Békés Megyei Hírlap, 1994. november (49. évfolyam, 258-283. szám)
1994-11-10 / 266. szám
1994. november 10., csütörtök CSALÁDI OLDAL-«e^REKES MEGYEI HÍRLAP Érdekességek A felelős gént. Amerikai kutatóknak sikerült elkülöníteniük azt a gént, amely az AIDS-et okozó HIV-vírus reprodukcióját irányítja. A gén egy olyan fehérjét termel, amely kiváltja a HIV-vírus szaporodását. Fehérje-ellenes antitestek laboratóriumi körülmények között semlegesíteni tudták ezt a fehérjét, ami azt is jelenti, hogy a felfedezés új utat nyithat a HIV-vírus elleni harcban. A gént először 1987-ben azonosították, de szerepét eddig nem ismerték fel — írja az amerikai tudományos akadémia egyik szaklapjára hivatkozva a Reuter. A felfedezők szerint a fehérje léte segíthet magyarázatot adni a HIV- fertőzésnek az immun- és idegrendszerre gyakorolt hatására is. A fehérje izolálása azért is ígéretes, mert a struktúráját állandóan változtató HIV- vírussal szemben, — amelyet igen nehéz „megfogni” — olyan támadási pontot jelenthet, amelyen keresztül könnyebb hatni a vírusra. Szívsebészet. A zalaegerszegi megyei kórház közelmúltban létrehozott szívsebészeti osztályán Papp Lajos professzor és teamje kedden sikeresen elvégezte az első, nyitott szívműtétet. A páciens egy nagy- kanizsai fiatalasszony, aki a négy és fél órás beavatkozás óta jól van, hozzátartozóival is beszélgetett már. Még ezen a héten újabb, a továbbiakban pedig hetente két-két szívműtétre kerül sor. A Zala megyei Kórháznak ez az osztálya — amely egyúttal a POTE szívsebészeti tanszéke is — a jövőben regionális központként működik. Annál is inkább, mert a nyugat-dunántúli övezetben a legmagasabb a szív- és érrendszeri megbetegedések, elhalálozások és az ilyen műtétekre várók aránya. Ez utóbbiak esetében az eddigi egy vagy több év helyett hamarosan három hétre rövidül a várakozási idő. Gombamérgezések megelőzése A több éve tartó száraz időjárás után az idei csapadékosabb, párás, meleg ősz kedvező a vadon termő gombák számára. A bőséges termés miatt több az alkalmi gombagyűjtő, akik sokszor felelőtlenül, szakember ellenőrzése nélkül fogyasztják a szabadban termő gombákat. Ennek eredményeképpen ez évben október 5-éig 251 esetben fordult elő gombás étel által okozott megbetegedés, ami 426 személyt érintett. • A szakirodalom a gombamérgezéseket a bennük lévő toxikus vegyületek hatása szerint osztályozza: A legjelentősebb az életveszélyes — 10— 30%-ban halálos kimenetelű — mérgezést okozó gomba, a gyilkos galóca és rokon fajai. Egyes embereknél súlyos, életveszélyes mérgezést, másoknál csak allergiás bőrkiütést okoz a be- göngyöltszélű cölöpgomba. Muszkarintartalmuk miatt a susulykák és bizonyos tölcsérgombafajok súlyos mérgezést okoznak. A tintagombák csak alkohollal való együttfogyasztáskor okozhatnak mérgezést. E gombák kertekben, sokszor óvodaudvarokon gyakoriak, legtöbbször kisgyermekek eszik meg nyersen. Gyomor-, bélizgató anyagot a csípős ízű tejelő és egyes galambgombafajok tartalmaznak. A világító tölcsérgomba súlyosabb, kevert mérgezést okoz (gyomor-, béltünetekkel járó mérgezés). A jó, ehető, árusítható, ízletes gombák romlékonyak, ne fogyasszunk gombát helytelen vagy hosszú ideig történő tárolás után. Bizonyos gombák megfelelő előkészítést igényelnek, pl.: gyűrűs tuskógombát legalább 20 percig kell főzni, mivel hőérzékeny méreganyagot tartalmaz. A nagy őzlábgomba és a mezei szegfűgomba rostos, szívós, nehezen emészthető tönkjét el kell távolítani főzés előtt. A mérgezési veszélyt a saját célra szedett vagy ajándékba kapott, esetleg zugárustól vásárolt gomba jelenti, melyet nem mutatnak be gombavizsgálónak. Az esetek többsége elkerülhető volna. Ne szedjünk olyan gombát, melynek fehér lemeze, gallérja és bocskora van, mert ez a gyilkos galóca, mely halálos mérgezést okozhat! Felhívjuk a figyelmet, hogy nem kellő gombaismerettel rendelkező kirándulók, gombagyűjtők az általuk szedett gombát feltétlenül mutassák be szakellenőrnek, így elkerülhető a gombamérgezés. A gyilkos galócán kívül még nagyon sok gombafaj okozhat életveszélyes, súlyos vagy kevésbé súlyos mérgezést, ezért akár saját célra, akár piaci értékesítésre gyűjtött szabadon termő gombákat a gombaParlagi tölcsérgomba Kerti susulyka vizsgáló szakellenőr minősítése után szabad csak felhasználni. Amennyiben bárki, illetőleg családtagja felelőtlenül mégis nem ellenőrzött ehetőnek hitt gombát fogyasztott és szokatlan tünetek jelentkeznek, azonnal forduljon orvoshoz. Lehetőség szerint a gomba tisztítási hulladékából, ételmaradékból vagy nyers gombából vigyenek magukkal, és ezt az anyagot adják át az ellátást végző orvosnak. Ez nagy segítséget jelent az elfogyasztott gomba meghatározásában. Világító tölcsérgomba Megyénkben az alábbi helyeken vizsgálják a gombát: 1. Békéscsaba, Vásárcsarnok (Szabó Dezső u.). Vizsgálat ideje: szerda, szombat, vasárnap reggel 6—8 óráig. 2. Békéscsaba, Lencsési u. 35—37. Selmeczi László lakásán délután, esti órákban vizsgál gombát. 3. Gyula, Piac tér. Vizsgálat időpontja: kedd, péntek, vasárnap, reggel 6— 10 óra között. 4. Gyula, Budapest krt. 36. Petykó Béla lakásán naponta 19—20 óra között vizsgál gombát. 5. Sarkad, Piac tér. Vizsgálat időpontja: csütörtök, vasárnap, reggel 6.30— 9.00 óráig. 6. Sarkad, Szondi u. 3/a. Rigó István lakásán igény szerint az esti órákban végez gombavizsgálatot. 7. Orosháza, Piac tér (Könd u. 49.) Vizsgálat ideje: hétfő, csütörtök, szombat, reggel 7— 9 óráig, kedd, szerda 16—17 óráig, péntek 15.30—16.30 óráig. 8. Szarvas, Piac (Vasút u. 57—59). Vizsgálat ideje: május 1—október 31. között. 9. Békéscsabán, a Gyulai út 61. szám alatt az ANTSZ Békés Megyei Intézetében munkanapokon, munkaidőben 7.30—16.00 óráig igény szerint végeznek gombavizsgálatot és szaktanácsadást. ÁNTSZ Békés Megyei Intézete Hétköznapi perpatvaraink A jogász válaszol Mikor jogos a cserebere? Érvényesíthető-e szavatossági igény, ha a kötelező jótállás ideje már letelt? Ezzel a kérdéssel fordult hozzám egyik barátom, aki egy évvel ezelőtt személyhívó készüléket vásárolt. A „csipogó” egyik napról a másikra elnémult, nem lehetett megjavítani, a forgalmazó pedig nem volt hajlandó kicserélni, bár a KERMI gyártási hibát állapított meg. Az eladó arra hivatkozott, hogy a jótállási idő letelt, az igényérvényesítés lehetősége megszűnt. Vegyen új készüléket — mondja az eladó, aki valószínűleg nem ismeri a jogszabályokat. Mert tudnia kellene, hogy az eladott áruért őt igenis helytállási kötelezettség terheli. És itt mindjárt hadd tisztázzak két fontos fogalmat: mi a jótállás és mi a szavatosság. Ezek ugyanis a vevő érdekeit szolgáló különböző jogintézmények. A jótállás szigorúbb felelősséget von maga után, mivel úgynevezett „szerződést biztosító mellékkötelezettség”. Ennek a bizonyos kötelezettségnek a feltételei azon a garancialevélen szerepelnek, amelyet egy-egy tartós fogyasztási cikk vásárlásakor csomagolnak a dobozba, s amelyen az eladó pecséttel érvényesíti a megállapodást. A jótállási kötelezettséget tehát egy ilyen megállapodás, vagy akár jogszabályi rendelkezés is előírhatja. Ha a vevő a jótállás alapján — garanciaidőn belül — teszi szóvá az adott holmi meghibásodását, a forgalmazónak vagy hivatalos megbízottjának gondoskodnia kell a díjmentes javításról, netán a készülék cseréjéről, vagy neki kell bizonyítania, hogy a termék hibájának oka az eladás után, a vevő gondatlanságából keletkezett. De ha a reklamáció jogos, a vevő úgy is dönthet, hogy eláll az adásvételtől és visszakéri a vételárat. A jótállás mindenképpen előnyösebb a vásárlóra nézve, mint a szavatosság, ezért a Polgári Törvénykönyv az úgynevezett tartós fogyasztási cikkekre kötelezően előírja a jótállást, és meghatározza annak mértékét is. Legkevesebb 12 hónap, egyes termékeknél azonban 24 hónap ez az időtartam. A kereskedő persze ennél hosszabb jótállást is vállalhat. A másik fogalom a szavatosság. Fenti esetben ez akkor lép életbe, ha már letelt a jótállási idő, de a készülék hibája csak ezt követően derült ki és a vásárló be tudja bizonyítani, hogy a meghibásodásban vétlen. A készüléket rendeltetésének megfelelően használta, és olyan okból történt a meghibásodás, amely már az eladáskor „benne volt” a termékben, de ez az úgynevezett rejtett hiba csak hosszabb idő elteltével, a tartós használat során jött elő. Ilyen ügyekben érdemes a KERMI szakembereihez fordulni. Vizsgálati tanúsítványaikat el kell fogadniuk a kereskedőknek. Cserére a vevő a szavatosság alapján csak akkor tarthat igényt, ha a javítás rövid időn belül nem végezhető el, vagy ha az a termék értékcsökkenésével, netán a vevő érdekeinek sérelmével jár. Van egy alapszabály, amelyre ilyen esetekben mindenki hivatkozhat: azoknál a termékeknél, amelyekre a vásárlástól számított egy év a jótállási idő, a szavatosság további két évig, amelyekre két év a jótállási időtartam, további egy évig érvényesíthető. A nem tartós használatra rendelt termékek esetében a szavatossági idő hat hónap. Ha a rejtett hiba ezt követően jelentkezik, szavatossági igényeit a vevő a vételtől számított egy éven belül érvényesítheti. Nem szabad szégyenlősnek lenni, a jog ilyen esetekben a fogyasztó pártján áll! dr. Lajer Erika Ferenczy Europress Nyugdíjasoknak Akkor és most Tanyasi öregapám 1894-ben a Klein és Viski vaskereskedésében vett egy forgópisztolyt. Nem kellett hozzá rendőrségi engedély, orvosi vizsga , csak 2 korona 50 krajcár. A fegyverkezés oka az volt, hogy a környéken igencsak elszaporodtak a tyúklopások. Józan paraszti ésszel kifundálta, hogy majd ezzel elijeszti a bitangokat. Napszállta után ki-ki állt a tanya végébe és durrantott egyet a levegőbe. A módszer bevált, a tolvajok messze elkerülték az ő tyúkólját. Mostanában én is egy vadászkés társaságában járok a kertbe. Megnyugtat. Jobban, mint azok a híradások, hogy: ,,agyonverték saját szőlőjében a rajtakapott tolvajok”, vagy: , fényes nappal kirabolták az utcán ”... Körülbelül egy évvel ezelőtt—1993. októberében megjelent egy rendelet — hogy magyar állampolgár nem hordhat magával 8 cm-nél hosszabb pengéjű kést. És itt a baj! Az én késem pengehosszúsága túl van a törvényszabta határon. Ha—csak a birtoklásért— elkapnak: 30 ezer forint, azaz körülbelül kéthavi nyugdíjam bánja. Ha nincs nálam — akkor teljesen védtelen vagyok. Hát ez az! Itt és most a jogállamiság és a demokrácia azt jelenti, hogy szabadon választhatok két lehetőség között:—a rendőr megbüntet—vagy a rabló agyonver. Én nem bánnám, ha visszaforgatnánk az idő kerekét száz évvel. Hogy az önvédelemhez ne csak a jogom, de a lehetőségem is meglegyen. Úgy, mint akkor— és ne úgy, mint most! Ez az írás azért íródott, mert mélyen megrázott egy csabai polgár (H. Károly) kegyetlen halála. Miért vagyunk kiszolgáltatottak, miért vagyunk védtelenek, miért esünk áldozatul a gyilkosoknak, miért vagyunk fegyvertelenek.. miért. ..miért.. .miért? Sárközi Gyula . Hetvenkedhetünk a koleszterinnel A magas koleszterinszint nem okoz szívbetegséget annak, aki már elmúlt hetven éves. Eije a következtetésre az Egyesült Államokban, a Yale egyetemen jutott egy kutatócsoport, amely a vizsgálatba 997 idős embert vont be. Hogy miért, nem tudni pontosan. A feltételezések szerint a korküszöböt átlépők szervezete valamiképpen „ellenállóbb” a zsírok káros hatásaival szemben. A kutatók eredményük közzétételekor mindenesetre megjegyezték, szélesebb körű vizsgálatra van szükség a megbízható ellenőrzéshez, továbbá, hogy egyáltalán nem akarják propagálni a zsírdús étrendet az élemedett korúak körében. Házassági évforduló. Az orosházi házaspár, Gero Lajos és felesége, Gera Lajosné, Marika néni november 18-án ünnepli egybekelésük 55. évfordulóját a Lenkei utca 59. szám alatt. Ot gyermekük, 10 unokájuk, 5 dédunokájuk nevében kíván további jó egészséget, boldogságot fiuk Zoltán és annak felesége, Ildikó