Békés Megyei Hírlap, 1994. december (49. évfolyam, 284-309. szám)
1994-12-10-11 / 292. szám
1994. december 10-11., szombat-vasárnap SPORT «BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Ónódit fogadja a köztársasági elnök v v A Magyar Köztársaság Elnökének V Sajtóirodája pénteken közölte, ' hogy Göncz Áprád köztársasági elnök hétfőn 11.30 órakor a Parlament Munkácsy-termében fogadja Ónodi Henrietta olimpiai bajnok tornásznőt a versenysporttól való búcsúja alkalmából. Mint ismert, az Egyesült Államokban tanuló békéscsabai olimpai bajnoknő mindössze két hetet tartózkodik itthon most decemberben, s ebből is kitűnik, milyen zsúfolt programot „fut be” ez idő alatt. Kiváltképpen, ha hozzávesszük, hogy tegnap éppen az ő tiszteletére, búcsúztatására tartottak egy óriási show-műsort a fővárosban, a Nemzeti Sportcsarnokban. Kiütéses orosházi győzelem Orosházi MTK—T.J. Spoje Bratislava (szlovák) 4:0 Telt ház fogadta a két együttest Órosházán, a Fürdő utcai asztalitenisz-csarnokban. Az első találkozó igazi csemegét ígért, hiszen két ifjúsági Európa-bajnok találkozott. A hazaiak orosz idegenlégiósa Kulagina jól kezdett, 8:4-re, majd 13:8-ra vezetett, ám Po- liacková 14:14-nél utolérte, sőt a vezetést is átvette 20:17- re. Hallatlan izgalmak után Kulagina igazolta klasszisát és megérdemelten kapott vastapsot a szett megnyeréséért. A második játszmában fej-fej mellett haladtak, majd 14:10 után fokozatosan elhúzott a szlovák lány és egyenlített. A döntő szettbe 13:13-at követően 16:14-re vezetett a pozsonyi versenyző, ám ekkor Kulagina erősített, és megérdemelten győzött a 35 perces csatában. A második mérkőzésen Molnár Zita a balkezes Pauce- ková ellen nehezen melegedett be, az ellenfél már 12:5-re vezetett, 14:14-nél egyenlített az orosházi lány, majd a hajrában megszerezte a győzelmet. A második szettben is inkább a szlovák lánynál volt az előny, de 15:19-ről 20:20-ra egyenlített Molnár, majd jobban összpontosított és nyert. A harmadik találkozón Har- sányi leiskolázta ellenfelét, könnyedén győzött az ügyes dolgokat produkáló hazai versenyző a szlovák Bosá ellen. A párosok nagy csatát vívtak, és a rutinosabb hazai kettős — Kulagina remek közbeütéseivel és fonákpörgetéseivel, valamint Pidl jó adogatásaival — megérdemelten győzött. Az orosháziak bejutottak az ETTU Kupa legjobb 16 csapata közé, s legközelebb 1995. februárjában mérkőznek. Sáth Sándor: — Érvényesült a két csapat játékereje közötti különbség. Megérdemelten nyertünk. Gratulálok a lányoknak. Köszönjük szurkolóink biztatását. Eredmények. Kulagina— Poliacková 2:1 (21, -16, 17), Molnár Z.-—Pauceková 2:0 (20, 22), Harsányi—Bosá 2:0 (9, 3), Kulagina, Pidl— Poliacková, Pauceková 2:0 (16,13). (VERASZTÓ) Remekül küzdött és nyert Molnár Zita a szlovák Pauceková ellen az orosházi ETTU Kupa mérkőzésen Fotó: Such Tamás Mérlegen a Gyulai FC labdarúgócsapata Gólerős befejező' csatár kerestetik Befejeződött az NB III-as labdarúgó-bajnokság Al- föld csoportjának küzdelemsorozata. A Békés meló gyei együttesek nem szerepeltek valami fényesen az ősszel. A Gyulai FC a tizedik, az Orosházi MTK a 11., a Mezőberényi FC a 13., a Békési FC a 15., míg a Mezőkovácsházi TE együttese aló. helyen kötött ki. A csapatok szakvezetőinek három kérdést tettünk fel. 1. — Milyen tervekkel vágtak neki a szezonnak, s mi valósult meg ezekből? 2. — Kikkel volt elégedett, kik okoztak csalódást? 3. — Mi lesz a program a tavaszi rajtig, milyen változások várhatók a télen? A Gyulai FC labdarúgócsapatának vezető edzője, Fodor Sándor válaszol. 1. — Szakmai célkitűzéseink közé tartozott, hogy szerettük volna fejleszteni a rö- vidpasszos, labdatartásos csapatjátékot, javítani kívántuk a helyzetkihasználást. Feladatul tűztük ki az új játékosok és néhány ifjúsági korú labdarúgó beépítését a csapatba. Mindezekkel együtt a 3—6. hely valamelyikének megszerzése volt a cél. Jómagam 24 pontot terveztem, de ettől kettővel elmaradtunk. A 10. helyen tudtunk csak kikötni, de a „dobogós” helyhez csak három pont hiányzik. Az elmaradásunk fő oka, hogy az egyik szakmai célkitűzést, a helyzetek kihasználásának javítását nem tudtuk megvalósítani, nem tudtunk találni egy igazi gólerős befejező csatárt. A csapatjátékunk javult, sokak véleménye szerint az egyik legstílusosabban játszó együttes a mezőnyben a miénk. 2. — Átlagon felüli teljesítménye miatt elégedett voltam Szabó Cs., Pápa, Steigerwald, Mező, Kiss és sérüléséig Fran- kóés Bíró személyével. Ajáté- kosokkal való elégedettségemet én az öltözőben szoktam kifejteni, és az ilyen problémákat mi magunk között szoktuk megoldani. Jó lenne, ha minden pályára lépő „csapat” is így tenne. Itt a fekete ruhásokra gondolok. A játékvezető testületben nagyon sok tisztességes, jó képességű játékvezető van, sajnos azonban ezek az emberek még nem tisztították meg teljesen a testületet a nem oda valóktól. Ezt több pontunk bánja. Legalább olyan szigorral kellene eljárni itt is, mint a labdarúgás más résztvevőivel. 3. — A tavaszi alapozást január 16-án kezdjük. Három hétig teremben és szabadtéren dolgozunk, heti hat alkalommal. A negyedik héttől már edzőmérkőzésekkel tűzdelve folytatjuk a felkészülést. A játékosállományban jelentősebb változás nem várható. Gyulaváriból egy játékost szeretnénk Gyulára hozni, valamint továbbra is keresünk egy befejező csatárt. Bízom benne, hogy a szünet alatt megoldódik egy tizenöt hetes problémánk, miszerint fiatal, tehetséges játékosunk, Pap Csaba tisztázza közösségünkhöz való viszonyát magával és újra köztünk lesz. Jenei Kálmán Középen Kiss L., a gyulaiak középpályása kétberényi labdarúgóval harcol. Az őszi megyei rangadóta Gyulai FC nyerte 1 —0-ra a Mezőberényi FC ellen Fotó: LehoczkyPéter „Szeretnénk törleszteni a Szegednek” * Kéthetes szünet yrV° után folytatódik a * ' pontvadászat a női röplabda NB I-ben, amelynek során a Békéscsabai Főiskola DSE azt a szegedi gárdát fogadja, amely már igencsak sok borsot tört a csabaiak orra alá, s az idei bajnokság első körében hazai pályán is 3:0 arányban legyőzte Kazárékat. — Szeretnénk törleszteni a Szegednek — mondja elöljáróban Kormos Mihály, a békéscsabaiak edzője. — Persze tudjuk, hogy nagy falat a Ti- sza-parti együttes, hiszen hazai pályán már nyolc győzelmük van, s idegenben is a három nyert meccsük mellé mindössze egy vereség íródott. Nem beszélve arról, hogy a második helyen állnak a tabellán. Nagy kérdés, milyen lesz a nyitásfogadásunk és a védekezésünk ellenük, mert a támadásban megközelítőleg egyenrangúak vagyunk. Ha az előbbi kettőben fölülmúljuk őket, s legalább úgy játszunk, mint Jászberényben, no meg egy kicsit több szerencsénk is lesz, akkor megfoghatjuk végre őket. —Sérültek? — Kazár Kriszta lábáról lekerült a gipsz, edzésben van, játékra alkalmas, csak azt nem tudom még, hogy a kezdőcsapatban szerepeltessem vagy a kispadra üljön-e? A korábban sérült Bajkó Edit is edzésben van, ő a kispadon kap helyet. A mérkőzést szombaton 11 órakor játsszák a békéscsabai Körösi Csorna Sándor Főiskola sportcsarnokában. Teremfoci: újabb forduló Szegeden Az élen álló Csepel következik A harmadik játéknap következik az NBI-es labdarúgócsapatok számára kiírt téli te- remlabdarúgó-tomán. A békéscsabaiak ezúttal Szegeden lépnek pályára, ellenfelük az eddig két győzelemmel, pontveszteség nélkül álló Csepel- Kordax gárdája lesz. — Tovább csökken a rendelkezésre álló játékosok száma — mondja Pásztor József vezető edző. — De ez most örömteli számunkra, hiszen Mracskó Mihály a válogatottal tart Mexikóba, miután meghívót kapott Mészöly Kálmán szövetségi kapitánytól. —Mit vártok a folytatásban ? — Számunkra, de azt hiszem a többi csapatnak sem élethalálharc a teremtorna. Inkább jó kikapcsolódás, levezetés az őszi hosszú menetelés után. így szórakozni szeretnénk, s ami még fontosabb, szórakoztatni a szegedi közönséget is. Persze azért nem mondunk le arról, hogy esetleg éppen mi állítsuk meg a csepelieket. De róluk sem tudjuk, mire képesek a parketten, őket sem láttuk eddig játszani, hiszen Debrecenből is siettünk haza a rossz időjárási viszonyok miatt. A Békéscsaba kerete: Baji, Udvarácz (kapusok); Szenti, Zahorán, Fodor, Csató J., Horváth, Kasik, Major, Kiss J„ Varga M., Gyura (mezőnyjátékosok). A Madách nyerte a Dávid Kupát A napokban rendezték meg a békéscsabai városi sportcsarnokban a Dávid Kupa te- remlabdarúgó-tomát az 5—6. osztályosok részére. A viadalon 13 együttes indult. A győzelmet a végig jó teljesítményt nyújtó Madách Utcai Általános Iskola ötödikesei szerezték meg, akik némi meglepetésre megelőzték az esélyesebbnek tartott hatodikosokat. Szokolay Sándor edző tanítványai a tornagyőzelmen túl két különdíjat is szereztek. A torna végeredménye. 1. Madách Utcai Általános Iskola B., 2. Madách Utcai Általános Iskola A., 3. Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium, 4. Békéscsabai 11. Számú Általános Iskola, 5. Mezőberény, 6. Szabó Pál Téri Általános Iskola. Különdíjak. Legjobb kapus: Bíró Géza (Madách B.) és Váradi György (Mezőberény). Gólkirály: Pál Tamás (Szabó Pál Téri Ált. Iskola) 11 góllal. Legjobb mezőnyjátékos: Juhász Patrick (Madách B.). A győztes csapat tagjai: Aracz- ki, Báder, Bíró, Bózsár, Garzó, Gulácsi, Mellár, Juhász, Kri- zsán, Laurinyecz, Rázván, Okos, Somlyai, Vandra. Időpontváltozás Az eredetileg megadott december 11-e, • vasárnap helyett egy nappal korábban, azaz december 10-én, szombaton játssza bajnoki mérkőzését a Békéscsabai KK férfi kosárlabdacsapata Békéscsabán a Szabó Pál Téri Általános Iskola tornatermében a Debreceni Biogállal. A találkozót 14 órakor kezdik. VENDÉGLÁTÓSOK FIGYELEM! Kedvező feltételek mellett bérbe adók vagy eladók (részletre is) játékgépek, flipperek, videoházak, szimulátorok, játékpanelok, ügyességi játékgépek: pajazzók, aladinok, big-dil gyümölcsös, big-dil póker, puser. Nyerőautomaták, póker-gyümölcsös, álló, asztali. Zenegépek, étel-, italkészítő gépek. Nyerőtermek üzemeltetéséhez partnereket keresünk. Vendéglátóegységeket bérbe veszünk. Telefon: (66) 442-116, 06 (60) 384-254, 06 (60) 305-550. BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Közéleti napilap. Főszerkesztő: dr. Árpási Zoltán. Felelős szerkesztő: Niedzielsky Katalin, Seleszt Ferenc. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: Andreas Günther és dr. Tóth Miklós ügyvezető igazgatók. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u.4. Levélcím: 5601 Békéscsaba. Ff. 111. Telefonszámok: központ (66)450-450; főszerkesztő: (66)446-242; sportrovat: 451-114; telefax: (66)441-020. Kiadói telefonszámok: (66) 441-545; hirdetés: 441-311; telefax: 450-198; terjesztés: telefon/fax (66)453-710. Az előfizetők részére terjeszti a Népújság Kft. az ügynökségein keresztül. Árusításban terjeszti a „DÉLHÍR” Rt. Békés megyei üzeme, Békéscsaba Szabadság tér 1—3. Telefon (66) 443-106 és egyéb terjesztő szervek. Előfizethetőa kiadónál (5600 Békéscsaba. Munkácsy u. 4.), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással. Előfizetési díj egy hónapra 375 forint. Készül: a Kner Nyomdában, Békéscsaba. Baross út 9—21. Vezérigazgató: Balog Miklós. HU ISSN 12151068