Békés Megyei Hírlap, 1995. január (50. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-19 / 16. szám
1995. január 19., csütörtök HAZAI TÜKÖR Én már nem is akarok rendes telefont” Per lesz a kálvária vége? Déryné-díjasok. Második alkalommal osztották ki a Film-Színház-Muzsika Alapítvány Déryné-díjait. A kitüntetett művésznők: Bodnár Erika, a Katona József Színház, Börcsök Enikő, a Vígszínház, Margitai Ági, a Miskolci Nemzeti Színház, Pitti Katalin, a Magyar Állami Operaház és Udvaros Dorottya, az Új Színház tagja. Idén első ízben jutalmaztak férfi színművészt is Déryné- díjjal. Az elismerésben Hofi Géza részesült. Burgonyaimport. Az egyik alapvető élelmezési cikkből, a burgonyából egy- harmadával — a korábbi 19- 20 tonnáról 12-13 tonnára — csökkentek nálunk a hektáronkénti hozamok. Tavaly csak mintegy 600 ezer tonna étkezési és 300 ezer tonnányi vető- és takarmányburgonya termett. Ennek ellensúlyozására az év első felében 17 ezer tonna, alacsony vámtételű étkezési burgonya és 5 ezer tonna szaporítóanyag importjára nyílik lehetőség. Ez utóbbi behozatalát pályázathoz kötik és elsősorban a nagy szakmai ta- pasztalatú termelők számíthatnak a külföldi szaporítóanyagra. Kamatemelés. Február 1-től emelik betéti és hitelkamataikat a takarékszövetkezetek — közölte az MTI-vel tegnap az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség. A betéti kamatok emelésének mértéke a betéti formától függően 1 -3 százalék között mozog. A hitelkamatok átlagosan 1 -2 százalékkal lesznek nagyobbak február 1-től. A kamatemelés az egyes takarékszövetkezeteknél eltérő mértékű lesz. A kötegyáni Dézsi László már nem először kereste meg lapunkat panaszával, azonban mint mondta, még mindig nem érti. melyik lidércmese esett meg velük... Egy köteg befizetési csekket tartott a kezében, szám szerint tizenhatot. — Ez 11 havi telefonszámlabefizetésünk — mondta —, közel százezer forint. Azért van 16 csekkünk a 11 hónapra, mert időnként reklamáltunk, és részletekben fizettünk. Telefonunk ’91 decembere óta van, panaszunk 1993 augusztusa óta. Ekkor kaptuk meg ugyanis az első nagy összegű számlát. Csaknem 14 ezer forintot kellett kifizetnünk. Előtte ezer és kétezer forint közötti befizetési kötelezettségeink voltak, ezért is estünk majdnem hanyatt, mikor megláttuk a 13 ezer 900 forintot ’93 augusztusán. Ettől kezdve — ha telefonáltunk, ha nem — teljesen rapszodikus összegű számlák érkeztek. Egyszer háromezer, máskor meg tizenkétezer forintról. Abból állt az életünk, hogy reklamáltunk, elutasították, befizettük. Többször kértük, hogy saját költségünkre szereljenek be számlálót, de a Matávnál azt mondták, ez nem kivitelezhető. Kértük a kivizsgálást is, de pechünkre éppen azt az egy nyári hónapot vizsgálták meg, amikor a feleségem elvállalt egy rengeteg telefonálással járó alkalmi munkát. Ezt a számlát tennészetesen nem reklamáltuk volna meg, de a Matáv „bizonyított”, mi pedig fekete bárányok lettünk. Dézsi László felesége mindehhez a következőket tette hozzá: — Még ezt megelőzően azt mondták a Matávnál, hogy biztos a gyerekeink hívogatják a szextélefont. A legidősebb gyerekünk hétéves múlt, a legkisebb két és fél éves, kizárt, hogy ilyesmit tennének — érveltem. — Akkor csakis a férje lehet — mondták. Lehetetlen — csattantam fel —, ennyire már ismerem. — Akkor a szomszéd — próbálkoztak, s még azt is hozzátették, hogy zárjam be a telefont egy szekrénybe, mikor elmegyek otthonról. A férj eközben a fejét csóválta: — Ezen akkor még nevettünk, de amikor tavaly augusztusban megkaptuk a 32 ezer forintos számlánkat, már magunk is úgy viselkedtünk, mint akiknek több van eggyel. Állandó téma lett a családban a telefon. Egymást ellenőrizgettük, és ha valaki fel merte venni a kagylót, már szóvá tettük. Utoljára leszereltem a telefonról a tárcsát, és úgy. eldugtam, hogy még a feleségem se találja meg. Tiszta röhej, mi mindent hoz ki az emberből egy ilyen képtelen helyzet. S mivel a kettőnk huszonezer forintos jövedelme behatárolta a kiadásainkat, úgy döntöttünk, nem fizetünk többé a Matávnak. Egy darabig még jöttek a számlák, aztán leszerelték az állomást. Mi pedig máig sem értjük, mitől voltak ilyen magasak telefon- számláink. Most ott tartunk, hogy a Matáv beperel vagy beperelt bennünket. Annyira belefáradtunk ebbe a kálváriába, hogy kész megkönnyebbülés számunkra a telefonnélküliség. Én már nem is akarok rendes telefont soha többé, legfeljebb „egyirányút”, amelyen csak bennünket tudnak hívni. Természetesen kérdéseinkkel ismét megkerestük a másik oldalt is. Kopcsák Mihály, a Békés Megyei Távközlési Üzem vezetőhelyettese most sem tudott mást mondani, mint korábban: —- Dézsiéktől az első reklamáció tavaly februárban érkezett hozzánk. Az 1993. augusztusi és az 1994. januári számlájukat tartották túlságosan soknak. Ezt néhány nap múlva újabb reklamáció követte, ami az 1994. februári számlára vonatkozott. Az ügyet első fokon a gyulai kirendeltségünk vizsgálta. Műszaki hibát nem találtak, ezért elutasító választ adtak. Az előfizető azonban fellebbezett, így került az ügy hozzánk, a megyei üzemhez. A vizsgálatot egy kollegánk márciusban megkezdte, de sajnálatos módon erről csak augusztusban adott jelentést. Eszerint azonban Dézsiék valóban sokszor és hosszan használják a készüléket, így másodfokon is elutasítottuk őket. Lett volna lehetőségük, hogy fellebbezzenek a szegedi igazgatósághoz, de ezt nem tették meg. így maradt az a jogerős határozat, hogy az elmaradt számláikat be kell fizetniük. Legközelebb az 1994. augusztusi számla miatt reklamált Dézsi úr, de ez már egy új ügy volt az előbbiekhez képest, így első fokon ismét a gyulai kirendeltség kezdett vizsgálatot. A válasz most is elutasítás volt, és Dézsiék ezúttal már a másodfokkal sem próbálkoztak... Kopcsák Mihály ezek után két tekercset mutatott (ezek a vizsgálat során készültek), amely az 1994. év első hónapjainak hívásait rögzítette a Dézsi lakásból. Ezen főként megyén belüli hívások voltak, amelyek igen sűrűn követték egymást és általában hosszú ideig tartottak. Ebből Dézsiék nem minden számot vallottak ismerősnek, ezért merült fel a „kalózkodás” kérdése. — Elvileg mind az analóg, mind a digitális központokról működő telefonokra rá lehet kapcsolódni — mondta —, azonban ez ebben az esetben kizárt. Az elismert és az „ismeretlen” számok ugyanis olyan sűrűn váltják egymást, hogy az előfizetőnek feltűnt volna, ha ő ilyen gyakorisággal nem kap vonalat, mert azon már beszél valaki. Egyébként ha ennek ellenére Dézsiéknek meggyőződésük, hogy nekik van igazuk, akkor miért nem használták ki azokat a fellebbezési lehetőségeket, amelyekre lehetőségük lett volna!? Mivel ezzel nem éltek, most a jogszabályok szerint több mint 70 ezer forintos hátralékuk van a Matávval szemben. Cégünk a tartozást polgári peres eljárás útján kívánja behajtani. Legvégül arról beszéltünk, lehetséges-e olyan „egyirá- nyúsított” készülék felszerelése, amelyről „kifelé” nem lehet telefonálni. A válasz az volt, hogy digitális központról működő vonalak esetén lehetséges... Magyar Mária Csabai szlovák kalendárium Békéscsabán megjelent az 1995-ös Cabiansky Kalen- dár (Csabai Évkönyv), amely kétezer példányban kínál anyanyelvű olvasmányt a városban és környékén élő szlovákságnak. A csabai szlovák kalendárium a viharsarki szlovákságnak az első világháborút követő évektől 1948-ig nyújtott anyanyelvű olvasmányt és közhasznú ismereteket, majd 1991-ben jelenhetett meg ismét. Az immár 33. csabai évkönyv — amely hagyományosan igazi népkönyv — irodalmat és helytörténeti írást, évfordulós megemlékezést és néprajzi dolgozatot egyaránt közöl. A naptár megemlékezik két jeles csabai évfordulóról: 150 évvel ezelőtt, 1845-ben kötötték meg a csabaiak az örökváltsági szerződést, s 250 esztendeje, 1745-ben épült a békéscsabaiak evangélikus kistemploma. A csabai szlovák kalendárium köszönt két békési, szlovákok által is lakott települést, a várossá vált Tótkomlóst és a Csabától elszakadt, önálló útra tért Csabaszabadit. A további olvasmányok közül említésre érdemes a városi kórházat létrehozó dr. Reme- nár Elekről szóló és a 60 éves békéscsabai szlovák néprajzkutatót, Krupa Andrást köszöntő írás. Az évkönyv szerzői között nagylaki, ungvári és tren- cséni is szerepel. Nincs még döntés a Csurár-ügyben Tegnap a gyulai városi bíróságon újabb tárgyalásra került sor a Csurár-ügyben. Dr. Mezőlaki Erik bíró ezúttal Csurár Pétemé tanút hallgatta meg, aki elmondta, hogy férje dinnyét akart venni azon a három évvel ezelőtti szeptemberi napon, amikor kitört a háborúskodás a Csurár család és a magyar lakosok között. Az asszonyt egy utcabelije figyelmeztette, hogy meneküljön el otthonról, mert valamire készülnek. A tanú szerint feszítő vasakkal, botokkal felszerelt férfiak házról házra járva keresték őt és a lányát, s miután nem találták meg őket behatoltak a portájukra és ott tömi zúzni kezdtek. A tanú arra a bírói kérdésre, hogy miképpen viszonyult a falu a Csurár családhoz, azt válaszolta: ha a férfiaknak bajuk van intézzék el a saját dolgukat egymással, az asszonyokat és a gyerekeket nem kellett volna bevonni ebbe a dologba. Az érintett vádlottak cáfolták az asszony állításait. Mint mondták a Csurár családtól mindenki félt a faluban. A dinnyevásárlási ügy már csak egy utolsó csepp volt a pohárban. Az ügyész megállapította, hogy a vádlottak által használt eszközök alapján a vádat könnyű testi sértésről súlyos testi sértésre terjeszti ki. Az ügyben további tanúmeghallgatások várhatók. B.M. Senna szeretője voltam 4. Részletek Adriane Galisteu könyvéből 1994. május 1., 14.17 óra. Egy Forma—1-es autó háromszáz kilométeres tempóval nekirohan a San Marinó-i nagydíj leghírhed- tebb szakaszánál, a Tamburello kanyarban a falnak. A szoborszép Adriane Galisteu kétezer kilométerrel távolabb, a televízióban látja a szörnyű balesetet. Még nem tudja, hogy szerelme, Ayrton Senna már halott Négyszázöt napig tartott a boldogságuk. Erről írt nagy visszhangot keltő könyvet. Pornókép az útlevélben Az utolsó edzés a Monacói Nagydíj előtt. Ott álltam a pálya szélén, amikor valaki azt üvöltötte: Senna balesetet szenvedett. Kishíján elájultam. Rohantam a McLaren bo- xához, de ott nem találtam. Kerestem mindenütt, míg végre ráakadtam. Bent ült már újra a kocsijában, éppen indult ki újra a pályára. Megnyugtatott, hogy semmi baja. Áz egyik szerelője mesélte el, hogy a keze sérült meg, s elharapta a nyelvét, a szájából csak úgy dőlt a vér. Jobb, hogy nem láttam... Már csak hatvan perc volt hátra a rajtig, a feszültség ott vibrált a levegőben, amikor Béco váratlanul mellettem termett, s azt mondta, menjek vele a boxba. Behúzott a tartalék alkatrészeket tároló polc mögé, és vadul megcsókolt. Aztán visszaballagott a kocsijához. Emlékszem, jobb hüvelykujján a kötés akkora volt, mint egy teniszlabda. A verseny? Nem tudom milyen volt. Csak azt, hogy a rajt pillanatában elkezdtem imádkozni. Olyan intenzíven, hogy a pápa is megirigyelhette volna. És addig imádkoztam, míg a futam végén a brazil himnuszt meg nem hallottam. Ayrton az eredményhirdetés után átverekedte magát a rajongóin, odajött hozzám és a fülembe suttogta: „Csak éretted történt minden.” A Monacói Nagydij győzelem után, Ron Dennis-el FEB-fotó veiét, egy váltás fehérneműt, író- és mosószert, valamint a Bibliát — egy lapos aktatáskában őrizte. Egy alkalommal, amikor Bergerrel helikopterrel repültek a Comói tó felett, az osztrák megvárta míg Ayrton másfelé figyel: kinyitotta az ablakot és az aktatáskát a vízbe hajította. Persze Béco nem maradt adósa. Legközelebb besurrant Berger szállodai szobájába, minden ruháját bedobálta a kádba, rányomta az összes hajsampont, s megengedte a vizet. Az edzésről izzadtan hazatérő Gerhardnak nem volt mit felvennie. De Berger még erre is rá tudott licitálni. Amikor Ayrton legközelebb Argentínába érkezett, az útlevélvizsgálaton nem jutott át, az egyik tiszt azzal hívta félre, hogy van egy kis probléma az okmányaival. Megmutatták neki az útlevelét. Az arcképe helyére egy másik fotó volt ragasztva. Egy dús idomú, anyaszült meztelen nő, széttárt combokkal... (Folytatjuk) Ferenczy Europress Este, a záróbanketten óriási volt a felhajtás. A szokásosnál is nagyobb, ugyanis ebben az esztendőben a Forma—1-es futammal egy időben rendezték a cannes-i filmfesztivált. Egyik oldalamon Albert herceg ült, a másikon Michael Douglas. Nem messze tőlem Richard Gere és Cindy Crawford, pont szemben velem pedig Caroline hercegnő. Szörnyen zavarban voltam. Amikor néhány nappal később már oldódott a verseny feszültsége, megint tudtunk nevetni. Különösen azokon a történeteken, amelyeket Béco az általa „őrült barátomnak” nevezett Gerhard Bergerről mesélt. Tudni kell, Senna szerette a rendet maga körül, legfontosabb dolgait — az útié
