Békés Megyei Hírlap, 1994. december (49. évfolyam, 284-309. szám)
1994-12-31-1995-01-01 / 309. szám
RÉKÉS MEGYEI HÍRLAP SZILVESZTER 1994. december 31-1995 január 1., szombat-vasárnap * „De hozzon is áldást, mosolyt, minden ember fiának” Réges-régi újévi üdvözletek A régi szép idők után sóhajtozva a „siető, az idő múlását siettető pesti halandódra panaszkodik az alább következő írásában Zakariás G. Sándor — idestova ötven esztendővel ezelőtt! Az élvezetes írás ugyanis 1945-ben jelent meg a „Budapest” című képes folyóiratban. A cikk címe: Régi újévi üdvözletek. VALAMIKOR RÉGEN, a „B. ú. é. k.” nem volt ilyen rövid, az újesztendei jókívánságok kifejezésénél a pestiek nem szorítkoztak négy betűre, amit pontok határolnak, de a siető, az idő múlását siettető pesti halandó még azt is egybefogja, egybeolvassa, egybemondja! A régi pestiek szemében az újesztendő többet jelentett a névjegy aljára odaírt vagy odanyomtatott jókívánság tolmácsolásánál: ünnepélyes volt, kedves és megható volt, nem futó kézszorítás, amikor két ismerős találkozik az utcán, hanem baráti ölelkezés, közös vágyak, közös álmok, szívbéli együttérzések jegyében. Mindez még abban az időben volt így, amikor a Csíziót olvasgatták Pesten is, Budán is; az egyiket Füskuti Länderer Mihály, a másikat Gyurián és Bagó költségével és betűivel nyomtatták és a kalendáriom élén a Százesztendős Jövendőmondó fehérszakállas ábrázata hirdette az ó-év múlását és az új beköszöntését. A Csíziók régen kimentek a divatból, a Százesztendős Jövendőmondó fehérszakállas ábrázatára, egyiptomi ákom-bákomokkal tarkított, tornyos süvegére is csak a nagyapák emlékeznek. A pesti könyvesboltokban már régen nem árulnak versbeszedett újévi köszöntéseket, a kéményseprők aranyszegélyes újévi kártyáit is hiába várják az asszonyságok és a kisasszony- kák, pedig milyen szépek voltak ezek a kártyák: hólepte, téli utca, a szelíd templomtorony olyan, mintha vattasüveg volna, a feketébe öltözött, fehérbóbitás, kikent-kifent bajuszú, daliás kéményseprő-Rómeó vállán hordja a létráját. mint katona a fegyverét és epekedőn köszönti az ablakból kihajoló, piroskötényes, tornyos frizurát viselő, pírbaborult Júliát, aki körül pünkösdi rózsa és barackvirág nyílik a télben és a hóban, mialatt Szent Flórián, a tűzoltók véd- szentje, Achilles-sisakban és páncélingben tekint szét a tájon, hogy nem kell-e félreverni a tűzveszedelmet jelző harangot? A postások és a házfelügyelők sem köszöntik már régen ügyetlen rigmusaikkal a pesti polgárt, pedig ezeknek az ügyetlen rigmusoknak külön bája, különös varázsa volt, hozzátartozott az akkori világhoz, melyben Hazafi Veray János költészete ihlette meg a kéményseprőt, a postást és a házfelügyelőt. Mészáros Mátyásnak sem akadnak mostanában utódai, akiről mindössze annyit tud Pest-Buda krónikása, hogy 1835-ben még nyolc neveletlen gyermeke volt, 1836-ban már kilenc, az Országúton — a mai Múzeum körúton — lakott, a Nemzeti Múzeum „általellenében”, a 680. szám alatt és „Új Esztendei Idvezlést” küldött kegyes jótevőihez, hálaadó, mély tisztelete zálogául, melyben, mint nyolc gyermek atyja, így énekelt: Bár ezer bajokkal jár életünk Boldogságunk mégis fennmarad, Azzal biztat éltető reményünk. Minden bajból új öröm fakad. Küzdés nélkül nincsen győzedelem, Harczolni kell a jutalomért, A díszbabér csak a veszedelem Örvényéből jő a szép tettért. Egy évvel később, mint kilenc neveletlen gyermek atyja, új dal született a újesztendő köszöntésére Mészáros Mátyás lantján: Fölvidul lantom kezeimbe, s buzgón Önti háláját az új esztendőre, Vedd kegyes szívvel, noha csak csekély hang Üdvözöl, ám de Azt, kit a virtus nemesebb sugára, A jeles szívnek szelídebb vonása Jámbor Elet. szent Hit, igaz Kegyesség Nagyra magasztal; Nincs, ki méltó verssel emelje égig: Lantom is háládatos szavakkal Üdvözöl Téged... A század elején készült a Kner Nyomdában ez a képeslap, Kozma Lajos illusztrációjával (A reprodukciót a gyomai Kner Nyomdaipari Múzeum katalógusából vettük át.) Nincs kizárva, hogy Mészáros Mátyásnak 1837-ben már tíz neveletlen gyermeke volt, s mire a pusztító árvíz esztendeje, 1838, tört a két testvérváros lakóira: tizenegyre szaporodtak a neveletlen Mészáros-gyerekek. Valószínű, hogy az „Új Esztendei Idvezlés” a gyerekek számának növekedésével nem maradt el, mert valahogyan csak ki kellett fejeznie hálaadó mély tiszteletét kegyes jótevőivel szemben, s milyen módon fejezhette volna ki, ha nem versben, amit Pesten nyomatott Petrózai Trattnernél, vagy Esztergomban, Beimel József betűivel! Ezidőtájt hódítottak a városban az Almanachok és Évkönyvek is, melyek azóta beköltöztek az irodalom- történet lapjaira. Éppen úgy hozzátartoztak az újesztendőhöz, mint a négylevelű lóhere, vagy szerencse- malac, amit édes marcipán-tésztából sütöttek a cukrászok és olyan szép rószaszínű volt, mint a tepsiben sült igazi malac, amit bőven öntöznek zsírral. A szabadságharc leverése után, az elnyomatás éveiben. bécsi divatnak hódolt Pest az újévi üdvözlésekben: csipkeszélű papírkártyákat küldözgettek egymásnak a barátok és az ismerősök január elsején, a csipkeszegélyen belül színes képecske ékeskedett és a boldog újévi kívánság — német nyelven volt nyomtatva. A bécsi biedermeier bája áradt ezekből az újévi üdvözlőkártyákból, akadt közöttük komoly, művészi kivitelű és akadt vásárias is, az első drágább volt, a másik olcsóbb, de a hiba mind a kettőnél ugyanaz maradt, amíg új életre nem kelt Pest-Budán a magyar szó: a német felírás! A MILLENÁRIS ÉVEKBEN már magyarul nyomtatják a kéményseprősegédek is újévi üdvözleteiket. Bastoria Vilibald kéményseprő-mester segédei az ezredév első napján így köszöntik „pártfogóikat”: Ismét egy év, mely elmerül A múltnak tengerébe, Ismét egy új évnek derül Sok biztató reménye. De hozzon is áldást, mosolyt, Minden emberfiának. Sose lássuk borúját A boldogság napjának. S hű pártfogóinkra kivált áradjon szerencse, boldogság. Legyen az ezeréves föld Nékiek—mennyország. Az 1900-as évek elején a postás, akinek nyakába hatalmas bőrtáska van akasztva, ezzel a dallal üdvözölte újév reggelén a pesti „címzettet": Nekünk mindegy, ha három emelet: Visszük az újságot, a levelet, Szerelem van benne, vagy számla: Nem látunk a levél titkába. Szép reményeid, címzett, váljanak valóra: Gondolj szeretettel a levélhordóra! Újév hajnalára, a régi Budapesten, költő lett a kéményseprő, a postás, a házfelügyelő, a vice. Verseiket csengő pénzzel fizette meg a pesti polgár, igaz, olyasfajta alapon, hogy „se pénz, se posztó, búcsúzik a színlaposztó”. Mégis van valami különös varázsa az egésznek, hozzátartozik a város múltjához, a már-már feledésbe merült, gondtalan évek emTekeihez. Mert a szép és kedves emlékek nem múlnak el akkor sem, ha a jövőnek élünk. Csanádi Imre Hónap-soroló QA/éo, új' éu, új esztendő! Hiány csemetéduan? Híz mejj Áettő! fféyen járó január, fagyot fújó Hebruár, rügy-mozdító JlCárcius, Cbpriíis,füttyös, fiús, JKájus, május, uirágdús, Áaiász-Áonyító\ ffúnius, Áasza-suhintó ffúiius, aranyat izzó Híugusztus, szőío-szagú Szeptember, íeueíet ontó OÁtober, Áöd-neueíő OCouember, deres-darás December.
