Békés Megyei Hírlap, 1994. december (49. évfolyam, 284-309. szám)
1994-12-24-26 / 304. szám
1994. december 24-26., szombat-hétfő KARÁCSONY Ms megyei hírlap Ha a váli erdő mesélni tudna... Igen, minden bizonnyal csak Gináról mesélne, Kratochwill Georgináról, aki a költő szerint magas, barna,, karcsú lány volt, homloka mint Dianáé, fekete a szeme, édes és izgató az ölelése. Ez a karcsú őztermet a párduc fürgeségével és a férfi erejével bírt... Vajda János ebbe a gyönyörű teremtménybe lett szerelmes, hogy aztán egy életen át szenvedjen miatta. Vajdának azonban volt egy másik szerelme; éppoly tragikus és éppoly kegyetlen, mint az első. Nagy emberek szerelmei Rozamunda Vajda János — elvált Rozamundától, de elszakadni soha nem tudott tőle „Sosem az a fontos, hogy kinek írják a verset, hanem, hogy ki írta...” Gina igazából soha nem viszonozta Vajda János szerelmét. Grófok szeretője, kastélyok úrnője lett, s „Húsz év múlva”, majd „Harminc év után” a költőben is elhalkult a tomboló vihar. Ginát Vajda tette halhatatlanná, ahogy Ady Lédát, Csinszkát, vagy Juhász Gyula az „örök Annát”. A költő a soha be nem teljesedett szerelem keserűségével és kínjaival, ötvenhárom éves korában feleségül vett egy tizenkilenc éves lányt, Bar- tos Rózát. Életrajzírói szerint „a fakó és ostoba hős” talált egy utcalányt, s „miután elvette, soha magához nem engedte”. Erről a házasságról — amelyet az irodalomtörténet ugyan számon tart — az utókor szinte semmit nem tud. Bartos Rózáról sem beszél, aki mint hírlett, az „utcáról való” volt, s ez a tény kritika nélkül került akkor a köztudatba. Sokan megvetéssel beszéltek róla, mint aki nem illik a híres költőhöz, aki viharos gyorsasággal aztán elvált tőle. Ahogy a nagy emberek életében lenni szokott, mendemondák kaptak szárnyra, elmélyítve e házasság rejtelmeit, titkait. Tény, hogy az esztergomi érseki főszentszék 1886. június 7-én kimondta: „...alperesnő vétkességéből az örökös ágy és asztaltól való elválás engedélyeztetik”. Vajda János attól a nőtől vált el, akit Rozamundának, Arabellának, Niobének becézett, aki iránt igencsak nagy vonzalmat érezhetett; kedves és gyöngéd versek örökítették meg ennek a váratlan találkozásnak, kapcsolatnak az örömeit. „...ami szép elszórva csak van / E nagy kerek világon / Azt hiba nélkül egymagádban / Nem mind együtt találom?” — írta az ifjú feleségnek, s egyúttal a világnak. A líra hangján árulkodott arról, hogy „Szemedből mindent megtanultam... Higgyétek, hogy megbolondultam...” Vajda élete telistele van ellentmondással, Bartos Rózával való kapcsolata különösen. Házasságuk kezdettől fogva nem volt szeplőtlen. A Rozamunda-versek imádott bálványa válópöri és bírósági ítéletek tárgya lett. A híres költő ötvenhét évesen, könnyű testi sértés vétsége miatt bíróság elé kerül, mert felesége „...midőn őt idegen lakásban, idegen egyének jelenlétében meggyalázó szavakkal megtámadta... türelmét vesztve ütéssel megfenyítette őt". A bíróság azonban felmentette Vajdát, mert „mint férj, neje irányában jogosan fegyelmi jogát gyakorolta...” Váratlan fordulat Válóperük koronatanúja, Nagy Miklós szerkesztő vallomásából sok mindenre fény derül, de sok minden homályban marad, „...arról tudomásom nincsen, hogy felperesnő, mielőtt alperes elvette, milyen erkölcsi életet folytatott, csakis annyit tudok, hogy mióta felperesnő alperesnek neje, két vagy három ízben elhagyta több hónapra... hogy miért, azt nem tudom, annyit azonban mondhatok saját tapasztalatomból, hogy köztük rendes, békés házastársi viszony sohasem volt. Hogy ezen házasfelek közötti viszálynak ki volt az oka, azt nem tudom.” Mások viszont azt állították, hogy Vajda gyengéden bánt az ifjú feleséggel, válásuk idején, Róza anyjának halálakor, egy barátjának még azt írta: „,,,most újra nagyon megszerettem és fájó szívvel válók el tőle... Róza mégis a legjobb nők egyike a világon. Kár, hogy én öreg vagyok hozzá...” Ki magyarázza meg ezeket az ellentmondásokat? — kérdezte a századelő neves irodalmi lapszerkesztője, Pásztor Árpád. A költő barátai, a válóper tanúi, az ügyvédek, s mind, akik magyarázatul szolgálhattak volna, akkor már rég halottak. Ha élt volna a nagy dráma egyik vagy másik szereplője... S akkor jött a váratlan fordulat. Kiderült, hogy a legfőbb szereplő, Vajda Jánosné él, lenn az olasz tengerparton, amely nemrégen még Ausztriához tartozott, egy elhagyatott kis faluban lakik, amely nyaranta fürdőzők paradicsoma, télen azonban zord és sivár, alig-alig látni járókelőt. Nos itt, ebben a csöppnyi faluban, egy nyaraló manzárdszobájában lakott Vajda János elvált felesége. Azért, hogy vigyázott a házra, ingyen lakhatott, bizománybán ékszereket, csecsebecséket árult, ebből tartotta fenn magát. Érdekes asszony A pesti szerkesztő talált egy pincért, aki emlékezett rá, hogy lakik itt egy asszony, akiről úgy tudja, hogy magyar. Túlságosan zárkózott, nem nagyon áll szóba senkivel, idegenekkel kiváltképpen nem. Próbálja megkörnyékezni azzal, hogy vásárolni akar tőle. A pincér arra is vállalkozott, hogy elkísérje. — Most, késő este akar vásárolni tőlem? — kérdezte Vajdáné. — Igen, mert holnap elutazom... Budapestre! — Budapestre? Tán csak nem magyar az úr — élénkült meg a már korosodó hölgy. Azután örömmel közölte, hogy ő is magyar, Vajda János- nénak hívják. — Vajda Jánosné? Érdekes. Bizonyára hallott a nagy költőről, akit szintén így hívtak. — Hogy hallottam-e? Hisz én vagyok a felesége. — Mily véletlen szerencse — tettette magát a vendég. — Ebben a fészekben egyszeriben csak megtalálom ezt az érdekes asszonyt. Vajdáné felnevetett s a pincérnek azt mondta: — Hallotta? Érdekes asszony vagyok. És itt nyomorgok. A férjem híres ember volt, a magyarok egyik büszkesége, szobra van, nagy neve, és nekem így kell elpusztulnom... Felkísérte a vendéget a második emeleti kis manzárdszobába, melynek ablaka a tengerre nyűt. A szoba túlontúl egyszerű volt, de ragyogott a tisztaságtól. Bartos Róza szíve megnyílt; beszélt, beszélt, az estéből végül is három nap lett, ő ezalatt szinte minden idejét arra szentelte, hogy feltárja életét. Láthatatlan szereplőkkel vitatkozott, néha felkacagott, tapsolt, amikor eszébe jutott egy-egy elfelejtett epizód, máskor meg elcsukló zokogásban tört ki. Leveleket rakott a vendége elé, hogy bizonyítsa: Vajda János élete végéig, 1897 januárjáig kitartott mellette. Igaz, hogy hivatalosan elváltak, de még azután is házastársak maradtak, együtt siratták meghalt ikreiket, s elvált férje gyakran meglátogatta Bécs- ben, nála szállt meg minden alkalommal, ha ott járt. Az ő életükről senki nem tud semmit — mesélte. Hazugság és pletyka minden, amit róluk beszélnek. Tud a rágalmakról, hogy őt kasszírnőnek mondják, hogy Vajda az utcán látta meg és onnan vette el, de ez sem igaz. Élete igaz történetét meg fogja írni, de soha nem adja ki a kezéből, mert szenvedéseiből akar élni. Szerelem a sírig Féltve őrzött levelek, újságkivágások közül kiemelt egy papírt; a magyar állam utolsó hivatalos, rideg és szívtelen kegy adomány áról, amelyet „Tek. Vajda János író úrnak” folyósíBartos Róza — „Ki tudja azt, hogy mi történt közöttünk?" tottak, halála előtt pár héttel. A papíron ez állt: érelmére egyezerforint segélyt engedélyezvén, utasítom a IX. kerületi állampénztárt, hogy ezen összeget havi előleges részletekben szabályszerűen bélyegzett és Molnár Viktor osztálytanácsos által láttamo- zott nyúgtájára 1897. január 1-től fizessen ki. Budapest, 1896. decemberi?.” Aláírás: Wlassics. Vajda csak egyszer vehette fel a könyöradományt, mert nem sokkal ezután meghalt. A hivatalos irat dátuma itt azért fontos, mert Vajdáné ezzel tudta igazolni, hogy elvált férje még 1896. december 27-e után is járt nála, akkor hagyott itt néhány iratot, köztük ezt is. Vajda csakugyan el akart válni tőle — közölte —, de csak azért, hogy törvényesen a lányává fogadja. Télen, a zajló Dunán, csónakon ment át Esztergomba, hogy megtudakolja, miként lehetséges ez. Mindent elkövetett azért, hogy őt megtartsa; a válóper után még sokáig küldözgette a leveleket és személyesen is megkereste őt. A leveleket természetesen megmutatta a vendégnek. Pásztor Árpád, Niobe címmel, a Literatura 1926. évi karácsonyi számában írta meg e látogatás történetét, amely a szenzáció erejével hatott. A kései utókor számára ugyan ez már nem perdöntő, inkább érdekes história. Egy álom, egy furcsa és tragikus szerelem históriája. Vajda János és Bartos Róza szerelme, házassága csupa ellentmondás, máig meg nem fejtett rejtély. Befejezésül álljon itt néhány sorban találkozásuk története úgy, ahogy Rozamunda, a már öregedő Vajdáné tollbamondta: Vers Niobéről „A korzón látott meg először 1880. június 15-én, jogász unokabátyámmal, Dvorzsák Jánossal, Mari dadánkkal és Szepesy Gyulával sétáltam. Fehér batiszt ruha volt rajtam, fehér harisnya, kis everlaszting cipő a lábamon, a kezemben umbrella, a ruhácskám elöl négyszögletesen kivágva, a keblemen piros rózsa, kis szalmakalapom alól kilátszott szőke, loknis hajam. Akkor kilenc napja jöttem ki az intézetből. Vajda meglátott, percekig nézett engem, és Szepesy Gyula útján, aki íróknak másol- gatott és őt is ösmerte, bemutattatott magának. A Hungária teraszán ültünk le fagylaltozni. Vajda a propelleren átkísért Budára, ahol laktunk, a Gellérthegy alatt — ő ötvenhárom éves volt, én tizenkilenc... Másnap meglátogatott, de anyám kérte, hogy többé ne jöjjön... Harmadnap reggel hétkor már ott járkált az ablakunk alatt, nekem tetszett, hogy a híres költő ilyeneket tesz értem, nem tudom, hogyan, de nagy szerelem támadt fel bennem, amikor csak tehettem, felfutottam hozzá, a Múzeum körúton lakott, s alighogy otthagytam lakását, ő már újra nálunk volt, bekopogott az ablakon, könyörgött, hogy jöjjek ki. De Vajda úr, mondtam, hiszen csak most jöttem el magától. Úgy lesz minden, ahogy megbeszéltük. »De én félek, hogy maga meggondolja...« — rimánkodott. És jöttek a levelek, a versek, én vagyok Rozamunda, Arabella, Berta, hozzám írta a Csillagokat, a Tompa utcában engem vezetett ki az udvarra, hogy együtt nézzük az üstököst és éjjel engem ébresztett fel, hogy nekem olvassa fel először a híres verset, amelyet az égi Niobéről írt... Amikor panaszkodtam neki, hogy miért keresi mindig a magányt, miért húzódozik az emberektől, ezzel a verssel felelt: Kérded: miért kedves a magány, Miért nem köll a világtól semmi? Fénynél miért jobb titkos árny —Mi könnyű erre megfelelni! Hát ami szép elszórva csak van E nagy kerek világon, Azt hiba nélkül, egymagádban Nem mind együtt találom?” Bartos Róza szeme megtelt könnyel, mikor e verset idézte. Az asztalról felvette a leveleket, csókolta az írást és hisztérikusan suttogta: Du Gott! Du warst der Gott! Aztán a vendégére nézett, s alig- alig hallhatóan suttogta: „Ó, mennyit szenvedtem, hogy vert, hogy szeretett... Meg akart ölni... Elszöktem otthonról, úgy vett el... Ki tudja azt, hogy mi történt közöttünk?” Pósfai János Közéleti napilap. Főszerkesztő': dr. Árpási Zoltán. Felelős szerkesztő: Niedzielsky Katalin, Seleszt Ferenc. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: Andreas Günther és dr. Tóth Miklós , / / ügyvezető igazgatók. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba. Pf. 111. Telefonszámok: központ (66) 450-450: főszerkesztő: (66) 446-242; mAC? HÉ LÉC IMFPVn IIÍDI ill sportrovat: 451-114; telefax: (66)441-020. Kiadói telefonszámok: (66) 441-545; hirdetés: 441-311; telefax: 450-198; terjesztés: telefon/fax (66)453-710. Az előfizetők részére terjeszti ÍS'Sl RlIVL J 1V1LU I LI nilVLÄr a Népújság Kft. az ügynökségein keresztül. Árusításban terjeszti a „DÉLHÍR” Rt. Békés megyei üzeme, Békéscsaba Szabadság tér 1—3. Telefon (66) 443-106 és egyéb terjesztő U---------------------------------------------------------1 szervek. Előfizethető a kiadónál (5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4.), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással. Előfizetési d íj egy hónapra 375 forint, egy évre 4140 forint. Készül: a Kner Nyomdában, Békéscsaba, Baross út 9—21. Vezérigazgató: Balog Miklós. HU ISSN 12151068
