Békés Megyei Hírlap, 1994. augusztus (49. évfolyam, 179-205. szám)
1994-08-29 / 203. szám
1994. augusztus 29., hétfő MEGYEIKÖRKÉP Olvasóink írják ■ Az itt közölt vélemények nem okvetlenül azonosak a szerkesztőségével. Az olvasói leveleket a szerzők előzetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, rövidítve jelentetjük meg. Nyári zsibvásár a művelődési ház körül Gondolatok a kultúra finanszírozásáról Kellemes délutáni beszélgetés a gyulai „Lido” egyik teraszán. Témánk: az idegenforgalom, a kultúra, a gyulai nyár. Egyszer csak — jogos — baráti szemrehányást kapok, miért van a művelődési és közösségi ház előtt az a kellemetlen zsibvásár? Hogy kerül Gyula egyik kulturális centrumába a sok rongy, cipő?! Sokadszor szomorúan magyarázkodom (azonban egyre fásultabban, reménytelenebből...) Pedig nem az én bűnöm, nem nekem kellene szégyenkeznem. Magam sem tudom, miért, de ,,valakik" által nem érdemeljük meg, hogy az intézmény céljának, s a város polgárainak igényei alapján működhessen. A méltatlanul kevés önkormányzati támogatás kényszerpályát jelent, s az idegenforgalom presztízse is csorbul. Tudjuk, a kultúra sohasem tartotta el önmagát! ■ Önök, tisztelt olvasók, valószínűleg nem tudják, hogy a jelentős létszámcsökkenés után több saját bevételt kell, igen kell, realizálnunk, mint az évi támogatás összege (amely megszavazott támogatás a szükséges bért és tb-t sem fedezi.) Ebből is érzékelhető, hogy nincsenek alternatíváink, a szintfenntartás ma nem könnyűfeladat. Keressük a megélhetés, a megmaradás lehetőségeit, ehhez minimum 12—13 millió forint saját bevétel szükséges és a sok kompromisszum. Ennek sajnos része a sok vásár, a termek kiadása, a támogatók időt rabló keresése és a műsorok árainak emelése. Tudom, a város rendkívül nehéz anyagi helyzetben van, sok az ellentmondás, azonban a kultúrára jobban kellene figyelni. Gyula ettől Gyula. Az eredményeink alapján más megítélést várnánk. Jogos igényünket a revízió is alátámasztotta. Visszakanyarodva a kérdésekhez, az alapproblémához, úgy vélem, a válaszadás a képviselő-testület és a polgármesteri hivatal feladata... Hiszem—tényleg hiszem még?!—, 5 az évi 100 000 látogató is jelzi?! Szükség van ránk, kellünk a városnak, van perspektívánk. Majd ősszel meglátjuk. A csőd a levegőben van, mi már tervezzük a válságmenedzselést. Állítólag ’95 a tragikus év, ez csak a be\ e.etés. Bagyinszki Zoltán, AZ INTÉZMÉNY VEZETŐJE Létszámleépítés, de hogyan? A hangzatos nevűSanopharma Gyógyszerkereskedelmi Vállalat, a régi Békés Megyei Gyógyszertári Központ csak a külsőségekre ügyel. A békéscsabai Vigadóban 1994. július 1-jén megtartott ünnepi gyógyszertárvezetői értekezleten a vállalat vezetése bejelentette, hogy végrehajtják a régóta halogatott létszámleépítést, ami az asszisztenseket és a takarítónőket érinti. ígéretük úgy szólt, hogy szeptemberig személyes találkozáson megbeszélik a gyógyszer- tárak vezetőivel, kik legyenek ezek a dolgozók. Amennyiben a vezetők nem teszik meg személyi javaslataikat, úgy azt központilag jelölik meg. És mi történt ezzel szemben? Az 1994. július 18-án kelt levelükben létszámleépítés címén kiértesítették az általuk megjelölt dolgozókat. Ebben a levélben hivatkoznak a vállalat gazdasági helyzetére, a magángyógyszertárak megjelenésére, majd sajnálattal közlik, hogy „Ön is azon dolgozók közé tartozik, aki a létszámleépítési tervben szerepel”. Ezután arról biztosítanak bennünket, hogy a munkaügyi osztályon készséggel állnak rendelkezésre a felmerülő kérdésekkel kapcsolatban. Ezt nem mondhatjuk el az osztályvezető úrról, de legalább arról informált, hogy a kiválasztás szempontja abból állt, minél kevesebb munkaviszonnyal rendelkezzen a dolgozó, akitől megválnak. Ezt, ha nehezen is, de elfogadta volna az ember. Úgy is a ,,megértését megköszönve" írta alá ezt a bizonyos levelet az új, megbízott igazgató. Úgy tűnik, még több megértésre lenne szükség részünkről, mert jött augusztus elseje, a júliusi bérek kifizetésének napja. Mit tapasztalt a létszámleépítésre váró dolgozó? Az őbére maradt a régi, a többi dolgozónál körülbelül 34 százalékos béremelést eszközöltek. Ennél jobban nem sújthatták volna az amúgy is lelki terhet viselő dolgozókat. Micsoda embertelenségre vall! Nem gondoltak arra, hogy a nevek mögött ember húzódik meg? Talán nem hallották még azt a szót, hogy humánum? Nem tudták megvárni azt, hogy mi távozzunk? Talán nem is olyan rossz a vállalat gazdasági helyzete, csak így akartak magasabb fizetéshez jutni! Ezek után még az az elképzelésük, hogy a felmondási idő 50 százalékát le is dolgoztatják. Ilyen előzmények után van-e erkölcsi alapjuk, hogy az elbocsátott dolgozóktól kitűnő munkakedvet, szorgalmat várjanak el. Mivel ismereteim szerint ilyen helyzetben a megyében megközelítően ötven fő van, úgy gondolom, az efféle eljárás a nyilvánosságra is tartozik. Ha másért nem is, csupán okulásképpen. (Név és cím a szerkesztőségben) ¥ * ¥ A levelet megküldtük a Sanopharma Gyógyszerkereskedelmi Vállalatnak, válaszukat alább közöljük. * Valóban évek óta esedékes feladat, hogy vállalatunk munkahelyein megfelelőlétszámú kollektívák dolgozzanak. Ennek megvalósítása érdekében 22 főt vállalaton belül áthelyeztünk; 28 dolgozónk számára a korengedményes nyugdíj igénybevételét tettük lehetővé; további 28 fő nyugdíjasként, illetve határozott idejű munkaszerződéssel állt vállalatunk alkalmazásában a létszámleépítések kezdetéig. A felsoroltakon túlmenően elkerülhetetlenné vált további 45 dolgozónk munkaviszonyának megszüntetése. Az előkészületek év elején elkezdődtek. A július 1-jei értekezleten azt jelentettük be, hogy a tényleges létszámcsökkenés a nyári szabadságolásokat követően, szeptemberben fog jelentkezni. A személyenkénti egyeztetésekre igények és lehetőségek szerint sor került. A béremeléssel kapcsolatos döntéseinket a hosszabb távú munkaerő-gazdálkodási szempontoknak rendeltük alá. A 45 dolgozót a még esedékes, II. negyedévre vonatkozó mozgóbér kifizetésekor részesítjük előnyben. Ez növeli a végkielégítés és a felmentési időre eső bér összegét, míg a július l-jétől adott béremelés ezekre nem gyakorolt volna hatást. Megemlítendő az is, hogy a kollektív szerződésünk felmondási és felmentési időben többet biztosít, mint a Munka Törvénykönyve. A felsorolt tények remélhetően érzékeltetik, hogy az emberiességi követelményeknek igyekszünk eleget tenni az anyagi lehetőségek szorításában. Ilyen jellegű döntések sorozatában elkerülhetetlenek a vitatható intézkedések. Az egyetlen megnyugtató megoldás, a létszám leépítésének elkerülése lehetetlenné vált. így csak a kevésbé rossz választás lehetett a célunk. Megjegyzendő még, hogy a 34 százalékos alapbéremelés jelentős részben korábbi mozgóbérek megszüntetésének ellentételezése. Kisházi Sándor GAZDASÁGI IGAZGATÓHELYETTES Visszhang Gondatlanság figyelmetlenségből Augusztus 16-ai számukban „Horogütés magas feszültséggel” címmel cikket jelentettek meg kirendeltségünkkel kapcsolatosan. Az írás hangvétele, gúnyos stílusa miatt úgy gondoltam, hogy nem hagyom válasz nélkül; A múlt hét péntekén a gyulai autóbusz-pályaudvar környékén 2 db kandeláberünket helyre kellett állítani, az egyiket helyszíni betonozással is megerősítettük. A kevert betont szállító gépkocsink a helyszínről való távozáskor (tolatáskor) nekiment az EIC- 651 fisz. gépkocsinak (a helyszín a cikk írója szerint is igen szűk) a valóságban is. A gépkocsit vezető szerelőnk a munka elszámolásakor munkairányítójának jelentette az eseményt, napi munkautasítására ezt felvezette (rendszám és esemény). A rendszám alapján a rendőrségi nyilvántartásból megtudtuk, hogy budapesti az autó tulajdonosa, valamint azt is „kinyomoztuk” , hogy nincs telefonja, így írásban értesítettük a dolgozónk által okozott kárról. Szeretnénk hangsúlyozni, hogy nem a Démász Rt. gondatlansága a bekövetkezett káresemény, hanem egy dolgozónk figyelmetlenségének következménye. Gépjárműveink rendelkeznek biztosítással, amiből következően aforgalomban okozott károkat ilyen alapon a biztosító a károsultnak megtéríti. Semmiképpen nem állt szándékában, sem érdekében senkinek ezt az eseményt elhallgatni a Démásznál. A Démász Rt. gyulai kirendeltségén minden dolgozó nagyon jól tudja, hogy fogyasztóink fokozott figyelemmel kísérik munkájukat. Éppen ezért a szabályos és igényes kiszolgáló tevékenységükkel akarnak elismerést kivívni fogyasztóinktól. Ez alkalommal is ismeretlen károkozók után állították helyre a lámpaoszlopot, mikor is valóban kárt okoztak véletlenül egy parkoló gépkocsiban. Mivel egy „elhagyottnak” (régen egy helyben álló autóról van szó) tűnő járműben okoztak kárt, úgy ítélték meg a helyszínen dolgozóink, hogy nem vezetne eredményre a szélvédőre helyezett károkozói elismerés. Az is tény, hogy a parkoló járművet már számtalan egyéb „beavatkozás” is sújtotta, amiért nem szeretnénk felelősséget vállalni. A tényeket megismerve remélem nyilvánvaló, hogy a tevékenységünket „bemutató” írás enyhén szólva rossz színben tünteti fel a Démász Rt. gyulai kirendeltségének munkáját, ami senkinek nem szabad, hogy célja legyen. Somi Attila kirendeltségvezető Kedves Attila! Hát igen, az ember kénytelen ironikus hangra váltani, ha a valamilyen módon kiszolgáltatott helyzetbe kerültek bántódását kell ellensúlyoznia. A Démász pedig talán megspórolhatta volna magának a „nyomozással” kapcsolatos vesződséget, ha dolgozói ott helyben megkérdeznek valakit: kié lehet az általuk megrongált autó? Ha pedig — amint az leveledből kitűnik — a Démász úgy érzi, hogy a cégnek semmi köze az esethez, miért kellett belevágnia az ügy intézésébe? A kocsi használója egyébként abban a házban lakik, melynek bejárata előtt a Démász dolgozói munkaidőben, hi'vatalos munkát végezve, a Démász járművével oldalba lökték az autót, ám — mint írod — magánemberként. Amúgy meg mindegy, hogy szűk-e az utca, egyrészt erre figyelemmel kell tolatgatni, másrészt illene a legkorrektebb módon eljárni — azt a vacak cetlit igenis ki kell tenni a szélvédőre. Valamit hiányolok is a leveledből. Talán így utólag sem lett volna rossz megoldás elnézést kérni a kocsi tulajdonosától, használójától. Tudom, tudom, nem Démász úr okozta a ballépést, szigorúan a dolgozó hibázott, ami azért nem ugyanaz... Valamiben viszont teljes köztünk az egyetértés: az eset valóban rossz színben tünteti fel a Démászt. Ezt írtuk meg. Üdvözlettel: Kiss A. János Visszhang A bölcsek önmérsékletre intenek Az augusztus 15-i számban megjelent A gonosz felismerése című levélben cikkem erkölcsi alapját vitatják. Először szeretném tisztázni, hogy a természetgyógyászat és a természetes gyógymódok között különbség van. A természetgyógyász az emberi képességeket használja fel, míg a természetes gyógymódok művelői „segédeszközöket” (pl. gyógynövények) vesznek igénybe. Semmi kivetnivaló nincs abban, hogy Ön nem ért egyet a leírtakkal, de mások véleményének tiszteletben nem tartása súlyos hiba! Hogyan lehet bírálni a hinduizmust? Mely az öt világvallás egyike, és alapjaiban legalább annyira megrenget- hetetlen, mint a kereszténység. Vagy a jógát, ami nem is gyógymód, és több ezer éves múltra tekint vissza. S mivel emberek vagyunk, mindannyian tévedhetünk, de esetleg tévedésünk másokra erőltetése bűn. Senki nem tetszeleghet az ,,Igazság Kizárólagos Hirdetőjé" -nek képében. A bölcsek önmérsékletre intenek... Természetesen keresni fogom az Ön által ajánlott könyvet, s ha jövőbeni elfoglaltságom engedi, szívesen el is olvasom. Üdvözlettel: Molnár István Visszhang Pontatlan tájékoztatás? A „Vetélytárs” az iskola és a románság ellensége című cikkhez az alábbiakat kívánom hozzáfűzni. Nem tudom azok, akik Béla Vali cselekedetét nem helyeselték, mit szólnak most, hogy a „nem utcatémán” egész Békés megye csámcsog? Kilenc ember azzal vádolja Rusznyák Aladárt, hogy „...soha nem akarta az iskola keretei közt hagyni az iskola bajait...” Ehhez csak egy kérdésem van: Ez a kilenc ember nem ugyanazt tette ezzel a cikkel? A 9 tagból álló bizottság (hogy milyen, nem tudom, hiszen nem nevezte meg magát), amely „reális képet akar nyújtani az olvasónak a román iskola és a battonyai románság helyzetéről" igencsak tudatlan, ugyanis néhány pontatlanságot véltem felfedezni az általa megjelentetett írásban: 1. Nem is tudják, hogy Rusznyák Aladár pontosan hány éve tanít a nemzetiségi iskolában, ugyanis azt írják, hogy kb. 12 éve. Nos, én tudom:pontosan 10 éve, 1984 óta. 2. „...több kitűnő tanerő távozott a román iskolából, nem viselve el állandó zaklatását (ti. Rusznyák Aladárét.) Többek között megemlítjük Vancsa Irén (én a pontos nevét is tudom: Vancsáné Laczkó Irén) volt igazgatóhelyettest, valamint a Sutya családot." Hogy férjemmel együtt kitűnő tanerők vagyunk-e, nem mi vagyunk hivatottak eldönteni, de hogy nem Rusznyák Aladár zaklatásai miatt távoztunk az iskolából, azt biztosan tudjuk. Mint ahogy azt is biztosan tudjuk (a bizottsággal ellentétben), hogy egy másodpercig sem dolgoztunk a román iskolában. 3. Rusznyák Aladár „...eddigi tevékenységével bizonyította, hogy nem az iskola érdekei, hanem egyéni érdeke vezérli.” Ezt a megállapítást sem hagyhatom szó nélkül, ugyanis én azt is tudom erről az emberről, hogy igen nagy segítséget nyújtott abban, hogy az egész országban, sőt a határokon túl is ismert Tolnainé- féle írás-olvasás tanítási módszer egyes segédanyagainak létrejöttében részt vett, mint alkotó. Ahány iskolában tanítanak ezzel a módszerrel, mindenhol dolgoznak a Rusznyák Aladár által kidolgozott applikációs kártyacsomaggal. De ezt ne tudnák róla „a bizottság” tagjai, akik pedig Rusznyák Aladár kollégái, illetve olyan szülők, akiknek gyermeke 1—2. osztályban a Tolnainé-féle módszerrel sajátítja el a magyar nyelvet?! Rusznyák Aladárt 10 éve ismerem. A tanárképző főiskola utolsó évét levelezőn végeztem, és az 1 hónapos tanítási gyakorlatomat és a záróvizsgát nála töltöttem el. Közöttünk igen jó munkatársi kapcsolat alakult ki. Sokat segített. Igaz, mi csak dolgoztunk együtt, nem tudtam „ genetikailag” kiismerni. Lehet, hogy a munka sok problémára orvosságként szolgálhat? Ki kellene próbálni! Tisztelettel: a férjem, Sutya Miklós tanár nevében is Sutya Miklósné Hozzászólás egy „bizottsági” levélhez Megdöbbenéssel olvastuk családommal az augusztus 15-én megjelent Békés Megyei Hírlapban az általunk—főként gyermekünk részéről — nagyra becsült és szeretett Rusznyák Aladár tanár úrról szóló mocskolódásokat és rágalmakat. Az a „bizottság” valakinek a személyes érdekében sebtében alakulhatott augusztus 2-án, mert mi ilyet nem ismerünk és a levélből sem derül ki, hogy milyen ,,bizottságról” van szó! Azt viszont határozottan állítjuk, hogy Rusznyák tanár úr nem iskola- és főleg nem románellenes. A mi gyerekünk harmadik osztályos korában került a román iskolába. Amikor a tanár úr tudomást szerzett a szándékunkról, egész nyáron át tanította a román nyelvre. Ennek köszönhető, hogy gyermekünk könnyen be tudott illeszkedni az új iskolába. Mi, mint szülők két éven át csak azt tapasztaltuk, hogy a tanár úr minden gyermekkel úgy törődik, mintha a sajátja lenne. Bár minden pedagógus olyan színvonalon tanított és követelt volna, mint ő! Tudomásunk szerint abban az időben, amikor ő taníthatta a román nyelvet, sok gyermek jelentkezett és végzett a román gimnáziumban. Most ez nem tapasztalható. Szerintünk azt az állítólagos „bizottsági” levelet egy olyan személy írhatta, aki saját céljaira akarja felhasználni azokat, akiknek a nevét aláírta. Egy battonyai szülő
