Békés Megyei Hírlap, 1994. november (49. évfolyam, 258-283. szám)

1994-11-26-27 / 280. szám

1994. november 26-27., szombat-vasárnap 21 #BEKÉS MEGYEI HÍRLAP Hétvégi Hírlap-magazin A rock klasszikusai: Simon and Garfunkel Iskolatársak voltak. Tom és Jerry néven folkdalokat énekeltek az isko­lai ünnepségeken. 1956-ban — ek­kor Art Garfunkel tizenhárom, Paul Simon tizenöt éves — már a televízió könnyűzenei műsorában szerepel­tek, egyik daluk 1500 példányban fogyott kislemezen, de a hirtelen jött sikerre nem tudtak ráduplázni, mert a lemezgyárak nem érdeklődtek ko­molyabban a két serdülőkorú iránt. Angliában folytatták tanulmányai­kat. Paul Simon irodalmat, Garfun- kel matematikát és építészetet tanult. Előbbi a Columbia lemeztársaságnál lett hivatalnok, két év után próbaé­neklésre jelentkezett a cég egyik me­nedzserénél. Garfunkellel két dalt függnek az ég szövetén...” Zenéjük­ben, akárcsak Bob Dylan, a folk-rock hagyományokat követték, de ők a dal­lamra és a melódiára nagyobb hang­súlyt fektettek. Tenor-kontratenor jel­legű énekük madrigálhangzást ered­ményezett. Meghódították a 60-as évek végének lázadó fiatalságát, éne­kelve a serdülőkor szerelmi gondjairól, fáradt vándorokról, a Hetedik sugárút drága és olcsó prostituáltjairól, egy kiö­regedett és ezért már védtelen boxoló- ról. De felfigyeltek a politika változá­saira is. „Kuba si, Nixon no” című daluk ugyan soha nem volt kapható a lemezpiacon, általa mégis népszerű volt a kettős a diákok körében. 1967-ben Clive Davis a CBS elnö­Franciszki Gabriella Fási Anita Folytatódik mutattak be. Az egyik a Szikla va­gyok, a másik a Csend hangjai címet viselte, és az 1964-es év debütáló albumának legnagyobb slágere lett. Ettől kezdve 1970-es feloszlásukig sikert sikerre halmoztak. ke felvásárolta őket. A következő években olyan slágereket jegyeztek, mint a Mrs. Robinson, a Boxoló, Cecilia. Koncertgázsijuk 100 000 dollárra nőtt. 1969-ben a legtöbb nagylemezt adták el az USA-ban, és a Fixír show! Leginkább a Diploma előtt cí­mű Dustin Hoffman film kap­csán emlékezhetünk rájuk. A beat műfaj intellektuális köl­tő-énekesei voltak a hatvanas években. Népszerűségük a legnagyobb rocksztárokéval vetekedett, noha ők mentesek voltak minden sztárallürtől. Híd a zavaros víz felett című albumuk, a Guinness Rekor­dok könyvében még a nyolc­vanas évek közepén is a hato­dik helyen állt a legkereset­tebb albumok listáján. A beat intellektuális költő-énekesei A héten elbúcsúztunk a Fixír show első, öthetes fordulójának versenyzőitől és szavazóitól. Egyetlen eredményhirdetéssel va­gyunk adósak; legutóbb az első öt helyezett szépségre szavazhattak olvasóink. Közülük első lett Szekerka Anita 115, második Kovács Tünde 114, harmadik Báli Éva 96, negyedik Dobó Mariann 87, ötödik Leszkó Délia 38 szavazattal. A győztes Szekerka Anita kapja tehát a Latorcai fotóstúdió ajándékát, egy fényképezőgépet. Garfunkel szerepe, és ezt már szét­válásuk után nyilatkozta Paul Simon, kompozícióikat illetően csak az éneklésre korlátozódott, énektudása különösen a lassú, érzelmes dalokban érvényesült; mind a szöveget, mind a zenét ő írta. Paul Simon szövegeiben a rockmuzsika költészetét teremtette meg. „A próféták szavai a földalattik és a bérkaszámyák falára írva suttog­va szólalnak meg a csend hangjai­ban.” Vagy: „Ha nem talál jóbarátra, én leszek nálad, híd leszek neked a zavaros víz felett”. Máshol: „Az ag­gastyánok mint élő könyvtámaszok ülnek a padokon, a szél újságlapokat kerget a pázsiton, és a tél ködös árnyai Játékot nyerhetsz! Rejtvény lóugrásban Olvassátok össze a mellékelt ábra betűit lóugrásban haladva. Ha ügye­sek vagytok, akkor egy magyar költő nevét kapjátok megfejtésül. A bal felső négyzettől kiindulva ugráljatok a „lovatokkal”! A költő nevét kérjük levelezőlapon beküldeni. Jó szórako­zást kívánunk! A megfejtéseket legkésőbb szer­dán adjátok postára. Címünk: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. A leve­lezőlapra írjátok rá: Gyerekrejtvény. A helyes megfejtők között öt darab játékot sorsolunk ki. A nyertesek név­sorát jövő szombaton közöljük. hét millió dollárt kerestek. Utolsó közös albumuk a Híd a zavaros víz felett 10 millió példányban fogyott, a kislemez további nyolcban. Megszűnésük után külön dolgoz­tak, de a hetvenes években meg sem közelítették régi sikereiket. 1981. szeptember 19-én a Central parkban 400 000 néző előtt léptek fel újra együtt. Régi slágereiket játszották, dupla koncertalbum készült róla. Fontosabb lemezeik: Wednesday Morning 3 A. M. (1964), Sounds of silence (1966), Bookends (1968), Bridged over Troubled Water (1970). Panics Ferenc A november 19-ei rejtvény megfejtése: DUNA. Nyertesek: Czipó Zoltánka, Új­kígyós; Csatári Dóra, Gyula; Forgács Attila, Békéscsaba; Melis Dániel, Ör­ménykút; V arga Tamás, Orosháza. Most pedig a második, öthetes for­duló következik, újabb hölgyver­senyzőkkel. A mai felvételekkel együtt a hónap végéig szavazhatnak olvasóink azokra, akik a legjobban tetszenek a lányok, asszonyok közül. Címünk: Békés Megyei Hírlap (Bé­késcsaba, Munkácsy u. 4. 5600). Az értékelők csak azokat a szavazatokat tekintik érvényesnek, amelyek mellé — akár levelezőlapra ragasztva, vagy Stephanie és a sztárok A kétszeres mama, huszonkilenc esz­tendős monacói hercegnőnek, Step- hanie-nak elege van a visszavonult- ságból. Miután élettársa, Daniel Ducruet mind több időt tölt versenya­utója volánjánál, Stephanie szeretné megmutatni, hogy kitör a monacói „gyes” -bői. Stephanie soha nem is­merte el a kudarcot, és most közös fellépést szeretne valamelyik világ­sztárral. Először Sting-et, utána Ge­orge Michael-t, majd az U-2-es együttestől Bono-t kereste meg, de valamennyien elutasították kérését. A nyereményeket postán küldjük ki. A békéscsabaiak nyereményeiket személyesen vehetik át a szerkesztő­ség titkárságán hétköznap 9 és 16 óra között. borítékban elhelyezve — a legszebb­nek ítélt versenyző lapunkban megje­lent fotóját is mellékelik. A Fixír show-t továbbra is a szívén viseli a Délkelet Rádió FBI produkci­ója, a Latorcai Fotó- és Reklámstúdió Kft., a Békés Megyei Hírlap, Jantyik Mariann, a Csaba utcai Kála Kozme­tika mesterkozmetikusa, Buday Ve­ronika és a Csaba utcai Krea hajstúdió mesterfodrásza. Emlékül Anikónak! A Fehér Szegfűt szerelem szülte a világra, s ugyanazon érzés ítélte a pusztulásra, nem volt O csak vak és reménytelen álom, aki nem találta meg helyét e világon. Gondoljunk rá, hogy jó-e az út, mire lépünk, nem lesz-e később fájó emlékünk? Ezerszer nézzünk előre a jövőbe, nehogy vakon tévedjünk egy lejtőre. S ez a virág vak volt az érzésektől, hát ennyi elég lett Neki az életből, álmainkban maradjon mindenkihez hű, mert nem nyílik többé a Fehér Szegfű! Fehér Szegfű * ¥ * Macskának Volt egy szerelmes lány, Aki asszony ma már, Színes álmokat szőtt. És a felhőkben járt, Tüzes napfényben élt, De úgy rohant a nyár. Végül kihűlt a vágy. 1 D------------3 ( f f----------­) j 1 3 F l 1 E 1 = 1 1 < 3 7------------­A Sipos Zsuzsanna Medovarszki Júlia Halustyák Andrea És a nap is leszállt, Most minden oly’ sötét. És nem találok célt. Macska *** Egy „rámenős” fiúnak! 1994. X. 29-én Mezőhegyesen ta­lálkoztunk a diszkóban. Te egy bordó farmerkabátban voltál és egy kék far­mernadrágban. Én egy fekete mel­lényben voltam és alatta csak egy melltartó volt. Nagyon megtetszettél nekem, gondolom, ez kölcsönös volt. De sajnos az a „dolog”, amit te akar­tál, nem jöhetett össze. De ha jobban meg akarsz ismerkedni velem MA­DÁRKA, akkor itt üzenj! Talán szerelem lesz * * ¥ Egy katonának Dombegyházára. Sajnálom, hogy úgy kellett vissza­menned kedden délután, hogy előtte egy félreértés miatt vitatkoznunk kel­lett, és nem tudtuk még teljesen tisz­tázni a dolgot. Tudom, hogy nagyon rossz most neked ilyen bizonytalan­ságban lenned. Éppen ezért kérlek, hidd el nekem, hogy nagyon szeret­lek, és hogy sajnálom a történteket. Barátnőd Kevermesről B. Katalinnak Újkígyósra! Hosszantartó viharos szerelmet kí­vánunk, Lubi Katinak is kívánjuk, hogy megtalálja azt a viharos tornádót, ami őt is ledönti a lábáról egy sportos, csinos fiú képében. A Gazdakörben tartandó bulira jó hangulatot kívánuk. Ancus, Bori és Barnáék + Manó MDF Magyar Demokrata Fórum ONKORMANYZATI VÁLASZTÁS ’94 EGYÜTT BÉKÉS MEGYÉÉRT Szavazzon a falvakban a 9-es és a városokban a 7-es számú közös listára! KDNP Kereszténydemokrata Néppárt KdnP i áí, >

Next

/
Thumbnails
Contents