Békés Megyei Hírlap, 1994. augusztus (49. évfolyam, 179-205. szám)
1994-08-19 / 195. szám
1994. augusztus 19., péntek o S) % m J Sfj j El ti j A « gpÉS MEGYF f A HAZA MINDEN ELŐTT ^ ^ ^ ^ ^ ^ 11 HÍRLAP hétvégi magazmj a Kanyargós erdei sétány. Fehér László akvarellje Halló! Beszélgessünk! Hetvenöt éve halt meg Szemere Miklós A századforduló jellegzetes közéleti alakja, politikus, író 1856. április 21-én Kisazaron született, és 1919. augusztus 20- án Bécsben halt meg. Nevét társadalmi röpiratai tették ismertté. Nagy érdemei voltak a magyar sport, különösen a lóversenysport fejlesztésében. Irodalmi szempontból jelentős műve a Fair play, a Fiatal véreim, az Ideal, az Ave Caesar és a Szóimádás. Szemere Miklós élettörténetének legjellegzetesebb epizódjait eleveníti meg Zöld gyep, zöld asztal című kisregényében Kellér Andor — ezen írásból való a következő részlet: Földink volt. 73 évvel ezelőtt ezen a napon született Lakos György író, újságíró. Makón volt gyakornok, majd 1947-től, hadifogságból hazatérve különböző lapoknál dolgozott. Novelláit főleg ifjúsági lapokban közölték. A Magvető szerkesztőségében segéd- szerkesztő, később a Népszabadság szerződéses munkatársa yolt. 1962-től nyugdíjba vonulásáig a Nógrád című salgótarjáni napilap rovatve- zetőjeként működött. Mondták Nem! Nem! Soha! Nem szabad tehát lagymatagnak és bizonytalannak lennünk, amikor harcolunk ellenük! (Az MSZP—SZDSZ kormánykoalíció ellen — a szerk.) Soha nem szabad elfelejtenünk, hogy mik voltak. Nem szabad elhinnünk egyetlen szavukat sem. (Csurka István író) A börtöncella kulcsa Az SZDSZ vezetői most sikernek könyvelik el, hogy milyen szövegeket sikerült elfogadtatniuk a koalíciós tárgyalásokon a náluknál háromszor nagyobb partnerrel. De nemrégiben véletlenül éppen Orbán Viktor idézte fel a Magyar Hírlapban Szabó Miklós SZDSZ-es képviselő, „a Fidesz-alapítók titkos történelemtanárának” tanításait: nem az számít, hogy mi van leírva a különböző dokumentumokban, hanem az, hogy kinél van a kassza és a börtöncella kulcsa. (A kasszát, valamint a börtöncellát képletesen értem.) (Solt Ottilia újságíró) Lecsúsztunk... Az elmúlt néhány évben sikerült ledolgoznunk magunkat az élmezőnyből a középmezőnybe. A gazdasági lehetőségeket tekintve a lengyelek állnak a legjobban. Ok már átszenvedtek mindent és most úgy tűnik, hogy megtalálták a politikai egyensúlyt. A csehek is kivételesen jó helyzetben vannak, miután megszabadultak Szlovákiától. Ez évente 60 milliárd koronát hoz a konyhára úgy, hogy közben megtartották a szlovák piacot. Magyarország eléggé eljátszotta az esélyeit. (Kupa Mihály volt pénzügyminiszter) Mire is vágytunk? Istenem, mennyit fogunk mi még csalódni, dühöngeni, mérgelődni, mennyit hajtogatjuk, hogy nem egészen ezt akartuk, nem erről volt szó. ez éppen az ellenkezője annak, amire vágytunk. (Oravecz Imre író) Békési tallózó Békés megye északi részén húsz százaléknál több a munkanélküli. A munkaerőpiac törvényei szerint sajnos a munkabérek is alacsonyak. Egy találó megfogalmazás szerint: a fizetés az éhenhalás- hoz sok, a megélhetéshez kevés. (Magyar Hírlap) Dóczi Bélát, a dombegyházi sütőüzem vezetőjét a 06 60 388-857-es rádiótelefonon értük utói valahol Mezőko- vácsháza és Kunágota között. — A kétnapos ünnep, illetve a dombegyházi búcsú miatt a szokásosnál több kenyeret kell gyártanunk — mondja. — Ez azonban nem befolyásolhatja sem a szállítás pontosságát, sem a minőséget. Sajnos egyik kocsink épp most hibá- sodott meg, emiatt vagyok úton. — Miért éppen a pék szakmát választotta? — Otthon mindig édesanyám sütötte a kenyeret, szívesen segítettem neki. A kenyér ízlett, a munka tetszett, hát erre a szakmára jelentkeztem. — Meséljen az otthoni kenyérről! — Gyermekkoromban tanyán laktunk Kunágotán, tízen voltunk testvérek. A sok éhes szájnak sok kenyér kellett. Cserépkemencében sütöttünk, lábosban. Mindegyik kenyér szép magas volt, a héjuk piros, a bélük laza, foszlós, az ízük pedig felejthetetlen. Négy napig volt fogyasztható. — És amit önök sütnek Dombegyházon ? — Ma a sütőipar legfeljebb 72 órás kenyeret képes produkálni. Ennek elsősorban az az oka, hogy romlott a gabona minősége. Gyermekkorom házikenyeréhez a híres bánkúti búzából őrölt lisztet használtuk. Ma ezzel a liszttel legfeljebb följavítjuk valamelyest a többit. — Mennyi a napi termelésük, és hová szállítanak belőle? — Naponta 5-6 mázsát sütünk, Dombegyházon kívül szállítunk Almáskamarásra, Battonyára, Dombiratosra és Mezőkovácsházára. Arra törekszünk, hogy semmiféle adalékanyagot ne használjunk, magyarán igyekszünk az otthoni mintát követni, s ezért sok vevő az úgynevezett kalácskenyérrel szemben a mi termékünket részesíti előnyben. — Ha lapunkon keresztül megszólíthatná a fogyasztókat, volna mondanivalója? — Igen, kérésem lenne a dombegyházi lakosokhoz. Üzemünket főleg a vidéki megrendelők tartják fönn, részükre csak éjszaka süthetünk. A helybelieknek reggel 6 órától tudjuk biztosítani a friss, meleg kenyeret, gyakorlatilag egész délelőtt. Ennek a szíves megértését kérném a dombegyháziaktól. Ménesi György „Ez a férfi, aki az élet két legsikamlósabb parkettjén, a zöld gyepen és a zöld asztalon soha nem csúszott el, még csak meg sem tántorodott, máig is foglalkoztatja a képzeletet. Az egyetlen volt, aki nyert. Majdnem negyven éve halt meg, és temérdek földi kincset hagyott rokonára, akit soha nem látott, akit csak hírből ismert. De a személyét övező legenda azóta sem aludt el. Mi volt a titka a halk beszédű, szomorú szemű, örökké fázó embernek? Micsoda titkos frigyre lépett a szerencsével, amely egy aforizmaírónk szerint olyan, mintha az anya keze a túlvilágról simogatna. Vagy talán ki lehetne harcolni, erőszakolni a szerencsét ? Igaz lenne az, amit Joseph Chamberlain állított: »A szerencse nem egyéb, mint az apró részletek pontos figyelembe vétele.« Az annalesek számon tartják a világ nagy nyerőit, azokat, akiknek sikerült... de hol vannak ők? Garcia, a spanyol, aki milliókat nyert Monte Carlóban, koldusszegényen halt meg. Szemere volt az egyetlen, aki életének tanúsága szerint legyőzte az idegrendszer, a logika és tulajdonképpen a számok törvényét is, s alkonyi óráiban megállapíthatta, hogy nyert, vagyonát egyre gyarapította, és az egykori, apanázsból élő követségi titkárból milliomos lett. Mi volt a titka? A játék varázslója volt. A játékszenvedélyt a gyerekszobából hozzuk magunkkal. Talán az volt Szemere titka, hogy felnőtt módon játszott? Kicsit kívül maradt az egészen. Hűvös és közönyös lénye nem perzselődött meg abban a forróságban, amely óhatatlanul ott lebeg mindenütt, ahol játszanak. Rendszerező és megőrző agyvelejében jól megfértek a görög és latin szerzők tanításai, politikai elméletekkel és a lóverseny handicapskáláival. De e különös lény talán semminek sem tudott igazán örülni. Ellentmondások keveredtek benne. Gőgös és zárkózott kaszinótag volt az arisztokraták között, de bármilyen alvilági figura kopogtatás nélkül beléphetett hozzá...” „Soxeretettel az újság olvasóinak: Maksa Zoltán” A népszerű humorista, Maksa Zoltán tette e bejegyzést olvasóink emlékkönyvébe, amikor a közelmúltban megyénkben vendégszerepeit. KONYVELTESSEN a kereskedők, vendéglátósok könyvelőirodájában! Várjuk társadalmi szervezetek, alapítványok, társaságok, egyéni vállalkozók jelentkezését. ÉRDEKLŐDNI: Békéscsaba, Szigligeti u. 6. fszt. 1-es, 2-es, 3-as szoba. Telefon: 06 (66) 321-455/122-es, 123-as, 124-es mellék. Fekete fehéren Hét tuja A tavasszal új kövesút épült a faluban. Mennyei ajándék volt azoknak, akik évtizedekig dagasztották előbb szekereikkel, majd autóikkal a sarat. Bár a kocsikat az ősz érkeztével akár el is rakhatták a fészerbe, mert a fagyos napok kivételével nem sok esélyük volt arra, hogy kiko- csikázzanak vele a sáros utcából. Ennek most vége szakadt, új korszak kezdődött az utca életében. Ahogy levonultak a gépek, neki is láttak megszépíteni a ház előtti sávot. Füvet vetettek, virágot, cserjét ültettek, még fa is került egyik-másik porta elé. Mari néni, aki évekkel ezelőtt megözvegyült és azóta élére rakta kis nyugdíját, nagy terveket forgatott a fejében. Nem akart elmaradni a szomszédoktól, bement hát a takarékszövetkezetbe, kivett nyolcezer forintot — költött már haszontalanabb dolgokra is pénzt —, majd tuját vásárolt belőle. Ezeregyért kapta darabját, hétre futotta hát a táskájában sorakozó ezresekből. Otthon elővette a kapát meg az ásót, aztán szépen elültette kis csemetéit. Féltő szeretettel gondozta, locsolgatta, babusgatta valamennyit, néha a tövüket is megkapálta. A tuják meghálálták a szeretetet, fejlődtek szépen, még a legnagyobb kánikulában sem fakult elevenzöld színük. Mint büszke katonák, úgy álltak ott az új kövesút mentén. Mindenki megcsodálta őket, bárki járt arra, nem állhatta meg, hogy egy elismerő szót oda ne vessen az özvegyasszonynak. Hanem egy reggel szomorú dolog történt. Mari néni indult kis kannájával, hogy nagyra nőtt bokrait megöntözze. Ám a döbbenettől majd földbe gyökerezett a lába, négy tujának már csak hűlt helyét találta. Mari néni egy pillanat alatt felismerte: meglopták. Maradék tujáit kiásta, bevitte az udvarba. Szomorú szívvel, ott már csak maga gyönyörködik bennük és közben átkozza a napot, amikor köves utat építettek a háza elé. Árpási Zoltán
