Békés Megyei Hírlap, 1994. december (49. évfolyam, 284-309. szám)

1994-12-29 / 307. szám

1994. december 29., csütörtök SPORT A Békés Megyei Hírlap körkérdése Kik voltak Békés megye legeredményesebb sportolói 1994-ben? Ebben az évben is olvasóink segítsé­gével arra szeretnénk választ kapni, kik voltak Békés megye legjobb, legeredményesebb sportolói 1994- ben. A szavazás megkönnyítése érdeké­ben, de a teljesség igénye nélkül — közöljük a legjobbak eredménylis­táját. A mellékelt szavazólappal a szavaz­ni kívánó olvasóinknak ugyanaz a tennivalója, mint a korábbi eszten­dőidben, kérjük, juttassák vissza azokat postán a szerkesztőségünk­be — 1995. január 10-éig. A szava­zás végeredményét lapunk egyik ja­nuári számában hozzuk nyilvános­ságra, s a díjakat azt követően ad­juk át a legjobbaknak. A szóban forgó eredménylista: Atlétika Czégé Éva (Gyulai SE) meg­nyerte 800 m-en a Kazi Aranka, emlékversenyt. A Békéscsabai Atlétikai Club sportolói sok szép ered­ménnyel örvendeztették meg a sportág híveit. Rosza Mária Du- dincében a válogatott tagjaként 10 kilométeres gyaloglásban el­ső' lett, Ily és Ildikó pedig ötödik. A magyar válogatott csapat is első helyen végzett 10 kilomé­teren, amelynek Rosza tagja volt. Livomóban válogatott via­dalon 10 kilométeren Rosza he­tedik, csapatban negyedik lett. Felnőtt Európa-bajnokságon, Helsinkiben 10 kilométeren Rosza tizenharmadik lett. A fel­nőtt gyalogló országos bajnok­ságon Rosza Mária első helyen végzett és aranyérmes lett a bé­késcsabai csapat is (Rosza Má­ria, Szabó Andrea, Krajcsó Mó­nika). A fedettpályás ob-n há­rom kilométeren Rosza első, Ilyés Ildikó második lett. A vá­logatott gyaloglóviadalon, Prá­gában 10 kilométeren Szabó Andrea kilencedik lett, tagja volt a bronzérmes csapatnak. A junior gyalogló ob-n Szabó Andrea első, a békéscsabai csa­pat második lett (Szabó Andrea, Krajcsó Mónika, Medovarszki Mária). A férfiak is több kiváló ered­ményt értek el. Válogatott gya­loglóviadalon, Livomóban Ur­banik Sándor 20 kilométeren ötödik, csapatban tagja volt a hatodik helyen végzett együt­tesnek. 35 kilométeres csapat- versenyen hatodik helyezést ért el a magyar válogatott, amely­nek tagja volt Leczki Ervin. Az Európa Kupa futóversenyen a 24 órás futásban Bogár János 251 kilométeres teljesít­ménnyel első lett, ugyanitt 12 órás futásban Győri Ferenc szintén aranyérmes lett, ő 162 kilométert teljesített. A Bécs—- Budapest szupermaratoni győz­tese Bogár János, harmadik he­lyezettje Győri Ferenc. Szél Ti­bor válogatott viadalon, Nyit- rán tagja volt az első helyen végzett 4x400-as váltónak, a Ju­nior Európa Kupán Lilleham- merban remekelt a 4x400-as váltó, elsőként futott a célba, itt is szerepelt Szél Tibor. 100 ki­lométeres Európa-bajnokságon Hollandiában Győri Ferenc he­tedik lett. Ifjúsági nemzetközi gyaloglóviadalon Balassagyar­maton csapatban 10 kilométe­ren a harmadik helyen végzett a magyar együttes, amelynek tag­ja volt Tóth Balázs és Side Zol­tán. A felnőtt gyalogló országos bajnokságon 20 kilométeren Urbanik Sándor első lett, épp­úgy, mint a békéscsabai csapat (Urbanik Sándor, Leczki Ervin, Tóth Balázs). A maratoni ob-n harmadik helyen végzett a bé­késcsabai együttes (Bogár Já­nos, Győri Ferenc, Eke Zoltán). Országos ügyességi és távfutó csapatbajnokságon 100 m gáton a békéscsabai gárda második lett (Molnár Sándor, Marton Balázs, Hankó Ákos, Nagy Már­ton). A rúdugrócsapat is ezüst­érmes lett (Hankó Ákos, Molnár Sándor, Marton Balázs, Katona Tamás). A távolugrócsapat bronzérmet szerzett (Molnár Sándor, Nagy Márton, Hankó Ákos, Marton Balázs). A junior ifjúsági és serdülő A bajnoksá­gon Szél Tibor 200 méteren el­ső, 400 méteren második lett. Tajti János 2000 m akadályfu­tásban ezüstérmes lett. 10 km- es gyaloglásban Tóth Balázs harmadikként ért célba Sülé Zoltán előtt, aki bronzénnes lett. Rúdugrásban Hankó Ákos harmadik, gerelyhajításban Győri Csilla szintén bronzér­mes lett. Az ifjúsági tízpróba országos bajnokságon Molnár Sándor harmadik, Hankó Ákos hatodik, a békéscsabai csapat (Molnár Sándor, Hankó Ákos, Katona Tamás) második helyen végzett. Asztalitenisz Az Orosházi MTK női együtte­se az NB I A csoportjában az ötödik helyen végzett, ezzel a vidék legjobbja címet érdemel­te ki. Az őszi idényben az NB IA csoportjában veretlenül listave­zető. Az ETTU Kupában három fordulón jutottak túl sikerrel és a legjobb 16 közé kerültek. Mol­nár Zita (OMTK) párosban Fa­zekassal (Statisztika) szlovák bajnok, egyéniben második. A Hungária Biztosító Kupán Mol­nár Z. harmadik, párosban 3. Kulagina—Pidl (OMTK). A megyei felnőtt A tizenkettek győztese Molnár Z., az országos felnőtt TOP 12-n a hetedik. A Sárköz Kupa egyéniben: 1. Molnár Z., 2. Kulagina, páros­ban: 2. Kulagina—Pidl. Á Lau- bda Air Kupán egyéniben 3. Ku­lagina, párosban: 1. Molnár Z.—Fazekas, 2. Kulagina— Pidl, 3. Harsányi—Wirth V (OMTK, Statisztika). A Békési SE férfi együttese az NB IB csoportjában a máso­dik helyen végzett és felkerült az A csoportba, ahol az őszi szezon után a nyolcadik. A me­gyei felnőtt A tizenkettek győz­tese: Seres Árpád (Békés). Búvárúszás Petróczki Zsombor (Gyulai Kö- vizig) váltóban világbajnoki ezüstérmes, hazai vizeken or­szágos bajnok. Ejtőernyőzés A Békés Megyei Kvasz András Repülő- és Ejtőernyős Egyesület sportolói is szép ered­ményeket értek el ebben az év­ben is. Az Arizona állambeli Tucsonban rendezett nemzet­közi versenyen Bánszki Tamás célbaugrásban a 4., összetettben 4., és csapatban is ugyanezen a helyen végeztek, miként Bánsz­ki György is. A májusi ausztriai Pibersteinben Bánszki Tamás nyerte a célbaugrást. Kínában a világbajnokságon Tamás junior világbajnoki címet szerzett stí­lusugrásban, míg az ausztriai Pergben a nemzetközi katonai csapatversenyben 5. helyezet­tek lettek testvérével. Az orszá­gos bajnokságon Tamás mind­két egyéni számban győzött a junior korosztályban, míg a fel­nőtt célbaugrásban szintén ő lett a bajnok, s az összetettet is ő nyerte. György stílusban 3., cél­baugrásban 4., míg az összetett­ben 4. Az októberben rendezett Viharsarok Kupa abszolút győztese lett Bánszki Tamás, míg testvérbátyja célbaugrás­ban 2., stílusban 3., összetettben pedig a második helyen kötött ki. A csapat megnyerte a célba­ugrást a nemzetközi mezőny­ben. A Világ Kupa győztes csa­pat tag Bánszkiék jó évet zártak, mi több, Tamásnak a legkie­melkedőbb szereplése volt az ez évi, aki ebben a szakágban az év sportolója is. Az egyesület Arany Kolibri díjas sárkányrepülője Matuska Pál világrekorder, aki 1167 ki­lométert megté ve 12 óra 10 perc alatt repülte körbe Magyaror­szágot. Az ejtőernyős sportban az év legjobbja Bánszki Tamás. Erőemelés Lovász György (Gyulai Atlasz) masters kategóriában világbaj­nok. Honáth Katalin (Orosházi Toldi) országos bajnok, fekve- nyomásban világbajnoki bronz­érmes. Földi Attila (Gyulai At­lasz) junior Európa-bajnok és a szakszövetség értékelése alap­ján az év sportolója erőemelés­ben. Hajómodellezés Nóbik Nóra (Orosháza) az ifjú­sági sebességi kategóriában' vi­lágbajnoki második és harma­dik helyezést szerzett. Karate Al-Stylle karate (kick-box). A Békéscsabai Lakótelepi SE ki­válósága, Debreczeni Dezső a következő eredményeket érte el: a felnőttek között Semi Con­tact Eb első helyezett, magyar bajnok, Light Contactban is ma­gyar bajnoki címet szerzett. A junior bajnokságot is megnyer­te. Csicsely Szilvia (Bcs. LTP SE) ifjúsági Európa-bajnok. A csorvási Dzurek Tibor ifjúsági Euróba-bajnok. Taekwon-do. A békéssámsoni Chrappán Ró­bert ifjúsági Európa-bajnok, magyar bajnok. Kyokushin karatéban Gab- nai Csaba a belga nyüt bajnok­ságon első, Wales bajnoka és a magyar bajnokságon is első he­lyen végzett. Kézilabda A Békéscsabai NKC női együt­tese az NB I-ben az 1993—94- es idényben hetedik helyen vég­zett. Mezőségi Irén bemutatko­zott a felnőtt válogatottban. A HC Szarvasból Berényi Béla és Gilan Tibor tagja volt az ifjúsági válogatottnak. Kosárlabda A BSC Szarvas női együttese az NB I A csoportjában a hatodik helyen végzett. Az egyesült ál­lamokbeli körutazáson kilenc mérkőzésből hatot megnyertek. Kerékpár Imris György (Békéscsabai Ag- rimill) a világbajnokságon az egyéni időfutamversenyben 49. A Garai Kupa háztömb körüli versenyen Imris bronzérmet nyert. A BMX-ben Csepelényi' Krisztián (Orosháza) világbaj­noki ezüstérmes, Gáspár Csaba (Orosháza) világbajnoki bronz­érmes. Labdarúgás A Békéscsabai Előre FC az NB I-ben bronzérmes lett, az UEFA Kupában a selejtezőben tovább­jutott a macedón Vardar Skopje ellen, majd az első fordulóban az orosz Teksztyilscsik Kami- sin búcsúztatta. Az őszi idény végén ötödikek a lila-fehérek az NB I-ben. Mracskó Mihály az idén bemutatkozott a váloga­tottban. Lovassport Militaryban az év sportági leg­jobbja a Mezőkovácsházi TE versenyzője, Herczegfalvi Ti­bor. Díjugratásban az országos ifjúsági csapatbajnokságon első a mezőhegyesi csapat. Díjugra­tó ob-n könnyű kategóriában és nehéz kategóriában a mezőhe­gyesi Szász Attila ezüstérmes lett. Modellezés Puskás Attila (Gyulai Dobos István MK) körrepülő model­lek ifjúsági világbajnokságén ezüstérmet nyert. Kijevben az Európa-bajnokságon a szaba- donrepülő modellezők mező­nyében a magyar válogatott harmadik lett, amelynek két gyulai, Nőtáros Mihály és Guti József is tagja volt. Apáti László első lett Romániában a Sibin Cup versenyen. Olaszország­ban, Lugóban Világ Kupa for­dulót nyert Elekes Imre, aki Salzburgban is a dobogó legma­gasabb fokára állhatott. Emel­lett megnyerte a Mecsek Kupát is és a Budapest Bajnokságon is az első lett. Áz országos bajnok­ságon Dömsödön Vincze Viktor első lett, miként az ifjúsági és felnőtt csapat is. Sakk A Gyulai SE csapata megnyerte az OB II-es bajnokságot és fel­került az OB I B-be. Salakmotor A salakmotoros csapatbajnok­ságon harmadik a Gyulai Speedway Klub. Egyéniben Hajdú Zoltán negyedik lett. Súlyemelés Medve János (Békés) serdülő Európa-bajnoki ezüstérmes lö­késben, összetettben negyedik. Bökfi János (Békéscsaba) ma­gyar bajnok. Püski Istváh (Bé­kés) junior magyar bajnok. Röplabda A Békéscsabai Főiskola DSE női együttese megnyerte az NB II-es bajnokságot, feljutott az NB I-be, ahol az őszi idény után a hatodik helyen áll. / Úszás A Békéscsabai Előre Úszó Klub sportolói kiváló eredményt ér­tek el. Szabados Béla a felnőtt országos bajnokságon 50 m gyorson második, 100 m gyor­son harmadik lett. A világbaj­nokságon 50 m gyorson 27. he­lyen végzett. Pur esi György, az ifjúsági magyar bajnok 200 m pillangón, 100 m pillangón pe­dig második. Az ifjúsági Eb-n, Pardubicében 200 m pillangón hetedik. Szentesi Szabolcs ifjú­sági magyar bajnok 100 és 200 m háton. Szabó Árpád az orszá­gos bajnokságon 100 m mellen második. Az ifjúsági Eb-n 100 m mellen 17. Hrabovszki Anikó az ifjúsági ob-n 200 m pillangón ezüstérmes. Az ifjúsági Eb-n 200 m pillangón 12. A klub 4x100 méteres ifjúsági fiú ve­gyesváltója magyar bajnok. (Szentesi Szabolcs, Szabó Ár­pád, Purcsi György, Ágoston Szabolcs.) Torna A Békéscsabai Előre TC sporto­lói ebben az évben is remekel­tek. A felnőtt csb-n elsők lettek a csabaiak. A női felnőtt ob-n első Nyeste Adrienn, 2. Balogh Ildi­kó, 4. Gibala Erika. A szeren- kénti ob-n Nyeste Adrien első lett korláton, talajon, ugrásban negyedik, gerendán ötödik. Ba­logh Ildikó második lett korlá­ton, harmadik ugrásban és ge­rendán. Gibala Erika negyedik gerendán és talajon, ugrásban ötödik lett. A junior összetett bajnok Varga Adrienn, aki mind a négy szeren első helyen végzett. Vitorlázórepülés Laurinyecz Sándor (Kvasz András Repülő és Ejtőernyős Egyesület) győzött a Kohász Kupán. Vívás Tóth Hajnalka (Békéscsabai Előre Vívó Egyesület) női pár­bajtőrben a junior Világ Kupa győztese lett. Csapatban junior világbajnoki címet szerzett. A krakkói junior Európa-bajnok­ságon ezüstérmet nyert. Az or­szágos felnőtt bajnokságon bronzérmes lett. Fekete Gábor és Tóth Antal (mindkettő Bé­késcsaba) részt vettek az ifjúsá­gi Európa-bajnokságon. Feketé Gábor megnyerte a salgótarjáni Galba Árpád-emlékversenyt. Felsorolásunk nem teljes, úgy véljük, egész esztendőben sok­szor szóba kerültek a fenti lis­ta szereplői a különböző ver­senyek kapcsán. Szavazni kí­vánó, sportszerető olvasóink már bizonyára kijelölték ko­rábban maguknak vagy most döntik el, hogy kikre adják majd voksukat. Talán hang­súlyoznunk sem kell, hogy nem csak a felsorolt eredmé­nyek elérői kerülhetnek fel a szavazólapra. Másokra is te­hetnek javaslatot az 1977 óta minden esztendőben — kivé­ve az 1990-es évet — megis­métlődő szavazásunk alkal­mával. Összeállította: Hankó György Szavazószelvény 1995. január 7-éig minden lapszámunkban közzé- tesszük a szavazószelvényt, amelyet kivágva, borítékba téve vagy levelezőlapra ragasztva január 10-éig küld­hetnek be lapunk címére: Békés Megyei Hírlap szer­kesztősége, 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Csak a lapunkból kivágott szelvényeket vesszük figyelembe a szavazatok összegzésekor. Kérjük a borítékra/leve- lezőlapra ráírni: „Az év sportolói!” Ki volt Békés megye legjobb női sportolója 1994-ben? 1.: .............................. ........................................................... 2 .: ........................................................................................................ 3.: ........................................................................................ K i volt Békés megye legjobb férfi sportolója 1994-ben? 1.: ........................................................................................................ 2.: ....................................................................................................... 3.: ......................................................................................... M elyik volt Békés megye legjobb csapata 1994-ben? 1.: ........................................................................................ 2.: ........................................................................................................ 3.: ........................................................................................ N év: .................................................................................... Cím: .................................................................................... Közéleti napilap. Főszerkesztő: dr. Arpási Zoltán. Felelős szerkesztő: Niedzielsky Katalin, Seleszt Ferenc. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: Andreas Günther és dr. Tóth Miklós / / / ügyvezető igazgatók. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba. Pf. 111. Telefonszámok: központ (66) 450-450; főszerkesztő: (66) 446-242; 11%. pri/TC Vfrrvn UÍÜI AD sportrovat: 451-114; telefax: (66)441-020. Kiadói telefonszámok: (66)441-545; hirdetés: 441-311; telefax: 450-198; terjesztés: telefon/fax (66)453-710. Az előfizetők részére terjeszti $3® nLlvLd íVIlII I Ll nittL/AK a Népújság Kft. az ügynökségein keresztül. Árusításban terjeszti a „DELHÍR” Rt. Békés megyei üzeme, Békéscsaba Szabadság tér 1—3. Telefon (66) 443-106 és egyéb terjesztő U------------------------------------------------1 szervek. Előfizethető a kiadónál (5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4.), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással. Előfizetési • díj egy hónapra 375 forint, egy évre 4140 forint. Készül: a Kner Nyomdában, Békéscsaba, Baross út 9—21. Vezérigazgató: Balog Miklós. HU ISSN 12151068

Next

/
Thumbnails
Contents