Békés Megyei Hírlap, 1994. december (49. évfolyam, 284-309. szám)
1994-12-02 / 285. szám
SPORT 1994. december 2., péntek Hófehér márványcsoda a Genfi-tó partján Talán az idei utolsó napsütéses langymeleg délutánt fogtuk ki Lausanne-ban azon a szerdán... És az egyetlen hatásos hangulateró'sítő lehetett tizennyolc órás buszozás után megfürdetni a tekintetet a Lac Leman vizén (a svájciak nagyon nem szeretik, ha Genfi-tónak emlegetik), visszafordulva pedig a domboldal alján diszkréten meghúzódó négyszintes múzeumra úsztatni a figyelmet... Az épületegyüttesre feltétel nélkül ráillik: „kategóriájában” az egyetlen a világon. A sport történetének legnagyobb szentélye, mint a maga nemében a milánói San Siro, vagy a Maracana Brazíliában. Utóbbiakban persze a történéseké a fó'- szerep, emitt viszont az örökig tartható emlékezésé. Csak mosolyogni lehet egy nem is olyan régen írt útikönyvön, mely ezt írja: „Alkalomadtán a világsajtó hasábjain olvashatunk Lau- sanne-ról, mint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság székhelyéről, elsősorban akkor, ha a sport ügye és a politika egymást keresztezik.” Megnyugtató, hogy nem csak akkor! Mondjuk már 1915. április 10-én, amikor Pierre de Coubertin a városházán szerződést kötött a várossal, miszerint a város hozzájárul „az új alapokra fektetett olimpizmus közigazgatási központjának és archívumának létesítéséhez, a NOB rendelkezésére bocsátva a Mon Repos nevű kastélyt. III MUSEE OLYMPIQUE LAUSANNE A nagy megálmodó, Coubertin báró dolgozószobájából köszönti a látogatókat a 100 millió dolláéert épített múzeumban Mint Madridban a Prado, Firenzében az Uffizi, Rómában a Colosseum, Olümpiában az első modernkori küzdőtér. Ám ne vesztegessük az időt, előre tudtuk: kivált a többé- kevésbé hozzáértőknek egy hét is kevés lenne megismerkedni mindennel a múzeumban. Fellépünk hát a csaknem a parti járdától induló mozgólépcsőre. Az ötkarikás zászló mellett — megtisztelő meglepetésre — a magyar zászló is ott leng november 17—18-án a Genfi-tó partján. Kachlich Endre sporttörténészhez illő alapossággal mindjárt az első, NOB-elnökök névsorát megörökítő oszlopnál felfedez valamit: „A svéd Edström a második viláháború alatt is elnök volt, igaz akkor még csak megbízott. Később hivatalosan is megválasztották, így tulajdonképpen kétszer illene itt lennie...” A szívélyes fogadtatás végén nem győzik vendéglátóink fogadni a magyarok ajándékait. Mindenekelőtt azt a videofilmei, amely Csőke József kiváló sportfilm-rendezőnk féltett kincse és meggyőződésünk, hogy a NOB dokumentumait is gazdagítja. ,,35 éve, a római olimpia előtt készült és az első egész estét betöltő magyar sportfilm. Görögföldön indul és természetesen az Örök Városban végződik. Hiszem, hogy nem csupán nekünk érdekes, mert van egy komplett filmlistám a múzeumról, s ha nem magam készítettem volna, akkor azt mondanám rá: hézagpótló. A címe: Diadalmas olimpia.” Dr. Csabai Csaba szolnoki sportorvos, egykori vízilabdás a Kanizsa Tivadar emlékére készített emlékérmet nyújtja át és egy meghívást jövő tavaszra, amiAmúgy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság székhelyétől nem túl sokáig tartó séta vezet az Ouchy városrészben lévő múzeumhoz, ahol többszörösen is tetten érhető André Ma- lraux, aki azt vallja: ,A múzeum az egyetlen hely a világon, ahonnan elmenekül a halál.” A Magyar Olimpiai Akadémia csaknem ötventagú küldöttsége két napon át ismerkedhet a hófehér márványpalota titkaival és kincseivel. Tavaly nyáron avatták fel, a legfényesebb, a semmihez sem hasonlítható értékekhez méltó pompával. Azóta zarándokhely. Egy kis cipőmustra. Minden árverésen sokáig licitálnának rájuk... Afelső képen Carl Lewis két cipője. Baloldallá Nike-márkájú, amelyikkel 1984-ben, a Los Angeles-i játékokon a 200 méteres síkfutást nyerte, mellette pedig az „csuka' — szemre úgy 46-os! —, amelyben 1991-ben, Tokióban a vb-n 9,86 század másodperces világrekordját futotta. Alul jobbról Emil Zátopek lábbelije. A bordó szín már kissé kopottas, a fűző je elvesztette a fehér színét, belül pedig egy kissé rozsdás szeg is felfedezhető — ám nem akárki hordta! kor a Tisza partján olimpiai bajnokuk tiszteletére sportudvart és róla elnevezett uszodát avatnak. Az egri sportmúzeum igazgatója, dr. Székely Ferenc díszes üvegplakettel kedveskedik Jean Francois Danud- nak, a múzeum kiállításigazgatójának, tavalyi magyarországi látogatását idézve. Kezdjük hát a felfedező utat a földszinten. Még a különben borsos árú belépőt helyettesítő mágneskártya is darabka olimpiai emlék, egyik oldala a játékok plakátjait ábrázolja. Nekem Stockholm jut, 1912-ből. Először a 48, egymás alatt és fölött elhelyezkedő képer- nyősor nyűgöz le. 1896-tól, a Márvány-stadiontól Barcelonáig kíséri végig néhány percbe sűrítve a legérdekesebb pillanatokat. Dorandi drámai cél- baérkezése, Fanny Blankers- Koen dobogós-mosolya, amott a rettenetes erejű Alek- szejev liheg, A1 Oerter pörög, a minap örökre csak emlékké vált Vilma kisasszony száguld a kétszáz kanyarjában, Deratru Tulu előz és a mi Szabó Bencénk örül a nagy pillanatnak. De minek is folytatni. Reménytelen vállalkozás visszaadni, amit egy évszázad filmtekercsei megörökítettek a pálya szélén lapuló, vagy éppen meredten kiváró, esetleg a futóval együtt loholó operatőrök, fotósok. Tisztelt olvasó, ha szívéhez közel áll a lélek legnagyobb támogatója, a sport, egyszer eljut ebbe a múzeumba, a sportot netán kissé messzebbről szemlélő családot feltétlenül hagyja a kempingben, a közeli Sherlock Holmes-pub magasszékein, vagy valamelyik áruházban, mert innen nem vonszolja ki senki záróráig. Órákig ülhet a zsámolyon, órákig nézheti csak a filmeket, hogy aztán egy merőben új felfedezéssel folytassa: a híres Citius, Alti- us, Fortius-jelszót bizony nem Coubertin báró találta ki, hanem egy tanár barátja, bizonyos Henri Didón. Az idő végtelenjét egy terembe tömörítő helyiségben jegyezzük fel Claude Nicoliert. Szerinte „... ami most történik, az ahhoz hasonló, ami több millió évvel ezelőtt történt: amikor az élet kezdett fejlődni az óceánokból.” Egy másik terem látszólag csupa-csupa tabló. Ám megtalálva a fal mögé rejtett, „kinyitható”, újabb sokszáznyi adatbankot, ismét megszavazhatnánk néhány itt tölthető órát magunknak. Egy kép az első NOB- elnökséget mutatja be, ezt a névsort precízen leírva még a magyarok sem ismerik... Egy másik csemege: az első játékokon, a 100 méteres futásban 12,6-tal bronzérmes Szokolyi Alajos rajtbeállása éppúgy előadás témája lehetne, mint kiváló atlétánk nevének írása. Csak háromféle verzió keringett — eddig a pillanatig. Látni kellene az egri sporttudós, dr. Szabó Béla örömét. Nem is állja meg, hogy meg ne ossza ismereteit a körülötte állókkal „Szokolyi- ügyben”! A téli olimpiák története, a könyvtár, a fantasztikus bélyeggyűjtemény maga további búvárkodni valót ad. Az épület belülről is lenyűgöző építészeti csoda, másnapra is „visszahoz” sokunkat. Újabb emlékekkel gazdagszunk, ekkor talán már a részletekre is több idő jut valamivel. Kint ömlik az eső, nem nagyon sietünk a fotocellás kijárat felé, többször is becsapjuk, hiába tárul ki... Pedig lassan tényleg búcsúzni kellene, hiszen hat óra lesz néhány perc múlva. Záróra. Csak egyetlen picike1 hiAkár ezért a látványért is megérné felmenni a mú-zeum teraszára, ahol — bal oldalt— mindig ott lobog a láng... ' ányérzetünk van már — különösen nekünk, Medovarszki Jánossal. Hát persze, még nem találkoztunk a „mi” olimpiai bajnokunkkal. Lassan araszolunk a ruhatár felé, amely a földszinten, a moziterem mellett található. Tegnap a berlini játékok lovasversenyeit vetítették, ma a barcelonai küzdelmek elevenednek fel, ám valamennyi sportágban. A hátsó sorban fiatalok, összebújva, mint a világ összes mozijában. És akkor valami nagyon érdekes történik — a vásznon! Szinte egymásra vágott képek villannak meg, egy-egy jná- sodperc csupán valamennyi, épp, hogy felfogja az ember. Kitalálják ugye, az egyiken Békéscsaba világhíres sportolója, Ónodi Henrietta, amikor a második ugrás előtt valakinek kimosolyog a nézőtérre... Amikor még nem volt biztos, de már sejtettünk valamit! Azt a csodálatos aranyérmet. Egyetlen másodperc volt csupán. De mennyivel könnyebb lesétálni a zuhogó esőben is a tópartra. Azért néha mégis ott lehetünk a Föld fókuszában! Fábián István A középső Kárpáti Rudolf kardja A Magyar Olimpiai Akadémia tanácsának békéscsabai tagja, Medovarszki János (szemüvegben) az érmeket bemutató vitrin előtt. Jobbján Csutka István, az ELTE testnevelő tanára Az olimpiai múzeum kertjében is találkozunk egy magyarral: itt látható Mihály Gábor Munkácsy-díjas szobrászművész alkotása
