Békés Megyei Hírlap, 1994. szeptember (49. évfolyam, 206-231. szám)

1994-09-22 / 224. szám

1994. szeptember 22., csütörtök HAZAI TÜKÖR/SOROZAT Fantomsebész Mária oltalmában Szép Ernö-dijj. Szilágyi Andor „Az el nem küldött le­velek” című drámakötetéért, valamint az elsődrámás Dar- vasi László „Vizsgálat a ró­zsák ügyében” című munkájá­ért kapta meg az immár tizedik alkalommal odaítélt Szép Er- nő-díjat. Az elismerést szer­dán. a Magyar Dráma Napján Török András kultuszminisz­tériumi helyettes államtitkár adta át a művelődési miniszté­riumban. Tudományos testület. A Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szat- már-Bereg és Jász-Nagykun- Szolnok megyék tudományos közösségét összefogó Debrece­ni Akadémiai Bizottság (DAB) területén újabb megyei tudomá­nyos testületet hoznak létre — jelentette be Berényi Dénes akadémikus, a DAB elnöke szerdai debreceni sajtótájékoz­tatóján. Szeptember 26-án és 27-én tudományos ülés kereté­ben mondják ki a megalakulást. Vízdijnövekedés. Az energiaárak emelése közvetett módon növelheti a lakosság víz- és csatornadíjait is, ha változat­lan marad a díjakat kiegészítő állami támogatási keret — mondta Kovács Kálmán, a Köz­lekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium politikai államtit­kára a vízügyi ágazat átalakulá­sáról tartott szerdai sajtótájé­koztatón. Elhangzott: az energi­aár-emelkedés növeli a szolgál­tatók költségeit, és ezt várható­an a jövő év közepétől helyileg differenciált mértékben érvé­nyesítik majd díjaikban is. (Folytatás az 1. oldalról) című videofilmét a doktor úr gyógyító munkájának filozó­fiai, fizikai, s talán biológiai alapelveiről, néhány gyógyító műtétjéről. S mesélnek a meg­gyógyítottak és hozzátartozó­ik. Mária — akit elmondása szerint szintén a doktor úr gyó­gyított ki súlyos bajából — kevesellheti a dolgot, ezért rá­tesz egy lapáttal. Hozzájuk írt levelekből olvas. Egy kétkedő hangút is, az ellenpont tehát — ahogy kell — belekomponál- tatott a hitlevelekbe. Ördögi... Az egyik levélből megtudjuk, hogy dr. Dimitrij Kopincsev Kecskeméten egy este a sötét utcán elővette kését, és meg- műtötte egy hölgy szemét, aki benn a teremben már nem kerülhetett sorra. Elmúlt a gla- ukómája. „Ót alkalommal jár­tam önnél. Terhes lettem." — vall meddősége elmúlásáról egy moszkvai hölgy, aki Ma­gyarországra ruccant kezeltet­ni magát. Pedig Amerikát is megjárta ezért — teszi hozzá Mária, aki elárulta azt is, hogy édesapja jó nevű orvospro­fesszor, most 84 éves, s meg­szakította vele a kapcsolatát: ,,Eladtad a lelked az ördög­nek" — mondta lányának. Az igen agilis hölgynek amúgy sem lehet nagy véleménye az orvosokról: finom fintorokkal jelzi beszélgetés és pénzbe­szedés közben. Mária és a dok­tor úr — bizonyára más is — létrehozták a Calendula Bt.-t. A dolog üzleti részét e cég nevében végzik. Százezres ajánlat A doktor úr még a filmben vallott arról, hogy sikerült megtalálnia a testben azokat a vezetékeket, melyekkel beha­tolhat a szövetekbe. ,,Megta­láltam a fantomját, alteregó- ját, a finom testet. Éhben se­bészként operálok.” — hang­zik el a reklámfilmben. Ami­kor dr. Dimitrij Kopincsev sö­tét fellépő ruhájában megjele­nik a teremben, tolmácsnője segítségével rövid elvi irány- mutatást ad, majd az asztal mellett minden teketória nélkül hozzálát egy súlyos májbeteg hölgy megműtésé- hez. Ehhez oldalról Mária a kezébe nyom egy olyan esz­közt, mely erősen emlékeztet a magyar éttermekben teríték­ként asztalra kerülő késre. Ta­lán az is. Mélyen a hölgy sze­mébe fúrja tekintetét, utasítja, hogy csak oda nézzen, oldalt köröző mozdulatokat tesz a viliódzó késsel, szakasztott olyan az egész, mint amikor hipnotizálnak valakit. Erről pe­dig szó sem lehet, mert a doktor úr a bevezetőjében megmondta, hogy sem egyénileg, sem cso­portosan senkire nem akarja rá­erőszakolni az akaratát. „Min­dent gyógyítunk, a fizikai testüket és az asztrális világu­kat, a lelkűket is.” — közli a néhány perces vértelen műtét után a doktor úr. Az operált hölgy nagy melegséget érez a mája körül, elmúlik a fájdalma, mondja. Később érdeklődöm, gyulai-e, ám nem sikerül tőle megtudnom, faggatózni pedig illetlen dolog lenne. Közjátékból is van elég. Egy kalapos, mellényes úr szinte követeli, hogy a doktor vizsgálja meg a helyszínre ho­zott nagybeteg feleségét: „Ha kell, fizetek százezer forintot is!” Később láthatjuk: nem vakvilágba beszél. A doktor úr azonban egyelőre nem áll kö­télnek, igaz, Mária elhesseget Kopincsev doktor leszö­gezte: helyben nem gyógyít például skizofréniát, epilepszi­át, veleszületett vakságot, süket­séget, 6 hónapon túli inzulin- kezeléses cukorbeteget, AIDS- betegséget mindenkit a közeléből. (Bár a doktor úr jól beszél magyarul, műtét közben — szinte kiabál­va — ukrán nyelven ejti ki a „lézer”, „kozmosz”, „még”, „katéter”, „ne félj tőlem!” és más szavakat.) Mária időnként rárivall az előrenyomakodók- ra, elhagyja száját egy „Iste­nem, könyörgök, ne legyen anarchia!” hangzású fohász is. Vizesblokk „Ót nap kell ahhoz, hogy meg­találjuk egymással a kapcso­latot. Nehéz a gyógyuláshoz vezető út. Helyes étrend és lég­zési technika, vízterápia, lazí­tás, valamint imádság kell hoz­zá” — közli a doktor úr. Ez utóbbihoz annyi megjegyzést fűz: meditációt jelent. „Ha mindezt elsajátítják, jó ered­mény lesz, ígérhetem” — tette hozzá. A mikéntjét pedig Mária jelenti be: ötnapos tanfolyam indul szerdától, melyre „nálam, itt, most” lehet jelentkezni, „ka­zettát is prezentálok hozzá”. , Mennyibe kerül? ” — szegezik neki a kérdést egyre többen, be­kiabálva. Kerüli a választ, előbb magyarázatot kanyarít hozzá: vállalkozóknak, mindenkinek számlát adnak, egy nap két és fél órás, este hatkor kezdődnek az előadások. Az első nap az emésztő­rendszer lesz a téma, a máso­dik nap a „vizesblokk”(?), ezt a tüdő, a légzés követi, a ne­gyedik általános, individuális nap, majd a legvégén teljes tisztítás, a hogyan tovább, a receptek adása következik. „Mennyi a díj?” — kérdezik most már egyre türelmetle­nebbül. Egy nap kétezer forint, összesen tízezer — hadarja el Mária. (Elnézést, hogy nem teljes nevén emlegetem, de el­felejtett bemutatkozni.) Sza­badkozik: három éve egy tari­fával dolgoznak, most kellett emelniük, a forint leértékelése miatt. Nem sok ez a díj, bi­zonygatja: lejön belőle az áfa, a többi adó, fizetni kell a tol­mácsot, ebben a tízezerben minden benne van. Jó, ha két­ezer megmarad, s a benzint is ebből fizetik. „Szinte azért va­gyunk itt, hogy megköszönjük, hogy eljöttek” — állítja. Ek­kor kezdünk számolgatni: ha csupán százan jelentkeznek (ennél többet láttunk később), az már egymillió, magyar fo­rintban. Nem tudom, hogy fi­zetik manapság a tolmácsokat, de kétséges, hogy minden be­fizetőnek ezresei mennének rá. A benzinköltségről, szállo­dáról beszélni egyenesen ne­vetséges a bevétel nagysága mellett. Mindegy, nem a mi dolgunk, de ha már panaszko­dott a hölgy, utána kellett szá­molnunk. Megkezdődik a feliratko­zás: Mária túlharsog minden­kit, rendre utasítja az érdeklő­dőket, sokakat azzal biztat, hogy a vasárnap Budapesten megnyílt, Tömő utcai élet­módközpontjukat keressék fel. Egy másik hölgy segítsé­gével feljegyzik a jelentkezők lakhelyét, bekasszírozzák — akitől lehet — a 3-4-5 ezer forintos előleget. A jelentke­zők fele már nincs az épület­ben, amikor fontos bejelentés hangzik el. (Ja!) Felhívják a kurzus résztvevőinek figyel­mét, hogy egy csomó dolgot nem ehetnek, nem ihatnak et­től a perctől fogva. De mi lesz azok eredményességével, akik ezt már nem hallhatták?! Ta­lán kötözködés ilyesmit szóba hozni... Megállítanak lépten-nyo- mon: „Mit szól ehhez a hó­kuszpókuszhoz?” Mit szólhat­nék? Sem az orvostudomány­hoz, sem Kopincsev doktor mesterségéhez nem értőként csak a valódi tudósok véleke­désére alapozhatok: bármi igaz lehet, amiről nem bizo­nyított, hogy nem az. De a kételkedés joga is jár minden­kinek. Aki másként látta a tör­ténteket vagy másként akarja látni, nyugodtan kételkedjen a leírtakban. Sokáig töpreng­tem: mivel használok? Ha fel­tárom a Park Szállóban tapasz­talt benyomásaimat, talán azt veszem el az emberektől, ami egyetlen kincsük maradt: a hitüket, reményüket. Ha pedig hallgatok, akkor esetleg hamis hitet, csalfa reményt táplálok. Dr. Kopincsev módszeréről és az általam leírtakról minden­esetre kérdezzék meg annak az orvosnak a véleményét is, aki­ben leginkább megbíznak! Ha pedig Kopincsev doktor té­nyekkel bizonyíthatóan meg­gyógyítja önöket, szívesen helyt adunk e történeteknek is. Kiss A. János Az Atlantitól a Csendes-óceán partjáig — Amerikai útinapló 4. Oregon, a szelíd Vadnyugat Oregon déli részén, működő vulkánok közelében található ez a krátertó, amely a Mazama kitörésekor jött létre. A környező hegyek csúcsát hó borítja augusztus elején is A St. Louis—Minneapolis— Portland—Redmond útvona­lon, először Missouri államból északra, Minnesotába, majd on­nan nyugat felé haladva ér­keztünk meg a Csendes-óceán partján, Washington, Kalifor­nia, Nevada és Idaho államok által határolt festői Oregonba augusztus 4-én. Ez a hatórás repülés (három járattal és két átszállással) volt a leghosszabb Amerika fölött, és landoláskor még nem is értünk célba. A redmondi repülőtérről autóval egy óra alatt érkeztünk meg a mindössze 49 000 lakosú Bend városkába, ahol a vadnyugati filmek díszletei fogadtak bennünket — csak élőben. Amit programunk kezdete óta mindenkitől hallottunk, be­igazolódott: „Oregon gyönyö­rű, ott remekül fogjátok érezni magatokat!” Az ezer színben pompázó, festői táj egyszerűen lenyűgöző és gyorsan magához téríti az elcsigázott utazót. Vul­káni erők formálják évezredek óta a tájat, Oregon állam terüle­te félsivatagi fennsík. A látvány káprázatos: mélykék tavak, he­lyenként vízeséssé átalakuló fo­lyók, méltóságteljes sziklás he­gyek, hófödte csúcsok, a mező­kön, a földeken botanikus kert­be illő virágköltemények és óceánpart. Egyáltalán nem lepett meg, amikor vendéglátó kollégáink elmesélték, hogy ez a térség az utóbbi időkben lett nagyon fel­kapott, népszerű. A nagyváro­sokból idemenekülnek az em­berek, ha csak tehetik; jönnek a rohanás, a zsúfoltság elől, hogy élvezzék a meseszép természe­tet, a tiszta levegőt, az élvezhető ivóvizet. Itt még viszonylag ol- csóak a telkek, bár az ideáram- lás és a fejlődés következmé­nyei már az árakban is éreztetik hatásukat. Fontos szempont még, hogy errefelé lényegesen jobb a közbiztonság. Alig né­hány éve a fakitermelés volt a fő jövedelemforrás, mára azonban turistaközponttá nőtte ki magát Bend. A kereskedők, üzletem­berek örülnek ennek, ám a hely­béliek és akik a nyugalmat ke­resték, nyilván kevésbé. Washingtontól Floridán és St. Louison át, minden korábbi program csúcspontja volt az, amikor családoknál jártunk, ott­honi környezetükben ismerked­hettünk az amerikai emberek­kel, láttuk, milyen valójában az „american way of life” (ameri­kai életforma). A legszívélye- sebb szerkesztőségi és a legba­rátibb hangulatú találkozóink mégis az oregoniak voltak. Közben kezdett egyre éleseb­ben kirajzolódni az amerikai ember képe. A hivatalos helye­ken (külügy, lapkiadók, helyi önkormányzatok) túl nagy ér­deklődést bizony nem mutattak magyar dolgaink iránt. Túl nagy tájékozottságot sem. S a hivata- los „álláspontnak” nagyjából megfelelt az átlagember érdek­lődése és tájékozottsága. Talál­koztunk viszont önkritikus szer­kesztőkkel, akik elismerték: az amerikaiak bizony önzőek, jól élnek és csak az érdekli őket, hogy mindez így is maradjon. Távolabbra csak akkor tekinte­nek, ha valami zűr van, például Bosznia—bár ahhoz már a volt Jugoszlávia is túl messze van, hogy komolyan foglalkozzanak vele, netán a nagypolitika bea­vatkozzon az ottani esemé­nyekbe. A készség az önkritiká­ra általában a művelt emberek sajátja. A családi környezetben zajló beszélgetések során mindig ki­derült: vendéglátóink meglepő­en jól tájékozottak, „készültek Magyarországból”. Sokan ellá­togattak már európai országok- baés hazánkba, noha semmiféle rokonság, kötődés nem fűzi őket hozzánk. Bizony rákérdez­tek a bennünket is foglalkoztató gondokra: eladósodás, elszegé­nyedés, küszködő gazdaság, az európai határok sérthetetlensé­ge, a balkáni háború, a volt Szovjetunió utódállamaival va­ló viszonyunk, az áttelepülő er­délyiek, a megnövekedett tran­zitforgalom, a bűnözés terjedé­se. Igaz, minden vendéglátónk egy olyan intézmény tagja, amely kifejezetten a nemzetkö­zi kapcsolatok ápolására ala­kult, szoros szálakkal kötődik a külvilághoz, főleg Európához, Afrikához. Az sem lehet vélet­len, hogy létrehozták! Nyilván tudják, hol van még tennivaló. Igen, az önkritikára való haj­landóság hasznos tulajdonság. A harmadik hétre kikristályoso­dott néhány ilyen felismerés. Ha a tengerentúliakat például valamiért irigyelni lehet, akkor az nem elsősorban az az életmi­nőség, amit a komfort, a fejlett infrastruktúra, a pazar lakáskul­túra nyújt, hanem a gondolko­dásmód és életfelfogás. Délutá­nonként nem halálfáradtan, agyonhajszoltan esnek be ott­hon az ajtón, hanem jókedvűen, és a nap folytatódik! Sporttal, kocogással, kirándulással vagy csak egyszerűen jóízű baráti csevegéssel, és az asztalról ter­mészetesen nem hiányoznak a finom ételekés italok, az indián, a mexikói vagy éppen a keleti konyha remekei. Ha valahol fájdalmas volt a búcsú, hát Oregonban az volt. Vigasztalt viszont a tudat, hogy utunkat kelet felé folytatjuk, és a legközelebbi megállóig, a Mi- chigan-tó parti Milwaukee vá­rosáig 12 000-ről 9000 kilométerre csökken az a távolság, ami még egy hétig elválaszt az itthoniaktól. Niedzielsky Katalin (Folytatjuk.) Warm Springs annyit jelent Meleg Forrás; ebben a múzeumban és indián rezervátumban a nyugati törzsek kultúrájából kaptunk ízelítőt

Next

/
Thumbnails
Contents