Békés Megyei Hírlap, 1994. november (49. évfolyam, 258-283. szám)

1994-11-09 / 265. szám

MEGYEIKÖRKÉP

1994. november 9., szerda

Tüntetés előtt a könyvszakma

A Tevan Kiadó is csatlakozni kíván a sztrájkhoz

Tüntetés helyett forduljunk talán a totemekhez?

A művelődési tárca képtelen volt érdemben képviselni a könyvszakma érdekeit, követeléseiket ugyanis a kormány nem fogadta el — derült ki a múlt heti sajtótájékoztatón. Az adókulcs mérséklése törvény- módosítással még lehetséges volna, de a jelenlegi helyzetben erre nem sok eremény van, így a Magyar Könyvkiadók és Könyv- terjesztők Egyesülésének nem marad más lehetősége, mint a demonstráció. Annál is inkább, mert a korábbi beadványaikat sem a művelődési, sem a pénzügyi kormányzat, sem a miniszterelnök nem méltatta válaszra; az Ország- gyűlés pedig, mint ismeretes, minden aggály nélkül megszavazta az áfakulcs 12 százalékra történő felemelését. Dr. Cs. Tóth János igazgatót és Kántor Zsolt főszerkesztőt a Tevan Kiadó álláspontjáról kérdeztük.

— 1991-ben még egyáltalán nem, de 1992-ben már 6 százalékos áfakulcsot tartalmaztak kiadványaink — kezdte dr. Cs. Tóth János az ismertetést áfaügyben —, amely 1993-ban 6 százalékról 10-re nőtt. Mindez még az előző kormányzat alatt következett be, amelyik nem győzte hangsúlyozni az Európához való csatlakozás szükségességét.

—A jelenlegi pedig mintha csak azt folytatná, amit az elődje félbehagyott...

— Ha a jelenlegi kormány igazán szociális lenne, akkor nemhogy csökkentené, hanem növelné a kultúra támogatására szánt összeget. Ahelyett az önkormányzatokkal karöltve visszafogja a

kultúra támogatását: pénzt von el az iskoláktól, művelődési intézményektől és a könyvtáraktól. Évről évre nehezebb az emberek gazdasági helyzete, egyszerűen nincs pénzük arra, hogy könyvet vásároljanak. A települések gazdáinak nem — bomírt módon — elvonniuk kellene, hanem inkább megduplázni a könyvtárak támogatására szánt összeget, hogy a lakosság lényegében ingyen juthasson könyvekhez, folyóiratokhoz, újságokhoz.

— így néz ki az itthoni helyzet. Ezzel szemben mi jellemző az európai gyakorlatra?

— Európában a könyvtárakat nem vagy alig terhelik általános forgalmi adóval — veszi át a válaszadó szerepét Kántor Zsolt. — Nyugat- Európa országaiban a maximális adókulcs 6 százalék. Csehországban 4 százalék, de például Lengyelországban nem terheli forgalmi adó a könyveket.

— A Tevan Kiadó nem teheti meg, hogy az Ország- gyűlés határozata ellenére ne emeljen az árain?

— Megtehetni megtehetjük, de ez nem csak rajtunk múlik. Ha a nyomda is emeli az árait, ha +20 százalékkal az új áfát is beépíti, akkor mi is kénytelenek vagyunk emelni a mi árainkat, és félő, hogy azok végképp elszabadulnak.

Az alapítványok által támogatott könyvek ezentúl is olcsóbbak lesznek, mert a támogatás nem csak a könyvre, de az olvasóra is vonatkozik. De tévedés a kormány részéről, ha azt hiszi, hogy a könyvkiadás gondját majd az alapítványok fogják megoldani.

— Kik jelezték eddig, hogy részt kívánnak venni az esetleges demonstráción? A Tevan Kiadó csatlakozik-e?

— Részvételét jelezte a Lapkiadók Egyesülése, de tiltakozni kívánnak az írók is, Konrád György, Mészöly Miklós, Görgey Gábor, Esterházy Péter, hogy csak a legnevesebbeket említsük. Amennyiben sor kerül a demonstrációra, természetesen a Tevan Kiadó is csatlakozni fog hozzájuk — hangzott az együttes válasz.

Pánics Ferenc

95 éve született Pap Gyula képzőművész

Kérek egy mosolyt!

Földink volt. Kovács János, a Debreceni Református Főgimnázium tanára, igazgatója, 1816. november 9-én született Szeghalmon. Iskoláit Debrecenben, majd Berlinben végezte, főleg a természet- tudományokkal foglalkozott. 1855-ben a Tisza-család házi tanítójaként Tisza Domokossal hosszú hajóutat tesz mega Níluson, ahol széles körű gyűjtőmunkát végez, mintegy 440 darabból álló állat-, növény, és kőzetgyűjteménnyel tér haza. Tanítványa halála után a Debreceni Református Főgimnáziumban tanít, a földrajz mellett még másik hat tantárgyat is. A tanítás mellett publikál és tudományos kutatómunkát is végez. Három évig az intézmény igazgatója is volt. Nyolcvanévesen ment nyugdíjba és 1906. december

7-én halt meg.

NLP-tréning. A békéscsabai Diáktanyán november

11-től a neurolingvisztikus programozás (NLP) módszereit tanító tréning indul. A résztvevők két hónap alatt, főleg gyakorlatokon keresztül sajátítják el a jelenlegi élethelyzetük tisztázásának, továbbá megváltoztatásának módszereit. A tréninget Fajzi György, NLP-oktató vezeti. Az érdeklődők bővebb felvilágosítást a Diáktanya 326-053- as telefonszámán kérhetnek.

Szólótáncverseny. A

Békés Megyei Művelődési Központ szervezésében kerülnek megrendezésre a 12. szólótáncverseny elődöntői az ország különböző részében. A társintézmények segítségére is szükség van, hiszen november 11-én Szolnok, 12-én Zalaegerszeg, 13-án pedig Székes- fehérvár ad otthont az elődöntők megrendezéséhez. 1995. január 13—15 között pedig Békéscsabán kerül sor a döntőre.

Pap Gyula képzőművész kilencvenöt esztendővel ezelőtt, 1899. november 10-én született Orosházán. Az évfordulón megemlékezést tart a Magyar Bauhaus-Műhely Alapítvány az alkotó Farkasréti temetőben lévő nyughelyénél,

csütörtökön 15 órakor. Pap Gyula az Iparművészeti Főiskolán Haranghy Jenő növendéke volt, majd tanulmányokat folytatott Bécsben, illetőleg Weimarban, a Bauhaus műhelyben. A tizenegy évvel ezelőtt elhunyt Pap Gyula

azon magyar művészek közé tartozott, akik jelentős szerepet töltöttek be a weimari Bauhaus korai tevékenységében, művészi arculatának kialakításában. Első gyűjteményes tárlatának Bécs volt a helyszíne.

Mezőberényben, ha valakinek sürgősen szüksége van egy fényképre, mert épp lejárt az útlevele, vagy egy fontos családi eseményt szeretne megörökíteni, egy fényképészhez tud elmenni a városban, úgy hívják: Csávás István.

— Mikor kezdett foglalkozni a fényképészettel?

— 1969-től nevelőapám, Pa- tonai Sándor volt a mesterem. Két szakmám van, a portré- és nyomdaipari fényképészet. Közel 10 évig a Kner nyomdában dolgoztam.

— Mezőberényben egyedül fotós. Nem hiányzik a vetély- társ?

— Van, amikor elbírna a város két fényképészt, de csak olyat, akinek itt van a műterme. Nem azokat, akik többen is idejárnak, s ezzel elviszik a munka nyolcvan százalékát. De egyik sem marad itt igazolványképet készíteni, egyik sem marad itt a hébe-hóba betévedt családi fotókért, vagy gyermekfényképekért. Megcsinálják a nagyobb mennyiségű iskolás- és óvodásképeket. Mindent letarolnak, mint a sáskák.

— Saját tulajdonú eszközökkel dolgozik?

— Igen, nincs bérlemény. Most szeretnék venni egy hívógépet. Az elmúlt évben egy háttérvetítőt vásároltam, amely komoly beruházás volt. Oda lehet varázsolni személyhez, tárgyhoz a kívánt tájrészletet. Itt a megyében tudomásom szerint nincs senkinek.

— A fényképészet szép mesterség, sok kisgyerek álma. Az Öné is ez volt?

— Nem, gyermekkoromban drótokkal bíbelődtem. Villannyal szerettem foglalkozni. Gondolatomban sem volt a fényképezés akkor. Ma nagyobb utat is megteszek, ha szükséges egy felvételért. Kö- röstarcsára is elmentem egy igazolványkép készítése miatt, ugyanazért az összegért, mintha ide bejött volna a műterembe. Van munka, amit megfizetni nem lehet, amit az ember elvégez minden fizetség nélkül. Egy jó szó énnálam rettentően sokat jelent, mert ha megkérnek, ami tőlem telik bármi áron megcsinálom.

— Érdemes-e ma, a videók korszakában fényképezéssel foglalkozni?

—A video nem tudta legyőzni a fényképészetet, a fotózást, mert nem úgy reprodukál, ismételhető, mint egy fénykép, s nem is olyan költséges.

Harmati Erzsébet

Boszorkányok napja Körösladányban. A hagyomány szerint Mindenszentek előestéjén — október 31-én — a boszorkányok még kitombolják magukat, megszállják az embereket, mert másnaptól már a szentek jelenlétében semmivé foszlik erejük. Az USA-ban nagy népszerűségnek örvendő, játékos, tréfás Hallowe-en ünnepét elevenítette fel Kimberly Maybar vezetésével a körösladányi diáksereg. Először egy mesét hallhattak az érdeklődők a félelmetes „Aranykézről" a pislákoló töklámpások félhomályában, majd vetélkedőn mérték össze tudásukat a gyerekek

Fotó: Balogh László

Eleinte csak bambán, egykedvűen bámultak egymásra. Két tépett tollú, vén madár, olyan ázottak és meggyötörtek, oly egyforma szürkére koptatta őket az idő, hogy azt se volt könnyű megállapítani róluk, melyik a kakas és ki a tojó. Amikor néha egymásra néztek, akkor is apránként, akadozva formálódott emberarcúvá az ábrázatuk, ám a szemükben lassacskán felcsillant az a fény, ami akkor szokott ragyogni, amikor férfi és nő tekintete találkozik. Régen elfelejtett, bizsergető érzés kezdte melengetni a szívük tájékát, amely arra biztatta őket, hogy ilyenkor szólni lehet a másikhoz. A nő vére moccant hamarabb, ő kezdte a közeledést.

— Hazudj valamit, szép hercegem — mondta torz kacérsággal.

— Szeretlek — válaszolta a herceg.

— Kezdetnek jó. Értesz a hazugsághoz. És meddig tart majd a szerelmed?

— Örökké.

— Mit tennél meg értem?

— Lehazudom a csillagokat az égről.

— Inkább adj egy fröccsre valót, mesélek érte gyönyörű történetet. Vagy hívj meg egy italra.

— Ölni is kész vagyok, ha parancsolod, s az egyszerű lopás nékem csak játék, de ne vigyél kárhozatba. Szeretnélek büntetlenül oltár elé vezetni. Ha pedig fröccsre valóm volna, meginnám magam is, nem kapnál belőle. Tessék engem friss lehelettel, forró csókkal hazavámi.

Ebben maradtak. Élvezték a játék gurgulázó örömét, és hirtelen sivárnak tűnt körülöttük a nyirkos terem, ahol eddig ücsörögtek.

— Nem jön a mi vonatunk, gyere, járjunk egyet—ajánlotta a nő. — Menjünk napsütésbe, csillagfényes éjszakába, holdsugár-deren- gésbe, andalogjunk kéz a kézben, bódult szerelmesen.

Kiléptek a koszlott állomásról, ki a ködszitáló őszbe, amely sehogy se akarta szebbik arcát mutatni feléjük.

Magányos taxi bóbiskolt a járda mellett, s a lovag gáláns mozdulattal vezette felé szíve választottját.

— Gyere tubicám, szálljunk be ez ócska batárba. Ódon kastélyomban vár a jó meleg kandalló, puha nyoszolyán ölellek magamhoz. Vagy valamely előkelő hotel légyen nászunk helye?

—Ne bolondozz, te őrült! Jól a fenekedbe rúg a sofőr, ha nem fizetsz előre.

— Majd megkorbácsoltatom szolgáimmal a pimaszt, ha egy álruhás királyfit bosszantani mer. Sebaj, angyalom, jobb, ha gyalogszerrel vágunk át e hervadó ligeten.

Elindultak, és mert nem tudták, merre visz az útjuk, hamarjában elillant bohókás jókedvük.

— Te se tudod, most mit kezdjünk egymással? — kérdezte a nő.

— Nem.

— Pedig valamikor tudtuk volna.

—Hagyjuk a múltat, nem érdemes emlegetni.

— Hazudni se lehetne, szép könnyes históriát?

—Minek? Semmi értelme. Előbb-utóbb úgyis belebotlunk a jelenbe. Testünk, lelkünk lerongyolódott és reményünk sincs, hogy a borgőzös éjszakák után élhető reggelre ébredjünk.

— De hiszen ebbe bele lehet őrülni! Még előttünk lehetne a nagy kaland. Vagy a csendes, nyugodalmas hétköznapok sora. Család, munka, otthon. Miért, miért nem lehetne élni emberként?

— Szegény kis bolondom, te még reménykedsz, lázadozol? — mondta a férfi és megsimította a nő fejét. Most ért hozzá először, s a mozdulattól maga is visszahőkölt. Meglátta a saját ápolatlan kezét, amellyel már nagyon régen nem simogatott meg senkit. Mi tagadás, a sál alól kilógó, ritkás hajzatot se érezte vonzónak.

Mentek egymás mellett, némán, egyre komo- rabban. Hosszas, gyötrő hallgatás után ismét a nő törte meg a csendet.

— Félek a téltől. Irtózom a hidegtől. Tavaly ilyenkor börtönben voltam, de inkább a halál, csak vissza ne jussak. Nem vagyok büntetlen, biztos, hogy én is sokat rontottam a sorsomon. De valami icipici zug, egy kis tisztaság nekem is juthatna egyszer ebből a rohadt világból. Mondd, merre visz az út, a reménység felé?

Mivel válasz nem volt, és mert a kesergést se lehet sokáig viselni, kacagósra fordult a hangja.

— Hazudj, hazudj, mondj csodaszépet! — fordult a férfi felé. — Biztass fényes holnapokkal, mondj bármit, csak halljam a hangod. Élhiszek mindent, habos tündérmesét is, csak szólj, beszélj.

— Jól van testvér, legyen kedved szerint. Gyere velem, menjünk, meg se álljunk, minden piszkot elkerüljünk. Szép fehér tél vár ránk, puha hóban megpihenünk. Mondják, nem fáj a halál, még valami harangzúgás is elkíséri a megfagyottakat. Kell ennél édesebb történet? Mert ha kell, hát mondhatom azt is, hogy minden gyötrelmünket elfelejtjük, még angyal is lehet belőlünk. Igen, két jóságos tündér, aki vidám napokról mesél a reménytelen, didergő embereknek.

Andódy Tibor

Kaland