Békés Megyei Hírlap, 1994. szeptember (49. évfolyam, 206-231. szám)
1994-09-17-18 / 220. szám
a 1994. szeptember ' 17-18., szombat-vasárnap EXKLUZÍV „Én azt szeretném, ha Magyarországon béke és boldogság lenne’ ítélet, amellyel senki sem elégedett „A gyulai Városi Bíróság Gyulán, az 1994. évi május hó 04. napján megtartott nyilvános tárgyalás alapján meghozta a következő ítéletet. Cz. A. — aki Sarkadon... született, anyja neve..., ...alatti lakos, személyi száma... — vádlott bűnös, halált okozó ittas járművezetés bűntettében. Ezért a bíróság a vádlottat kettő év hat hónapi börtönbüntetésre, és öt évi közúti járművezetéstől eltiltásra, mint mellékbüntetésre ítéli.” Még mindig gyászban Gellén Ferenc reszkető kézzel nyújtja át a fenti okmány másolatát. Gellén Ferencné némán ül a férje mellett otthonuk egyik díványán, talpig feketében. Végigolvasom a felém nyújtott ítéletet, amelyet hallomásból már ismertem. Ülök magam is szótlanul, hisz semmit sem tudok mondani, amivel visszahozhatnám számukra az életük értelmét, a 13 esztendős kislányukat, Gellén Marikát, ennek a tragikus balesetnek az egy évvel ezelőtti áldozatát. Percekig néma csend uralja a szobát. Az édesanya szeme — ki tudja hányadszor az elmúlt egy év alatt! — kövér könnycseppekkel telik meg, amelyek egymás után gördülnek le az arcán. Mondani akar valamit, de elcsuklik a hangja, végül egy albumot ad a kezembe. Pici kisbaba mosolyog rám az első oldalakon, utána egyre nagyobb kislány előtte három, négy, majd sok-sok gyertyaszállal, ahogy az évek teltek. Az utolsó kép tavaly tavasszal készült, az „utolsó nagy út” előtt. Az album bár félig se nagyon telt meg, mégis végétért, mert nincs többé már a lencsevégre kapható szereplő, nincs többé Marika. — Olyan nehezen vártuk — szólal meg halkan az édesanya —, hogy az életünknek értelme legyen. Nyolc évig kísérleteztünk, jártunk a férjemmel egyik orvostól a másikig, mire végre anya lehettem, és a férjem apa. Úgy féltettük, óvtuk mindentől, mert tudtuk, nekünk ő az egyetlen kincsünk. Sokszor annyian voltak nálunk a kis barátai, hogy alig fértünk a házban, de mi sohasem szóltunk érte, mert így voltunk nyugodtak, ha mindig a szemünk előtt van. Persze, ahogy nőtt, tudomásul kellett vennünk, hogy neki is szüksége van az önállóságra, nem ülhet egész életén át a szoknyánk mellett. Azon a napon is a barátnőjénél volt, és éppen ebédelni jött haza a kis kerékpárján, amikor... — Gel- lénné nem tudja befejezni a mondatot, de mindannyian tudjuk, mire gondol, s miközben halkan sírdogál, a férje egy kis füzetet nyújt felém. Marika naplója. Három évvel a halála előtt a következőket írja benne: „Az az elképzelésem a jövőről, hogy az ország el fog szegényedni, és az embereknek nem lesz pénzük. De én azt szeretném, hogy legyen Magyarországon szeretet, béke, boldogság, becsület.” Azóta nem tudok imádkozni — Jólelkű kislány volt, szófogadó. Mindig is a tisztességre, szerénységre és a jóságra neveltük — teszi hozzá Gellén- né. — Amikor meghalt, megköszöntem a Jóistennek azt a 13 évet, amíg boldogok lehettünk, de azóta nem tudok imádkozni... — mondja az édesapa, ezúttal már ő is könnyeket törül- getve a szeméből. Ismét az édesanya veszi át a szót. Megpróbálja folytatni a korábban abbahagyott gondolatmenetét: — Azon a napon, amikor Marika a barátnőjénél volt, hiába vártuk haza ebédre. Egy nyugati autó óriási fékcsikorgással száguldott el a házunk előtt... Rossz érzésem támadt. Hamarosan jöttek is szólni, hogy a szomszéd utcában elütött valakit az autó. Esz nélkül rohantunk oda a férjemmel, nehogy Marikával történjen valami. Álig tudtam felfogni, hogy a balsejtelmünk beigazolódott. — Marika a földön, tehetetlenül, Cz. A. pedig az úttesten állt, és hőbörgött. „Mért nem tanítják meg a szülők közlekedni azt a gyereket!?” — mondta. Ha valaki megszólalt, fenyegetőzni kezdett: „Ha kijövök a börtönből, te halott ember vagy!” Meg ilyenekkel vagdalkozott: „Ne nyúljon senki a kocsimhoz, mert egymillió forint van benne!” Közben megérkezett Bagyinka doktornő, és ő is kérte, hallgattassák el a gázolót, mert képtelen megvizsgálni a kislányt. Aztán jöttek a mentők, a rendőrség. Cz. Á. nem tudta odaadni a jogosítványát, mert azt mondta, nincs meg. — Marikát rögtön megműtötték a kórházban — ugrik időben előrébb a feleség. — Cz. Á. öccse el is is jött, vigasztalt bennünket, hogy otthon a cigányasszonyok leeresztett hajjal sírnak, és hogy ne féljek, biztosan meggyógyul Marika. Elmondta, hogy a baleset napján együtt volt a bátyjával, de az aztán kiszállította őt a kocsibői, és egyedül száguldozott tovább a városban. — Először azt vallotta, hogy összeszólalkozott valakivel, és azt indult feljelenteni a rendőrségen — szól közbe Gellén Ferenc. —- Meg azt is vallotta, hogy neki saját háza és autója van. Amikor ügyvédje lett, hirtelen megváltoztatta a vallomását. Akkor már azt mondta, hogy azért ment a belvárosban több mint 100 kilométeres sebességgel, mert kergette a haragosa. És az került be a bírósági jegyzőkönyvbe, hogy ő vagyontalan, tehát anyagilag semmiképp nem vonható felelősségre. Ä kocsiban lévő egymillió forintra pedig már nem emlékezett. Mármint hogy ilyet mondott volna a baleset helyszínén. Pedig azt én is hallottam. A kórházban — A műtét után magához tért a kislány — veszi fel a korábbi gondolatfonalat Marika édesanyja. — Megkérdezte, mi történt vele. „Te mondd el, te voltál ott!” — biztattam, de csak arra emlékezett, hogy már nem tudott lehúzódni jobban az úttesten a fáktól, és vele szemben egyenesen nekitart egy autó. (A kislány szabályosan közlekedett az úttest jobb oldalán, míg a vele szemben óriási sebességgel száguldó Cz. Á. az útkanya- rulat miatt fékezett, ez átröpítette az autót a túloldalra, az éppen hazafelé kerékpározó Marika irányába. — a szerk.) Elmondtam neki, hogy felvágták a kis hasát, eltört a lába, de itt leszek vele mindig, amíg haza nem engedik a kórházból. Azt mondta, almaiét inna, az volt a kedvence. Persze semmit sem volt szabad innia, hiszen frissen műtötték, alig volt gyomra. Ennek ellenére megígértem neki, hogy másnap viszek be egy picit, és megízesítem vele a szája szélét. De már hiába vittem. Mire beértem vele, Marika már kómában volt. És nem is tért magához soha többé. Sírnak mind a ketten. Az anya is és az apa is. — Nekünk csak az fáj — szólal meg az apa —, hogy az ítélethirdetésnél a bírónő olyan pozitív jellemzést adott a gázolóról. Azt mondta, hogy a bíróság méltányolta Cz. A. együttműködési készségét a tárgyalások során. A hatóságot sohasem akarta félrevezetni, mindig igazat mondott, és megbánta a tettét. Büntetni mégis meg kell, mert vétett a KRESZ szabályai ellen. így ítélték két év hat hónapra, de ennek is talán csak háromnegyed részét kell leülnie. Most melyik az igaz? — A törvény szerint egy ilyen bűncselekményért két évtől nyolc évig tartó szabadság- vesztés járhat — mondja elkeseredve Gellénné. — Cz. Á.-t ezt a balesetet megelőzően már két esetben büntették ittas vezetésért. Most is ittas volt. És ezzel együtt elkövette a legsúlyosabb közlekedési bűn- cselekményt, a halálos gázolást. Ezenkívül saját fülünk hallatára szitkozódott a baleset helyszínén, így mi egyáltalán nem éreztük a megbánást belőle. Az meg, hogy a hatóságokat soha nem akarta megtéveszteni vagy félrevezetni, megint nem igaz. Erre számtalan példát tudunk felsorolni. Csak egyet mondok. Az ítélet 2. oldalán azt írják, hogy Cz. A. semmiféle vagyonnal nem rendelkezik, míg a 3. oldalon a következő szöveg található: „Cz. Á. a tulajdonát képező FIAT 131-es típusú személy- gépkocsival gázolt”. Most melyik az igaz? Az ítélet kimondásakor az is elhangzott, hogy ez a két év hat hónap arra is alkalmas, hogy másokat visszatartson hasonló bűncselekményektől. Hát el kell mondjam, ez az ítélet még magát a gázolót sem tartja vissza semmitől. Sok szemtanú van arra, hogy mintha mi sem történt volna, Cz. Á. továbbra is autózik a városban és a városon kívül is... Még az is lehet, hogy ittasan. Szabadlábon védekezhetett, és hát a puszta szavak vagy betűk őt nem képesek visszatartani. Nem nyilatkoznak A tragikus eset kapcsán természetesen megpróbáltuk megszólaltatni az ügy fontosabb érintettjeit is, nemcsak azért, mert így tisztességes megírni egy ilyen riportot, hanem azért is, mert lehet, hogy egy másik oldalról nézve teljesen más történet kerekedhet ki az eddigiekből. Mindenekelőtt Cz. Á.-val szerettünk volna beszélni, ám ő elzárkózott a nyilatkozat elől. Ezt követően az ügyben illetékes bírónőt kerestük, aki azt javasolta, forduljunk a feletteseihez, hiszen a bírók a saját ügyeikben—ez bevett gyakorlat —, nemigen nyilatkozhatnak. Annyit mégis elmondhatott, hogy az ügy nem zárult le, mert Cz. Á. túl szigorúnak találta az ítéletet, így fellebbezett a megyei bírósághoz. A bírónő felettesénél próbálkozva sem tudtunk meg ennél többet. O ugyanis azt mondta, hogy konkrét ügyekben sohasem nyilatkoznak, különösen pedig úgy, hogy abban még nincs is jogerős ítélet. Már éppen e tényfeltáró riport befejező mondatain gondolkodtam, amikor meghallottam, hogy Cz. Á. a napokban ismét vétett a közlekedési szabályok ellen. Hogy a hír igazáról meggyőződjek, a Sarkadi Rendőrkapitányság illetékeseihez fordultam. Megtudtam, hogy Cz. Á.-t nemrégen Doboz belterületén igazoltatta a rendőrség. Cz. Á. (akit a bíróság öt évre eltiltott a vezetéstől), ezúttal egy LADA 2101-es típusú •személygépkocsival közlekedett. Az ellenőrzés során Cz. Á. elmondta, hogy a gépkocsit július 21-én vásárolta, és az átírás még azért nem történt meg, mert az ezzej járó költségeket nem tudta kifizetni. A gépkocsinak érvényes felelősségbiztosítása sem volt. Előkerült viszont az a jogosítvány, amelyről Cz. Á. a bíróságon azt vallotta, hogy az elveszett. A hirtelen megkerült vezetői engedélyt a szolgálatban lévő rendőr a helyszínen elvette. A jelentés szerint azonban a személygépkocsi hatósági jelzését és a forgalmi engedélyt Cz. Á. már nem volt hajlandó átadni a rendőrség munkatársainak. —Ria Fotó: Kovács Erzsébet Cl 'tusi/- (L 4 ^ CofTxet '«*•,«<£/ j Részlel Marika naplójából: valami nincs rendben ezzel a világgal — érezte már tízévesen is A szülők még most sem tudnak belenyugodni az őket ért veszteségbe, szinte naponta járnak ki a temetőbe Ki hitte volna még 1993 tavaszán az iskolapadokban, hogy milyen kegyetlen az élet? A baleset helyszíne, ma már csak a képen látható fák suttognak róla: ha egyetlen perccel is hamarabb vagy később ér melléjük Marika, a Fiat csupán a fának, és nem Marikának ütközik
