Békés Megyei Hírlap, 1995. január (50. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-20 / 17. szám

1995. január 20., péntek HÍREK W ÍRÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Péntek Az elmúlt év őszén örültek a gyulai sportolók, szurkolók, hogy végre elkészült a város sportcsarnoka. Am az első téli időszak — amikor a szabadtéri sportágak képviselői is többnyire beszorulnak a terembe — máris problémákat okozott. A labdarúgó csapat edzője amiatt panaszkodik, hogy bár ideiben leadta a néhány alkalomra szoló igényt, most még sem tudnak az új létesítményben edzeni. Kicsit furcsái ja az esetet, arról nem is beszélve, hogy mennyivel többe kerül nekik az átjárás a szomszédos kétegyházi sportcsarnokba, ahol egyébként már évek óta szívesen látnak mindenkit, nem csak a fürdővárosiakat. V. L. Kalendárium Napkelte: 7.24 — Napnyugta: 16.27 órakor Holdkelte: 20.49 — Holdnyugta: 8.45 órakor Névnapok: FÁBIÁN, SEBESTYÉN. A katolikus naptárban Szent Fábián és Sebestyén, valamint Boldog Özséb napja. A görög katolikus naptárban Eutim atya napja. Az ortodox naptárban január 7. Keresztelő János emlékezete. A zsidó naptárban Sívát hónap 19. * Szent Fábián 236-ban lett Róma püspöke. Világi személy volt, akit azért választottak egyházfővé, mert a pápaválasztó konklávé ülésezésekor az ablakon galamb repült be a terembe, és egyenesen Fábián fejére szállt. Ez az isteni jelnek vélt esemény volt az oka, hogy a klérus és a római nép választása Fábiánra esett. Decius császár idején szenvedett vértanúhalált. BAK (XII. 22—1. 20.). Rugalmasságá­ról tesz tanúbizonysá­got. Speciális ismere­teinek köszönhetően vállalko­zása nagy sikerrel jár. Környe­zete szimpátiáját vívja ki. Bol­dog szerelmet hoz csillaga. VÍZÖNTŐ (I. 21— HKpl II. 20.). Megkezdődik a Vízöntők saját éve. Eljött az idő mérleget készíteni és terveit kialakítani. Ön könnyed és izgató. Arra vá­gyik, hogy kitapasztaljon, s átéljen minden jót, izgalmasat és szépet, amit az élet kínál. Szencsenkov Sándor szabadkígyóst olvasónk ma ünnepli születésnapját. Szeretettel köszöntjük! HALAK (II. 21—III. 20. ). Bizalmas ügyek V és háttéresemények megzavarhatják gon­dosan kialakított ütemtervét. Készüljön arra, hogy bizonyos kompromisszumot kell kötnie. Megfigyelőképessége élesebb a szokásosnál. ^ KOS (III. 21—IV. /átj^jd) 20.). Viták, eltérő vé- ‘PWljj lemények jellemez­ve-/ nek egy élénk társal­gást. Fontos események történ­nek, ezért igyekezzen diploma­tikusan tárgyalni. Egy találko­zás viszont roppant kellemes­nek ígérkezik. BIKA (IV. .21—V. jsTOpj 20.). A Mars cselek­vőn?/ vésre ösztönzi. Siker­hez legjobbak a dél­előtti órák. Ön most nagy válto­zásokon megy át, gátlásai felol­dódnak, képes érzelmei kifeje­zésére. Nem a flörtök vonzzák, hanem a valós érzések. IKREK (V. 21—VI. 21. ). Megérzéseire lesz utalva, ám ez magában hordozza a tévedés lehetőségét is. Fontos dologban kell ma döntenie, mégpedig azonnal, késedelem nélkül. A legváratlanabb ne­hézségeken is átsegíti ötletes­sége, találékonysága. RÁK (VI. 22—VII. ^ 22.). Tanulásra, szakmai továbbkép­zésre is alkalmas a Rák számára ez a nap. A késő délutáni órákban pedig segít­séget nyújthat gyermekének, hogy az felkészülhessen egy kiadós hétvégi sportolásra. A vízhatlan meleg ruha különö­sen fontos a téli sportoláshoz vagy egy kiadós hócsatához. OROSZLÁN (VII. 23—VIII. 23.). Az Oroszlánok egy iz­galmas, események­kel teli csillagképet búcsúztat­nak a mai napon. A Bak moz­galmas napokat hozott a szá­mukra. Nem csoda, ha a hol­nap beköszöntő Vízöntőtől egy kis nyugalmat, csendet és békét várnak. SZŰZ (VIII. 24— IX. 23.). Magánéle­tében ma az okozhat némi feszültséget, hogy a Szűz most fokozottan igényli a függetlenséget és azt, hogy személyes ügyeiben önállóan dönthessen. Jól ten­né, ha részt venne egy szemé­lyiségfejlesztő tréningen, pél­dául agykontroll- vagy Dar- nel-féle tanfolyamon. A sok szabadidővel rendelkezők ré­szére ez különösen ajánlott. MÉRLEG (IX. 24— dj) X.23.). Azajostársa- sági élet helyett ma inkább a magányt vá­lasztja a Mérleg. Megpróbálja értékelni, rendszerezni a kö­zelmúlt eseményeit és áttekin­teni az áremelések utáni, első pillantásra kissé zűrzavaros­nak tűnő anyagi helyzetét. SKORPIÓ (X. 24— XI. 22.). Érdemes ma pénzügyekkel, üzleti élettel foglalkoznia a Skorpiónak, mert a Merkúr jó­tékony hatását élvezi. Közben azonban ne feledkezzen meg a magánélet nyújtotta örömök­ről sem, és törődjön egy kicsit többet partnerével, családjá­val. NYILAS (XI. 23— XII. 21.). A csillagok kedveznek ahhoz, hogy egészségével a szokottnál egy kicsit többet tö­rődjön. A Bak csillagkép ideje alatt keveset mozgott, ezért némi súlyfelesleget is felsze­dett. Mától nem ártana egy kis fogyókúra és valamivel több testedzés. ti Vonalban vagyunk... ti Mindennap hívja a (66) 441-704-et! Hétfőtől péntekig 15-18 óra között A telefonnál: Szőke Margit Akik megtisztelnek bizalmukkal, a fenti időpontokon kívül is tárcsázhatnak. Az üzenetrögzítővel ellátott telefonszámra ér­kező közérdekű gondolatokat ugyanúgy jegyzi a szerkesztő. Kábelek és készülékek Bélmegyerről tették szóvá: igaz, nem most, hanem koráb­ban, de felemelték a telefonok használati díját, egységesen 60 forintra. Holott nem ugyanazt tudja a tárcsás készülék és a modernebb nyomógombos.. Az utóbbi gyorsabb, fénykábelen például az utolsó számgomb elengedése után azonnal oda­kapcsolódik a hívott számra... A témában Kopcsák Mihály, a Matáv Rt. megyei üzemveze­tő- helyettese adott tájékozta­tást. Valóban, a távbeszélő- készülékek használati díja emelkedett, 1994. október else­jétől 60 forint, plusz 25 százalék áfa. A díj is egységes a különbö­ző készülékeknél. Valóban van hagyományos, rézerű kábel és a fény- vagy optikai kábel, de... A tárcsás készülékek hagyomá­nyos üzemmódban dolgoznak: ha lehúzzuk a számtárcsán a számot, egy rugó a szám függ­vényében szaggat-zár, ezért las­sabb a központban az impulzu­sok bevételezése, azaz a szám érzékelése. A nyomógombos készülékek kétféle üzemmód­ban dolgoznak: impulzusmód­ban és az úgynevezett tone- üzemmódban, ez utóbbi hang- frekvenciás impulzusátvitelt je­lent. Ha valakinek ezt tudja a készüléke és ilyenképpen mű­ködő központhoz kapcsolódik, valóban lényegesen gyorsabb a folyamat. Előfordul, ha az utol­só számjegyen felengedte a Kék krónika „Csöves” tolvaj. Battonyán, a Petőfi Mezőgazdasági Szövet­kezet gépműhelyének terüle­tére hatolt be a napokban isme­retlen személy. Némi körülte­kintés után huszonhat szál (da­rabonként hatméteres) alumí­niumcsővel távozott. Az oko­zott kár 230 ezer forint. gombot, mintha máris csörget­né a központ a hívott számot. Gyorsabb a bevételezés, de nem biztos, hogy ha távol eső, nem ugyanazon központba kapcsolt előfizetőt hív, ez a mód játszó­dik le, mert a kapcsolási út több központon keresztül . meg­hosszabbodik. Békés és Vésztő között opti­kai kábel van, de ez Bélmegyert elkerüli. Bélmegyer központja Békésen keresztül „él”, hagyo­mányos, rézerű kábelen. A ge­rincirányba, Szeged felé optikai kábel vezet, melyen üzemel már berendezés, központ. Bé­késcsabán ilyen van a Lenesé - si—lakótelepen, így üzemel­nek a mezőmegyeri, telekge- rendási, csorvási központok... Az optikai kábel a jövő útja. Gerinchálózatban, helységek közötti hálózatokban elsősor­ban ezt a technikát alkalmazzák majd. Megkérdeztük, várható-e a tárcsás készülékek cseréje, a díjkülönbségtétel? A válasz szerint a Matáv úgynevezett készüléktendert írt ki, amely az alapszolgáltatást tudó készülé­kektől a többet nyújtóig terjed. A tender eredménye után vá­laszthat az előfizető, mely készüléket kívánja használni — megfelelő díjért. Valószínűleg magasabb lesz a havi karbantar­tási díja például az üzenetrögzí­tős vagy a kijelzős készülékek­nek, amelyeken a tarifát is lehet ellenőrizni. Mindez a Matávtól kért készülékekre vonatkozik, ha valaki maga vásárol, most sem fizet ilyen díjat. Mivel a Sarkadi amazonok. Két fia­talkorú hölgy január 17-én Sar­kadon, a Gréta butikból próbált nagyobb mennyiségű ruhane­műt lopni. Tettüket az eladó észrevette, és kérte, hogy a ruhá­kat adják vissza. A két fiatal ama­zon testi fenyítéssel „válaszolt”. Tévét, videót. A kétsopro- nyi B. I. tanyájába hatolt be ismeretlen tettes január 12-én 23 óra tájban. A lakásból egy színes televíziót és egy video­magnót vitt el. A két műszaki központok mind tone-üzemmó- dúak lesznek, a tárcsás készülé­keket előbb-utóbb lecserélik. Hogy mikor, nem tudni. Szol­gáltatóváltáskor a cserét nem a Matáv végzi. Az új szolgáltató rendelkezik a készülékállo­mánnyal így vagy úgy. Kérdések a volánhoz Sok felvetés érkezik hozzánk a buszos közlekedésről. A békés­csabai Szabó István kérdéseire Csuka Zsigmond, a Körös Vo­lán vezérigazgató-helyettese válaszolt. A hétvégi, helyi járat­sűrítésről a volán álláspontja: valóban, a szombati piaci napon nagyobb az utasforgalom, mint vasárnap, de nem olyan számot­tevő, hogy ezért érdemes lenne sűríteni az óránkénti járatokat. A szállítás jelenleg így lebonyo­lítható. A piacra járás másrészt nem időhöz kötött dolog, nem olyan, mint az iskola-, a munka­kezdet. Igaz, hogy az elővételben vett jegy 37 forint és a buszon magasabb. A buszon váltott jeggyel plusz szolgáltatást vesz igénybe az utas: a sofőrnek pénzzel kell bánnia, a volánnak másfajta jegyet is készíttetnie, elszámolást végezni, vagyis többletköltség merül fel. A me­netrend szerinti városi közleke­désben, csúcsidőben ötpercen­ként mennek a kocsik, rövidek a megállóhelyek közötti távolsá­gok. Ha mindenkinek buszon adnák a jegyet, igen hosszúra nyúlna a menetidő. A baleset­megelőzés miatt is az acél, hogy az utasok elővételben vásárolja­nak, a sofőr a közlekedésre fi­gyeljen. A városban körülbelül 30 elárusítóhely van, köztük cikk értéke mintegy 50 ezer forint. Illegális „vásárló”. Gyulán, a Sinka u. 1. szám alatti boltot jelölte ki lopása színhelyéül az az ismeretlen, aki január 11-ére virradóan hajtotta végre tör­vénybe ütköző cselekedetét. Az üzletbe rácsfeszítés módszeré­vel jutott be, s onnan nagyobb mennyiségű cigarettát, édessé­get és más áruféleséget tulajdo­nított el. Az okozott kár csak­nem 90 ezer forint. Helyenként havazás A tegnapi nagy havazást okozó front kelet felé halad, mögötte - a nyugati területeken - már felsza­kadozik a felhőzet, ki-kisüt a nap. Az ország keleti vidékein azonban még beleszól az időjárás alakulá­sába a front. Ennek megfelelően ma estig a nyugati országrészben változóan felhős idő valószínű, a keleti tájakon azonban még sok lesz a felhő és havazás is lehet. A délkeleti szél általában mérsékelt lesz, de élénk, néhol erős lökések is előfordulhatnak. A nappali fel- melegedés kissé erősödik az előző napokhoz viszonyítva, a kora délutáni órákban +1 és -4 fok közötti hőmérséklet valószínű. A tegnapi havazást okozó front még ma is hatással lehet az időjárás alakulására, ezért ma vár­hatóan még többnyire erősen fel­hős, borult lesz az ég és helyen­ként havazás is valószínű. A dél­keleti szél általában mérsékelt lesz, de élénkebb széllökések is lehetnek. Továbbra is hideg idő valószínű, kora délután -1 és -3 fok között alakul a hőmérséklet. Vízhőmérsékletek °C °C Balaton: 0 Velencei-tó: 0 Tisza-tó: 0 Fertő-tó: 0 Tisza: 0 Duna: 0-1 Várható legmagasabb hőmérséklet Békéscsaba: °C-2 Szarvas: °c-2 Gyula:-2 Szeghalom:-3 Mezőhegyes:-1 Sarkad:-2 Orosháza:-1 Battonya:-1 Várható legnagyobb széllökések km/ó km/ó Balaton: 30-45 Velencei-tó: 30-45 Tisza-tó: 25-30 Fertő-tó: 40-45 Békéscsaba: 25-35 Szarvas: 30-40 Gyula: 30-40 Szeghalom: 35-45 Mezőhegyes:30-45 Sarkad: 25-35 Orosháza: 30-40 Battonya: 30-40 Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Budapesti előrejelzés: 06-90-304-621 A szolgáltatás Előrejelzés az Tiszántúl térségére: 06-90-304-625 Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 dija: 77 Ft/perc szinte korlátlanul nyitva tartó vendéglátó—ipari üzletekkel, az autóbusz—pályaudvaron pedig éjjel-nappal váltható jegy. Jegyautomatákat felsze­relni több százezer forintba kerülne és a mai magatartás mellett nem biztos, hogy más­nap működnének... Miért 25 forint a jegy a fővá­rosban és itt miért 37? A békés­csabai önkormányzat egy fillér­rel sem támogatja a tömegköz­lekedést, míg a budapesti milli- árdokkal. Előfizetési díj Korábban volt érvényben az a rendelet, amely az adott hónap 15. napja előtt bekötött új táv­beszélő—állomásoknál teljes havi előfizetési díj számlázá­sát írta elő. A mostani úgy szól, hogy ha a hónap első napján helyez üzembe telefont a Ma­táv, akkor kell a teljes havi előfizetési díjat megfizetni. Ha később kötik be, akkor tö­redékhónapot számláznak, at­tól függően, hány napja van valakinek telefonja. Elosztogatták Orosházi telefonálónk jó pél­dát mondott el. A tízemeletes lakóházaknál egy betéti társa­ság szaloncukrot, naptárt osz­togatott. Jó lenne, ha ez a ma­gatartás találna követésre és nem az, hogy a szaloncukrot szemétre dobják. Van hely az illemhelyre! Békéscsabai telefonálónk nem tudja elfogadni az önkormány­zati álláspontot, hogy a belvá­rosban nem szándékoznak ku­tyavécét létesíteni. Szükség lenne rá, hiszen sok az eb. Ja­vasolja, hogy a Lepény Pál ut­cai nyilvános illemhely mellé telepítsék a kutyavécét. Van rá hely... Anyakönyvi hírek GYULA Születések: Martincsek Szabolcs és Dudoli Éva fia Ádám Bence, Sziics Zoltán és Mózes Erzsébet fia Tamás, Timár Csaba és Ocsai Ágota leánya Noémi, Takács Já­nos és Mike Anikó leánya Evelin (Vésztő), Kiszely István és Kovács Tünde leánya Zsófia Borbála (Vésztő), Süveges László és Biró Anikó fia László (Kétegyháza), Szabó Gábor és Turbucz Márta fia Gábor (Szabadkí­gyós), Germán György és Tengely Tí­mea leánya Gréta (Sarkadkeresztúr), Kamyánszki Vilmos és Botás Mónika fia Vilmos (Kétegyháza), Mundrucz Lajos és Séllei Ildikó leánya Szilvia Ildikó (Körösladány), Kovács János és Kitajka Éva fia Ferenc (Körösladány), Forgács Sándor és Pénzes Róza leánya Brigitta (Kötegyán), Kolozsvári Antal és Opánszki Mária Ildikó leánya Ildikó (Okány), Makucza Zsolt és Koroknai Anikó leánya Martina (Mezőhegyes), Fekete Károly Ferenc és Pölöskei Ma­rianna fia Dávid (Doboz), Szakái Zol­tán és Varga Julianna fia Ágoston (Me- zőkovácsháza), Muntyán Sándor és Tarsoly Ágnes fia László (Zsadány), Farkas László Béla és Dósai Katalin leánya Ágnes Zsófia (Dombegyház), Tölcsér István és Kardos Mária fia Pé­ter (Vésztő), Farkas József István és Smiri Erzsébet leánya Evelin (Szegha­lom), Kocziha András és Szegedi Ka­talin leánya Beatrix (Sarkad). Halálesetek: Bogár Ferencné Szabó Margit (1910), Dobra Károlyné Báli Mária (1927), Püspöki Gábomé Bálint Katalin (1919), Haluska István (1908), Diós Mátyás (1905, Gyomaendrőd), Balog Lajos (1914, Kötegyán), Gyebnár Já­nos (1919, Csorvás), Sárosi Károlyné Nemes Piroska (1926, Sarkad), Szege­di Pétemé Bánszky Judit (1912, Ké­tegyháza), Marcsó Jánosné Juhos Ró­za (1909, Sarkad), Gábor Mihályné Kátyán Julianna (1919, Medgyesegy- háza), Szabó Dezső (1933, Sarkad).

Next

/
Thumbnails
Contents