Békés Megyei Hírlap, 1994. október (49. évfolyam, 232-257. szám)
1994-10-08-09 / 238. szám
1994. október 8-9., szombat-vasárnap © / / / *HAZA M,NDEN ELÖTT j 0 ^ A i&MES megyei hírlap hétvégi magazinja Halló! Beszélgessünk! Földink volt. Justh Zsig- mondíró, aki 1863-ban Puszta- szentetornyán született, 1894. október 9-én Cannes-ban halt meg. Földbirtokos. Jogi és nemzetgazdálkodási tanulmányait Németországban és Franciaországban végezte. Reviczky biztatására kezdett írni. Első' írásai francia hatás alatt születtek. Később az alföldi nép életét tanulmányozta és pszichológiai realizmussal ábrázolta népi hőseit. Birtokán paraszt műkedvelőkkel maga rendezte népszínműveket és klasszikus drámákat mutattak be. Mondták Életben maradni Kapitalizmus lesz, a kurva életbe. Amit nem lehet könyvből megtanulni, vagy elképzelni, hanem csak úgy, hogy az ember benne él, és megszokja, hogy ha életben akar maradni, harcolnia kell, és dolgoznia, mint az állatnak, és tudnia, hogy mi történik vele, hogy mihez van joga és mihez nincs, hogy mi az, ami jár neki, és mi az, amit magának kell megteremteni. (A Magyar Narancs szerkesztője) Nem ellenségek, de... Végtére is nem tarthatjuk ellenségünknek a mostani kormányt sem. Csupán az a félő, nehogy a valamelyik irányba való túlzott helyezkedés miatt, vagy túlzott „reálpolitikai” indítékokból háttérbe szorítsák, vagy oda engedjék szorulni a határon túli magyarok kérdését. (Tőkés László püspök) Lehet unatkozni Örüljünk, hogy megint lehet tévét nézni, megint lehet csendben unni az egészet. Meg hogy a volt szántódi úttörőtábor éttermében lehet rendelni ananász- befőtt díszítvét, amit az étlap szerint a németek úgy mondanak, hogy Ananász Kompote Mit Dekoráció. (Magyar Narancs szerkesztősége) Egy legény maradt Ha előveszünk egy három évvel ezelőtti Népszabadságot és a stáblistáját összehasonlítjuk a maival, már minden lényegeset tudunk. Egy legény maradt talpon a vidéken, az idén újraválasztott főszerkesztő. A lap másik két erős embere közül először a felelős szerkesztő, Ke- reszty András ment el, majd nemrégiben Breitner Miklós vezérigazgató is. Még a posztjaik sem maradtak meg a Népszabadságnál. A játéknak vége. ínyenceknek való mérkőzés volt, a hatalmi harc minden szépségével. (T. L. — Kreatív) Békési tallózó Simonyi föllépésében kétségkívül volt valamiféle gőg, irritáló nagyképűség. Jobb sorsra érdemes pályatársak, élő klasszikusok sem nagyon állhatták meg az ő szigorú mércéje alatt. Nem, mert fejükkel állandóan följebb tolták volna a lécet, holott a gyulai krétarajzok szerzője, a Krúdy-köpenyt gyakran magára öltő va- gabund poéta nagyon is azt akarta, hogy a merev léc állandóan egy helyben maradjon. (Szakolczay Lajos kritikus) „Halló! Bánkút 305-ös. Itt a bánkúti postahivatal”—jelentkezett a telefonban egy kedves női hang. — Tud-e olyan helyi lakost kapcsolni, akinek van telefonja? —Igen, a szomszédban lakik a postamester — mondta és máris készségesen invitálja a telefonhoz a beszélgetőtársat. — Jó napot kívánok, Halasi Mária vagyok a Békés Megyei Hírlaptól. Lenne a beszélgető- társam? Szokatlan a postamesterként bemutatkozó fiatal hang, ezért talán kezdhetnénk a munkájával. — Juhászné Siflis Hajnalka vagyok, hét éve dolgozom postamesterként Bánkú ton és kedvelem ezt a munkát. Medgyes- egyházi vagyok, de amikor a postától kaptam egy szép, felújított, kertes szolgálati lakást, azonnal ideköltöztem. Úgy érzem, az emberek elfogadtak és én is szeretek itt élni. A férjemmel két és fél éve ismerkedtünk meg az újkígyósi diszkóban, amely első látásra szerelemnek bizonyult. Novemberre várjuk a kisbabát, így jelenleg táppénzen vagyok. — A babának milyen nevet választottak? — Fiú esetén Tibor, ha lány, akkor Vivien. — Gratulálok, nagyon szép nevek, bár az öné is hasonlóan szép. Gondolom a család most önnel együtt nagyon izgul. — Természetesen, de azért a munkáról sem feledkezünk meg, mert az is akad bőven. A férjem Mezőkovácsházán az édesanyjával a vendéglátásban dolgozik, ahol mindig sok a tennivaló. Emellett a kárpótlás során kapott földeken is gazdálkodik a család. Együtt, egymást segítve próbálunk boldogulni. A háznál is van egy nagyobbacska kert, ahol a konyhára valót termeljük meg. Szóval nem unatkozunk és gondolnunk kell a jövőre is. —A faluban aktuális téma a gázbevezetés. Mi a véleménye? — Október 10-én dönt az ön- kormányzat arról, hogy lesz-e gáz Bánkúton. Tudja, a falut foglalkoztatja az ügy. A hét év alatt magam is tapasztaltam, hogy miként szegényedett el a lakosság, pedig valamikor ez egy gazdag kistelepülés volt. Jelenleg nincs rendes ivóvizünk, rosszak az utak és a gáz most jó lehetőség lenne a továbblépésre. A mezőhegyesi kombinát „kivonulása” után nőtt a munkanélküliség, így elengedhetetlenül fontos lenne, hogy ide is jöjjenek a vállalkozók. Különben néhány év múlva már falu sem lesz. —- Köszönöm a beszélgetést és jó egészséget kívánok a családnak, valamint a megszületendő babának. „Sok önfeledt éneklést kívánok mindenkinek, mert a közös éneklés maga az öröm és a boldogság. Éljen a zene! Szeretettel üdvözlök mindenkit: Gryllus Vilmos” E sorokat Gryllus Vilmos zeneszerző írta olvasóink emlékkönyvébe Százhúsz éve született Bethlen István A Maros-Torda megyei Gernyeszegen 1874. október 8-án született, és 1946. október 5-én a moszkvai Butirka börtönben halt meg Bethlen István politikus, miniszterelnök. A XX. század egyik legnagyobb magyar politikusa volt. Erdélyi nemesi családból származott. 1896- ig a budapesti egyetem állam- és jogtudományi karát látogatta. Tanulmányait befejezve visszatért Erdélybe, ahol gazdálkodni kezdett. 1901—1939 között — egy rövid időszaktól eltekintve — parlamenti képviselő, később felsőházi tag volt. Nézetei leginkább a liberális-konzervativizmushoz álltak közel. 1919-ben megalakította a Nemzeti Egységpártot, amely a továbbiakban a magyar politikai élet meghatározó tényezőjévé vált'. 1921. április 14-én kapta meg a miniszterelnöki megbízást és több mint 10 esztendeig, 1931. augusztus 24-éig töltötte be azt. 1931-es lemondása után a háttérből igyekezett befolyásolni a kormányzót és az egymást követő kormányokat. A német megszállás alatt bujkálnia kellett. 1944-ben az oroszok tartották házi őrizetben, s mivel nem volt hajlandó együttműködni a kommunista párttal, 1945. április 25-én a Szovjetunióba hurcolták. Halálának helyéről, időpontjáról és módjáról sokáig semmi biztosat nem közöltek. 1994-ben — kétéves feltáró munka eredményeként — sikerült kideríteni, hogy 1946. október 5-én a moszkvai Butirka börtönben halt meg. Földi maradványait 1994. június 17-én helyezték örök nyulgalomra a Kerepesi temetőben. Bethlen István Emlékiratából való a következő részlet: „...Hosszú időnek kell eltelnie és nagy tapintatra lesz szükség a mi részünkről, komoly vezek- lésre a másik részről, hogy ez az új sebe az országnak, amelyet a hitlerizmus ellenséges érzelmű és rövidlátó politikájával ez úton a testünkön ütött, behegedjen. Természetszerűleg lényegesen megnehezítik a történtek ezenfelül a jövőben a békés együttélést a Kárpátok medencéjében a külön fajú és anyanyelvű népek között, mert oly jogok igénylésére bátorította fel a többi hazai nemzetiséget is, amelyek megadása esetén semmiféle békés együttműködés közöttünk el sem képzelhető, és csak az állandó torzsalkodás lehet itt napirenden, bármilyen jóindulattal is viseltessék az államhatalom a területén élő népfajok jogai iránt. Ez lesz, sok máson kívül, egyik tartós örökségünk, amelyet a nemzetiszocialista ideológiának köszönünk és amelytől megszabadulnunk nagyon is nehéz lesz a jövőben. Végeredményben ilyen és sok más hasonló eszközzel követte a német politika azt a kitűzött célját, hogy Magyarország belpolitikai itányítását is kézbe vegye. Ezek közül csak azt az egyet akarom még megemlíteni, amellyel nap-nap után arra uszított,v hogy a zsidósággal szemben radikálisabb eszközöket alkalmazzon a magyar kormány, ebben az irányban állandóan lázította a magyar pártokat is. Épp ily szemérmetlenül avatkozott be nap-nap után a magyar sajtópolitikába is. • Ezek mind olyan ténykedések voltak, amelyekkel állandóan élvén, nem lehet annyira csodálkozni azon, hogy a magyar politikusok egy része, látva Németország elképesztő sikerét a háború első felében és megbódulva az így kivívott presztízsétől, lassanként megszédült, és a nagy nyomásnak engedve megfeledkezett az ország sok nagy érdekéről és elhitte a végén, hogy a világháború előbb-utóbb nagy német győzelemmel kell, hogy végződjön, és hogy ezen a réven a nemzetiszocialista ideológia fogja Európa életformáit diktálni. így váltunk apránként német érdekek prédájává. Azt kell mondanom, hogy Magyarország félig akarva, félig akaratán kívül jutott ebbe a helyzetbe: A német költő szavaival élve: Halb zog es ihn, halb sank er hin, So war es um ihn geschehen." ,,...a kar kinyúlt, utánahullt S nem látták már soha.” Fekete fehéren Szellemi kútmérgezés Aradon Ez az október hatodika már nem az az október hatodika. Amilyet a mégoly felemásra sikeredett romániai forradalom első évében, 1990-ben és azt követően még egy darabig átéltünk. Akkor még előfordult, hogy Bukarestből jött valaki politikus, még megtörtént, hogy románok kisétáltak a magyarokkal a vesztőhelyre, s az is megesett, hogy magyar zászlók lengtek ott, ahol évszázad óta ezrek emlékeznek a vértanúkra. Mindez már a múlté. Bukarestben már nem érnek rá Aradra utazni, piros-fehér-zöld zászlókat sincs ideje senkinek kitűzni a Maros-parti emlékhelyre és a helyi prefektú- rán sincs érkezése senkinek arra, hogy kiszaladjon az obeliszkhez, odalökni egy csokor virágot. Küldtek ugyan egy piros-sárga-kék szalagos koszorút, de borítékolom, jövőre már ez is elmarad. Nem csoda hát, ha újra ordas idők járnak odaát az ünneplő-emlékező magyarokra. Elhangozhat, mert elhangzott Aradon románok szájából: az utolsó előtti népség a magyar, az utolsó pedig az, aki románként elmegy a magyarok megemlékezésére. A magyerellenes szöveget az aradi románok nem a légből kapták, mert ott, a vértanúk városában egy D. Závoianci nevű barom írásaival rendszeres szellemi kútmérgezést követ el és aknákat helyez el a magyar—román megbékélés útján. Legutóbbi írását október hatodikára időzítette és az Adevarul de Arad (Aradi Igazság) című újságban helyezte el. Cikkében — melynek fordítását lapunk második oldalán olvashatják — arra a végkövetkeztetésre jut, hogy „bármely román állampolgár, aki ... ilyen rendezvényeket (az aradi megemlékezésről van szó — a szerk.) szervez, az áruló, jogvesztett és a román nemzet ellensége.” Nem tudom, kik és miért hagyják, vagy ösztönzik az aradi románság „szellemi szóvivőjét”? Kik és miért nem állítják meg Závoianci Uit esztelen rohanásában? Egyáltalán, akad-e román, aki megállítja? Árpási Zoltán
