Békés Megyei Hírlap, 1995. január (50. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-03 / 2. szám
MEGYEIKÖRKÉP 1995. január 3., kedd Földink volt. Ezen a napon született 1912-ben Orosházán Székely Béla katonatiszt, újságíró. A kiskunfélegyházi tanítóképző elvégzése után 1931—41-ben az orosházi evangélikus népiskola tanítója. 1941—42-ben elvégezte Budapesten a pedagógiai szemináriumot és napidíjas tanító lett. 1933-ban a budapesti kommunista diákper kapcsán letartóztatták, rendőri felügyelet alá helyezték, majd bizonyíték hiányában felmentették. 1945- ben Esztergom—Komárom vármegye főispánjává, majd országos, vidéki rendőrfőkapitánnyá nevezték ki. 1945—48- ban a Nemzeti Parasztpárt országos központjának osztályvezetője, a végrehajtó bizottság tagja. 1948-ban elvégezte a Magyar Néphadsereg törzs-, majd főtiszti tanfolyamát, 1949-től ezredes, 1950-től vezérőrnagy, 1950—53-ban a vezérkar főnöke. 1954 őszétől a moszkvai Vorosilov Akadémián tanult. 1956. október 29-én tért vissza Magyarországra. A Zrínyi Katonai Akadémia parancsnoka, majd a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka lett. 1957-ben a Néphadsereg kötelékéből nyugdíjazták. Ezután Szabolcs megye országgyűlési képviselője volt. Ekkor indult Újságírói pályája is. Cikksorozata jelent mega Népszabadságban. / Olomöntés és malacsült A Julius Caesar-féle naptárre- form következtében a római évkezdő nap január 1-je lett. A középkori Európában többféle évkezdetről tudunk, hazánkban pedig ebben az időszakban december 25-től számították az új év kezdetét. A január 1 -jei évkezdetet a XIII. Gergely pápa által 1582-ben megreformált naptár általánosította, ám a naptár bevezetésére nem mindenütt került sor egyidőben. A változó évkezdettel magyarázható, hogy bizonyos szokások, hiedelmek, varázslások, jóslások a téli ünnepkör több ünnepéhez kapcsolódhatnak. A falusi emberek életében az ünnepek és hétköznapok összekapcsolódtak abban az értelemben, hogy az ünnepek szokásai is a hétköznapok munkájára vonatkoztak, a gazdasági élettel voltak kapcsolatosak. Az óévből az új esztendőbe való átlépést, egy új időszak kezdetét, igen alkalmasnak találták a következő év befolyásolására. Általánosan ismert szokás az óév zajjal, dobpergéssel, ko- lompolással, harangzúgással történő búcsúztatása, melynek célja a szegénység és a szerencsétlenség elűzése. Békésen egy szalmabábút hordoztak körbe az udvaron, majd elégették azzal a céllal, hogy a háztól és lakóitól elkergessék a gonosz szellemeket. A mezőberényi németek úgy búcsúztatták az óévet, hogy 4-5 férfi a német templom tornyában egyházi énekeket énekelt Tótkomlóson is általánosan gyakorolt szokás volt ez. A község jó énekesei a toronyban felváltva énekeltek a Tranosciusból ismert karácsonyi énekeket. A gerendási tanyavilág szlovák lakosai szitára erősített kutyabőrből készült dob verésével búcsúztatták azelmúltesztendőt.ABékés megyei románok ostorpattogta- tással, dobpergéssel és nagy zajjal temették az évet. Békésről és Méhkerékről vannak feljegyzéseink tréfás szilveszteréji szokásokról. A legények leemelték a hajadon lányok és vénlegények kapuit, hogy a következő farsang időszakában se tudjanak házasságra lépni. Ä néphit szerint az év első napja meghatározó jelentőséggel bír az egész évre. Ezért szoktak ezen a napon korán kelni, kútban mosdani, ezért tiltották a pénzkiadást, kölcsönadást, bontási munkát. A kimondott szó varázserejébe vetett hit az alapja a termékenységvarázsló célzatú, jókívánságokkal teli újévi köszöntőknek, amelyek minden településen és minden nemzetiségnél ismertek voltak. A köszöntők általában férfiak vagy fiúk, ugyanis szerencsét jelent, ha ezen a napon elsőnek férfi érkezik a házhoz. Fontos szerepet kapnak az évkezdő napon a jósló eljárások, amelyek egyrészt a következő gazdasági évet befolyásoló időjárás megtudako- lására vonatkoznak, másrészt pedig szerelmi jóslások. Az egyik legismertebb időjárás- jóslás a hagymakalendárium készítése, melynek különböző változatai ismertek. Ezek egyike szerint félbevágott és ízeire szedett hagyma 12 lemezébe sót kell szómi. Minden lemez egy hónapot jelöl, s amelyikben a só elolvad, esős hónapnak ígérkezik. Öcsödön az időjárásjósló eljárásban 12 gerezd, középen kifúrt fokhagyma szerepel. A lányok igen változatos férjjósló szokásai közül csak néhányat említünk meg. A Békéscsaba környékén élő szlovákoknál ismert volt az ólomöntés szokása, melyből a jövendőbeli személyre lehetett következtetni. Battonyán és Méhkeréken az újévkor rendezett vergel nevű társas összejövetelen igyekeztek a fiatalok a jövendőbelijükre vontkozóan minél többet megtudakolni. A játékos formában lezajló jósló eljárás keretében a 12 tányér alá helyezett különböző tárgy utalt a jövendőbeli személyére. Nagyon sok Békés megyei településen a férjjósló szokások variánsai inkább karácsony ünnepéhez kötődnek. Fontos megemlítenünk, hogy újévkor — más meghatározó ünnepekhez hasonlóan — nagy jelentőséget tulajdonítottak bizonyos ételeknek. Békéscsabán és Orosházán a bőség és sok pénz érdekében lencsét főztek. A szlovákok körében általánosan ismert a réteshúzás, hogy hosszú legyen az év. Általánosan ismert étkezési szokás, hogy újévkor csak disznó- vagy malachúst esznek, mert a szerencsére vonatkoztatva „a csirke hátrakapar, a disznó előretúr”. Az újév, főként a fiatalságot érintő fontos összejövetele volt az újévi bál. Néhol ezeken az évi első bálakon kellett az egész évre szóló fizetséget (pénzben vagy terményben) előre kifizetni. Martyin Emília muzeológus, Gyula A mi Szabó Pálunk Húsz évvel ezelőtt halt meg az orosházi származású Szabó Pál tanár, író, helytörténeti író-kutató, újságíró, a jeles közéleti személyiség. Küzdelmes és tartalmas életéről, munkásságáról tanúskodik a Gyulai Levéltárban található 1,75 iratfolyóméter iratanyag: a hagyatéka. Erről a megbecsülés és méltatás szándékával Bálint Ferenc 1985-ben külön kiadványt jelentetett meg. A sors kegyetlen játéka, hogy mindig kegyvesztett volt. Baloldali forradalmár elhivatottsága egészen az 1917—18-as szentpétervári „világrengető napokhoz” vezethető vissza, melynek maga is szerény részese volt. Hazatérve az itthoni forradalmi eseményeknek lett aktív résztvevője, előbb őszirózsát, majd vörös csillagot tűzve sapkájára. A nagy- mágocsi grófi kastély könyvtárának szocializálásában való részvételéért bírósági eljárás, internálás, elbocsátás lett a „jutalma”, mely 1945-ig kihatott. Ennek ellenére bátor és meghatározó szereplője volt az orosházi kulturális életnek, szerveződésének és mint újságíró, lapszerkesztő, helytörténeti kutató-író, MTI-tudósító ténykedett 1938- ig. Ezt folytatta tovább Miskolcon, és a helyszínen ismerhette meg: kik is bombázták 1941 nyarán Kassát. Előtte igazi élménynek számított 1939. évi északlengyelországi utazása (Danzk- Gdynia), ahol személyes ismeretséget kötött Suharszky őrnaggyal, aki néhány napra rá a Westerplatte parancsnokaként harcolt a németek ellen. Később itthon a lengyel menekülteknek segített külföldre jutni. Menekülni kényszerült ő is, és Budapesten részt vett az ellenállási mozgalomban. A svájci Vörös- kereszt segítségével hamis és valódi papírokkal embereket menekített. A háború végén, 1945 tavaszán ő szervezte az első élelmiszer-szállítmányokat (9 vagon) Orosházáról Budapestre. Az ötvenes években, mint megbízhatatlant, kizárták az MDP-ből, egy időre állását is elvesztette. Így éltek feleségével Miskolcon, amikor is kérésére 1966-ban részben rehabilitálták, majd kitüntették. Ez időre esik a szülőföldről érkezett örömteli felkérés Nagy Gyulától, hogy legyen társszerzője az „Orosháza története, néprajza” című monográfiának (1965), * amit nagy örömmel és igényességgel elvégez. Igaz, hű társa a felesége volt, akiről így ír: „Hatvan évig járt a cselédlépcsőn. Elébb, hogy ne zavarja az urakat, később, hogy ne zavarjon engem.” Hat éven át teljesen béna volt, férje gondozta haláláig. Az özvegyi magány, a mellőzés — amit nem érdemelt meg— nagyon megviselte és elkeseredetté tette. Nem véletlenül adta életrajzi írásának azt a címet: „Nem a boldogságra születtünk". Személyisége Orosháza történetén belül igazi példaértékű, és „jelesebb” annál, ahogy az utóbbi években kezelték. Á városalapítás negyedszázados évfordulója során illett volna ezt kifejezésre juttatni, de a gimnázium előtti „nagy kövek eltakarták”. Igaz kevés vagyonának kétharmada gimnáziumi alapítvány, amelyből a legjobb diákokat jutalmazzák. Mindenesetre szomorú és sajnálatos, hogy a méltánytalanság eredője, hogy hol nem eléggé, hol meg túl baloldalinak ítélték. Úgy hiszem joggal mondhatjuk, ha nem is ér fel egészen a biharugraival, azért méltán büszkék a mi Szabó Pálunkra. Dr. Násztor Sándor Rólunk írták — Csongrád megyében Vigasztalódj, Imre roktermi pohárszéksort, a falba süllyesztett vitrint, a bie- dermeyer asztalt Salis András cukrászmester készíttette. Salis 1840-ben feleségül vette Reinhardt János német gyulai cipész lányát, akinek rokona, Reinhardt József T 854-ben átvette az üzletet. így lett Reinhardt cukrászda. S ez a címe Simonyi egyik versének: A sarokasztal még a helyén áll s a habosfánk a barokkmívű tartón — s mint a medvecukrok buboréka száll az oldott emlék—ki a szárnyas ajtón. — Most kié a Reinhardt, illetve a Százéves? — A polgármesteri hivatalé. Én bériem. Februárban a szerződés lejár. Utána kié lesz, nem tudom. Már jelentkeznek a pártok, magukénak akarván a cukrászdát. Mondják igényeiket is ilyen, olyan, amolyan összejövetelekre, találkozókra, tanácskozásokra. De kérem szépen, az Isten szerelmére, itt a Százévesben? Aminek minden részecskéje, eleme az örökkévalóság? Ahol például egy szál cigarettát sem lehet elszívni. Ebből a cukrászdából képtelenség lenne pártfórumot csinálni. Ez a gyulaiaknak, s az ország számos helyéről ide látogatóknak szent helye. Nem lehet lábbal tiporni, tönkretenni. Országos vétek és gyalázat lenne. Nemrég kínai küldöttség járt Gyulán. Mindennapos vendégek voltak a Százévesben. Vezetőjük így búcsúzott: Fáj, hogy el kell hagynom eme kedves otthonom. Otthona volt, s ma is otthona sok embernek a Százéves. — Otthona volt Simonyinak is. Mit csinált itt, ahol például cigarettázni sem lehet? — Igen, a cigaretta. Tudvalevő, Imre naponta hat-nyolc —jól érti, hat-nyolc — dobozzal elszívott. Itt benn nem gyújtott rá, kijárt. Közben két deci tömény nem nélkülözhette napjait. És újságot olvasott, írt és rengeteget beszélgetett. —Miről? — Mindenről. A hétköznapokról. A múltról és magányáról viszont soha egy szót sem szólt. —Múltjáról? — Értem alatta azt, hogy az 50-es évek elején fölment Pestre segédmunkásnak. Embertelen környezetben lakott. Aztán ’56 elején hazajött. A város élére állt. Elsősorban neki köszönhető, hogy ’56-ban Gyulán egyetlen fegyver sem dördült el. Ezt megköszönték neki meghurcoltatással. Ennek lelki betege lett haláláig. Visszahúzódó remete lett. Igen, úgy ismertem meg, hogy Gyuláról kimozdíthatat- lan. Olykor jókedvű és vidám, de magányos volt. Egyedül és verseinek élő költő. Berzsenyi-természet. S ha magányában szólt, mindnyájukhoz szólt és értettük szavait. 1970- ben a kecskeméti Forrás folyóiratban Buda Ferenc imigyen „Vajszínű ballonkabát, széles karimájú fekete kalap és bot az asztal melletti fogason" Fotó: Such Tamás köszöntötte az 50 éves Simonyi Imrét: Tengerparttal nem kényeztetett sorsod, mégis áztattak keserű-sós vizek özön- nel. Repülhettél volna más madarakkal naposabb oldalra, fészket magasra rakni — Te ott maradtál, ahol vagy, vigasztalódj, Imre — sárban nincs jobb, mint a televény fekete, s füled a csöndtől se zúgjon: meghalljuk, amit nekünk szólsz. Megálltál talpon máig, csontból, inakból, idegdúcokból épült torony. Ötvenedik évedben köszöntelek, vízmosásos arcú költő. Vigasztalódj, mert vigasztalódunk sorsaiddal vízmosásos arcú Imre. Se ég, se föld Négy fal között állok—íme szobám négy fala a börtön. Szabadító vágyaim pányvát óidnak a mezőkön. Állok im a mezőben. Szűk karámot zárt az égbolt Tornyosuló erővel nyájat terelek rád félhold... Lebegek szép akasztott ég, s föld közé kifeszítve. Általatok elhagyott, Általam körülkerítve. Tárnái László (MEGJELENT a Reggeli Délvilágban) Vajszínű ballonkabát, széles karimájú fekete kalap és bot az asztal melletti fogason. Simonyi Imre otthagyta törzshelyén, a gyulai Százéves cukrászdában. A Délvilág, a magyar világ míves költője a múlt év elején magasabb világba költözött, 74. évében. Néhány személyes holmiján kívül mást is őriz tőle a Százéves. Fényképeit, versesköteteit, kéziratait, a díszpolgári oklevelét. A cukrászdái kiállítás kicsi, de szép. Meghitt és megható. Az ötlet, s a megvalósítás Százéves Zsuzsáé. Városszerte így hívják Kása Zsuzsannát, a cukrászda üzletvezetőjét. Gyerekkora óta ismerte Simonyi Imrét. — Valóban gyerekkora óta, amikor Trianon után Simonyi- ék átköltöztek Erdélyből Gyulára — mondta Százéves Zsuzsa. — Mindennap ide járt, pontosabban átjött. Ott lakott -— mutatott ki az ablakon egy földszintes épületre. Tanácsi bérlakásban élt, anyjával együtt. Évtizedeken keresztül itt érezte jól magát a Rein- hardtban. —Hol? — Tulajdonképpen a Százévesben. A klasszicista bie- dermeyer cukrászdát a városi tanács építtette az 1801 -es tűzvész után. Berendezését, a saOtthona volt Simonyinak...
