Békés Megyei Hírlap, 1994. december (49. évfolyam, 284-309. szám)
1994-12-21 / 301. szám
1994. december 21., szerda HÍREK cap ¥ Szerda A magyarországi rendőrség technikai felszereltsége sok tekintetben kívánnivalót hagy maga után. A rendőrök bérezése talán még ennél is kritikusabb. Van azonban valami, amivel elkápráztatjuk még így is a nyugatot. Olyan műszerrel rendelkezik a közlekedésrendészet, amely menet közben leolvassa a mellette elhaladó gépjármű rendszámát, és a számítógépes nyilvántartásból kikeresve, néhány másodperc alatt megállapítja, lopott kocsi-e az elhaladó vagy sem. A műszer után komoly az érdeklődés, s a nálunk más tekintetben felszereltebb külföldi szakemberek is úgy látják, ma ennél korszerűbb és gyorsabb nem létezik. Reszkessetek, autótolvajok! P. J. Kalendárium Napkelte: 7.29 — Napnyugta: 15.55 órakor Holdkelte: 19.37 — Holdnyugta: 9.15 órakor Névnap: TAMÁS. A katolikus naptárban Kaníziusz Szent Péter áldozópap és egyháztanító napja. A görög katolikus naptárban Julianna vértanúnő napja. Az ortodox naptárban Szent Julianna vértanúnő napja. A zsidó naptárban: Tévész hónap 18. ¥ Hollandiában született 1521-ben Peter Kanijs, Canisius Szent Péter, a németalföldi katolikus megújulás vezéralakja. Az ő személye körül alakult ki az első német birodalmi jezsuita közösség, melynek vezetőjeként oktatott, betegeket gyógyított. Katolikus teológia professzorként megreformálta az ingolstadti egyetemet, rektor, majd helyettes egyetemi kancellár lett. 1552-ben kezdte írni híres Katekizmusát, Luther katekizmusának ellensúlyozására, mely még Péter életében több mint kétszáz kiadást ért el, tizenöt európai nyelvre fordították le. 1925-ben avatták szentté, és egyúttal egyháztanílóvá. Ünepét 1926-ban vették fel a római naptárba április 27- ére, majd 1969-ben áthelyezték halála napjára, december 21-éré. ÍT Vonalban vagyunk... Mindennap hívja a (66) 441-704-et! Hétfőtől péntekig 15-18 óra között A telefonnál: Szőke Margit Akik megtisztelnek bizalmukkal, a fenti időpontokon kívül is tárcsázhatnak. Az üzenetrögzítővel ellátott telefonszámra érkezőközérdekű gondolatokat ugyanúgy jegyzi a szerkesztő. Kétszázból az idén Békéscsabai édesanya panaszolja, ebben az évben összesen 200 forintjuk van. Jövedelempótló támogatást kap, férjétől, hogy munkát talált és megkapta fizetését, levonták a gyermektartást. Ok két általános iskolás gyermeket nevelnek... Az önkormányzattól már nem kaphat többször segélyt, a családsegítőnél fenyőfával járultak hozzá ünnepükhöz. Szomorúan nézte azokat, akik csomagot is kaphattak. Neki nincs szaloncukorra való... Valamilyen segítséget kért, a nagyszülők már nem élnek, nincs kihez fordulniuk. Történt a napokban, hogy egy békéscsabai úr pénzt hozott hozzánk, a járdán fújta a szél. Nem érdeklődött utána senki. A megtalálóval arra gondoltunk, legyen a családé a kis összeg, fogadják a sors ajándékaként. Sőt, portás munkatársaink elővettek ehhez egy még kisebb összeget, amelyet szeptember óta őriztek. Ezt anya és lánya találta egy árokban. Reméljük, ők is egyetértenek vele, hogy abból a pénzből szaloncukor legyen a család fenyőfáján... Kérjük tehát, jöjjön el hozzánk telefonálónk! / Élnek itt örmények? Ungváron élő, középkorú örmény férfi kereste fel kísérőjével tegnap szerkesztőségünket. Úgy hallotta, Békéscsabán van örmény iskola és akkor örmény családok is. Beszélgetni szeretett volna velük egynapos itttartózkodása alatt. Érdeklődtünk a szóba jöhető hivatalos szervezeteknél, de sem örményekről, se iskoláról nem tudtak. Mivel ki sem zárható ittélésük, Tonján Árám úr kérésére közzétesszük telefonszámát. Ukrajna, Ung- vár:7-031-22, lakástelefon- ja:3-38-34. Szeretné, ha jelentkeznének nála Békéscsabán vagy Békés megyében élő örmények. (Ha könnyebben megoldható, 441-704-es számunkra is telefonálhatnak.) Az örmény tanár testnevelés—-filológia szakos, örmény, orosz, szlovák nyelvi tudással. Lehet, hogy valamely iskolánkban épp az ő munkája hiányzik? Ellopták a munkaeszközét Békéscsabai kézbesítőnknek szombaton, miközben előfizetési díjat vett fel a házban, ellopták piros színű kempingkerékpárját. A biciklin két gyermekülés is volt, ezen szállította az ikreket. A kemping a Gyöngyösi u. 66. szám elől tűnt el, két-három perc leforgása alatt. Kézbesítőnk kéri, adják vissza kerékpárját! (Aki tud valamit a piros kemping hollétéről, jelezze telefonszámunkon, a 441-704-en!) Adja vissza a kosarat! Békéscsabai telefonálónk felesége csütörtökön reggel fél hétkor a József Attila— lakótelepi ABC-ben vásárolt. Került egyet a gondolák között és legnagyobb meglepetésére új, fonott kosara helyett egy ócskát talált letéve. — Ilyet tenni egy kispénzű nyugdíjassal! — háborgott a férj. Reméli, megszólal a kosarat elvivő lelkiismerete és visszahozza feleségéét. Az övét ott őrzik a bolt raktárában... lenére BAK (XII. 21—1. 20.). Ma a téli napfor- j dúló alkalmával a sok zavaró jelenségek el- szerencsére a Merkúr kedvezően kapcsolódik a Marshoz, s a Szaturnuszhoz is. Születésnapja alkalmából sok szerencsét, boldog ünneplést kívánunk a Bakoknak, akikre szép, romantikus szerelem is vár. VÍZÖNTŐ (I. 21— HjJIpll II. 20.). Biztonság- utjjjjp/ ban érzi magát, önbi- zalma visszatért. Teljes erőbedobással dolgozhat, készülődhet a rohamosan közeledő ünnepekre. Újból tud mosolyogni, és kedves lenni szeretteihez. Nógrádi Mihály gyulai olvasónk ma ünnepli születésnapját. Szeretettel köszöntjük! HALAK(1I.21—III. 20.). Általában túlsá- !Z gosan elfoglalt ahhoz, hogy saját magával foglalkozzon. Fordítson különösen nagy gondot megjelenésére és a társaságban tanúsított viselkedésmódjára. A téli napforduló jó kedvet hoz. ^ KOS (IU. 21—IV. 20.). Az élet napi kö- vetelményei szüksé- gessé teszik, hogy érzelmeit és ragaszkodását megfelelő formában nyilvánítsa ki. A Hold párhuzamos a Vénusszal, s ettől kedvesebbek az emberek, mindenki ünnepi hangulatba kerül. BIKA (IV- 21—V. 20.). Derűs hangula- Vtt) lot h°z a téli napfor- dúló. Partnere nincs könnyű helyzetben, sok türelem és megértés kell hozzá. Ön kedvességével, bájos viselkedésével nagyon segítségére van. Szerencsecsillaga kíséri és kellemes meglepetést szerez Önnek. IKREK (V. 21—VI. 21. ). Mindenki a karácsonyi bevásárlásokkal és előkészületekkel van elfoglalva. Ön ma jókedvű, vidám, sikeresen vásárol még ajándékokat, kiváló ötleteinek köszönhetően. Te-- gyen meg mindent az egészségéért, néha méregtelenítsen kitűnő gyógy teákkal. “ RAK (VI. 22—VII. 22. ). Úgy érzi, hogy túlhajtotta magát, elfáradt. Tartson egy kis szünetet! Gyűjtsön erőt, mielőtt ismét elmerülne a munkában. Pihenésként keressen más elfoglaltságot, ha pedig megteheti, utazzon el pár napra. OROSZLÁN (VII. 23—VIII. 23.). Mindent elért, amiről csak álmodozott: pénz, siker, szerelem. Hangulatát viszont beárnyékolhatja az elválás régi partnerétől. Hajlamos most kivetkőzni önmagából. Gondolja át: megéri? SZŰZ" (VIII. 24— IX. 23.). Egyetlen mondatával örökre megsérti ismerősét, így szerezve soha meg nem bocsátó ellenséget saját magának. Még az sem menti tettét, hogy csupán visszavág a korábbi megaláztatásokért. MÉRLEG (IX. 24— /asrVi X. 23.). Harmoniku- sabban is élhete, ha v " több figyelmet fordítana az Önhöz legközelebb álló személyre. Ma különösen nagy szüksége van Önre. Segítsen megoldani a problémáját. Az igazi társ a bajban is kitart. SKORPIÓ (X. 24— XI. 22.). Vannak, akik megtörni igyekeznek az Ön lendületét, de most ne törődjön velük. Hallgasson a józan eszére! Szerelmével semmi esetre se kapjon össze, egy apró vitában valószínűleg neki lesz igaza. NYILAS (XI. 23— XII. 21.). Hajót akar magának, ma azt teszi, amiben kedvét is találja. Ideális nap ez az elmélyedésre, az alkotómunkára és a megoldatlan feladatok „felgöngyölítésére”. A 51. heti Két Lotti (33-ból 3- at) játékban a 3 + 3-asokra jutó, összesen nettó 42 327 117 Ft tovább halmozódik a 6-os nyerőosztályban. A 3 találato- sok nettó nyereménye: 31 930 Ft. A 2 találatosoké: 283 Ft. A nyerőszámok: 3,33,49, 28,40,66. Most olcsóbb! Békéscsabán, az Agrimill Rt. gabonaipari szakboltjában (Malom tér) az 1/1-es finomliszt 29 Ft, a 2 kg-os finomliszt 28 Ft, az 5 és 20 kg-os finomliszt 27 Ft, az 50 kg-os finomliszt 26 Ft. Békéscsabán, a Mezőker Kft. raktáráruházában (Orosházi út 32.) a különböző ízesítésű szaloncukrok 200 Ft/doboz, az 1/1- es finomliszt 29 Ft, a 20 kg-os finomliszt 27 Ft, a 2 1-es Pepi üdítőital (kétféle ízben) 50 Ft, amíg a készlet tart! Kék krónika Zsáknyi húszas. A mezőhe- gyesi Party-Zóna bárt látogatta meg záróra után ismeretlen tettes a minap. A lakatot lefeszítve két játékautomatához vezetett az útja és „megcsapolva” azokat 60 ezer forint értékű fémhúszassal távozott. Kiegészítésül cigarettát és csokoládét is zsákmányolt. Permetezőt vitt. Ä dombegyházi Petőfi Mezőgazda- sági Szövetkezet kertészeti irodájában és raktárában végzett kutatást ismeretlen személy a közelmúltban. Egy motoros hátipermetezőt talált elvitelre érdemesnek. Az anyagi kár 30 ezer forint. Szusszantóból Aladdint. Az orosházi Szusszantó italboltot szemelte ki ismeretlen elkövető nemrégiben és egy Aladdin névre hallgató játékautomatát tulajdonított el. Az okozott kár 100 ezer forint. Köszöntjük születésnapján Kedves olvasó, köszöntjük születésnapján. Csak annyi kell hozzá, hogy valaki figyelmünkbe ajánlja az ön nevét, fényképét és születési dátumát. Persze ön is ajánlhat másokat, gyermekeit, unokáit, szüleit, más hozzátartozóit vagy ismerőseit. Esélye van arra, hogy fényképük a horoszkóp rovatunkban megjelenik. Önnek tehát nem kell mást tennie, mint egy borítékban beküldeni az ünnepelt fekete-fehér fényképét. A kép hátoldalára írja rá az illető adatait: X. Y., született, év, hó, nap, lakcím. Ä beérkezett jelentkezések közül sorsolással döntjük el, kinek a fényképe kerül a lapba, természetesen díjmentesen. Ennyi az egész. Máris kezdődhet a játék! December 30-áig küldhetik be a születésnapjukat januárban ünneplő jelöltjeik fényképét. Tehát csak a januárban születettek fényképét. Nyomatékosan kérjük: fekete-fehér képet postázzanak! Ne felejtsék el a borítékra ráírni: Köszöntjük születésnapján. Anyakönyvi hírek MEZŐKOVÁCSHÁZA Halálesetek: Molnár János (1914, Mezőhegyes), Varga Pál György (1915, Mezőhegyes), Lipcsei Anna (1912, Kamut), Pápai Istvánná Behán Julianna (1913, Orosháza), Botyánszki János (1906, Medgyesbodzás). SZARVAS Házasságkötés: Rácz Veronika (Békésszentandrás) és Seres Csaba Zsolt (Szarvas). Haláleset: Hirmann Gábor Ferenc (1959, Békésszentandrás). Többfelé gyenge havazás ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS ELŐREJELZÉS BÉKÉS MEGYE TÉRSÉGÉRE Magyarországtól délnyugatra, Olaszország feletti középponttal egy mediterrán ciklon örvénylik. Európa keleti részein ezzel szemben továbbra is egy hatamas kiterjedésű anticiklon helyezkedik el. Magyarország időjárását alapvetően e két képződmény határozza meg. Ennek megfelelően ma nyugaton és délen erősen felhős lesz az ég, többfelé lehet gyenge havazás. Északkeleten változóan felhős idő várható, időnként ki-kisüt a nap. Néha megerősödik a délkeleti, keleti szél. A hőmérséklet a kora délutáni órákban általában -2 és +3 fok között alakul. Az időjárást jelentős mértékben a délnyugatra örvénylő mediterrán ciklon határozza meg. Hatására többnyire erősen felhős lesz az ég, többfelé gyenge havazás is lehet. Időnként megélénkül, helyenként megerősödik a keleti, délkeleti szél. Az éjszakai fagy napközben megszűnik, a hőmérséklet a kora délutáni órákban 1 és 3 fok fok között alakul. Vízhőmérsékletek °C °C Balaton: 2 Velencei-tó: 1 Tisza-tó: 1 Fertö-tó: 1 Tisza: 2-3 Duna: 4-6 Várható legmagasabb hőmérséklet c °c Békéscsaba: 1 Szarvas: 2 Gyula: 1 Szeghalom: 1 Mezőhegyes: 3 Sarkad: 2 Orosháza: 2 Battonya: 2 Várható legnagyobb széllökések km/ó km/ó Balaton: 30-45 Velencei-tó: 35-45 Tisza-tó: 35-50 Fertő-tó: 30-50 Békéscsaba: 40-45 Szarvas: 35-50 Gyula: 30-45 Szeghalom: 45-50 Mezőhegyes:35-40 Sarkad: 35-50 Orosháza: 40-50 Battonya: 40-50 Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Budapesti előrejelzés: 06-90-304-621 A szolgáltatás Előrejelzés az Tiszántúl térségére: 06-90-304-625 Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 dija: 77 Ft/perc MEDGYESEGYHÁZA Anyakönyvi hír nem érkezett. őId BANK OTP-Garancia Biztosító Rt. kedvezményei az OTP Lakossági folyószámlával rendelkezőknek: — CASCO biztosítás havi díjából 12% — bármely más önkéntes biztosításfajta havi díjából 5%. Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt.