Békés Megyei Hírlap, 1994. október (49. évfolyam, 232-257. szám)

1994-10-26 / 253. szám

KÖRKÉP 1994. október 26., szerda Megemelt dijak. Füzes- gyarmat önkormányzata a na­pokban soron kívüli ülést tar­tott. A soron kívüliséget az in­dokolta, hogy dönteni kellett az önkormányzati választáso­kon fontos szerepet játszó he­lyi választási bizottság szemé­lyi összetételéről. A testület egyhangúlag titkárnak válasz­totta Bakonyi Imrénét, tagok­nak Tóth Istvánt és Szőke Lászlót. Határoztak még a pia­con fizetendő helypénz és szolgáltatások díjának meg­emeléséről, új térítési díjakat állapítottak meg az intézmé­nyeknél. Képviselői fogadóóra. Matuska Sándor országgyűlé­si képviselő 1994. október 27- én 18 órakor Biharugrán, a polgármesteri hivatalban kép­viselői fogadóórát tart. Falugyűlés. Csabaszaba- diban elkészültek a település közintézményeinek új fejlesz­tési tervei. A TTI-EUROVIA Kft. által készített terveket pénteken délután három óra­kor falugyűlésen mutatják be és vitatják meg. A gyűlésen részt vesznek az Építőipari Tudományos Egyesület Békés Megyei Csoportjának tagjai is. Közös emlékezés. Ok­tóber 30-án, vasárnap 9 óra 30- kor a Kötegyán központjában lévő szoborparkban koszorú­zást tart a község önkormány­zata az első és a második világ- háborús áldozatok emlékére. Véradás Szeghalmon. 1994. október 27-én, csütörtö­kön délelőtt 8 és 11 óra között a helyi MSZP kezdeményezésé­re véradás lesz Szeghalmon, a Sebes György Általános Isko­la nagytermében (volt ifjúsági ház), amelyre mindenkit vár­nak a szervezők. Kiállítás az iskolában. Október 21 -én egynapos kál 1 ir­tással emlékeztek meg Szeg­halmon a Péter András Gimná­ziumban az 1956-os forrada­lomról. A tárlat értékét növeli, hogy összeállításában a diá­kok szorgos kutatómunkája is benne van. „A SZÉPSÉG MIN­DENNÉL JOBB AJÁNLÓLEVÉL,” (Arisztotelész) Uj határőr épületet adtak át Az Orosházi Határőr Igaz­gatóság lökösházi határfor­galmi kirendeltsége épüle­tének átadására tegnap került sor. A lökösházi határforgal­mi kirendeltség állománya a határforgalom-ellenőrzés- sel kapcsolatos feladatait eddig román területen, Cur- ticiban látta el a román ha­tárforgalmi ellenőrző szer­vekkel közösen. Az igazga­tóságnak az országos pa­rancsnokság támogatásával ebben az évben lehetősége nyílt arra, hogy a lökösházi vasútállomással szemben lévő sarki épületet felújítsa. A tervezést a békéscsabai Attika Tim Tervező Válla­lat, a kivitelezést pedig a szarvasi Costa End Co Épí­tőipari Kft. végezte. A mun­kát 1994. május 1-jén kezd­ték meg és ez év augusztus 31 -éig be is fejezték. A határforgalmi kiren­deltség állománya számára az épületet bensőséges ren­dezvény során Lantos József ezredes, a Határőrség Orszá­gos Parancsnokság ellátási és fenntartási osztályának vezetője adta át. A kirendeltség állománya az épület átadását követően Romániából hazatelepül és így 1994. november 1 -jétől a határforgalmat honi terüle­ten, a lökösházi vasútállo­más területén ellenőrzi. Árvízvédelmi előkészületek a Körösökön (Folytatás az 1. oldalról) Kovács Kálmán államtitkár a sajtótájékoztatón arról szólt, hogy a közvélemény vízgaz­dálkodás hallatán Bős— Nagymarosra vagy a vízdíjak fizetésére gondol. Ugyanak­kor ritkán jut eszünkbe, hogy a víz gyűjtése, a vízbázis védel­me mindenekelőtt a legfonto­sabb. Kisebb gond — mondta az államtitkár — a települé­sekre vezetékes, jó minőségű ivóvizet eljuttatni, mint a víz­bázist megvédeni. Az árvíz- és belvízvédelemről adott tájé­koztatóban az államtitkár ki­emelte, hogy általában 5—6 évenként közepes, 10—12 évenként súlyosabb árvízzel kellett Magyarországon meg­birkózni. Hazánkban 1988- ban volt közepes, azt megelő­zően 1980-ban nagyobb, gát­szakadással járó árvíz. A kö­zeljövőben ismét lehet egy na­gyobb árhullám levonulásával számolni. A szaktárca a fel­adatai megoldásához évről év­re kevesebb pénzt kap. A bé- késszentandrási vízlépcső, amely ötvenkét éve üzemel, már hat évvel ezelőtt is felújí­tásra szorult, ám pénz híján a nagyjavítási munkák elmarad­tak. A létesítmény csak jóin­dulattal felel meg az elvárá­soknak. Egy esetleges leállása beláthatatlan környezeti pusz­tulást idézne a Körös térségé­ben. P.J. Töltéserősítés a Körösökön Archív fotó Pusztaföldvár: itt a számonkérés ideje Néhány önkormányzati képvi­selő távolmaradásával rendez­ték meg Pusztaföldváron — az újfaluban — a falugyűlést. A polgármester röviden ismer­tette a testület 4 éves munká­ját, majd arra kérte a megjelen­teket, hogy bátran bíráljanak, ha kell, dicsérjenek, itt az ideje a számonkérésnek is. A vágóhíd eladását sok földvári sérelmezte, az újfalu­siak különösen úgy érezték, ebben az ügyben képviselőik nem kérdezték meg a választó­kat. A kultúrház sorsa még fá­jóbb pont a település ezen ré­szén, mert az emberek 1 ló, 1 tehén befogásával és a maguk erejével építették annak ide­jén. Az itt üzemelt kocsma be­zárása is felháborított néhány hozzászólót, mondván, itt nem csak berúgtak az emberek, de sakkoztak, biliárdoztak, be­szélgettek is. A jegyzőnő arra való hivatkozását nem fogadta el a hallgatóság, hogy közel van az óvoda, mert ahogy az egyik felszólaló fogalmazott, a döggel teli kuka nem zavaró tényező? cs. i. Telepítsünk magunknak erdősávot! Az erdők, erdősávok és faso­rok telepítése érdekében, illet­ve az ezzel kapcsolatban el­nyerhető támogatások megis­merésére szerveztek lakossági fórumot tegnap este Medgyes- egyházán. — A tavaly meg­kezdett program igazi célja az Alföld elpusztult erdősávjai- nak újratelepítése — mondta Nagy Béla polgármester beve­zetőjében. Szelekovszky László, a megyei önkormányzat ter­mészetvédelmi főtanácsosa a fák gazdasági, természetvé­delmi és egészségügyi hasz­nossága mellett arról a szomo­rú állapotról szólt, ami a me­gye, ezen belül a medgyesegy- házi térség alacsony (1,5 szá­zalék) erdősültségét jellemzi. Mint mondta, a tulajdonviszo­nyok változásával kedvező le­hetőség adódott közel 100 ki­lométer dűlőút fasorokkal tör­ténő betelepítésére. A kecske­méti erdőfelügyelőségtől Ser­főző László részletesen szólt az erdő szerepéről, a telepítés fel­tételeiről és az ehhez kapcso­lódó pályázatokról. A fórum vitaesttel zárult. H.M. A romák előbb a rendőröket szidták, majd kivonultak a teremből Falugyűlést tartottak Lökösházán (Folytatás az 1. oldalról) Jelentős sikernek könyvelte el a polgármester, hogy si­került két rendőrt szolgálatba állítaniuk, s ennek eredménye­ként a községben javult a köz- biztonság. Hasonlóan javult a bolti ellátottság, több üzlet nyílt a településen. Általában sokat fejlődött a falu, mintegy 104-105 millió forintot ruház­tak be az utóbbi négy évben: bővült a telefonhálózat, új te­lefonközpontok helyeztek üzembe, kövesutakat, torna­termet építettek, korszerűsí­tették a közvilágítást, gyógy­szerszobát alakítottak ki, ká­beltelevízió-hálózatot létesí­tettek, jó ivóvíz érkezett a falu­ba és itt a gázvezeték is, de­cemberben ünnepélyesen meggyújtják a lángot. A bekö­tések ugyan elhúzódnak, hi­szen házról házra haladnak a gázszerelők, és amíg a 355 há­zat bekötik, két hónapba is be­lekerülhet — tudtuk meg a polgármestertől, aki egyéb­ként nem tudott választ adni arra a kérdésre, hol kezdik be­kötni a házakat és merre halad­nak. „Egy dolgot tudok csak — jelentette ki Germán Géza —, az én házamat az utolsók között engedem bekötni.” A polgármester kudarcnak tekintette, hogy nem sikerült új munkahelyeket teremte­niük. A jövőről szólva az elő­adó az intézmények működte­tését, a gázprogram befejezé­sét, szennyvíztisztító, szemét­telep és dögtemető építését, valamint utak aszfaltozását tartotta fontosnak. Az elhangzottakat vita kö­vette. A falugyűlés résztvevői felszólalásaikban a szociális ügyekkel, a gázhálózattal, a munkahelyteremtéssel és a rendőrség munkájával foglal­koztak. A felszólalásokat köz­beszólások szakították meg, ekek céltáblája több esetben a falu jegyzője volt. Egy ízben azért „kapott”, mert „minden­nap új nyugati kocsival jelenik meg”. A fórumról a nagypoli­tika sem hiányzott, az egyik felszólaló sommásan minősí­tette a mára kialakult helyzetet: „most, az óhajtott demokráciá­ban sokkal rosszabb, mint volt a kommunizmus alatt”. Különös közjáték vetett vé­get a falugyűlésnek. A jelenlé­vő romák azzal vádolták a rendőrséget, hogy feleslege­sen zaklatják őket, sőt állítá­suk szerint többüket elvitték és megverték. Az elhangzottak­ról heves vita robbant ki köztük és a polgármester kö­zött. A vitába egy nem roma asszony is beleszólt, akinek a közelmúltban 25 mázsa krumpliját ismeretlen tettesek ellopták. „Bennünket miért nem zaklat a rendőrség?” — kérdezte, s mintha olajat öntött volna a tűzre. A romák felpat­tantak a székről, egymás sza­vába vágva mondták sérelmei­ket és zúgolódva elhagyták a termet.' Expo-vitanap a T. Házban Miután napirend előtti felszó­laló nem volt, az expo-törvény módosításának vitájával kezd­te meg tegnapi munkanapját az Országgyűlés. Délután az azonnali kérdések és válaszok órája, majd az interpellációk következtek. Ezt követően határozott a Ház a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rend­szeréről szóló törvény módosításáról, a munka- nélküliség enyhítéséről be­nyújtott országgyűlési határo­zati javaslatról, s mentelmi ügyekben is állást foglalt. Az Országgyűlés néhány perccel este 9 óra után fejezte be keddi munkáját. Az utolsó téma a világkiállítás általános vitája volt, (ebben felszólalt dr. Varga István orosházi MDF-es képviselő is, erre visszatérünk) amelyet az el­nöklő Salamon László azt kö­vetően zárt le, hogy már nem volt további képviselő, aki szólásra jelentkezett volna. Az Országgyűlés alelnöke a jövő hétre összehívta az őszi ülésszak következő plenáris ülését. (MTI) Kuncze: Súlyosan megszegték a repülési szabályokat Az orosházi helikopter-szerencsétlenség már tegnap téma volt az Országházban. Dr. Varga István (MDF) a belügyminiszterhez intézte kérdéseit. Be volt-e jelentve a megyei rendó'r-íokapitány- ságnak a szombati, orosházi sétarepülés? Végezhet-e ukrán piló­ta sétarepülés közben manővereket, nevezetesen egy harminc­éves konstrukciójú Mi—2-es helikopterrel stukát lehet-e játsza­ni? Ki ellenőrizte vagy ki ellenőrzi ilyen sétarepülések alkalmá­val, hogy tíz, tizenöt vagy húsz utas kerül-e fel a gépre? Bárme­lyik utas adhat-e olyan utasítást egy magyarul nem beszélő pilótának, hogy akrobatamutatványokat hajtson végre? Kuncze Gábor belügyminiszter válaszában elmondta, hogy a pilótának nem volt Magyarországra honosított engedélye belföl­di séta-, illetve bérrepültetéshez, ezért önállóan nem végezhetett volna repülést a magyar légtérben. Erre az időpontra ebben a körzetben az üzemeltető Horex Kft.-nek nem volt repülési enge­délye sétarepülés céljából történő utasszállításra. A helikopter fedélzetére a hét utason és a pilótán kívül más nem szállhatott volna fel, a kilenc utassal a gépet túlterhelték. Műrepülési eleme­ket tartalmazó repülést ezzel a helikopterrel új korában sem lehet végezni. Összegezve: a repülés megszervezése és végrehaj­tása során sorozatosan és súlyosan megszegték a légiforgalmi szabályokat, amelyeket a miniszter egyébként jóknak minősített. Mint mondta, a problémát a be nem tartásuk okozta. A belügyminiszter beszámolt arról is, hogy természetesen megindult a baleset körülményeinek a kivizsgálása. A Horex Kft.-tő) mindennemű repülési engedélyt megvontak. A vizsgála­tok befejezése után a Belügyminisztérium részletes tájékoztatást fog adni az ügyről, az abból levonható tanulságokról, valamint az utána megteendő intézkedésekről. o t Az igényes nők hetilapja Az igényes nők hetilapja GYÖNGY '*%££***’ azi^ 11 a. d i ír Mindenről, ami érdekli a nőket: A jó házasság receptje - Esetleg ismeri? Ha a mamával baj van... Deby ruhatára Fiatalító masszázs a sima bőrért Miért férfibetegség az infarktus? Hódítanak a nádbútorok A gyermeknek is legyenek titkai! Meghalt egy kisfiú Illatiránytű Beszélgessünk a virágokkal Extra! „ GYÖNGY Receptgyűjtemény És Öné a legjobb szakácskönyv!

Next

/
Thumbnails
Contents