Békés Megyei Hírlap, 1994. október (49. évfolyam, 232-257. szám)
1994-10-11 / 240. szám
CSABAI NAPLÓ 1994. október 11., kedd Hírek a városból Alapellátás. A Békéscsabai Egyesített Szociális Intézmény alapellátási feladatai közé tartozik a saját konyhán előállított, illetve a vásárolt élelmiszerek szállítása. Három olyan régi ZUK, Barkas típusú gépjár: művük van, amelyek már rendszeres javításra szorulnak, értékük nullára futott. A közgyűlés határozata lehetővé tette számukra, hogy két korszerű gépjárművet szerezzenek be, így több évre megoldódnak szállítási gondjaik. Ügyes kezű gyerekek jelentkezését várja a „kisfes- tők” szakkör. A foglalkozásokat Vágréti János festőművész irányításával keddenként 16 órától tartják a békéscsabai ifjúsági ház rajztermében. Ugyancsak ide várja a jelentkezőket a „ 100 X szép” szakkör. Játszóterekről. A békéscsabai önkormányzat városüzemeltetési irodájától kapott információ szerint a megyeszékhely 67 játszóterén végeznek felújítási munkálatokat. Egyébként Békéscsabán az elmúlt évhez képest a játszóterek száma 7-tel növekedett. Az oldalt szerkesztette: Bede Zsóka. Munkatársak voltak: Antal Gyöngyi, Takács Marianna, Vass Márta. Fotó: Kovács Erzsébet, Such Tamás. Olvasóink leveleit, véleményét várjuk: Békés Megyei Hírlap szerkesztősége, 5600 Békéscsaba, Munkácsy utca 4. Telefon:(66) 450-450. A megye többi településén ma ezen az oldalon Me- zőberényről és környékéről olvashatnak. A megye- székhelyen békéscsabai olvasóinknak szerkesztettünk különoldalt. Kézimunka, kerámia, konfekció, szőnyeg... Népművészet minden mennyiségben Hát nem gyönyörű? Békéscsaba legforgalmasabb helyén, az Andrássy út elején évtizedek óta kínálja portékáit a népművészeti bolt. Három kirakat ad ízelítőt a bentiekről: a legszebbek, s egyúttal a legdrágábbak is a hímzett párnák, stólák, térítők. Az elmúlt évekhez képest irgalmatlanul felment az áruk, két-három- ezernél kezdődnek és elérik a harmincezer forintot. —Mit mondjak, más se lett olcsóbb, és ezek értékes kézimunkák — szól Hegedűs Éva boltvezető —, mégis aki jobban széjjelnéz, pár száz forintért is talál szép holmit. Vagy csak egy kicsit magasabb összegért. És nem is keveset. Az éppen belépő új vevő, Komjáthi Józsefné valami szép, nem túl drága ajándékot keres. Német kislányok vendégeskedtek náluk, s népművészeti tárggyal szeretné mindkettőt búcsúztatni. Talált is 890 forintért nagyon szép matyóhímzéses fotóalbumot. Meg is vett kettőt. Közben fiatal pár két kicsivel a gyermekholmik közt válogat, mások blúzt néznek. Keresgélnek. Aztán újabb két ajándék- tárgy talál gazdára. A kislányával érkező Fejesné Ku- rilla Gyöngyi is a német diáklányoknak vásárol, akik csereprogram keretén belül jöttek Magyarországra Stuttgart környékéről. A magyar partnerek jövőre adják vissza a látogatást. Mikor pár perc múlva egy apuka is hasonló céllal tér be, nézeget és vásárol, megállapítjuk: ma német nap van a boltban, és úgy néz ki, lesz még folytatás is. A szombat délelőtti forgalmat a boltvezető egyedül bonyolítja le, így alig van idő érdeklődnöm a beszerzésről, miegymásról. Amikor sikerül, megtudom, hogy sok az utánajárás és jó hasznát veszi a széleskörű ismeretségnek. Az sem árt, sőt használ, hogy eljár a divatbemutatókra is. Aranylakodalom. A közelmúltban tartotta 50 éves házassági évfordulóját Toszeczki Mihály és neje, iaminában. Két gyermekük, négy unokájuk és négy dédunokájuk jelenlétében ünnepelték e ritka évfordulót Kell-e a fűtéskorszerűsítés? A lakásszövetkezet ebben az évben egy olyan fűtéskorszerűsítési program elvégzését tervezte, amely lehetővé tenné a központi fűtéses lakásokban a fűtés egyedi szabályozását. A megvalósítást segítette volna a német szénsegélyprogram keretében felvehető 45 millió forint kedvezményes hitel. A szervezést a tagok kezdeményezték, de a lakók nem mindenhol fogadták az ötletet örömmel. Végül is a lehetséges 3200 lakás helyett, az idén csak 1500-ban döntöttek úgy, hogy beszereltetik ezt a bizonyos szelepet. A munkák lassan elkészülnek, így valószínűleg ezekben a házakban már az új rendben kezdődik meg a fűtési szezon. Mi lesz a többiekkel? Ha kiderül, hogy máshol mégiscsak beválik a módszer? Ok már kimaradnak belőle? A szövetkezet még nem döntött. A visszamaradt 15 millió forintnyi hitelre érvényességi díjat kellene fizetniük, ami 10 hónap alatt körülbelül 75—80 ezer forintot jelentene. Érdemes-e ezt a többletköltséget a bizonytalanra felvállalni? Igénybe venné-e valaki ezt a hitelt jövőre? Egyelőre sem ők, sem a lakók nem tudják eldönteni. Egy biztos: akik az idén nem csatlakoztak a programhoz, jövőre már csak sokkal drágábban kapcsolódhatnak, és számukra bizonytalan a hitelfelvételi lehetőség is. Séták a megyeszékhelyen: Földvári utca A sarki ABC-áruház némi felújításra vár A megyeszékhelyről Békés felé haladva a Békési út egyik nagy önkiszolgáló élelmiszer- boltjára lehetünk figyelmesek. A Földvári utcai sarki ABC- áruház szebb időket megélt homlokzati vakolata lassacskán lefelé málik, és a kerékpártárolók is viseltesek. Az utca nevét az 1848-as szabadságharcban részt vett Földvári testvérpár egyikéről (nem tudjuk melyikről) kapta. A kövesút két oldalán sorakozó szilva- és akácfák, valamint a virágoskertek szebbé, kellemesebbé teszik ezt a részt. Régi és új épületek váltogatják egymást. Egy idős asszony éppen gyomlál. — Milyen itt az élet?—szólítom meg. — A lakásom szélső épület a Földvári és a Szerencsi utca sarkán — mutat a házára. A Szerencsi utcán nincs szilárd útburkolat, csak téglatörmelék. Eső után nagy a sár. Bizony jó lenne, ha valaki rendbe tenné, mert én öreg vagyok, nem bírom ezt a munkát megcsinálni. Itt a békéscsabaiak‘beszélnek: A kutyaugatás nem hallatszik az égig... ...de annál inkább a nyitott ablakokon át a csendre, nyugalomra vágyó emberek otthonaiba. Gondoljuk csak el, hogyan végzi munkáját az a dolgozó, aki fél éjszakáját hánykolódással töltötte, mert a szomszéd kutyája nem hagyta pihenni. Hogy magyarázzuk meg a kisgyermeknek, hogy most olyanja van a szomszéd kutyájának? Mit tegyen az amúgy is öregséggel, betegséggel küszködő, kiszolgáltatott ember, ha egy közeli ebnek éppen a Holdat van kedve ugatni? Kutyaügyben már megszámlálhatatlan cikk, írás jelent meg az újság hasábjain kutyabarátok és kutyaellenesek tollából. A helyzet azonban semmit sem változott. Akik szenvedő részesei a csaholó ebek nonstop műsorának, képtelenek belenyugodni ezekbe az állapotokba. Van ugyan egy önkormányzati ebrendelet, de ki figyel rá? A kutya státusszimbólum lett, valami érthetetlen féltés, tisztelet övezi. Sajnos azt kell megállapítanom, hogy az említett rendelet nem az emberek, gyermekek, idősek és betegek érdekeinek figyelembevételével született. Sőt még inkább úgy néz ki a dolog, mintha az ebek fontosabb szerepet játszanának a társadalomban, mint maga az ember! Vagyis a csendet, nyugalmat óhajtók, a zajokra érzékeny emberek kerültek hátrányos helyzetbe az ebekkel szemben. Mert miért csatangolhatnak még most is (gazdival vagy gazdi nélkül) póráz és szájkosár nélkül az utcán a kutyák? Miért kényszerül az úttestre a gyermekkocsit toló vagy kisgyermekét sétáltató szülő az utcafronton acsargó eb (ebek!) miatt? Miért nem minősül csend- háborításnak az éjszakákon át szünet nélkül csaholó fegyelmezetlen korcs zaja? Miért tarthat bárki korlátlan számban kutyát a pár lépésre lakó szomszéd > tiltakozás* ellenére? Vagyis a különös státust élvező ebek számtalan vétlen ember életét keserítik meg—továbbra is! Én most nem beszélek a fegyelmezett, jól nevelt kutyákról, amelyek bizonyára hasznos társai gazdáiknak. Igen naiv elképzelés volt a rendelet megalkotóitól, akik talán a kutyatulajdonosok jóhiszeműségét is feltételezték, amikor meghozták az ebrende- letet. Számtalan példából láthatjuk, hogy önszántukból, jó belátásuktól indíttatva a kutya- tulajdonosok — tisztelet a kivételnek — semmit sem tesznek azért, hogy kutyájuk ne okozzon kellemetlen jelenséget, szenvedést másoknak. Erre ugyanis teljesen érzéketlenek. Ezért javasolom a rendelet újragondolását, a nyilvánosság meghallgatását és olyan új rendelet elkészítését, elfogadását, amely elsősorban az EMBER érdekeit védi a kutyákkal szemben, illetve a rosszhiszemű, másoknak a kutyák által is kellemetlenséget okozó tulajdonosokkal szemben. Miért kellene kiszolgáltatottan, kutyaugatásban leélni az életünket? KÖP PÁLYÁZATI FELHÍVÁS! A Környezetünkért, Jövőnkért Alapítvány pályázatot hirdet tehetséyes továbbtanuló fiatalok számára. PÁLYÁZHATNAK OLYAN BÉKÉSCSABAI, ÁLLANDÓ LAKHELYŰ, KÖZÉPISKOLÁT VÉGZETT FIATALOK, akik szociális helyzetük alapján IjTgr3 továbbképzésükhöz támogatást igényelnek. A támogatás egyszeri, a felosztható pénzkeret: 200 000 Ft. A pályázat benyújtásának határideje: 1994. október 31. A pályázat elbírálása: 1994. november 15. A pályázatot az alábbi címre kell benyújtani: [gg3 Környezetünkért, Jövőnkért Alapítvány, 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. Felvilágosítást ad: Tuskáné Papp Erzsébet. Telefon: 441-562. Pályázati űrlap igényelhető: Polgármesteri Hivatal Oktatási, Közművelődési és Sportiroda, oktatási csoport, 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. fszt. 50.