­ni való demagógiáját számításon kívül hagyjuk, akkor is valami elkedvetlenítőjelenség tanúi lehetünk. (Nehéz lenne több tiszte­lettel szólni olyasvalakiről, aki—jobb esetben is csak pártpoliti­kai — akaratát úgy kívánja a nyakunkba varrni, hogy ország­világ színe előtt a tömegek utcára vitelével fenyegetőzik. Aztán meg „szakérti” kicsinykét az alkotmányjogot: legyen Teller Ede a köztársasági elnök, mert még mindig szebben beszél magyarul, mint Torgyán az őt kérdező riporterrel együtt. Nem tudni, mit szólt ehhez a riporter, akinek az átlag kedvéért így lerontották nyelvi erényeit...) A fórumosok nem akarnak közvetlen elnökválasztást. Döntsön ismét az Országgyűlés, mondják: 1990 májusában abban álla­podtak meg, hogy az ellenzék legerősebb pártja adja a köztársa­sági elnököt. S hozzáteszik, ezt ápolandó hagyományként kellene őrizni. Következésképpen, most az MDF-nek kellene az elnököt megneveznie.' Pedig szegény Antall József néhányszor megmondta: egyszeri és megismételhetetlen volt az az alku, melyet igen vicces lenne a kormány és az ellenzék közötti alkuként aposztrofálni — ahogy pedig most megteszik. Az összes többi párt annak idején utólag, sajtóhírekből hallott valamit holmi különalkuról. Akkor most ugyan kit köt a dolog? Játszadoznak a kormánypártok is: más okokból ugyan, de maguk is szerencsésebbnek tartanák, ha elkerülnénk az elnökvá­lasztás kiírását. Ráadásul „orvérvelnek”; Göncz Árpád szemé­lyes tekintélyére alapozva akarnak szabályt csinálni érdekérvényesítésük legkényelmesebb módjából. Aligha kétsé­ges, hogy Göncz Árpádot a választópolgárok ismét a legmaga­sabb közjogi méltóság birtokosává teszik, amennyiben ő is úgy akarja. Persze, amikor országos lavina emeli oda, objektív .módon kell rendezni, egyértelműsíteni—ha ügy tetszik: erősíteni — jogosítványait. Ha viszont újraválasztásához elegendő a parlamenti „szavazógép”, akkor beállhat a „tenyerünkből ete­tett galamb” szárnyaszegettsége. Csak nem érdekük ez valakik­nek? ■» Még az ellenzékhez természetszerűen húzó sajtos látásmód sem engedi meg, hogy etikusnak tekintsük Boross Péter volt miniszterelnök, belügy-, meg tárca nélküli miniszter Göncz Árpádot alkotmány- és törvénysértéssel vádoló állításait. Bagoly mondja a verébnek — buggyanna ki belőlem a megjegyzés, de eszem ágában sincs sértegetni azt az embert, aki tiszta és bátor kiállásával számtalanszor bebizonyította, hogy a jellembeli nagyság államférfiúi nagysággá emelhető, ha valaki képes csak embernek maradni (minden körülményben). Ne sajnáljuk a pénzt ettől a közvetlen elnökválasztástól. De el ne vétsük: nem a torgyáni zagyvaságok miatt, s főként nem a civilizálatlan módszerek uralomra segítése érdekében. Ha nem a pártok, pártocskák játszadozása okán döntünk ebben a kérdés­ben—ők csak játszadozzanak valami mással—, akkora jelöltek közül vélhetően a legrátermettebb ember lesz a köztársaság első polgára. Mindegy, mely politikai erő javasolja a nemzetnek, ez esetben a személyiségben rejtőző garancia a fontos. Ha mások jobb jelöltet találnak Göncz Árpádnál, s erről képesek is meg­győzni az embereket, legyen ő az elnök. Ha viszont nem, ne hagyjuk kidönteni azt a szálfát, melyhez a viharos időkben is bátran igazodhatunk. Kiss A. János 336 gyertyaláng árnyékában Az otthoniakról álmodtak a lágerekben Mezőberényből 1945 január- jánan 563 fiatalt hurcoltak el kényszermunkára, a „málen- kij robotra” a Szovjetunióba. Ötszáztízen térhettek haza, testileg, lelkileg összetörve, de életben. Ötvenhármán hal­tak meg, értelmetlenül. Mező- berényben már 1944. decem­ber 23-án megkezdődött a né­metek összegyűjtése. Névso­rok készültek, melyekbe 16— 45 év közötti férfiakat és 18— 35 év közötti nőket vettek fel. Senki sem tudta, mi az össze­írás célja. A gyülekezőhelyek a község iskolái voltak. A transzportba olyanok is be­kerültek, akik éppen rokonlá­togatásra érkeztek Berénybe. Gyulára vitték őket, a fiatalab­bak gyalog tették meg az utat. Ott a célállomások szerint osz­tották szét őket. A családtagok ezt követően évekig, vagy so­hasem látták egymást viszont. — Hogyan emlékeztek meg erről a szomorú és tragikus évfordulóról? — kérdeztem Köhler Juliannát, az I. kerületi evangélikus egyház gyüleke­zeti munkatársát (aki a lelkészi feladatokat évek óta ellátja). — Mezőberény sehogyan! Az I. kerületi egyházközség, mióta hazajöttek, mindig min­den évben megtartotta a meg­emlékezést, július utolsó va­sárnapján, a mindenkori körülmények ellenére is. Ha akkor az az ötszáztíz személy nem kerül haza, akkor ma Me- zőberényben az I. kerületi egy­házközség nincs. Hazajöve­telük napja éppen arra a napra esik, amikor az egyházközség megalakulásának évfordulója van. Kettőre kell emlékezni, szeretem ezt a két születésna­pot. Hazaérkezésük után töb­ben a hozzátartozókat sem ta­lálták, mert közben kitelepí­tették őket Németországba. Sokan elhagyták ekkor Mező- berényt, mert munkát sem kaptak, vagy a családjuk után mentek. Az ittmaradtak egy életen keresztül viselték a megbélyegzést, az átélt ször­nyűségek mellett. 1987-ben volt először olyan jellegű ta­lálkozó, ahol mindenki részt vett, akit tudtunk értesíteni. 40 év után háromszázötvenen ta­lálkoztak. Emléktáblát he­lyeztek a templom belső falá­ra, azoknak emlékére, kiket hi­ába vártak vissza. — Valóban Szabó Árpádnak, az akkori földművelési minisz­ternek (aki előzőleg Mezőbe- rényben a polgári iskola igaz­gatója volt) nevéhez fűződik az elhurcoltak hazahozatala? — 1946 őszén Szabó Árpád Kerekibe, a tanyára meghívta a Puskin nevezetű orosz nagy­követet, majd egy vadászatra invitálta. Elmentek a gazda­körbe, ahol megvendégelték, és Puskinnak feltűnt, hogy mindenki rosszkedvű, fiatalo­kat nem lát, csak idősfebbeket. Miután megtudta, mla szomo­rúság oka, kérte, állítsanak össze névsort, majd megpró­bál közbenjárni. Néhányan le­maradtak a névsorról, többen nem is hittek benne, hiszen ez már a sokadik volt, nem voltak a közelben, vagy a szülők is meghaltak már. Sikerült elin­tézni, a többség 1947. július 27-én hazatért, úgy 20-22-en maradtak. — Tartottak megemlékezést az ötven éve elhurcoltakért? — Január 8-án. Előtte volt egy megbeszélésünk, kiket hívjunk el, de a többség véle­ménye az volt, „senkit, akkor sem törődött velünk senki, mi­kor elvittek.” 336 gyertyát gyújtottunk meg a templom­ban, jelképes ravatalon azok emlékére, akik már nincsenek közöttünk. Örömünnepünk marad a hazatérés napja, de most ez egyszer emlékezni kellett az elhurcolás 50. évfor­dulójáról is. Harmati Erzsébet Téli csend a Körösökön — felvételünk a körösladányi duzzasztónál készült Fotó: Lehoczky Péter

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents