Békés Megyei Hírlap, 1994. december (49. évfolyam, 284-309. szám)
1994-12-02 / 285. szám
© 1994. december 2., péntek \ CSALÁDI OLDAL Nem minden tilos, ami édes Szerencsére azonban nem minden tilos, ami édes Az orvos válaszol Üdvözlés víruskísérettel Mossuk kezeinket, de hányszor és mikor? Egymás köszöntésének hagyományos formája, a kézszorítás egészségügyi szempontból nem a legszerencsésebb üdvözlési mód. Elsősorban azért, mert — ahogy laboratóriumi vizsgáltok kimutatták — egy- egy parola alkalmával a baráti, udvariassági gesztussal a szó szoros értelmében baktériumok és vírusok millióit kézbesítjük egymásnak. A tél nedves, ködös, hűvös szakaszaiban több körülmény együttes hatására alaposan megnőhet környezetünkben a különféle kórokozók állománya. A jellegzetes őszi-téli hűlé- ses, légúti betegségek és fertőzések terjedését akar- va-akaratlanul a kézfogás is elősegíti. Kiiktatni a viselkedési normák közül persze nem lehet, de ártalmai a kézhigiénével nagyrészt elkerülhetők. Az Egészségügyi Világ- szervezet felmérése szerint az úgynevezett civilizált országok lakóinak többsége is napjában csupán egyszer, általában reggelente mos kezet. Holott statisztikailag igazolt tény, hogy az egyszerű tisztasági rendszabállyal, a többszöri kézmosással a halmozottan előforduló betegségek aránya kétharmaddal csökkenthető. A közegészségügyi szakemberek szerint feltétlenül fontos az alapos kéztisztítás minden étkezés előtt, minden alkalommal a WC használata után, a munkából való hazaérkezéskor és hűléssel bajlódó, beteg emberekkel lezajlott együttlét után. A túlzásoktól azonban óvakodjunk; a „percenkénti” kézmosás fölösleges, és a használatban levő szappanok kikezdhetik a bőrt. A felsorolt esetekben azonban alaposan tisztogassuk meg tenyerünket, kézfejünket, ujjainkat és körmünk alját. Akiknek érzékeny a bőrük, használjanak krémszappant vagy úgynevezett visszazsírozó syndettet.-IKAAz örökzöld boróka Jó, ha tudja Gripe Water. A Gripe Water hascsikarás elleni gyógyvíz a csecsemők szélgörcsének és az ezzel kapcsolatos fájdalmaknak a kezelésére (1 éves korig) ajánlható. Egy hónapos kortól adható. Memolife kapszula. Emberi mivoltunk lényegét jelentő adottságaink: a gondolkodás, az elvonatkoztatás, a beszéd, az emlékezés képessége. Ezen adottságok jó működése mindenki számára elengedhetetlenül fontos. A legújabb kutatási eredmények igazolták, hogy ha a szervezetbe olyan esszenciális anyagokat juttatunk, melyek természetes úton nem, vagy csak kis mennyiségben kerülnek szervezünk- be,' javítani tudunk az agysejtek működésén. A Memolife kapszula javítja az agyi funkciókat, jótékonyan befolyásolja a memóriaveszté- ses, emlékezethiányos állapotokat. Hatásos: felnőtt és idős emberek emlékezőtehetségének és koncentrációs képességének javítására, illetve szellemi frissességének megőrzésére, gyermekek és serdülők értelmi fejlődésének elősegítésére, el- butulás valamilyen formájában, vagy Alzhei- mer-betegségben szenvedők számára. Közelednek az ajándékozás, a sütés-főzés, a sütemények és a bejglik jeles napjai. És sokasodik a cukorbetegek kísértése: belekóstolhatnak-e az édes finomságokba vagy állják az önmegtartóztatás kemény próbáját? Nos, vannak tilalmak, amelyek alól semmilyen körülmények között ne adjanak fölmentést önmaguknak. Feltétlenül tartózkodjanak a lekvárok, a limonádék, a csokoládék, a bonbonok, a sütemények, a torták, a kekszek, a méz, a túlérett gyümölcsök, a likőrök, a pálinka, a sör, az édes borok fogyasztásától. Szerencsére azonban nem minden tilos, ami édes. Ma már ártalmas következmények nélkül belekóstolhatnak a cukorbetegek is az „édes életbe” — hála az édesítő- és cukorpótló szereknek. A gyümölcscukor, a szorbit és a xilit olyan adalék, amely a szervezetben nagyon lassan szívódik föl és hasznosításához kevesebb inzulinra van szükség, mint a közönséges cukor esetében. A rosszul beállított cukorbetegeknél azonban előfordulhat, hogy e diétás cukrok vagy cukorhelyettesítők elfogyasztása után megemelkedik a vércukorszintjük. Ilyenkor azonban rendszerint arról van szó, hogy a megenAnnak lehetősége, hogy valaki daganatos megbetegedésben szenved, szörnyű nagy megterhelést, lelki traumát jelenthet. Szerencsére az ovos- tudomány diagnosztikus és terápiás eszköztára egyre bővül, így a gyógyeljárások hatásossága is jelentősen fejlődik, ami mindenképpen biztató. A legtöbb betegségre elmondható, hogy különösen a még kevés tünettel járó, korai stádiumban sokkal jobban kezelhetőek, mint a kései, előrehaladottabb fázisban. Ez a daganatos elváltozásokra is érvényes. Bár a daganatos megbetegedések valamennyi típusának elfogadása nehéz gondolat, ez a tény bizonyos daganatféleségekre, így a mellrákra is fokozottan igaz. A női mell egyrészről magának a nőiességnek fontos szimbóluma, másrészről önmagában is meghatározó a külső megjelenést illetően. Nagyon is érthető, hogy egy lehetséges melldaganat gondolata milyen súlyos hangulati nyomottsághoz vezethet. Mint a fentiekben említésre került, fontos a korai felismerés. Egyre szélesebb propagandája van a mell időszakos önellenőrzésének és az onkológiai szűrővizsgálatokon való rendszeres megjelenés is a korai felismerést szolgálja. Mindezzel kapcsolatban azonban sokan folytatnak struccpolitikát: talán arra gondolva, hogy amiről nem tudunk, az nem is fáj. Holott nincs igazuk! Egyrészről kogedhetőnél több szénhidrát került a szervezetükbe. A dietikában egyébként világszerte négy intenzív édesítőszert használnak: a ciklamáto- kat, az aceszulfamot, a saccha- rint és az aszpartamot. Az ezekből felhasználható napi adag azonban nagyon eltérő. Saccha- rinból például testsúlykilogrammonként 2,4 milligramm, aszpartamból viszont 40 milligramm a megengedhető. A nálunk por, illetve tabletta formájában forgalomban lerántsem bizonyos, hogy egy mellben észlelt csomó máris rosszindulatú — másrészről észlelése, akármilyen eredetű is, korai kezelésbe vételt tesz lehetővé. Persze egy csomó, nem odaillő tapintású dolog borzasztó nagy aggodalmat kelthet: mi az, mi fog történni, ha orvoshoz fordulnak vele, vagy mi történik, ha nem? Tényleg jóindulatú-e, ahogy mondják, vagy csak megnyugtatásképpen hangzott-e el ez a válasz? Csak kiveszik a csomót, vagy leveszik-e a mellet? Engedjék-e operálni, vagy nem? . Ezek mind nagyon súlyos kérdések. A döntés pedig csak a kezelőorvossal közösen hozható meg. Hiszen a mellben észlelt daganatok rendkívül sokfélék lehetnek, így a gyógymód is ehhez igazodóan változatos. A kezelőorvoson kívül természetesen a családtagokkal, a környezettel is helyes megbeszélni a tényeket, fontos a környezet támogatása. A fő problémát természetesen a mell eltávolítása jelenti. Sokan úgy érzik, egész nőiességüket vesztik el a műtét által. Ebben nincs igazuk. A nőiesség sokkal tágabb fogalom annál, semmint hogy a mell hiánya megszüntethetné. Természetesen pótlására törekedni kell, melyre már a legkülönbözőbb, jó megjelenést biztosító protézisek (műmellek) módot adhatnak. Persze nem hangvő Canderelből egy 60 kilós felnőttnek naponta 120 szem tabletta a normális dózis, ami 600 gramm cukorral egyenértékű. Por alakban nemcsak készételek, gyümölcsök éde- sítésére, hanem sütéshez, főzéshez, befőttek és lekvárok elkészítéséhez is nyugodtan használható. Orvosi vélemény szerint minden káros következmény nélkül fogyaszthatják gyermekek, terhes és szoptatós anyák is. Ferenczy Europress súlyozható eléggé a társ, a család támogatása! Ez mind lelki oldalról, mind fizikairól (pl. műtét utáni kímélet) szükséges. Ha besugárzásra, vagy műtét utáni gyógyszeres kezelésre kerül sor, ez további megterhelést, kellemetlen mellékhatásokat eredményezhet — ebben az időszakban ennek a környezeti támogatásnak még fokozottabban kell érvényesülnie. Érdekes statisztikai adat, hogy a hangulat, közérzet is befolyásolni képes a betegségek, daganatok megjelenését, gyógyulását. Bizonyított, hogy a nyomott hangulatban, depresszióban szenvedők többet betegeskednek, nehezebben gyógyulnak, mint a kiegyensúlyozott, vidám emberek. Persze, nem könnyű vidámnak lenni bizonyos helyzetekben, de a pozitív gondolatokra való törekvés, optimista beállítódás feltétlenül szükséges a mindennapi élethez, így a felépüléshez, gyógyuláshoz is! Mindenkit arra szeretnék biztatni, hogy lehetőségeinek határain belül próbáljon kiegyensúlyozottságot, jó közérzetet teremteni saját maga, és ezáltal környezete számára is — hiszen ez egyrészről akár megelőzésnek is mondható, de a betegségekből való felépülést is kedvezően befolyásolja. CziNGRÁBERNÉ DR. RaDICS Judit pszichiáter szakorvos Az örökzöldek különleges díszítő értékűek. Nemcsak azért, mert lombjuk ősszel is és télen is egyaránt díszít, de napjainkban egyre több színben és formában lehetnek kertünk díszei. Az arany ló színben terülő formától az ezüstszürkén át a sötétzöldig, nehéz lenne mindet felsorolni. Az egykor divatos ezüsfe- nyőket az oszlopos boróka váltotta fel, napjainkban pedig egyre divatosabb a terülő, kúszó változat. Szibériában, ahol a kúszóborókák birodalma található, a hótakaró alatt vészelik át a nagy téli hideget. A borókák mint a Juniperus nemzetség tagjai sokfelé megtalálhatók a világon. A magas hegyek mellett a sziklás dombvidékeken, a nyugateurópai festői tájakon, vagy nálunk az Alföld száraz homokbuckáinak borókásaiban. A magyar nemesítésű Ba- kony-fajta szárazságtűrőbb, hazai kertekbe ajánlott. Tusjak Jánosné Oszlopos boróka Elfogadható-e a melldaganat gondolata? ÖSSZEFOGÁS BÉKÉSCSABÁÉRT! VÁLASSZA AZ ELLENZÉK JELÖLTJEIT! l.vk.: RUSZ DEMETER maga ngazdálkodó 5. vk.: TÍMÁR KÁROLY középiskolai tanár 9. vk.: SZÉKELY CSABA középiskolai tanár 13.vk.: BERACZKA JÁNOS üzemmérnök 2. vk.: DR. KEREKES ATTILA főorvos 6. vk.: DR. PLENTER JÁNOS közgazdász 10.vk.: HANÓ MIKLÓS mérnök, szaktanácsadó 14.vk.: snros József vállalkozó 3. vk.: TAKÁCS PÉTER művelődési ház vezető 7. vk.: SÜLI ILONA megyei irodavezető 11.vk.: VÍZHÁNYÓ LÁSZLÓ kirendeltségvezető 15. vk : G ÉRING JÓZSEF teherfuvarozó 4. vk.: BOROS LÁSZLÓ kertészmérnök 8. vk.: TÉGLÁSSY SÁNDOR szövetkezeti elnök £ 12.vk.: GAJDOS KATALIN közgazdász ló.vk.: SZILÁGYINÉ POVÁZSAI MÁRTA vállalkozó