Békés Megyei Hírlap, 1994. szeptember (49. évfolyam, 206-231. szám)
1994-09-17-18 / 220. szám
ÉLETKÉP 1994. szeptember 17-18., szombat-vasárnap Egész más világ volt akkoriban az iskolákban A Viharsarok egyik leghányatottabb sorsú pedagógusát kerestem fel Végegyházán, hogy küzdelmeiről, élettapasztalatáról faggassam. Amit megtudtam Hanyecz Karcsi bácsiról, az ma már történelem, sok tanulsággal. Mostoha gyermekkor — Rosszkor születtem, a gazdasági világválság magyar paraszti nyomorába —kezdi emlékeit idézni háza verandáján. — A mezítlábas, fekete klottga- tyás parasztgyerekek életét éltem, sosem sírom vissza. Csak most, öreg fejjel értem meg, milyen embertelen módon fecsérlődtek el ifjúságunk drága évei. Amióta eszmélek, dolgoznom kellett. Hatéves koromban beálltam ve- rébpásztomak, később tehenet, baromfit legeltettem, bérmunkában szedtem répabogarat is. Ahogy cseperedtem, beálltam a felnőttekkel napszámba: hajnalban madárdalra már indult a robot napnyugtáig. Ennivaló a szegény- legények kenyere volt hagymával, néha egy szelet szalonnával. Aki ezt kibírta, az mindenen túltette magát később. Ez a mai gyerekekből hiányzik. A szegény embert az ág is húzza — mondja a szólás. Igaz is ez, a nyomort tetézte házunk leégése is 1937-ben. Akkoriban kemencében sült a kenyér, izzikkel, szalmával, kóróval fűtötte a gazdasszony. Cserép helyett persze gazzsúppal takarta a szegényparaszt a viskója tetejét: télen beázott, nyáron beleesett a szikra. A telet a szomszédnál vészeltük át, utána meghalt apám, és testvéreimet behívták Horthy hadseregébe. A háború hamar kitörf kását, görhét, kukoricalisztes ételeket ettünk. Nekünk legelt egy kis tehénke az udvarban, ami nagy gazdagság volt akkoriban. Azért már én is nagyon vártam az eper érését: felmásztunk a fára és egy szelet kenyérrel megvolt a finom ebéd. A falusi oskola —Hogyan teltek diákévei? — Egész más világ volt akkoriban az iskolákban. A maihoz nem is hasonlítható: egy épületben egy-két tanító okította a falu összes gyerekét. Általában kényelmesen befértünk az olajpadlós, deszkapados terembe. Nyáron a határban dolgoztunk, de télen is a tanulók fele otthon rekedt. Általában négy-öt gyerek volt jellemző a családoknál, ezekre pedig jó esetben is csak egy-két pár cipő és téli gúnya jutott, felváltva használták. Ma szégyelli a fiatal, ha nem Adidas- cipőben jár iskolába... A tananyag is sokkal szűkebben volt szabva, mint ma. Csak a legfontosabb ismereteket tanultuk, tanítója válogatta, milyen mélységben. A miénk sokszor még az iskolából is elment, felelős vigyázott a rendre. Persze, mi is csibészkedtünk. Máig sem felejtem el azt amit kaptam időnként érte a nádpálcával, rosszabb esetben a méterrúddal. Annak idején nem volt fontos, hogy a parasztgyerek okos legyen, elég volt, ha dolgozni tudott. Az új földosztás Mi a háborúból a feneketlen nyomoron kívül mást nemigen éreztünk, azt is elviseltük: nem láttunk jobb életet magunk körül sehol. Az oroszok egyszer megágyúzták a falu szélét ugyan, de aztán eltakarodtak — szőtte tovább emlékei fonalát Karcsi bácsi. —Hogyan kezdődött ismét az élet? — Nehezen. 1945-ben már osztották a népnek a földet, később ezzel nyerte meg Rákosi a parasztságot magának. Vetőmag, igavonó állat és szerszám nem volt, mindent elvittek az oroszok. Foggal-körömmel, a szánktól még a kukoricát is megvonva indult az első vetés. Később pálinkáért adtak Grísáék kölcsön lovat is, de ki is hajtottak sokszor még télen is bennünket cukorrépát szedni, málenkij robotban. —Hogyan döntött a továbbtanulás mellett? — Azt hittük, hogy az évek múlásával majd jobbra fordul a mi életünk is. Dolgoztunk és bíztunk. Idővel Fotó: Lehoczky Péter azonban fokozódott a beszolgáltatás, a földműves másodrendű állampolgár lett. 1952-ben a gabona is elfagyott, még a levegőt is jegyre adták. Ami kis tojás meg tej akadt, vittük a városba, vagonok tetején, ütközőin kapaszkodva. Tudtam, itt nem lesz boldogulás, változtatni kell. Akkor iratkoztam be a gimnáziumba. A pedagóguspálya vonzása —Hogyan végezte el a középiskolát? — Hát nem úgy, mint manapság. Munka mellett. Hogy ez mit jelent? Hajnalban korábban keltem, mint a többiek. Ledolgoztam a tíz órát a hat hold földön, vertem vályogot, ástam kutat, amivel pénzt lehet keresni. Délutántól estig tanulás, negyedévente vizsga. Az 56-os események- miatt egy évet magánúton végeztem el. Orosházán érettségiztem, jó eredménnyel. Sokan feladták, még értelmiségi gyerekek is lemorzsolódtak, de én kitartottam. Ezután jelentkeztem a szarvasi tanítóképzőbe, ahova annak ellenére vettek fel, hogy már a negyedik ikszet tapostam. Szerettem a gyerekekét, volt bennem pedagógiai érzék. Egy év elméleti oktatás után egy másik gyakorlati következett, majd Szegeden képesítőztem. —Hogyan alakult át az oktatásügy képe ekkorra? — Jelentősen. Bár végig jellemezte a pedagógushiány, a képesítés nélküliek azért lassan fogyatkozó hada, a szakmai színvonal erősen emelkedett. Az akkori oktatási rendszer nagyon hasonlított a maira, bár erősebb volt a központi és meghatározó a pártirányítás. Sokáig maradt még a kényelmetlen tanterem, a gyerekek tintásüvegbe mártott tollal írtak, de ez már modem pedagógia volt. Legszebb éveimet éltem ekkor, lelkesedtem a munkámért, a gyerekekért. Szinte családként éltem velük, megosztották kis szívük legféltettebb titkait is velem. Szép volt. —Milyen feladatok hárultak akkor egy pedagógusra ? — A tanításon kívül nagyon sok társadalmi munkát vártak el tőlünk. Én magam is tevékenykedtem a szakszervezetben, a tanácsban. Voltam gyermekvédelmi felelős, munkaközösségvezető, de még gyapotot is szedtem kötelező felajánlásból. Néha több időt vett ez el tőlem, mint a hivatásom. —Választaná-e ismét ezt a pályát? — Nehezet kérdeztél. A kenyeremet, boldogulásomat köszönhetem ennek. Még ma is zavarba jövök, utcán, kórházban szólítanak meg: emlékszik még Karcsi bácsi azokra a jó kis focimeccsekre? Ez az érzés semmivel sem pótolható. Ugyanakkor látom, hogy a nevelők presztízse nem a régi, nagyon sok feszültséggel jár a manapság zajló sok átalakulás. Ha a mai indokolatlan rohanást is beszámítom, ma alaposabban elgondolkodnék ezen. Talán... Hát persze. Ars poetica Már esteledett, a gondosan ápolt kertből beszűrődik az estike édeskés illata, a tücsök vékony ciripelése, a koraeste bíborvörös színe. Kalács és hárslevelű kerül az asztalra, a háziasszony — generációk becéző szavú Piri óvó nénije — párja mellé ül. Úgy néznek ki, mint az érparton a két egymásba csavarodó törzsű nyírfa. —Hogy an fogalmazná meg emberi hitvallását, Karcsi bácsi? y— Engedd meg, hogy Arany János sorait idézzem: Az életet már megjártam. Többnyire csak gyalog jártam, Gyalog bizorí... Legföljebb, ha omnibuszon. Láttam sok kevély fogatot, Fényes tengelyt, cifra bakot: S egy a lelkem! Soha meg se’ irigyeltem. Nem törődtem bennülővel, Hetyke úrral, cifra nővel: Hogy’ áll orra Az út szélin baktatóra. Ha egy úri lócsiszárral Találkoztam s bevert sárral: Nem pöröltem,— Félreálltam, letöröltem. Hiszen az útfélen itt-ott, Egy kis virág nekem nyitott: Azt leszedve, Megvolt szívem minden kedve. Kálmán János Sziget Hétfőn reggel a tízemeletes toronyház lakóit szörnyű látvány fogadta. Egy negyven év körüli férfi holtteste feküdt a járdán, a feje körül hatalmas vértócsával. Megállapítást nyert, hogy a férfi a tetőről vetette le magát, és azonnal meghalt. A. lakók találgatták, hogy MIKORAZISTEN- CSUDÁJABAN jutott ODA a tudtuk nélkül, hiszen nem volt IDEVALÓSI, nem lehetett kulcsa sem a lépcsőházhoz, sem a tetőre vezető ajtóhoz. Kérdéseikre sem ők, sem a nyomozók nem kaptak választ; az áldozatnál semmilyen iratot nem találtak, amely igazolta volna a személyazonosságát, csak mindössze száznegyvenkét forintot apróban a bőrdzsekijének és a farmer- nadrágjának a zsebében. A nyomok szerint minden jel arra vallott, hogy itt öngyilkosság történt; dulakodásnak ugyanis semmi nyomát nem találták sem a lépcsőházban, sem a tetőn, sem a holttesten. A helyszínelők vastag fehér krétával körbeskiccelték a holttestet és lefényképezték, mielőtt a mentőautó elvitte volna, majd összepakoltak és ők is elmentek. A házmester felesége egy vödör mosószeres vízzel felmosta a kövezetét, de sem a rajzot, sem a vérfoltot nem sikerült eltüntetnie; halványabb formában még másnap is jól látszott mind a kettő. Délután két tízéves forma kislány játszott a ház körül. Csak idő kérdése volt, hogy ők is felfedezzék a reggeli tragédia nyomait. — Nézd — mutatta az egyik kislány a másiknak —, milyen nagy ez a folt. akár egy sziget. — Igen, pont olyan, mint egy sziget. — Es a bácsi meg pont úgy tesz, mint aki úszik. — Szóval — foglalta össze a másik kislány —, mintha arra a szigetre akart volna kiúszni... Panics Ferenc r — — — — — — — — — — — “ — — — — — — — — — T ! MEGREN DELŐLAP | Kérem, hogy október 1-jétől címemre kézbesítsék a Békés Megyei ■ Hírlapot. Vállalom, hogy az előfizetési díjat a kiadó kézbesítőjének kifizetem számla ellenében. ELŐFIZETÉSI PÍI 1 hónapra 375 Ft 2 hónapra 750 Ft 3 hónapra 1 1 25 Ft ...............................................................1994................................................hó ..............nap ........................................................................................................................................ név I ................................................................................................................................... lakcím A megrendelőlapot zárt borítékban kérjük eljuttatni kiadónk címére. (5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4.)
