Békés Megyei Hírlap, 1994. október (49. évfolyam, 232-257. szám)

1994-10-22-23 / 250. szám

BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP MŰVÉSZETEK- TÁRSADALOM 1994. október 22-23., szombat-vasárnap Utolsó vacsora. (1955). Krisztus egy futballsztárra emlékeztet a képen. Vallásos tárgyú művei közül említésre érdemes a magyarul és még kilenc nyelven a Miatyánkot tartalmazó Pater Noster, Dali 9 festményével Alice Csodaországban. (1977). Az örök gyermekit for­mázta a 44 centiméteres kecses bronzszobrocskában. Kezét és haját rózsaként örökítette meg A múló emlékezet. (1980). A képlékeny óra állan­dóan visszatérő motívuma. Anyagban fejezi ki. hogy az idő múlékony és megállíthatatlan A németországi Ba­den-Württemberg tartomány patinás, előkeld, olykor kissé sznob, de gyönyörű városa Baden-Baden. Mondják az ottélők, hogy státuszszimbólu­ma a német közép- és felsőosztály tagjainak, hogy életük utolsó év­tizedeit a játékkaszi­nó, a gyógyító forrás­A klasszicista stílusú épület hatalmas csarnokát intim fe­kete sátorrá alakították. El­vont, misztikus zene áradt a teremben, mellette Dali fran­cia nyelvű duruzsolása a festő személyét varázsolta művei közé. Korok, stílusok, műfa­nyek, regényillusztrációk, színpadi díszletek, különleges anyagokból fantasztikusan formált tárgyak, mind külön- külön tervezett megvilágítás­ban, fokozott hatást válthattak ki a művészetek és a különle­gességek kedvelőiből. 1904. május 11-étől 1989. ja­nuár 23-áig élő, ható, alkotó, spanyol—francia—amerikai világpolgárral való ismerke­désben. Kiderült számomra, hogy az Alt-Banhof-i (a régi pálya­udvar német neve) kiállítás nyaival, bohóckodásaival oly sokáig leplezni művészetének fokozatos kiüresedését. Nép­szerűségében, önlegendate- remtő exhibicionizmusában jó adag irónia bujkál, hiszen leg­értékesebb, legkiforrottabb életszakaszában az őt ünneplő díszletet, balettjelmezt. Egy párizsi kiállításon a Taxi eső­ben című műve egy valódi pá­rizsi taxi, amelybe hullott az eső a benne ülő mocskos, kre- tonruhás kirakati próbababá­ra. A ruhára prózai szöveget nyomtatott és többszáz élő csi­ga mászott a testen. „Bájos látvány” ellen tiltakozott a New York-i Fifth Avenue-n látható Bonwit Teller Áruház közönsége is. Az egyik kira­katba vízzel telt kádat helye­zett a művész asztrahán prém­mel bélelve, ebben feküdt egy zöld toliakba burkolt, vörös parókás bábu. A másik kira­Az „isteni Dali” játékai Gondolatok, élmények egy baden-badeni kiállítás hatására „Köztem és egy örült között csak az a különbség, hogy én nem vagyok őrük". A tárlaton jelentéktelenebb eredeti művei és másolatai háromezertől negyvenezer márkáért keltek el vizek, az elegancia és a jólét városában élhes­sék le. Ottjártunkkor isteni szerencsénk volt: a régi állomás­épületben Salvador Dali életműkiállítást láthattunk. jók, különféle alkotások látá­sába csak hosszan merül­hetünk. Ezt a tárlatot a művész személyét, képességeit övező (főként magateremtette), el- lentmodásos mítosz, önger­jesztette botrányok kísérte életút tette számunkra és a lá­togatók ezrei előtt még von­zóbbá, érdekesebbé. Ékszerek, szobrok, festmé­Ki is volt ez az ember, az „isteni Dali”, ahogyan önma­gát nevezte? Segítségemre szolgált a tárlat élménye, az itthoni kutakodás (leginkább Eric Shanes Dali-albuma), amely nem hagyott nyugodni a „nagy ripacs, az őrült, aki nem bolond, a huszadik század leg­nagyobb botrányhős-művé­sze” jelzőkkel teleaggatott, korántsem öleli fel ennek az örökké nyughatatlan, megle­hetősen perverz, fékezhetetlen fantáziájú, hiún magamutoga­tó, kísérletező kedvű festő al­kotásegyüttesét. Mindenféle furcsaságait, lenyűgöző, bot­rányövezte festményeit, szob­rait, bronzból, színes üvegha­tású műanyagból formált tár­gyait hosszú percekig néztem, ám az otthonomban nem szí­vesen látnám mindegyiket. El­sősorban a művészileg kevés­sé értékelt, de rengeteg pénzt (dollármilliókat) és népszerű­séget hozó, a negyvenes évek után, a 60-70-80-as években keletkezett alkotásokaj hozták Baden-Badenba. Őszintén szólva rám leginkább a szobrai voltak múlhatatlan hatással, különösen az Alice Csodaor­szágban, a fején kristálykúpot viselő, hosszú lábú elefánt, a magasszámyalású paripák, az egyszarvú unicornis, a Dalira oly jellemző „lágyóra”-figura festészetből szoborrá átván- dorló megformálása. Salvador Felipe Jacinto Da­li y Domenech a katalóniai Fi- guerasban született, élt és ta­nult a madridi művészeti aka­démián. Innen kirúgatta ma­gát, hogy Párizsban, Picasso közelében dolgozhasson to­vább. Picasso egyébként „le- állíthatatlan farmotorosnak” minősítette. Legjobb barátai közé tartozott Federico García Lorca, a világhírű spanyol köl­tő-drámaíró és Luis Bunuel filmrendező. Mindkettővel dolgozott is együtt, Bunuellel a filmművészet két klassziku­sát, Az andalúziai kutyát (szürrealista film) és az Arany­kort közösen alkották. Számos klasszikus és mo­dem festő volt rá komoly ha­tással, legtovább a szürrealiz­mus híveként dolgozott. A negyvenes években a társadal­mi konvenciókat tagadó szür­realisták atyamestere, André Breton kizárta maguk közül, de mit érdekelte ez már akkor a különlegeseen fellengzős, nagyhatású egyéniséget? Leg­jobb alkotásai időtlen, általá­nos emberi gondolatokat jár­nak körül, ezért is tudta botrá­társadalom szociális, szexuá­lis és kulturális értékei ellen irányul minden tette. Felesége Paul Eluard költő volt neje lett, Gala, aki szibériai aranyásó lá­nyaként nőtt fel Kazanyban. Ellenállhatatlan vágy vonzot­ta hozzá, istenként tisztelte, ámde „házastársi jogaival” egyre kevésbé élt. Gala kielé­gítette önmaga egészséges vá­gyait, még nyolcvanéves korá­ban, 1982-ben bekövetkezett haláláig is fiatal barátokkal vette körül magát. Éltek Spanyol- és Francia- országban, siker és pénz áradt hozzájuk az Egyesült Álla­mokban (a pálya kezdetén egy Dali-képért ezer dollárt, míg évtizedekkel később akár más­fél millió dollárt is lepengettek az őt imádó gazdagok). Gondolom, az olvasókat ér­dekli néhány meglepő külön­legesség, amely Dalit Dalivá tette. Egy amerikai előadásán mélytengeri búvárruhát öltött, hogy a tudatalatti mélységeit szemléletesen kifejezhesse hallgatói előtt, csupán a légző­készülékről feledkezett meg. Tervezett divatot: felfordított cipő alakú kalapokat, csokolá­dét utánzó gombot méhekkel, tárgyakat (rákos telefont), katban fekete szatén ágyon, iz­zó parázspárnán fekszik a má­sik bábu, fölé bölényfej lóg a mennyezetről, a szájában vé­res galambbal. Leghíresebb képe a Lágy szerkezet főtt babbal: a polgár- háború előérzete, őse az 1812- ben keletkezett Goya-mű, a Kolosszus. A másik, Az emlé­kezet állandósága, amely a re­lativitás elmélet századában a képlékeny óra figurájával a képlékeny idő kifejezője. Ön­életrajzi kötetet írt 1941-ben Salvador Dali titkos élete cím­mel, amelyre OrweI esszében reagált: „Dali egyfelől kitűnő stiliszta, másfelől azonban visszataszító jelenség.” Stílus­világát változtatta nukleáris miszticizmusra, absztrakt expresszionizmusra, op artra, pointillizmusra, alkalmazta a sztereoszkópot, a holográfiát, a számítástechnikát — nyitott volt irányzatokra, műfajokra, anyagokra, kereskedelemre és szexuális aberrációra... Egy bizonyos, nem minden­napi egyéniség, nem minden­napi művész. Tetszik, nem tet­szik, mindenki maga döntse el! Bede Zsóka Az ébredést közvetlenül megelőző álom, amelyet egy gránátalma körül szálldosó méh váltott ki (1944). A tigriseket egy cirkuszi plakátról vette át, a kép egésze plakátszerű, a felszínes szürrealizmus példája. Tulajdonosa: Sammlung Thyssen-Bornemissza

Next

/
Thumbnails
Contents