Békés Megyei Hírlap, 1995. január (50. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-04 / 3. szám

■BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP MEGYEIKÖRKÉP 1995. január 4., szerda Hogyan indult az 1995-ös esztendő? Városok polgármesterei idei első munkanapjaikról (1.) Ha igaznak bizonyul az a babona, hogy az év nagyobb része úgy telik el, ahogy az első nap, akkor Békés megye városainak polgármesterei egész évben értekezleten fognak ülni, s a város pénzügyein törik a fejüket. Gyula, Gyomaend- rőd, Orosháza és Szarvas polgármestere egya­ránt a polgármesteri hivatal osztályvezetőivel tár­gyalt, s témájuk az 1995-ös költségvetés volt. 1995 első önkormányzati ülésének fontos témája ez lesz. Földink volt. Ezen a an- pon hányt el 1894-ben Gyulán Göndöcs Benedek, római kato­likus lelkész, 1873-tól Gyula plébánosa, pusztaszeri apát, or­szággyűlési képviselő'. Része volt a Békés vármegyei törté­nelmi társulat és az Országos Méhészeti Egyesület megala­kításában, az utóbbinak 1888- ig elnöke volt. A méhészet, a selyemhernyó-tenyésztés és az okszerű dohánytermesztés ér­dekében sok ismeretterjesztő' írást tett közzé. Jótékony és köz­célokra sokat áldozott. Akadémiai közgyűlés. A Magyar Tudományos Akadé­mia elnöke január 19-20-ra összehívta az MTA Rendes Közgyűlését. A Magyar Tudo­mányos Akadémia januári köz­gyűlése Kosáry Domokos elnö­ki megnyitóját követően meg­választja az Akadémia Doktori Tanácsát, az Akadémiai Kuta­tóhelyek Tanácsának közgyű­lési delegáltjait, a Vagyonkeze­lő Kuratóriumot, a T udománye- tikai Bizottságot, a Felügyelő Bizottságot, illetve a Könyv- és Folyóiratkiadó Bizottságot. A közgyűlésnek döntenie kell a főtitkárhelyettes személyéről, mivel Flarmathy Attila, az Aka­démia jelenlegi főtitkárhelyet­tese távozni kíván posztjáról. l A Körös-Royal Televízió I reklámmenedzserek \ | és üzletkötők \ jelentkezését várja Békés í megye minden területéről. í Kézzel írott önéletrajz szükséges. Békéscsaba, Munkácsy u. 3. ; Telefon: (66) 445-044. Békéscsaba, pf. 397. \ I Egyedül « 1 Békéscsa­I ha polgár­L I mesteré ­nek volt .1 némely más prog­ramJa:pup János nem belső, hanem külső értekezle­ten vett részt: a Dél-Alföldi Regionális Fejlesztési Rt. ülé­sén. Az alapszabálymódosí­tást elvetették, a részvénycso­mag eladását megszavazták. Pap János ezután napi ügyek­kel foglalkozott, tárgyalt az alpolgármesterekkel, kolle­gákkal, még egy ügyféllel is. Beszélgetésünk pillanatában bontatlan és aláírni való leve­lek halmozódtak előtte, majd egy fogadásra készült. Már hagyomány, hogy a megye- székhely vállalkozóival talál­koznak az új év első napjai­ban. < Frankó Károly, G y o má­én d r ő d polgár- mestere is apró ügyekkel foglalko­zott az ér­tekezlet után. A délután egy részét a sajtónak szentelte: A Békés Megyei Hírlap felkéré­sére fogalmazott egy újévi cik­ket. Meg is találta a témát: egy gólyát látott egy csatorna part­ján. A télidőben nálunk maradt madár ihlette újévi gondolata­it. Le­be n s z ky Attila, Gyula pol­gármeste­re egysze­rűen elve­szett. Érte­kezletről értekezlet­re pendli­zett, s csak titkárnőjével tud­tam beszélni. O közölte, hogy már a holnapi napja is percre be van táblázva: a város intéz­ményéinek vezetőivel talál­kozik külön-külön. Egy né­hány perces megbeszélés eredményéről is „fülest” kap­tam: január 13—17 között a város köldöttsége Ditzingen- be, a német testvérvárosba lá­D eme - tér László, Szarvas polgár- mestere a „nagy” ér- tekezlet után alpol­gármestereivel tárgyalt. El­képzeléseiket egyeztették a feladatmegosztásról. Ezután azoknak a függő ügyeknek a lezárásához fogott, amit még, mint régi polgármester ha­gyott magának. Új év, új remé­nyek — fogalmazta meg újévi hangulatát a polgármester. A meg­kérdezett polgár- mesterek közül csak az oroshá­zi Fetser Jánosnak teljesen új ez a mun­kakör. A délelőtti tárgyalás után fogadóórát tartott egé­szen eddig, s telefonbeszélge­tésünk is két ügyfél fogadása között zajlott le. A legérdeke­sebb látogatója egy vállalkozó volt, aki jótékonysági focigá­lát akar szervezni. A Békés­csabai Előre labdarúgói és Puhl Sándor játékvezető már el is fogadta a felkérést. A be­vételt az orosházi helikopter­katasztrófa áldozatai hozzá­tartozóinak megsegítésére for­dítják. Juhász Pál, Tót- k o m 1 ó s polgár- mestere koránkelő ember hí­rében áll. Az év első munkanapján már háromnegyed 7-kor hivatalá­ban találta az, aki az ifjú város első számú vezetőjét kereste. S hogy mivel foglalatoskodott ilyen korai órán? íme: — Felkészüléssel telt az idő, mert délelőtt Békéscsabá­ra kellett utaznom a befekteté­si kft. közgyűlésére. Előtte azonban még ügyfeleket fo­gadtam. A délután sem telt el haszontalanul, programot állí­tottam össze a hét többi napjá­ra. Elképzeléseim szerint ta­lálkozom az önkormányzati testület által megválasztott bi­zottságok elnökeivel. Csete Ilona — Kutas Ferenc tógát. r Közoktatást szabályozó dokumentumok az iskolákban A Művelődési és Közoktatási Minisztérium januárban két dokumentumot is eljuttat az iskolákhoz és a szakmai szer­vezetekhez. Az egyik a Nem­zeti Alaptanterv ötödik válto­zata, a másik a közoktatás fej­lesztésének koncepciója lesz. A tárca vezetői mindkettőről a címzettek véleményét kérik. Amennyiben a NAT végle­ges változatát tavasszal aláírja a miniszter, a dokumentum szeptembertől érvénybe lép­het. A bevezetését követő há­roméves periódust átmeneti időszaknak szánják, az alap- műveltségi vizsgát pedig 1998- tól kellene letenni a 10 évfolya­mot befejezőknek. A kétszintű érettségi is fokozatosan épülne be az oktatási rendszerbe, a ter­vek szerint 2000-ig. A közoktatás fejlesztési stratégiájáról szóló anyag vi­táját várhatóan két hónapon belül lezárják. A koncepció lé­nyege, hogy tartalmi szabá­lyozással, de iskolatípusok megszüntetése nélkül, teszik szervezettebbé az oktatási rendszert. A koncepció alapja az egymásra épülő iskolafoko­zatok hálózata: az eddigi nyolcosztályos általános isko­lai és négyosztályos középis­kolai képzés (8+4) helyett az alapfokú oktatás hatosztályos, az alsó-középfokú négy-, míg a felső-középfokú kétéves (6+4+2) lesz. A tárca szeretné, ha öt éven belül a korosztály nyolcvan százaléka venne részt az általános képzésben, és 70-75 százalék végezne fel­ső-középfokú iskolát. A Közoktatás fejlesztésé­nek stratégiája című anyag a közoktatási törvény módosítá­sának alapjául szolgál. Amerikai pszicho A könyv megjelenése hatal­mas vihart kavart az Egyesült Államokban. Számtalan nő­szervezet tiltakozott ellene és a kritika is meglehetősen el­utasító volt. A főszereplő egy fiatal New York-i bankár, aki gazdag, jól képzett és sikeres. A legme­nőbb éttermekben a legme­nőbb ételeket eszi, csak már­kás ruhákban jár és márkás il­latszereket használ. Megállás nélkül képes az elegáns öltöz­ködés részletes szabályainak felsorolására. Bateman, a megtestesült amerikai álom lenne, csak van egy kis problé­ma vele: pszichopata tö­meggyilkos, aki nemcsak ki- végzi, hanem változatos mó­don meg is kínozza áldozatait. Vérengzéseiről ugyanolyan precízen számol be, mint a leg­újabb videójáról vagy a ked­venc együtteséről. A regény folyamán többször próbálja el­mondani különböző emberek­nek öldöklését — általában meg sem hallják —, ha mégis, viccnek veszik. Egyre kevésbé képes a normálist alakítani. Világában „a szex csak mate­matika. A személyiség immár érdektelen. A vágy értelmet­len. Az ész nem segít. Az igaz­ság halott. Félelem, bosszú, ár­tatlanság, rokonszenv, bűntu­dat, hiábavalóság, kudarc, gyász, csupa olyasmi, s olyan érzelem, amit már senki sem érez át. Csak a gonosz egyedülálló és örök. Isten nem él.” Brett Ellis folytatja és a vég­letekig fokozza klasszikus elő­dei — Dosztojevszkij, Katika, Beckett, Camus — hagyomá­nyait. Camus szerint az az elv, hogy a jó elnyeri méltó jutal­mát, a rossz pedig méltó bünte­tését, megdőlt. A világ nem morális, hanem abszurd; nem jó, nem erkölcsös, nem racio­nális. Erről a világról fest B. E. nagyon sötét képet, és hogy semmi kétségünk ne maradjon szándéka felől, a végén ott áll: nem kijárat. Virág P esten élő testvéremnek mutoga­tom a képeket, melyeket a szülő­falunkban fotografáltam. Az Apáca söröző persze ismeretlen számára (ez új létesítmény), de a millenniumi emlékoszlop idéz bizonyos gyer­mekkori emlékeket. (Ugye ez előtt mentünk el, a kisvasút állomására sietve.) Ismerős az udvarra, illetve kertre néző pici ház (nagyanyám úgynevezett „alsó lakása” volt egy­koron), viszont nem ugrik be — hiá­ba fél évszázad nagy idő — a Vilma- majori iskola képe, pedig kisgyer­mekéveink lakhelye volt az akkor új épület. (Most, és már jó ideje, szesz­főzde — a tulaj megkínál egy kupica pálinkával.) Aztán az 1859-ben épült templomról készült felvételeket né­zegetjük. „Jöjjetek, imádjuk a mi Urunkat, Istenünket!” Büszke va­gyok, hogy a homlokzat minden be­tűje látszik a fényképen. A templom­ról — mindenféle nézetből — sok felvételt készítettem. A húgom egé­szen belefeledkezik nézésükbe: úgy látszik, ezek a képek idézik fel legin­kább a gyermekkort. Egyszerre csak felkiált: Glück! Nahát, ez nem lehet igaz! A II. világháború hősi halottainak emlék­tábláján rosszul írtak egy nevet, s a testvérem, most — spontán felkiál­tással — kijavította. 6—7 éves volt, mikor a zsidókat deportálták; soha nem találkozhatott Glück nénivel, de azt tudja, hogy semmiképpen nem Blück — így vésték fel — Adolfról és családjáról van szó. A templom falára helyezett — hat lapból összeálló — márványtábla bennem is ambivalens érzéseket kelt. Mert igen dicséretes dolog, hogy 1991-ben — tehát az első történelmi pillanatban, amikor lehetett — hősei­re gondolt a falu. Istenem, mennyi ismerős: Csókási Ferenc, Furák Já­nos, Gortva András, s nagybátyám: HirjákJános! És a Manczúrok, a Már­tonok, a Palacsikok, meg apám jóba­rátja, Oberschall Marci, és Zsíkai Pis­ta, akinek ott voltam a lakodalmán. Több, mint száz név, nem sorolhatom fel valamennyit. És a százak között, mögött — mint a kőbe véset Dávid- csillag jelzi — ott vannak a zsidó csalá­dok is! Örülök, hogy ezt az apácaiak így tartják természe­tesnek. De annak már nem, hogy elír­nak egy családnevet, illetve annak sem, hogy nagyon is sommásan olva­som: Márkus Miklós és családja... Olvasom és gondolkodni kezdek. Márkus Miklós kéményseprő volt, annak a bizonyos Glück Adolfnénak a veje, aki az én gyerekkoromban az ipart bírta. (Glück mester már nem érte meg a deportálást.) Viszont a felesége, a leánya, Glück Erzsi, a veje Márkus Miklós és az unokája, Már­kus Pista igen. Erzsi néni és Pista hazatért, hála Istennek... Mint aho­gyan Pollák Albert családjából is visszatért Klári néni, s a fia, Wallens­tein Gyuri, de nem tért vissza a férj — ugyancsak W. György — s a család gyönyörű kislánya... De hát nem a táblát akarom én korri­gálni, csak emlékezni akarok halkan— ötven év múltán. Mert egyre keveseb­ben vagyunk, akik még a sarki Pollák boltban vásároltunk, akiket dr. Feny­vesi Ignác gyógyított, s azok is, akik Márkus Pistával járhattak iskolába. Talán vele kezdem. Nagyon jóké­pű és rendkívül éleseszű gyerek volt. „Csupa ész” — ahogyan apám mond­ta volt — akinek a tanítványai közé tartozott Pista. Nyolc-kilenc évesen bejárt hozzánk tárgyalni. (Én is többször megfordultam náluk). Egy­szer éppen szalonnát szeletelt anyám (tepertőnek, vagy valami ilyesmi), s Pista megjegyezte: Jó vastag bűre volt ennek a disznónak... — Hát igen — válaszolt anyám, de nem bűre, hanem bőre — tudod, úgy mondjuk: bőre! Mire Pista: Téved Julis néni, mert csak az embernek van bőre — a disz­nónak, meg minden állatnak bűre van bizony. Hát ezért megérdemelt a kölyök egy cuppanós puszit... Most persze eszembe jut, hogy a nácik milyen bőrből csinálták a lámpa- ernyőket. Vagy ne jusson eszembe? Nem az akaratunktól függ az ilyesmi. Belénk ivódnak, ránk ragadnak bizo­nyos emlékek, élmények, aztán egy­szer csak előjönnek... Soha nem akar­tam elmenni Auschwitzba, aztán több­ször is voltam ott. Nem tudom más látogatók mennyire vették észre, hogy milyen sok szegény zsidó... De azt hiszem itt meg kell állni. A „szegény” kifejezést ezúttal ugyanis szociális ér­telemben használom. Tehát nem azt értem alatta, hogy szerencsétlen, ha­nem, hogy szűkölködő, pénztelen, nincstelen. Egyszóval Auschwitzban —és bizonyára más haláltáborokban is — nagyon sok szegény zsidót pusztí­tottak el. ­Mikor a kopott bőröndöket, nyűtt ruhákat és ci­pőket, meg a drótkeretes szemüvege­ket láttam az egykori tábor múzeumá­ban, nyom­ban megjelentek előttem Fürsték. (Az említett táblán nincs feltüntetve a Fürst család. Vajon megmenekültek, vagy csak elfeledkeztek róluk?) Én mindenesetre nem felejtem el azt a vasárnap esti epizódot. Langyos nyáridő volt; a nagyszüleim tanyájára igyekeztünk apámmal — gyalog, mint rendesen. Körülbelül félúton — a homokosgödrök partjára települt silány akácosban — találkoztunk Fürstékkel. Először a három gyerek­kel, akik nagy Dicsértessék!-et kö­szöntek apámnak, aztán a szülők­kel... — Hová, hová gyerekek? — szólította meg a fiúkat apám, de a kedélyes kérdés végét elharapta. Ki­csit később kapcsolt. 1944. júniusa volt. Hogyhogy akkor mindenki ké­sőbb kapcsolt? Aztán engem előre küldött édesapám, s ő megállt beszél­getni a Fürst gyerekek szüleivel. Ké­sőbb nekem csak ennyit mondott: lá­tod, este viszik el őket! Vagyis: nem tisztességes dolog ez, mert este esi- , nálják, lopva csinálják. Fürsték az Újvárosban laktak — szegény embe­rek voltak... Ez még a sárga csillagju­kon is meglátszott. A Wallenstein Gyuri bácsi Dávid- csillagja viszont remekmű volt a ma­ga nemében. Finom tapintású step­pelt szövet. Gyuri bácsi adta a kezem­be — most már tudom, hogy nem véletlenül. Kiszámítottam, hogy pontosan mikor volt. 1944-ben, az április 5-e előtti kedden. Apácán ugyanis kedden volt a heti piac, s ott találkoztunk W. Gy. tollkereskedő- vel — mint korábban is annyiszor. Apámmal tegeződtek, viccelődtek, s beszélgetés közben vette elő levéltár­cáját, amiben már ott lapult a Dávid- csillag. — A jövő kedden már a mel­lemen látod! — mondta apámnak, s én most is hallom a hangot, érzem a hangsúlyt, hangszínt, de leírni nem tudom. Talán más se tudná... Mint említettem P. Klári — a Wal­lenstein bácsi felesége — visszatért. Nagyanyámnál húzódott meg abban a bizonyos alsó lakásban. (Érdekes, erre is emlékezett a húgom). Még akkor is ott lakott, mikor az enyéime- ket kitelepítették. Nagyanyám persze átkozta a világot. Klári néni mindig csak ennyit mondott: Ok vissza fog­nak jönni, de az én kislányom... To­vább soha nem tudta mondani... Én se beszélek tovább ezekről a dolgokról. De azt a táblát Apácán úgy fényképeztem le, hogy eléje állítot­tam tízesztendős unokámat... Gyarmati Béla Nem márványba vésem...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents