Békés Megyei Hírlap, 1994. november (49. évfolyam, 258-283. szám)
1994-11-17 / 272. szám
SPORT 1994. november 17., csütörtök „Egymás kezét fogjuk, ne a nyakát...!” Talán nem egészen precíz a cím, hiszen a közelmúltban Balaton- széplakon rendezett I. Országos Sportfórumon, valamint az elózó' napi, „Mit tehet és mit ne tegyen a sajtó a magyar sportért?” című szimpózium talán mindent egybeölelő gondolatát Novotny Zoltán, a hazai toliforgatók szövetségének elnöke felkiáltójel nélkül fogalmazta meg. Es később, amikor Hárshegyi János, a Magyar Sportszövetség főtitkára is többször visszaidézte ezt, ő sem felemelt mutatóujjal tette. Mert ugye, furcsa dolog ez a demokrácia még nekünk. A háromnapos tanácskozás során sokan fogalmazták meg „szabadságigényüket”, de nem kevesen valamiféle összefogottságot, jó értelemben vett központi irányítást is emlegettek, utóbbiak szerint a pénz mellett ez most csak jót tenne a magyar sportnak. (Visszaidéző az országos sportfórumról) & Gallov Rezső államtitkárt köszöntik Góliátok a parketten Péntektől három napon át a legkisebbeké lesz a főszerep a Góliát Kupa teremlabdarúgó-tornán, amelyet Békéscsabán, a 2. Számú Általános Iskola tornacsarnokában rendeznek péntektől vasárnapig. A Békéscsabai Városi Diáksport Bizottság, a Békéscsabai Városi Labdarúgó Szövetség, a Békés Megyei Labdarúgó Szövetség, valamint a Békés Megyei Diáksport Tanács hagyományos viadalán a Békés megyei Góliát csoportokban részt vevő 1—2. és 3—4. osztályos futballpalánták 2x 15 perces mérkőzéseken versengenek a végső győzelemért. Az évről évre egyre népszerűbb tornán most is díjazzák a legjobb kapust, a legjobb mezőnyjátékost, valamint a gólkirályt. Szigetvári Dubaiban tesztel A tehetség mindig elengedhetetlen a kiemelkedő eredmények eléréséhez, de olykor a szerencse sem árt... Úgy tűnik, Szigetvári Mátyást, a Budapesti Volán többszörös bajnok Békés megyei származású pályaautó-ver- senyzőjét most kézen ragadta Fortuna. Dubaiba utazhatott ugyanis egy sikeres veszprémi vállalkozó jóvoltából, aki úgynevezett nagyenergiájú vizet exportál az Egyesült Arab Emírségekbe. Magával vitte Szigetvári „eredménylistáját” is, amelyre felfigyeltek — és meghívták. Még nem tudni meddig marad, s lesz-e szerződés a dologból, de egyelőre a sikeres szakmai teszt a legfontosabb. Mindenesetre a meghívás sokat sejtet, s remélhetőleg folytatása lesz. Békéscsabai judós érmek Nemrégiben rendezték meg Tatabányán az ifjúsági II. korcsoportos országos judo rangsorversenyt, amelyen a Békéscsabai Judo Club sportolója, Halmágyi Henrik 3. helyezést ért el súlycsoportjában tizenhat résztvevő közül. A versenyen négyszer ipponnal győzött, ám a döntőbe jutáséit bírói döntéssel kikapott. A bronzéremért folyó küzdelemben ugyancsak ippon értékű dobással nyert a tatabányai Nagy ellen. Ügyancsak országos rangsorversenyt rendeztek a sportág junior korosztályosai számára a közelmúltban a fővárosban, a Bp. Honvéd SE judocsarnokában, ahol a békéscsabai színekben versenyző Kiss Krisztián és Kelemen Károly jól helytállt. Kelemen a nagyon értékes 2. helyet vívta ki a +95 kg-osok között, míg Kiss a 78 kilogrammos súlycsoportban az 5. helyen végzett. Ennek a korcsoportnak az utolsó versenye volt az idén, amelynek alapján határozzák meg az aranyjelvényes sportolói szinteket, amelynek elérésére Halmágyi nak, Kelemennek és Kissnek is jó esélye van egész éves teljesítményük alapján. Alább megkíséreljük visszaidézni röviden azokat a főbb gondolatokat, amelyek — legalábbis így véljük — korántsem a jelenlévők belterjes ügyének tekinthetők. Már csak amiatt is, mert mintegy háromszáz sportvezető tartotta fontosnak, hogy jelen legyen. Még akkor is elmondhatjuk ezt, ha az utolsó pillanatban nem tudott elmenni a kiváló helyszínként szolgáló Ezüstpart Hotelbe Kuncze Gábor miniszter, szemben az azóta rendezett, sportegyesületek szövetségének közgyűlésére, amelynek értékét természetesen éppen úgy nem ez minősíti elsősorban. Az időrendet tekintve kezdjük azzal a barátinak mondható beszélgetéssel, amelyet a sportújságírók azért kezdeményeztek, hogy a sok, a kispadtól az újságok címlapDr. Magyar Zoltán kétszeres olimpiai bajnok jáig (és vissza) tartó korántsem belterjes háborúk közepette legalább egy csataszünet erejéig csillapítani próbálják a kedélyeket. Hátha tartóssá válik a közösebb nyelv. Amellyel kapcsolatban több ízben is elhangzott: tényleg jobb, ha közös. A vita vezető Vitray Tamás alig dobta el a szólabdát, rögvest a vízilabda válogatott szereplését taglaló cikkekre terelődött a szó. Horkai György szerint a sajtó alapjában véve korrekt volt, de az elferdített tények személy szerint nagyon zavarták — igaz tette hozzá — felfoghatjuk úgy is, hogy a nagy érdeklődés a magyar vízilabdának szólt, ami viszont eleve jó dolog. „Tetszik, nem tetszik, a sajtó igen is alkalmas arra, hogy aláássa egy tehetséges csapat jövőjét” — mondta még és sokan bólogattak hozzá. Nem túlzás — fogalmazták meg később más sportágak képviselői is —, egy-egy sportoló további sorsa dől el azon, miképpen jelenik meg a nyilvánosság előtt. Természetesen előkerült a Damyi-szindróma is, egyik kollegánk felidézte azokat a tulajdonképpen létre sem jött „találkozásokat”, amelyből szerinte egyértelműen kitűnt: az újságíró emberi méltóságát is alá lehet ásni, ami ellen csak összefogással lehet fellépni. Igen ám, de egy — méltán — világhírű sportoló esetében megteheti-e a sajtó, hogy csendben marad. Megoszlottak vélemények, még abban is, köteles-e nyilatkozni? A vívók szövetségi kapitánya megérti, hogy ma az újságokat el kell adni, de egy jó hecc, poén kedvéért mégse menjenek ebbe az erdőbe, mert a káros hatása a sportágra érzékelhetően felmérhető — vélte. Hosszan folyt a szó arról, ildomos-e egy-egy világ- verseny döntő pillanatai után egy perccel mikrofont dugni a versenyző orra alá, és aztán esetleg fésületlen gondolatain még élcelődni is. Ehhez a kérdéskörhöz Magyar Zoltán fűzött értékes gondolatokat. „Ma már sok mindent másképpen látok magam is, de egyet fogadjanak el: amikor egy bizonyos szint alá süllyed le a sértegetés, a rágalmazás szintje, akkor a sportoló csak tehetetlenül szemléli, mi zajlik körülötte...” A másik, vajon le szabad-e írni kellő információ nélkül, hogy itt és itt volt a hiba, amiközben a sikerhez vezető úton, de méginkább a kudarcoknál, maga a versenyző is hónapokig tépődik rajta, hogyan is történt, ami történt? Messzemenően egyetértett abban, menyire nem szerencsés az idegileg nullán lévő sportolót a küzdelem utáni pillanatokban nyilatkoztatni, ha meg elkerülhetetlen, kezeljék azokat emberi módon. Monspart Sarolta azt szeretné, ha sokkal több fény vetődne a periférikusabbnak tartott sportágakra, eseményekre is, hiszen azok társadalmi haszna szintén nem elhanyagolható. Azt is írják meg: „jól vagyok, nincs semmi bajom...” — célozva arra, hogy az újságok többsége csak a negatív szenzációkra vevő. Hosszan lehetne még sorolni az érveket, ellenérveket, végül csak két gondolat, ebben „mindkét oldal” azonos véleményt formált: 1. piacgazdaságban a lapok is versenyt futnak, ami másfajta információszerzést tálalást követel meg. 2. Nem cselekszik okosan a sajtó, ha különbséget tesz a sportágak között. Ami a sportfórumot illeti, a válaszadók között volt Gallov Rezső államtitkár, az OTSH elnöke, dr. Aján Tamás, a MOB főtitkára, Kiss Imre, a Sportegyesületek Országos Szövetségének elnöke, Hárshegyi János és dr. Török Ferenc is. Az első körkérdés azt firtatta: vajon csupán a pénz hiánya okozza a válságos helyzetet? A válaszadók közül csak Török doktor ítélte kizárólagos bajnak az anyagiak hiányát, mások szerint okosabb törvényekkel, jobb szervezéssel nem tartanánk itt. Jelenleg évi 14 milliárd forintra lenne szüksége a magyar sportnak, amelynek fele a társadalombiztosítás 1 százalékos „idekerülése” révén biztosítható lenne. Jó lenne azonnal egymillárd forint gyorstámogatás, hosszabb távon pedig úgynevezett normatív támogatás, például évi egymillió forintos támogatás minden olimpai pontért az illető egyesületnek. A sporttösvény — mint azóta ismert — elindult az „útján” és jövő nyár előtt minden bizonnyal túl is jut rajta a parlament. A tornaterem-építési akció (az állam a költségek negyven százalékával járult hozzá a pályázaton megfelelt létesítmények építéséhez) nétn végleg állt le, de tény: elfogyott a pénz. A hasonló, uszodaépítési akció viszont egyelőre távol került a realitástól. Aján Tamás több, olimpiai játékokkal kapcsolatos kérdésre is válaszolt, közte érdekes, hogy a programszűkítésnek alighanem áldozatául esik atlétikában a gyaloglás is. Súlyemelésben és birkózásban alighanem kevesebb súlycsoport lesz —- de ezek mindegyike csak elképzelés. A NOB jelenlegi elnökének utódai között kilenc sportvezetőt emlegetnek, köztük Schmitt Pált is, de nem elképzelhetetlen, hogy 1997- ben —- kivételes eset az olimpiai mozgalom történetében — harmadszor is megválasztják Juan Antonio Samaranchöt. Fábián István így látták a Békés megyeiek Az I. Országos Sportfórumnak Balatonszéplakon több Békés megyei sportvezető is vendége volt. A tanácskozás után benyomásaikról kérdeztük a három szakembert. Domokos Gabriella, Békéscsaba Megyei Jogú Város Sportirodájának vezetője: — Hasznos kezdeményezés volt, amiért elismerés illeti a sportújságíró-szövetséget. Sajnálom, hogy elfoglaltsága miatt a sportot felügyelő miniszter, Kuncze Gábor nem tudott eljönni, pedig kíváncsi lettem volna a véleményére. Ugyancsak nem volt jelen Schmitt Pál, a MOB elnöke sem, ám az üdvözlő levelében leírtak sok érdekességet tartalmaztak. A témák jórésze ismert volt számomra, ami szóba került a fórumon, ám ami a sportvezetőket legjobban érinti, a jövő évi költségvetésről nem kaptunk kellő információt. Azért is kedvező volt ez a tanácskozás, mert találkozhattam a megyei sporthivatalok és a megyei jogú városok sportvezetőivel és az újságírókkal, kicserélhettük a tapasztalatainkat a különböző kérdésekről. Juhász Tivadar, a Békéscsabai Előre Agro-Stop TC klubigazgatója: — Mint a sportban dolgozó egyesületi vezető úgy gondolom, hasznos kezdeményezés volt ez a fórum, amelyet az újságírók kezdeményeztek. Üdvözlöm a kezdeményezést, amely egy párbeszédet indít el az országos sportirányítás, a szövetségek és az egyesületek között. Egyébként jómagam mást vártam a tanácskozástól, mint ami elhangzott. Úgy vélem ezúttal csak a problémák felvetése történt meg, de a válaszadás nem. Számomra mindenesetre annyi kiderült, hogy a pénz kevés az élsportra, éppen ezért tovább kell folytatnunk a szponzorok keresését az eredményesen dolgozó egyesületünk számára. Dr. Petróczy Gábor Békés megyei sportigazgató: — A fómm teljes keresztmetszetét adta a magyar sportnak. Megszervezéséért köszönet jár az újságíróknak. A tanácskozáson kellő mélységig tárgyaltuk a sport ügyeit. Hiányoltam, hogy másirányú elfoglaltsága miatt a belügyminiszter úr, Kuncze Gábor nem tudott részt venni a fórumon. Néhány fontos dolgot emelnék még ki. A magyar sportban, ahogy Novotny Zoltán kifejtette, kevesebbet kellene egymás nyakát fojtogatni, inkább egymás kezét kellene fogni. Az egyik fontos megállapítás az volt-— amit egyébként mindenki tud —, hogy lassan ellehetetlenül a sport, s a szintentartás is veszélybe kerül. Ázzál mindenkinek tisztában kell lennie, hogy sokkal nehezebb újjáépíteni valamit a teljes lepusztulás után, mint annak az állagát megőrizni. A tanácskozáson egyértelműen mindenki az állami sportirányítás középszintig való lefutása mellett voksolt, azzal, hogy az állami jogokat jobban ki kell építeni (pl. a törvényességi felügyeletet a klubok felett...), de emellett működtetni szükséges a nem kormányszintű sportirányítási szerveket, a sportegyesületek szövetségét, a sportszövetségek szövetségét, mint a társadalmi garanciák letéteményeseit. V.L. A résztvevők egy csoportja. A középső sorban jobbról a második dr. Petróczy Gábor Békés megyei Sportigazgató Kodrucz Sándor és a szerző lelvéielei Novotny Zoltán a sportújságírók nevében aláírja az együttműködési szerződést Gellai Imrével, a Magyar Sportszövetség elnökével
