Békés Megyei Hírlap, 1994. november (49. évfolyam, 258-283. szám)

1994-11-08 / 264. szám

1994. november 8., kedd OLVASÓI LEVELEK/HIRDETÉS &RÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Visszhang Sinkó doktor dolgai Véletlenül a kezembe került az önök újságjának 1994. szeptem­ber 12-ei száma, amelyben egy néprajzkutató a ,,Lűjed Sinkó,... meg Sinkó.” szólás eredetét próbálja megmagyarázni. A szólás nem csak Dobozon, hanem Mezőmegyeren is ismert, olyan értelemben használják néha „Csináljad csak, úgyis baj lesz belőle.” A néprajzkutató eredetkutatása kissé hiányos, ezt sze­retném kiegészíteni. A szólásban szereplő Sinkó valóban élő alak volt. Valahol a Felvidéken volt orvos, majd amikor nyugállományba ment, akkor költözött Békéscsabára. A leírtakkal ellentétben nem folytatott praxist Békéscsabán, de azok elmondása szerint, akiket mégis hajlandó volt gyógyítani, jó orvos volt—jól állapította meg a betegséget és jó gyógyszereket javasolt. Sinkó doktor megvette azt a területet a Berényi út mellett, melyen most a „Petrovszki-Industri” van, határai a köve süt, a belvízcsatorna a megyeri katolikus temetőig, a villanyoszlopok sora, a konzerv­gyári vízkivételi műig bezárólag. Lakóháza, az új létesítmény mögötti tanyaszerű épület ma is megvan, előtte volt az igen érdekes, három tető alatt álló présház, ma már ritka az ilyen épület, így nézett ki: ...A lakóépület és a présház háromszögében, az udvaron állt az említett ágyúnak a kiépített talapzata—Sinkó innen lőtt. (Édesanyám a 70-es években járt ott, akkor a talapzat épségben megvolt — tehát valószínűtlen az ágyú felrobbanásá­nak története — ilyen történet nem is él a mezőmegyeriek emlékezetében—mivel akkora robbanás, amit leírtak valószínű­leg szétvitte volna az ágyú talapzatát is. Az ágyú valamiféle mozsárágyú lehetett, mert az emlékezet szerint eléggé meredek szögben lőtte ki a lövedékét.) A bejáróút mellett Sinkó kutat fúratott (artézit), a kút vizével pedig két halastavat táplált, az egyik le volt mélyítve a földbe, a kitermelt földből gátat csinálta­tott, ez volt a második halastó. A földszint alatti elmocsarasodott, a gát maradványait ma lőtérnek használják, de még felismerhető az eredeti alak. A megvásárolt földbe nagyüzemi szőlőt telepített, a terület parcellákra volt osztva (járásnak hívták), és a parcellák szerint folyt a szőlőművelés. A metszést minden évben a Felvidékről hozatott, fogadott szakemberek végezték, a többi munkát helyi napszámosokkal végeztette. Napszámosként gyakran dolgozott ott nagyanyám és édesanyám is. így egyszer tanúi voltak egy felhőszakadásnak is. A szőlőben éppen szüreteltek, és Békéscsa­ba felől óriási viharfelhő közeledett. A szüretre nagyon nem hiányzott a nagy eső, így Sinkó lőtt. Édesanyámék csak egy nagy durranást hallottak, és a felhőbe egy körülbelül vizeskanna nagyságúfehér lövedék fúródott, szabad szemmel látni lehetett a röpülését. A lövés után a felhő elkezdett gomolyogni, majd szétoszlott, és csak jelentéktelen mennyiségű eső esett a szőlőre. Visszatérve a szólásra: a környékbeli parasztemberek szabá­lyosan gyűlölték Sinkót, mert földjeik fölül elkergette az esőt, a csapadékot a saját kénye-kedve szerint, és a másfajta növények kárára. Ezért mondogatták, amikor esőfelhő közeledett:, ,Lűjed Sinkó,... meg Sinkó”. Várták, mikor dördül el valóban az ágyú és elkergeti-e az esőt hozó felhőket. Sinkó doktor halála után a szőlő a szakszerűtlen kezelés, művelés miatt tönkrement, ki kellett vágni. A Sinkó-birtokból áll még a lakóépület, a kút köré emelt épület, a halastavak maradvá­nyai és megvan még a kövesút felől a birtokot egykor teljesen körülölelő, mindenféle szúrós növényekből telepített, tolvajok ellen védő élősövény. Ez a sövény még ma is olyan hatásos, hogy megfelelő eszközök nélkül lehetetlen rajta átjutni, pedig néhány­szor már tövig levágták a szúrós bokrokat. A présházat az én gyermekkoromban, a második világháború után bontották le, a kút vize úgy tudom elapadt. Sinkó doktorról néhány történetet őriz az emlékezet, kettőt én is tudok: Sinkó doktor élete vége felé már igen sokat, ivott. Egyszer szüretkor ült a présház közelében lévő WC-n félrészegen és ordítozva ütötte a falat: Itt én vagyok az úr, itt én vagyok az úr...” A présházban fiatalok dolgoztak, taposták és préselték a szőlőt, jót nevettek a WC-bői jövő hangokon — hol nevezi magát úrnak Sinkó. Erre a doktor kirohant a WC-ből egyszál gatyában azzal: „Hol a puskám, adjátok ide a puskám, mindjárt lelövöm őket..." Az idősebbek, akik ismerték, tudták, hogy részegségében képes fenyegetését valóra váltani, szóltak a nevetőknek, hogy bújjanak el a szőlőben, egyikőjük biciklin beszaladt a csendőrökért, mert akkor már csak a csendőrök tudták megfékezni. Ok is tudták ezt, mert vágtában jöttek lovon a feldühödött embert lecsillapítani. Sokszor bement Megyerre inni a Dohányos-féle kocsmába. (Ma már nincsen meg.) Éjszaka, mikor már holtrészegre itta magát, „megjelent Anka, a szolgálóleánya egy kétkerekű kordé­val, mely elé egy csacsi volt befogva, felpakolta a részeg embert a kordéra (keze, lába lelógott) és hazavitte. Sinkó közben azt hajtogatta: Nem oda Buda, nem oda Buda...”, de hagyta magát hazavinni. Anka egyébként született szlovák lány volt, még a Felvidékről hozta magával Sinkó, magyarul alig tudott. Hát ennyit kiegészítésül Sinkóról, a doktorról és a birtokáról. Laczó Pál, Békéscsaba Emlékezetes napok Budapesten, 1994. október 1—2-án a Magyarországi Gyermek- barátok Mozgalma megszervezte a gyermekbarátok találkozóját. Iskolánk tanulói nagy izgalommal készültek, hiszen többen szere­peltek a műsorban, illetve sportolóink az „olimpián” versenyez­hettek. Mozgalmas napok voltak ezek. Szerepelt a programban túra a Normafától a Libegőig, a főváros megtekintése felülnézet- ből a Libegőről, próbák a fellépésre és a versenyekre a szálláshe­lyen. Másnap megtekintettük a Halászbástyát és a Mátyás-templo­mot. Majd a fellépésünk következett. A modern táncot bemuta­tóknak és aerobicosóinknak hatalmas sikere volt. A hosszú műsor után szendvicset és csokoládét kaptunk. A megígért tábortűz és a diszkó sajnos elmaradt, de mi így is kitűnően éreztük magunkat. Harmadnap a kispesti sportpályán szerepeltek eredményesen sportolóink. A fociban ugyan nem értünk el eredményt, de futásban a 3. osztályos Szabó Szilvia nagyon jól teljesítet: 400 méteren I. helyezést, 4x100 méteres váltófutásban III. és a 100 méteres futásban is III. helyezést ért el. Az eredményhirdetés után boldogan indultunk haza. Köszönjük a szép napokat a szervezők­nek, felkészítőknek, tanárainknak. Berendi Julianna 8. b osztályos tanuló, Dobozi Általános Iskola Éjjeliőr kellene. Békéscsabán a belvárosi óvodában és bölcsődében egymástérik a kisebb-nagyobb éjszakai rongálások. A bölcsődében a gondozók egymást felváltva őrzik a kerti játékokat, vízcsapokat. Az óvodában az udvarban felállított játékokat féltik: legutóbb a tűzoltókat kellett kihívni, amikor valaki meggyújtotta egy mászóka kötelét. Az óvoda és a bölcsőde vezetői a rendőrség és a környéken lakók segítségét kérik: figyeljenek kicsit jobban oda a környékre és segítsék megakadályozni az ilyen eseteket! Fotó: Such Tamás magyar Állampapír Lakossági Kincstári egy 1994/11. s Legyen mindig elérhető Van olyan megtakarítása, melyet nem konkrét célra gyűjt, tehát nem is tudja, hogy mikor szeretné felhasználni? Van olyan megtakarítása, melynek bármikor mobilizálhatónak kell lennie, de azért a kamatról sem szeretne lemondani? Megtakarított pénzének egy része mindig elérhető lehet, ugyanakkor előnyösen kamatozik. Mindössze a megfelelő befektetésre kell rátalálnia. Ez a Lakossági Kincstárjegy. A Lakossági Kincstárjegy Magyar Állampapír, így vissza­fizetését és kamatait az állam garantálja. Az Ön követe­lése nem évül el, bármely értékesítő fiók köteles visszavál­tani az Ön Lakossági Kincstárjegyét. A Lakossági Kincstárjegy 1994/11. 1 éves futamidejű állampapír, amely azonban bármikor visszaváltható. A kamat mértéke a visszaváltás időpontjától függ: 0- 60 61- 90 91-180 181-270 271-364 365. napig napig napig napig napig napon évi 0% évi bruttó 12% évi bruttó 14% évi bruttó 23% évi bruttó 23,5% évi bruttó 24% Ha tehát szeretné pénzét egyszerűen, rövid távon is jó hozamra befektetni, válasszon egy rugalmas megoldást. A Lakossági Kincstárjegy folyamatosan kapható az alábbi forgalmazóknál: Budapest Értékpapír és Befektetési Rt. 1052 Budapest Deák F. u. 5. tel: 1-266-2251 (vezető forgalmazó) • Budapest Bank Rt. Békéscsaba, Hunyadi tér 10. • Coopturist Rt. Békéscsaba Andrássy u. 6. (a New York Bróker Budapest Kft. ügynökeként) • MNB Békés Megyei Igazgatósága Békéscsaba, Dózsa Gy. u. 1. • OTP Bank Rt. Békés­csaba, Gyula, Mezőkovácsháza, Orosháza, Szarvas, Szeghalom, Békés, Battonya, Csorvár, Gyomaendrőd, Mezőberény, Sarkad, Tótkomlós ti O 3 >5 A > I- A TÖBBSZÖRÖS BIZTONSACi ■

Next

/
Thumbnails
Contents