Békés Megyei Hírlap, 1995. január (50. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-18 / 15. szám

1995. január 18., szerda HAZAI TÜKÖR/SOROZAT m kRÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Diszkós baleset Dombegyházon A Magyar Kultúra Napja. Kölcsey Ferenc százhetvenkét esztendővel ezelőtt — a kéz­irat tanúsága szerint — 1823. január 22-én fejezte be Him­nusz című poémáját. Erre em­lékezve rendezik meg 1989- től kezdődően minden év janu­ár 22-én a Magyar Kultúra Napját. Az idén, az ehhez kap­csolódó budapesti kulturális­művészeti programok kereté­ben házfoglaló ünnepséget tar­tanak a Műcsarnokban, pénte­ken. A millennium évében készült patinás épületben Mű­csarnok fesztivál néven aznap megkezdődik az alternatív színházak február 12-éig tartó fesztiválja is. Magyar szerzők műveit játssza a Nemzeti és kamaraszínháza a Himnusz születésének napján. A János vitézt láthatják a nézők a He­vesi Sándor téri épületben va­sárnap. Tamási Áron Tün­döklő Jeromos című népi já­téka pedig a Várszínházban tekinthető meg aznap este. Immár két esztendeje a Ma­gyar Kultúra Napján nyújtják át a pedagógus szakma leg­jobbjainak a kitüntetéseket. A kisvállalkozókért. Meg­alakult a Kisvállalkozás-fej­lesztési Intézet. Az új szerve­zet az Országos Kisvállalko­zás-fejlesztési Iroda átszerve­zésével jött létre, azzal az el­sődleges céllal, hogy a kis- és középvállalkozói szféráról összegyűjtse, rendszerezze és kiadja a rendelkezésre álló in­formációkat. Az intézetet az IKM alapította, ezzel is jelez­ve, hogy kiemelt figyelmet szán a kisvállalkozások támo­gatásának. (-----------------------j G AMESZ. DÉVAVÁNYA. eladásra kínálja Barkas B1000 dobozos gépkocsiját 1988-as évjáratú, 1995. júliusig műszaki vizsgával, 110 000 km-rel. Irányár: 210 000 Ft. Árverés helye: GAMESZ, Dévaványa, Hősök tere 1. Telefon: (66) 386-832. Időpontja: 1995. január 24., 10 óra. (Folytatás az 1. oldalról) Van egy fejős tehenünk, de a borját -— takarmány híján — kénytelenek voltunk eladni. Fizetjük a 15 ezer forint köl­csönt, meg a 7 ezer forint OTP-t... Amióta itt lakunk, a fiaim még nem voltak sehol szilveszterezni. Nagyon vár­ták ezt a mostani alkalmat... Rendőrségi meghallgatások — János Békéscsabán szil­veszterezett a barátnőjével. Mi hárman, Csaba, Atti meg -én fölmentünk a diszkóba, ott szórakoztunk hajnali 4-ig — veszi át a szót a legfiatalabb fiú, Vilmos. — Amikor meg­untuk, elindultunk hazafelé. A kövesút szélén mentünk, én középen, Atti balról, Csaba jobbról. Egyszer arra lettem figyelmes, hogy jön utánunk egy kocsi, gondoltam, majd kikerül bennünket. Szorosan egymás mellett haladtunk az út szélén, arról beszélgettünk, hogy milyen volt a diszkó. Másra nem emlékszem, a mentőben tértem magamhoz. Fejcsonttörést szenvedtem, de már kiengedtek a kórházból. Atti járt rosszabbul, neki nyílt lábszár-, azaz sípcsonttörése van. Csabának nem lett ko­moly baja; a faluban azt beszé­lik, hogy részegek voltunk, s hogy Csaba lökött bennünket a kocsi alá. Többen tanúsíthat­ják: nem voltunk berúgva. Azt elismerem, hogy jókedvünk volt, a diszkóban boros kólát ittunk és egy kis pezsgőt. De hogy egymást löktük volna a kocsi alá!? Ez képtelenség, — Akármerre megyek, mindenki azt kérdezi: hogy vannak azok a jó gyerekek!? — sírja el magát Bús Julianna. — Az én fiaimat még senki nem látta berúgva, pedig so­kan ismerik őket, sok helyre eljártunk dolgozni. Hogy mi lesz Attilámmal? Harmadszor műtötték. Az orvos azt mondta, a teljes gyógyulástól az amputálásig minden előfordulhat... Nem értem, hogy a rendőrség miért csak azt kérdezte meg, aki elütötte a gyermekeimet. És ha a rendőrség szerint ittasak vol­tak a fiaim, miért nem vettek tőlük vért, vagy miért nem szondáztatták meg őket? Én ezt csak azzal tudom magya­rázni, hogy Romániából jöttünk, hogy nem vagyunk idevalók. Bús Vilmos „elmondotta, hogy a fenti napon és időben testvéreivel a Béke úton gya­logosan közlekedtek Kever- mes irányába a lakásuk felé a szilveszteri szórakozás befeje­zése után. Közben beszélget­tek. Közlekedésük során az út­test menet irány szerinti jobb oldalán az útpadkán haladtak. A baleset helyszínéhez érve át akart menni az úttesten, ekkor szétnézett. Látta a közeledő személygépkocsit, de úgy ítél­te meg, hogy még távol van, kb. 50-60 méterre, így át tud menni előtte biztonságosan. Ekkor sietve meg is indult, de rosszul mérhette fel a távolsá­got, a gépkocsi közelebb lehe­tett, így elütötte. Elmondása szerint testvérét azért üthette el a gépkocsi, mert utána nyúlt, hogy visszarántsa, de erre már nem volt idő. A baleset bekö­vetkezéséért felelősnek érzi magát.” Bús Attila „látta, hogy Vil­mos egy pillanatra balra visszafordul, majd elindul hir­telen az úttest felé. Odanézett, látta a közeledő gépkocsit. Ek­kor, mivel már rászólni nem volt idő, utánalépett, és vissza akarta rántani, de a gépkocsi ekkorra odaért, és így őt is elütötte.” Bús Csabát „meghallgatni nem tudtam, mivel annak elle­nére, hogy őt a gépkocsi nem ütötte el, a körülményektől rosszul lett oly mértékben, hogy nem csak a baleset lefo­lyásáról nem tudott nyilatkoz­ni, hanem adatait sem tudta megmondani.” Mint a nyárfalevél — M. Éva, a balesetet okozó 1300-as Lada személygépko­csi vezetője 19 éves nagyka­marás! lakos, foglalkozását te­kintve bolti eladó. Még mindig a történtek hatása alatt áll, re­megő hangon ismétli, amit meghallgatása során a helyszí­nelő rendőröknek is elmon­dott: — A barátnőmmel 4-kor jöttünk el a diszkóból. Beültünk az autóba. A motor hideg volt, melegednie kellett, így lassan hajtottam. Láttam a fiúkat az árok szélén, ösztönö­sen félrehúztam a kormányt, bár enélkül is elfértem volna mellettük. Határozottan em­lékszem, hogy a puffanás pil­lanatában kapcsoltam négyes­be. El nem tudom képzelni, honnan került az egyik fiú jobb oldalt a szélvédőre.-— A lányom lelkileg, idegi­leg teljesen kikészült — veszi át a szót Éva édesanyja. — A baleset után hazavezette a ko­csit, de azóta is úgy reszket, mint a nyárfalevél. Esténként érte kell mennem a boltba, mert fél... Biztos vagyok ben­ne, hogy a lányom nem bűnös. Szakértői véleményre várva A boltban éppen a balesetet tárgyalják. — Talán megtiltotta nekik valaki, hogy a járdán menje­nek? — indulatoskodik egy idősebb férfi. — Na és! Aki az úton megy, azt el kell ütni? — kontrázik valaki. ' — Igaza van a fiúk édesany­jának: ezek abszolút jó gyere­kek — mondja egy fiatalem­ber, Sz. Attila. — Én is úgy érzem, hogy a rendőrség egy­oldalúan a gépkocsivezető ál­lításait fogadta el, a barátaimat meg sem hallgatták. Hogy mi­ért közlekedünk diszkó után a kövesúton? Mert a járda kes­keny és gödrös, ráadásul sok helyütt a fák ágai sincsenek levágva. — A szakértői vélemények, illetve a vérmintaeredmények birtokában döntünk arról, hogy büntető- vagy szabály­sértési eljárást fogunk-e kez­deményezni — mondja Gyöm­bér Ferenc százados, a Mező­kovácsházi Rendőrkapitány­ság közlekedési alosztályának vezetője. — A gépkocsivezető alkoholt nem fogyasztott, vét­kességét legfeljebb a megen­gedett sebesség túllépése mi­att állapíthatná meg a szakér­tő. A rögzített féknyomokból 50 km körüli sebességre lehet következtetni, de hangsúlyo­zom, ennek megállapítása nem rendőrségi feladat. Ménesi György Szigeti Endre emlékére Szeghalmon Volt alapítvány, lesz alapítvány? Egy szeghalmi gazda, Szigeti István és neje még az 1940-es években úgy határozott, hogy korán elhalt fiuk, Endre nevének megörökítésére a református egyházzal együttmű­ködve mezőgazdasági iskolát létesítenek Szeghalmon. A Szigeti Endre Alapítvány a helyi református egyház tulajdo­nába adta az épületet azzal a megkötéssel, hogy ott mezőgaz­dasági jellegű iskolát működtessen. Az iskola sorsáról már írtunk, 1949-ben megszüntették, az épületet állami tulaj­donba vették, kezelője a Szeghalmi Állami Gazdaság lett. A rendszerváltást követően a református egyház beje­lentette igényét az azóta többször átalakított épület­re, melyben jelenleg a Pusz­ta csárda található. Ugyan­akkor a Szigeti család leszár­mazottai is szerették volna az alapítványt valamilyen módon feleleveníteni. 1993. szeptember 21-én vala­mennyi érintett jelenlétében megállapodás született ar­ról, hogy a Szeghalmi Álla­mi Gazdaság az épületet ér­tékesíti, a befolyt vételárból egymillió forintot azonnal átutal az alapítvány javára, majd ezt három év alatt to­vábbi másfél millióval told­ja meg. Ezen a megbeszélé­sen a református egyház képviselője, Erdei István helybeli lelkész ígéretet tett az 1952-ben megszűnt Szi­geti Endre Alapítvány újbóli létrehozására, a család el­képzelésének megfelelően. A Puszta csárda értékesí­tése hosszú ideig elhúzódott, ám 1994 végén megtörtént. Az állami gazdaság jogutód­ja, a Töviskesi Mezőgazdasá­gi Termelő, Termeltető és Szolgáltató Rt. szerette volna —ígéretének megfelelően — az alapítvány számlájára a pénzt átutalni. Ekkor jött a meglepetés, kiderült, hogy nincs alapítvány. A tavaly Szeghalomról eltávozott re­formátus lelkész, Erdei Ist­ván egyszerűen nem készít­tette el az alapítvány alapító okiratát! így az afurcsa hely­zet állt elő, hogy az rt. az elkülönített számlán lévő összeget nem tudja hová utal­ni, mert nincs alapítvány. Ez a kamatokat tekintve bizony ér- tékes’veszteség a leendő ala­pítvány számára, amelynek létrehozásán a mostani lel­kész, Péter Szarka László és a Szigeti utódok már dolgoznak. Gila Károly AKCIÓ AZ AKCIÓBAN! 1995. január 17—24-éig Gyulán az Erkel Ferenc Művelődési Házban az első emeleten, AHOL A TAVALYI ÁRNÁL IS OLCSÓBBAN VÁSÁROLHAT KÁRPITOZOTT BÚTOROKAT ÉS SZEKRÉNYSOROKAT. Franciágyak már 23 800 Ft-tól. 3 db-os ülőgarnitúrák már 42 500 Ft-től. Sarok ülőgarnitúrák már 29 500 Ft-tól. Fotelágyak már 11 800 Ft-tól. Heverők már 12 500 Ft-tól. Rekamiék már 27 800 Ft-tól, és minden szekrénysor árából 5000 Ft kedvezmény. MEGRENDELÉS ESETÉN RÖVID SZÁLLÍTÁSI HATÁRIDŐ. NAGY MÉRET- ÉS SZÍNVÁLASZTÉK. Nyitva naponta 9­—19 óráig. Szeretettel várjuk kedves vásárlóinkat! Senna szeretője voltam 3. Részletek Adriane Galisteu könyvéből 1994. május 1., 14.17 óra. Egy Forma—1-es autó háromszáz kilométeres tempóval ne­kirohan a San Marinó-i nagydíj leghírhed- tebb szakaszánál, a Tamburello kanyar­ban a falnak. A szoborszép Adriane Galis­teu kétezer kilométerrel távolabb, a televí­zióban látja a szörnyű balesetet. Még nem tudja, hogy szerelme, Ayrton Senna már ha­lott. Négyszázöt napig tartott a boldogságuk. Erról írt nagy visszhangot keltó' könyvet. megittam egy konzervnyit. Kérdezte is: ez a kedvenc idő­töltésed? Nem, válaszoltam ka- céran, van valami, amit még jobban szeretek. Ettől fogva gyakran incselkedtem vele, hogy ő az én igazi „felüdítőm”. Persze nem élhettünk csak egymásnak. Én is dolgoztam, neki pedig következtek az újabb és újabb versenyek. Például a monacói. Ez nem egy volt a sok közül, hanem Sennának amo­lyan jutalomjátéka, 1987 óta öt­ször diadalmaskodott a nagy- hercegségben. Bár a pálya le volt zárva, Ayrton előtt természetesen megnyíltak a kapuk. Végig­Béco és a Biblia Ébren voltam, s néztem az alvó Senna arcát. Szép volt, mintha egy szobrász mintázta volna. Hirtelen kinyitotta a szemét, elmosolyo­dott, s azt mondta: „Ezentúl hív­jál Bécónak.” Csak a mamája és a testvérei szólíthatták így... Csodálatosan éreztük ma­gunkat együtt. Evés után gyak­ran elmentünk úszni, bár Áyr- ton azt mondta, veszélyes, már sok tragédiának volt ez a forrá­sa. Félsz a haláltól, kérdezte tő­lem, majd hozzátette még: Szeret­ném, ha együtt halhatnánk meg. Akkor viszont féltem, ami­kor felültetett maga mögé a jet-skijére. Száguldott, mintegy őrült, s hiába kiabáltam, hogy lassabban, csak nevetett. Per­sze, hiszen ő volt Senna, a For­ma—1 világbajnoka. A sebes­ség megszállottja, legyen az au­tó, motorcsónak, repülő, vagy bár­mi más, amit éppen vezetett. Mondjuk az a helikopter, amely­nek fölélzetén magunkkal vittük Noriót, az egyetlen fotóst, akiben Ayrton megbízott. Emlékszem, a férfin egy csomó kamera ló­gott, több tucat objektívet hur­colt magával és ötszáz filmet! Semmiről nem akart lemaradni. Esténként, az ágyban rend­szerint hárman voltunk. O, én és egy cola. Tudniillik minden este mentünk az útvonalon, s min­den kanyarnál elmagyarázta, hogy ezt hogyan, milyen sebes­séggel fogja bevenni. Láttam rajta, hogy büszkén osztja meg velem a titkait, be akar vezetni az ő világába. Este egy másik világba vitt el, a játéktermeké­be. Csak háromszáz dollárért vettünk zsetont, el is vesztettük egy pillanat alatt. Egy szmokin- gos férfi meg is jegyezte: Uram, ez nem az ön sportága. Odakint- ről turisták kórusa hallatszott be: Senna, Senna! Ahogy közeledett a verseny, úgy lett egyre idegesebb. A ar­cáról a mosoly tűnt el, a hangjá­ból a melegség, végtelenül szo­morúnak tűnt. Szemmel látha­tóan emberfeletti feszültség dolgozott benne, egyetlen célra összpontosította minden ener­giáját. De ilyenkor sem volt so­ha senkivel sem arrogáns. Szombaton, a verseny előtti napon korán lefeküdt. Áz ágy­ban hosszan forgatta még a Bib­liát, hallottam, csendben imád­kozik. Megfogta a kezemet, éreztem, az övé jéghideg. Mé­lyen a szemembe nézett, s azt mondta: „nyernem kell...!” (Folytatjuk) Ferenczy Europress A híres autóversenyző londoni otthonában FEB-fotó

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents