Békés Megyei Hírlap, 1994. december (49. évfolyam, 284-309. szám)

1994-12-23 / 303. szám

{ÉKF.S MEGYEI HÍRLAP gyón sok boldogságot kíván az, akit hűtlenül becsapott, és elha­gyott. Orchidea Őrző Angyalkám Nemsokára viszem az Uno­kám. Remélem, a kis Márk is ott fog ülni az öledben. Gondolom, hogy sohasem lesz ennél szebb Szenteste. Vakcina Az „Egyetlennek”! Boldog karácsonyt kívánok, és remélem, az ajándékot, amit kértél, hamarosan átadhatom. Sajnálom, hogy olyan sokáig nem látlak, és nem szerethetlek, de köszönöm azt a négy napot, ami számomra ezentúl Téged jelent. Az új év első percében csak Rád gondolok! „Without you” tk-sk*­Egy férfinak, aki már foglalt! Ölyan régen láttalak. Bár le­het, így jobb. Azt hittem, így majd könnyebb lesz. De ez nem így van, van egy tárgy, ami összeköt bennünket. Hiába nem voltunk együtt, de mikor látta­lak, majdnem olyan volt, mint­ha együtt lettünk volna. Es itt a második tél, amióta szeretlek, és ismét nem láttalak, de a szí­vem szenved, mert szeret, egy olyat, aki nem lehet az övé. De valamit, ami boldoggá tett-tesz, hogy volt egy idő, mikor szeret­tél. Lehet, hogy már ez nem így van, sőt, biztos, de a szerelmet nem tudtad te sem titkolni. Azt hiszem, téged soha nem foglak már elfelejteni. Sajnos, nélküled is közlekedik a vonat! Egy lány, aki mással jár, de TÉGED szeret! !! Szüléinknek Békéscsabára Nagyon fáj, hogy nem tudok ott lenni veletek, simogatni el­fáradt kezeteket. Talán ennyi is elég lenne, csak ti velem és én veletek lehetnék. Drága nagyit kértem és kérem, pótoljon sze- retetben most egy kicsit engem. De jó, hogy ő van, mert ő mindig mindenben segít. Közeleg a ka­rácsony, e szép nap, s egy új esztendő, melytől olyan sokat várunk. Kívánjuk nektek drága szüléink, hogy legyetek nagyon boldogok. De talán még jobban, hogy éljetek sokáig köztünk, igaz, mi itt, ti ott, de éljetek, ne legyetek betegek. Én itt nem szeretek élni. Van, aki akkor boldog, ha engem lát sími! Gyermekeim és közém akar áll­ni. Szomszédainktól el akar ri­asztani. Fáj, hogy hazugságot hazugságra halmoz, de mit sem számít mindez, csak ti legyetek egészségesek és boldogok. Csepregi Györgyimé Mezőbe­RÉNYBŐL Drága! Ne felejtsd el azt, amit az utolsó levelemben írtam. Légy egészséges, légy vidám! Ne fe­lejtsd el, hogy szeretlek, és csak Téged. BÍZZUNK AZ ÚJ ÉV­BEN, és bízzunk abban, hogy kettőnknek is boldog lesz. ITH Minni a szépet, lehetetlent, Hogy egyszer valóra válik. Hinni a vágyban, akaratunk­ban,...” Boldog karácsonyt! 1993.jún. 16. 1994.dec.24. „Ottó” T. Pálnak M.berénybe! Meghívlak karácsonyra va­csorára. Kérlek, gyere el. Min­dennap várni foglak. U.i.: a só­gorokat se hagyd otthon, őket is várom. B.P.FŐ.u.10. *** „Z”-nek, akit nem Péternek hív­nak! A pillanatok zörögve elvonul­nak, de te némán ülszfülemben. Csillagok gyúlnak és lehullnak, de te megálltál szememben. Milyen magas a hajnali ég! Bántja szemem a nagy fényes­ség. El vagyok veszve, azt hiszem. Hallom, amint fölöttem csattog, ver a szívem. Szia: „Skorpió” Karácsony utcája Aranyos Mikulásnak Fenyő illatával Vörösbor zamatával Kívánok Neked Sok boldogságot S ha felszáll a szilveszteri köd, és kisüt a nap, Jövőre légy sokkal boldogabb Öreg Télapó * * * Gyermekeinknek üzemjük! Az elkövetkező esztendő tegye boldogabbá életeket. Adjon erőt, egészséget felne­velni azt a két aranyos gyerme­ket, akik nekünk a kicsi unoká­ink. Legyen erőtök mindent véghezvinni, valóra váltani. Ne hagyjátok, hogy bármi, vagy bárki ebben közétek áll­jon! Előttetek az élet, tudom, nem könnyű, de van benne szép és szebbnél szebb. Három fiú, három legény, ha összefog, sok mindenre képes, és sikerül, ha nagyon akarjátok. Évinek, a menyünknek kívánjuk, legyen boldog, szerető anya és pótmama a két öccse felnevelésében, és az élet elindításában. Tudom, lesz, és van segítsége ebben a nehéz feladatban, amit maga elé tűzött. Szeretünk nagyon mindannyiótokat kivétel nélkül. Anyu, Apu, aki állandóan AGGÓDIK ÉRTETEK Rejtvény gyerekeknek Játékot nyertek... Karácsonyi készülődés Négyhetes rejtvénysoroza­tunk befejeződött. A múlt heti rejtvény meg­fejtése: „Dicsőség a magas­ságban Istennek, és a Földön békesség a jóakaratú emberek­nek” — énekelték az angya­lok. A pásztorok pedig így szóltak: „Menjünk el Betle­hembe, hadd lássuk a történte­ket, miket az Úr meghirde­tett”. Játékot nyertek: Kovács László, Telekgerendás; Ma­tus Sándor, Murony; Nagy Richárd, Békéscsaba; Pál Viktória, Békéscsaba; Rad­nai Zoltán, Gyula. A negyedik forduló végén külön sorsolást tartottunk, azon a négy hét alatt beérke­zett összes megfejtés résztvett. Játékot nyertek: Csicsely Anikó, Kétsoprony; ifj. Kő­szegi László, Békéscsaba; Megyeri Nándor, Pusztaföld­vár; Révész Dóri, Békés; Sán­dor Katalin, Szabadkígyós. A nyereményeket postán küldjük ki. A békéscsabaiak nyereményeiket személyesen vehetik át a szerkesztőség tit­kárságán hétköznap 9 és 16 óra között. TARKA OLDAL 1994. december 23., péntek .az utóbbi két évezred legnagyobb sztorija” Jézus Krisztus, a Szupersztár 1968 tavaszán történt Los Angelesben. Lyle Steenies tiszteletes épp a gyülekezethez beszélt, amikor egy Breck Stevens nevű hippi arra kérte, szabadítsa meg a gonosztól, és oldozza fel bűnei alól. A csoda minden­ki szeme láttára ment végbe, és úgy fél percig tartott. Híre — a misztikum iránt egyébként is fogékony hippik körében — futótűzként terjedt. Jézus nevéből előbb kultusz, majd ahogy ez Amerikában lenni szokott, divat lett. Demos Shakariannal szólva ke­resztet állítottak az aszfaltdzsugelben, új álmessiá­sok tűntek fel a városokban. (Közéjük tartozott a későbbi tömeggyilkos szektavezér, Charles Manson is.) És megihlette a rockzenészeket is. Jósé Feliciano, a Byrds, vagy a Doobie Brothers Jézus szolgálatába állította zenéjét. Az irányzat legkiválóbb alkotása azonban a Tim Rice és az Andrew Loyd Webber szerzőpáros nevéhez fűződik. 1968-ban kezdtek el dol­gozni művükön, melyben van egy kis Prokofjev, Orff, Beatles, Who, Blues, gos­pel, rock. Áriák, himnu­szok és ízléses slágerek váltogatják egymást benne sűrű egymásutánban, akár­csak a Hairben. A rock-passió 11 éne­kest, három kórust, 85 tagú szimfonikus zenekart és egy hat tagú rockbandát igényelt. A mű bemutatója 1970- ben volt Londonban. (Jé­zust lan Gillan, a Deep Purple énekese, Heródest Mike D Abo, a Manfred Mann volt énekese alakította nagy érdeklődés mellett.) A darab Krisztus utolsó tíz napját dolgozta fel. Szokatlanul, mint a világon az első, kom­munában gondolkozó hippit ábrázolta, aki megértésről, szeretetről, belső lelki békéről prédikál és mártírhalált kell halnia. Cselekmény nincs, az amúgy is ismert történetet la­zán egybefűzött dalok mesélik el, az operában egyetlen pró­zai mondat nem hangzik el. Az egyes alakokat a szerzők sajá­tos hippi-szemszögből értel­mezik. Maria Magdolna grou- pieként követi Jézust, hiszen szerelmes belé. Judás félelem­lan Gillan, a Deep Purple együttes énekese alakította Jézust az 1 970-es londoni bemutatón bői árulja el Jézust, aki olyan népszerű, akár egy rocksztár. Népszerűsége folytán hata­lommal bír a tömegeken, Ju­dás pedig fél, hogy a rómaiak mindenkin bosszút állnak lází- tásért... Heródes unatkozó milliomos, aki ebben a darab­ban is mossa kezeit. Ennek az értelmezésmódnak köszönhe­tően sikerrel játszották a világ sok országának sok színpadán. A darab 1971 -ben érkezett New Yorkba. Egy lap így üdvözölte az operát: „az utóbbi két évez­red legnagyobb sztorija”. Külön kell beszélnünk a le­mezváltozatról, melyet Robert Stigwood, a Cre­am, majd a Bee Gees me­nedzsere adott ki. A kettős album rövid idő alatt két és fél millió példányban fo­gyott, majd az évtized fo­lyamán további nyolcban. Jézus: Ted Neeley, Maria Magdolna: Yvonne Elli- man, Judás: Carl Ander­son — ez már a film le­mezváltozata volt. Hazánkban a rockszínház mutatta be a darabot, a szer­zők elismerésétől kísérve. Pánics Ferenc Molnár Csilla Suba Rózsa Gulyás Beáta Seres Noémi Csicsely Szilvia Most az olvasók nyerhetnek! Fixír show hölgyeknek! Folytatódik lapunk szépség- versenye, a Fixír show! Ä má­sodik, öthetes forduló utolsó állomásán újabb hölgyver­senyzőket ismerhetnek meg olvasóink. Ezúttal a hónap vé­géig, legkésőbb december 28- áig szavazhatnak olvasóink azokra, akik a legjobban tet­szenek a lányok, asszonyok közül. Címünk: Békés Megyei Hírlap (Békéscsaba, Mun­kácsy u. 4.5600). Az értékelők csak azokat a szavazatokat te­kintik érvényesnek, amelyek mellé — akár levelezőlapra ra­gasztva, vagy borítékban elhe­lyezve — a legszebbnek ítélt versenyző lapunkban megje­lent fotóját is mellékelik. A borítékra, levelezőlapra feltét­lenül írják rá: Fixír show. A beküldött szavazatok közül a zsűri hármat kiválaszt, s a szerencsés nyertesek ajándé­kot kapnak. A Fixír show-t továbbra is a szívén viseli a Délkelet Rádió FBI produkciója, a Latorcai Fotó- és Reklámstúdió Kft., a Békés Megyei Hírlap, Jantyik Mariann, a Csaba utcai Kála Kozmetika mesterkozmetiku­sa, Buday Veronika, a Csaba utcai Krea hajstúdió mester- fodrásza. Nem egészséges a szolárium Gyakori dolog, hogy az embe­rek a nyáron megszerzett barna színt télen hetente egyetlen gombnyomással fel akarják frissíteni. P. Bergstetter pro­fesszor, a dallasi egyetem szak­értője most a tudomány nevé­ben figyelmeztet a veszélyekre, amelyek a napbamító stúdiók­ban az állítólag ártalmatlan su­garak mögött ránk leselkednek. Az eredetileg használt szolári­umlámpák színképe ugyanis je­lentős mértékben tartalmaz ult­raviola A sugarakat, melyek po­tenciális rákkeltő hatásuk miatt félelmet keltenek. Arányukat egy százalék alá csökkentették, s azóta a hosszabb hullám- hosszú ultraviola B sugarak do­minálnak a szoláriumstúdiók lámpáiban. Újabb vizsgálatok azonban kimutatták, hogy ezek sem veszélytelenek. Mind az UVA, mind az UVB barnítja a bőrt. így az új lámpák is a kívánt hatást nyújtják, bár csak lényegesen nagyobb fé­nyintenzitásnál. Ha valaki azon szerencsések közé tartozik, akiknek bőrén sem természetes napfénytől, sem a szolárium­lámpa hatására soha nem mu­tatkoznak a leégés jelei, azoknál a bőrrák veszélye kicsi. Vagyis e tekintetben közömbös, hogy az ember szabadban napozott-e, vagy pedig a szoláriumban. Bergstresser professzor szerint az UVA sugaraknak UVB-re való cseréje pirruszi győzelem, mert a szoláriumban a bőr öregedési fo­lyamata sokkal gyorsabb. Megfe­lelő adagnál előre megjósolhatok a ráncok, amelyek egyáltalán nem illenek bele a napimádók szépsé­gideáljának képébe. Az olyan mellékhatások, mint a bőrkiüté­sek, viszketegség és rosszullét sem növelik a bámulás élvezetét. Nem csekély veszélynek teszi ki magát az, aki a szoláriumban nem hord védőszemüveget, meri a szemlen­cse elhomályosodásának kocká­zata kísérletileg bizonyított. S végül nem maradhat emlí­tés nélkül az alig ismert és ezért gyakran figyelmen kívül ha­gyott faktor: a sokféle gyógyszer és az UVA-sugarak egymásra hatása. E tekintetben a bőrbe­tegségekre, a magasvérnyo­másra, a szív- és vesebetegsé­gekre kapott gyógyszerek, s mindenekelőtt az antibiotiku­mok alkalmazását kell körülte­kintően előírni. Ferenczy Europress

Next

/
Thumbnails
Contents