Békés Megyei Hírlap, 1994. december (49. évfolyam, 284-309. szám)
1994-12-24-26 / 304. szám
KARÁCSONY Zita eleven, mint a csík... Szívműtét után három héttel A megyei vértranszfúziós állomás munkatársai a megmondhatói, hogy ha egy-egy település vagy közösség valamelyik tagjának komoly szív- vagy érműtétre van szüksége, milyen önfeláldozóak tudnak lenni az emberek. Elsősorban a városi, a megyei kórházak vérszükségletéről gondoskodnak, de a kölcsönös együttműködés jegyében gyakran kisegítik az ország más kórházait. A Békés megyei szívbetegeket (felnőtteket, gyermekeket egyaránt) elsősorban a szegedi klinikán műtik, innen a műtéti tervet eljuttatják a vérellátóhoz, akik a vöröskeresztesekkel karöltve mozgósíthatják véradásra a beteg környezetét. Szegeden általában évente 100-130 szív- és érműtétet végeznek, az idén ez a szám a régióból 120-nál több volt. Oázis lehet a zajos,. füstös Orosházi út háta mögött Békéscsabán egy eldugott kis zúg, az Ifjúság utca. Társasházi sorlakások követik egymást, itt él a Farkas család két lánykájával, a lOévesNellivel és a 4 éves Zitával. Farkasné Zemján Gyöngyi igencsak meglepődik, amikor szívműtött kislányát keressük. Karácsonyi nagytakarítás kellős közepén, magam is tudom, nem kellemes a váratlan vendég. Megnyugtatom, nem kívánok mást, csak Zitát látni, általa a véradás és az orvostudomány sikerének örülni. Annyi manapság a szomorúság, a gyógyíthatatlan betegség, a környezeti ártalom. Arra persze azért nem számítottam, hogy egy gödröcskés arcú, tűz- mozgékony kisangyallal találkozom. — Holnap lesz három hete, hogy műtötték — mosolyog büszkén az édesanya —, még ugyan nincs az eredeti formájában. de eleven, jókedvű, mint a csík! — Tudod — magyaráz, kicsit „gyereknyelven” Zita —, én a barneváli óvodába járok. Csak most vagyunk itthon anyukámmal, segítek is neki, mert várjuk a Jézuskát. A lakás jó beosztású, kellemes, ízléses, az édesapa ügyességéről árulkodik a lépcsőfeljáró, a kedélyes kandalló, a lambériázott falak. Patinás vaskályha a sarokban, a falon egy régen élt, nem feledett nagymamakép a századelői képeslapok tárasaságában. — Szerencsére a férjem maga javít, épít a ház körül szinte mindent, így vállalhattuk fel 9 éve az építkezést — mondja Farkasné. — No de ha Zitára kíváncsi, elhiszi nekem, hogy nem kívánom senkinek azt az aggódást, félelmet, amit miatta éreztünk. Igazából nem volt beteg, tünetei sem jelentkeztek, csupán a szokásos gyerek- betegségeken esett át. A gyermekorvosunk, dr. Vágréti Zsuzsanna gondosan ügyelt rá, mert már korán észrevették a szívzörejeit. Szegeden egy hónapos korától dr. Kertész Erzsébet kardiológus ellenőrizte az állapotát, a végtagjaihoz vezető verőerek szűkülete miatt kellett műteni. Ha ez nem történik meg, később vérellátási zavarai lettek volna, komolyabb tóros következményekkel. Három hete érkezett el az idő a műtétre. Hétórás orvosi beavatkozásra volt szükség. Mellette lehettem, lakhattam, a kezét foghattam a kórházban 10 napig, hosszú időt töltött az intenzív osztályon is. A műtét idején a férjemmel csak sétáltunk a városban, nem nyughattunk egy pillanatig sem... —Figyelj már rám is — kéri Zita, miközben beszélgetünk és videóról a Hófehérke hangjai harsognak a nappaliból. Végigjárjuk a szép lakást, a lányok szobáit. Nelli már maga takarít, rend van és sajátos jóízlésről, különleges hobbiról árulkodnak a használati tárgyai. Verseny tornász a lányka, alkata, szorgalma is erről árulkodik. „Nelli cápás, delfines könyvet kért karácsonyra”— suttogja anyukája, „Zita pedig a Barbikért rajong” — Látod, itt a barbihá- zam — mutat a csöppség a padlásterű szobácska jórészét elfoglaló játékbirodalomra. És ekkor hatalmas hibát követ el a tudatlan hírlapíró! — Zita! Mit szólnál hozzá, ha eljönnénk ide egy fotós bácsival és téged lefényképeznénk a játékaiddal; hogy tudja a Jézuska, milyen jó helyre hozza az ajándékát. A pici száj legörbül, szemét könnyek özöne árasztja, majd csillapíthatatlan zokogás rázza a hosszú hajú kislányt. Miért? Farkasné öleli magához, csitítja, miközben maga is majdnem elpityeredik: — Kérem, nincs baj — suttogja, Ön nem tudhatta, amikor röntgenre vitték millióegyszer, mindig azzal csitítottuk, hogy fotózni fogják. A vizsgálatokra emlékszik, mélyen él benne még a fájdalom emléke. Hosszabb idő kell ahhoz, hogy felejtsen, mint hogy gyógyuljon. Zita lassan csillapodik, bár ezentúl gyanakodva méreget, nem akarom-e megvizsgálni vagy elvinni egy fehér falú terembe, ahol szurit kap és nem jók történnek vele. Aztán ismét mosolyogva kapaszkodik, de el nem engedi anyukáját. — Amikor mindenféle csövek lógtak ki belőle — meséli ______________________________________________________________________________________________ j ,A májgombócos csigalevest szeretem a legjobbar s a túrógombócot!" Farkasné —, akkor is tündéri volt. Sápadtan, gyengén reklamálta a műtő orvosának, dr. Széchi Jánosnak: „jajj, doktor bácsi, nagyon el vagyok keseredve. Minden csövet belém raktak, ami csak a szobában volt! Meddig lesz így?” Még egy hónapot itthon töltünk, hogy a téli betegségeket elkerüljük? Egyébként az orvosok szerint úgy kell nevelnünk Zitát, mint más egészséges kisgyermeket. Bármilyen pályát választhat, de persze versenytornász nem lehet belőle. Azt azért tudnia kell, hogy műtötték a szívét és éljen egészségesen. Azt sem szabad felejtenie, hogy sok-sok véradónak köszönheti az életét, amit meghálálni sohasem tudunk a névteleneknek. Bede Zsóka
