Békés Megyei Hírlap, 1994. december (49. évfolyam, 284-309. szám)

1994-12-19 / 299. szám

1994. december 19., hétfő CSALÁDI OLDAL Fel nagy örömre!... A karácsony A karácsony a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe, amelyen Jézus Krisztus szüle­tését, a második isteni személy megtestesülését ülik meg. Az ünnep Rómában keletkezett 325 és 335 között. Célja az volt, hogy lezárja a Jézus Krisztussal kapcsolatos vitá­kat és népszerűsítse a liturgia eszközével a niceai zsinat (325) határozatát, amely sze­rint Jézus Krisztus Isten is és ember is egy személyben. Az ünnep napjának megválasz­tása sok problémát oko­zott, mert ebben az idő­ben számos egymás­nak ellentmondó né­zet uralkodott Jézus születésnapját ille­tőleg. A választás végül december 25-re esett, hogy ellensúlyozzák az e napon ünnepelt „Sol invictus” (le­győzhetetlen Nap) pogány ünnepét azál­tal, hogy bevezették Krisz­tusnak, a „Sol Salutisnak” (az üdvösség napjának) ünnepét. (Vallástörténeti Kislexikon). Később ehhez az ünnephez — hasonlóan, mint a húsvét- hoz az azt megelőző böjtöt, előkészületi időként az adven­tét csatolták, mely VII. Ger­gely pápa (1073—1085) ren­delkezése óta napjainkig is él. Ma szent András apostol ünne­péhez (november 30.) legkö­zelebb eső vasárnap kezdődik és december 24-ig tart. A kife­jezés maga eljövetelt jelent, a várakozás pedig a messiás el­jövetelét. Különös egyházi szertartásai a hajnali misék, a roráték, melyeket a szeplőte­lenül fogant Mária tiszteletére mondanak. A karácsonyfa Az ünnep fő dísze a karácsony­fa, amit a gyermekmese szint­jén a Jézuska vagy az angya­lok, északi népeknél a Télapó hoz. Karácsony este a lakás­ban gyertyákkal, csillagszó­rókkal, csillogó díszekkel, cu­korkákkal és más édességek­kel, dióval, almával és más gyümölcsökkel ékesítve állít­ják fel, alá pedig ajándékokat raknak. Magának a fának és a rá kerülő díszeknek kultikus tar­talma van: a növények és a fény jelentése az élet sugárzá­sa, a dió pedig a keresztény szimbolikában Jézus Krisztus egyik megtestesítője. Európában a karácsonyfaál­lítást először Elzászban je­gyezték föl, a 17. század elejé­ről. Ettől kezdve mint protes­táns családi szokás terjedt, majd a 18. században kialakult keresztény szimbolikája is. Hazánkban a 19. század első felében jelent meg arisztokra­ta, majd polgári körökben, majd a század második felé­ben eljutott a módosabb falusi iparossághoz és parasztság­hoz. Századunkban már általá­nossá vált. Ha a lakásban szé­pen megfér, vízkeresztig tart­ják meg. Másfajta karácsonyfa Népünk története so­rán másfajta kará­csonyfa is létezett, mint a csillogó­villogó. Kará­csonyfa sza­vunknak ez a másik jelentése azonban fele­désbe merült. N. Nagyváthy János — Tek. Szalai Vármegye Táblabírája Pesten, 1821-ben megjelent Magyar Gazdatiszt című könyvé­ben — egyebek között — ezt olvashatjuk: „Az Olfa vagy Karátsonfa Behordás A Karátsonfa bevitel, a mint feljebb mondatott a Közönsé­ges Robottartozáson felül való munka, a tűzi, vagy esett fával való szabados élésért... A hol az uraságok fa helyett nádvágást engednek a Jobbá­gyoknak tűzre, minden egy he­lyes Jobbágy 40 kévét arami, és az Uraságnak karátsonfa helyett bevinni köteles. A hol pedig se erdő, se nád nints: a karátsonfa bevitel is elmarad...” Az idézett szóhasználatok­ból kitűnik, hogy a feudális jogviszonyok törvényei és jogszokásai között a kará­csonyfa ajándék volt ugyan, de nem jószívvel adott ajándék, hanem a jobbágyok roboton túli kötelezettsége. Örüljünk, hogy ilyen kará­csonyfa ma már nincs! A karácsonyi asztal A karácsonyi étkezésnek épp­úgy megvolt—és megvan—a maga szertartásos rendje, s az étkezésnek is hagyományosan kialakult tartalma, mint más nagy ünnepeké: az újévé, a húsvété, az egyes helységek búcsújának napjáé stb. Ezek a hagyományos elemek gazdag­ságukkal mutatják egyrészről a nagy készülődést, másrész­ről az ünnep áhítatán is túlmu­tató jövővárást, aminek ele­mei az egyes hiedelmekben napjainkig fellelhetők. A karácsonyi asztalról bat- tonyai gyűjtéseim alapján mondhatom el az alábbiakat. Az asztal fő kelléke, dísze egy nagy fonott kalács volt, mely­nek közepébe gyertyát állítot­tak. Más háznál egy szakajtó búzát vagy kukoricát tettek az asztal közepére, és ebbe állítot­ták a gyertyát. A vacsorát azt követően fogyasztotta a család, hogy „megjött az angyal”, és megtörtént az ajándékozás. Er­re koccintottak, kellemes, bol­dog ünnepeket kívánva meg­csókolták egymást, és úgy ültek asztalhoz. Ez a legtöbb helyen ma is így van. A vacsora a hagyomány szerint töltött káposzta, hurka­kolbász, kalács és más sütemé­nyek, valamint bor volt. Min­denki jó étvággyal evett, hi­szen a karácsony böjtjén egyébként fokhagymát, almát, mákos tésztát ettek, és min­denből félretették az első fala­tot, azt mondták, hogy az az angyalé. Az asztalt gondosan terítették, s az említetteken kívül nem hiányozhatott róla a kenyér, só, dió és méz. A ke­nyér és a só azért, hogy bőség legyen, a dió és a méz pedig az egészséget képviselte. Ugyan­csak a bőség varázslást szol­gálta, hogy karácsony böjtjé­től vízkeresztig volt egy kas, amiben széna, kukorica és a böjti ételek maradéka volt, s ezt vízkeresztkor megetették a jószágokkal, Orosházán egy szakajtó diót gurítottak szét a szobában, hogy sok kiscsirke legyen, és elevenek legyenek. Említettem, hogy a kará­csonyfa díszei között az alma is szerepel. Mint az egészséget jelképező gyümölcs, termé­szetesen az asztalon is ott volt, mert fontos volt az egészség­jóslás szempontjából. Poha­rakba almát tettek, s vizet ön­töttek rá, róla ittak az ünnepek­ben. Ha a piros alma megsár­gult, a következő évben beteg lett, akié volt. Fontos volt az alma az állatok egészségének a megőrzése szempontjából is. Karácsony napján beledobtak egy almát a kútba és erről itatták az állatokat vízkeresztig. Ekkor kivették, és minden állatnak ad­tak belőle egy darabkát. A háziasszonynak az ünne­pi vacsora idején is ügyelnie kellett a viselkedésére. Nyu- godtnak kellett lennie; az asz­taltól nem volt szabad feláll­nia, mert nem kelnek ki a kis­csirkéi. A vacsora hulladékát nem szabad kidobni az ünne­pek végéig, mert azt tartják, hogy minél több a morzsa, an­nál több lesz a szerencse. Az elfogyasztott dió haját pedig nem tüzelik el, mint máskor, hanem a diófa tövébe öntik, hogy sokat teremjen. A vacsora befejeztével az asztalt nem szedték le, mert amikor az éjféli misére indul­tak vagy onnan hazajöttek, is­mét vacsoráztak. A kenyér és a kalács — letakarva -— ezután is az asztalon maradt, hogy sose legyen belőlük hiány. Ünneplő szokások Az adventi időszakhoz és köz­vetlenül az ünnephez sokféle népszokás kapcsolódik. Kato­likus vidékeken a legismer­tebb a betlehemezés, a hozzá illeszkedő Heródes-játék, a szentcsalád szálláskeresése, az adventi koszorú készítése és a jókívánságszerű köszöntési formák. Néhányukról pár szó­val emlékezünk meg az aláb­biakban. A szentcsalád szálláskere­sése a karácsonyt megelőző ki­lenc egymást követő napon történik, amikor is házról ház­ra viszik a szentcsalád képét, és előtte ájtatosságot monda­nak. Dramatikai magva az, hogy József és Mária szállást keresnek, de a király, a gazdag ember, a kovács stb. nem ad­nak nekik szállást, csak az is­tállóban, ahol aztán az angyal által felköltött pásztorok láto­gatják meg őket. Az adventi koszorú készíté­se nem'volt általánosan elter­jedt. Egy fenyőágakból font koszorút függesztettek fel a la­kás valamelyik sarkába. Négy gyertyát erősítettek rá, s min­den vasárnap meggyújtottak egyet-egyet. Míg a gyertya égett, egyházi énekeket éne­keltek. A kántálás, kóringyálás stb. elnevezésű köszöntés a legel­terjedtebb, mert ez nem igé­nyel különösebb előkészülete­ket. Némely vidéken már az advent kezdetét jelzi a gyer­mekek kántálása, a legtöbb he­lyen azonban csak az ünnep előtti napokban vagy csupán karácsony estéjén jártak; a gyermekek délután, a felnőt­tek éjszakába nyúlóan, egé­szen az éjféli miséig. Rajtuk kívül a pásztorok is jártak kö­szönteni, s ostoraik durrogta- tásával, kürtjeikkel ünnepel­ték Jézus születését. Ilyenkor jó sok ajándékot kaptak a gaz­dáktól, nagy kosaraikkal több­ször is haza kellett szalajtani vele az asszonyt és a gyereke­ket. A kántálók is vittek ma­gukkal tarisznyát és abba rak­ták a köszöntésért járó ajándé­kokat. Az ablak alatt énekel­tek, verseltek, de ahol már megvolt a karácsonyfa, meg­engedték nekik, hogy a házon belül is énekeljenek és meg­csodálják azt. A betlehemi ének — Mennyből az any- gyal... — mellett népi, félnépi énekekkel, versekkel is kö­szöntöttek; Karácsonytájba, éjszaka Mit láttál, pajtás álmodba? —Örömtől szívem sír dogál. Mert egy szép angyal szólt hozzám: —Jöjjetek el ház énvelem, Imádjuk Jézust szívesen, Imádjuk Jézust szívesen! (Zsadány) Dicsőség az égben, béke itt a földön. Karácsony estéjén mindenki örüljön. Betlehem csodája: áldás, hit, szeretet Hintse el sugarát a bús világ felett! Legyen minden ember igazszívű testvér, Ne űzzék az árvát, ne hulljon több könny, vér! Konduló harangszó szálljon fel az égbe, Szívetekben legyen karácsonyi béke! (Orosháza) Beck Zoltán

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents