Békés Megyei Hírlap, 1994. augusztus (49. évfolyam, 179-205. szám)
1994-08-16 / 192. szám
1994. augusztus 16., kedd EMLÉKEZÉS r tWf Munkácsy Mihály látogatása szülővárosában Munkács és környékének lakossága előtt majdhogynem ismeretlen az 1882. évi nagy esemény, amikor is március elején népes kíséretével és nejével együtt Munkácsra látogatott az akkor már Párizsban élő világhírű festőművész, a város nagy szülöttje, aki által Munkács létezéséről tudott az egész világ. Ezért tartom aktuálisnak a művész születésének 150. évfordulója kapcsán tájékoztatni az olvasót az ünnepély eseményeiről. A március másodika és negyediké között Munkácsy Mihály és neje tiszteletére megrendezett ünnepélybe az akkori megyei lapok nyújtanak betekintést. A következő szavakkal ecseteli a Bereg című megyei hetilap a látogatást: ,,A város nagy szülöttje, Munkácsy Mihály és neje nemzetünk nagy nevű jelesei által kísértetve az ünnepélyes díszbe öltözött városfalai közt fogadta művészetéért rajongó tisztelőinek hódolatát. Egy római imperátor triumfusához— hol még a kíséret is fejedelmekből állott—lehet hasonlítani szellemi tekintetben az ő bevonulását, kinek kíséretében hazánk legnagyobb művészei, tudósai és írói jöttek e történelmileg nevezetes helyre, a honfoglalás helyére, hogy egy második, egy szellemi honfoglalás magasztos ünnepélyét méltóan ünnepeljék meg. Korunk legnagyobb festé- szének, Munkácsy Mihálynak dicsfény koszorújából megyénknek is jut egy sugár, melynek területén látta meg először a napvilágot azon férfiú, akit a teremtő géniusz hatalma oly magas fokra emelt, hova büszkeséggel tekint reá nem egy ország, de az egész művelt világ!” Abonyi Emil, Bereg megye országgyűlési képviselője még Munkácsy megérkezése előtt felhívást intézett a megye társadalmához, a megyei és városi hatóságokhoz, amelyben arra kérte őket, hogy adományokkal járuljanak hozzá Munkácsy „Krisztus Pilátus előtt” c. festménye megszerzéséhez „a nemzeti műkincseink tárházának, a magyar múzeum részére.” Nagy előkészületek folytak Munkácsy fogadására megye- szerte. Beregszász város közönsége február 22-én tartott közgyűlésén elhatározta, hogy kül- döttségileg fogja kifejezni a nagy művész iránti tiszteletét. Február 23-án a főispán által a megyeháza nagytermébe összehívott értekezlet szintén elhatározta a megye népes küldöttség általi képviseletét a Munkácson tartandó Mun- kácsy-ünnepélyen. A küldöttséget a helyettes alispán vezette. A Bereg február 26-i számában olvashatjuk Janka Sándor, a lap felelős szerkesztője Munkácsy Mihályhoz címzett üdvözletét a Munkácsy-ünne- pély alkalmából, amelyből szintén idéznék pár mondatot: ,,Olymp tetőzetén, Múzsák szent berkében, művészet istene csókolta homlokon. Ez égi csók tévé halhatatlanná nevét, ez égi csók adott bűvös varázst neki...” ..Megyénk szülöttje ő: Itt ringa bölcseje, a dajkadal, zene itt termé álmait. Varázs emlékezet bűvös lánckapcsai csatolják hozzánk őt. Világhírű művész, dicső hazánk fia! Körünkbe jössz megint: megnézni szép hazád s szülötte földedet. Virul-e még világ a Latorca partján? és Beszkid ormai hóval leptek-é? Rákóczi vára hogy minő hely- zetbé van? lm hő karod fogad. Őszinte érzet ez, mely keblünkből fakad! Légy üdvözölve itt szülötte földeden! lm itthon vagy megint! Fogadj bennünket el hű testvérek gyanánt, kik büszkén hisszük azt, hogy a miénk maradsz... Hazánk nagy Istene! Ki odafent uralgsz: Munkácsyt, Hazánk és Megyénk büszkeségét tartsd meg nekünk soká!” Március 2-án déli fél egykor érkezett meg az ünnepelt művész szülővárosába, amely ezen alkalomra ünnepélyesen volt feldíszítve. Hosszan tartó éljenzés fogadta a nagy festőművészt, amikor szalonkocsijából kilépve, nejével a karján a tisztelgők elé lépett. Munkácsy kíséretében számos politikust, közéleti személyiséget találhatunk, élükön Jókai Mór írófejedelemmel, aki igaz, egynapos késéssel érkezett meg Munkácsra. A vendégeket Nuszer János, a város polgármestere üdvözölte: ,.Tisztelt Polgártárs! Családi ünnep nyílt meg Munkácson, mert ön az igénytelen város dicső szülöttje drága vendégként átlépte küszöbét. Hozta Isten szeretett nejével körünkbe!” Ezután a polgármester virágbokrétát nyújtott át a művész nejének, majd a művész meghatva köszönte meg szülővárosa kitüntetését. A Schönbom-kastélyban történt az elszállásolás és szintén itt mutatták be a vendégeknek a rendezőbizottságot, valamint a gimnáziumi tanári kart. Délután a városháza nagytermében a polgármester beszéde után került sor az ezüst babérlevelekből álló, nagy bogyókkal díszített, középen művészi monogrammal ellátott koszorú átnyújtására, amelyen e felirat olvasható: ,,Munkácsi—Munkácsy Mihálynak, a nagy művésznek M unkács városa." Ezután következett a vendégkönyvbe történő beiratkozás, amelyet Szász Károly azon saját kezűleg írott verse nyitott meg, amelyet a költő a munkácsiak felkérésére írt, s amely a Munkácsy szülőházának a falán elhelyezett emléktáblába volt bevésve. Még aznap este nagy pompával megrendezett fáklyásmenet vonult a városházától a grófi kastélyhoz. Március 3-án a délelőtti órákban vette kezdetét a küldöttségek fogadása, amelyek között ott volt Bereg megye küldöttsége is Jobszty Gyula alispánhelyettes vezetésével, valamint Beregszász város küldöttsége Kóródy Sándor ügyész vezetésével. Az ünnepély fénypontja a művész szülőházának falán elhelyezett emléktábla leleplezése volt. A Himnusz elének- lése után megragadó beszédet tartott Literáty Ódon ország- gyűlési képviselő, melynek hatása alatt a nagy művész szemében könnyek ragyogtak. A beszéd befejező része: „Imitte ház: ebben születtél! Ez a ház is a nemzeté mint azé vagy te magad, méltó helyre e tábla nem juthatott volna, mert itt nem mi, de a nemzet fogja gondozni örökre. Örök időkre, mert amely nemzetnek oly dicső fiai vannak mint te, az örökké élni fog. Itt van e tábla —, le a lepellel,—hadd olvassa aranybetű- it a világ, melynek büszkén hirdeti hogy: ,,Honszerető Árpád e helyütt pihené ki nagy útját, Sas szeme itt villant őse hazája felé. Itt született Munkácsy Mihály, innen kefe útra, S új eszményi hazát hódíta láng ecsete.” A vörös márványból készült emléktáblán a vers fölött a következő felirat olvasható: ,,Itt született Munkácsy Mihály 1844. február 2-án.” Alatta pedig aranyozott betűkkel bevésve: „1882. március 3.” A művészpár megtekintette a szülőház belsejét is, majd Jókaival és egy kisebb csoporttal egyetemben a várba kocsizott, ahol megtekintették Zrínyi Ilona szobáját, a műhelyeket, a taposókutat stb. Délután a Csillag vendéglő nagytermében díszlakomát rendezett a város. A jelenlévők lelkes éljenzéssel fogadták a művészt nejével az oldalán. A pohárköszöntők elhangzása után Munkácsy szólalt fel. Legrégibb óhaja — mint mondta — kedves szülővárosát viszontláthatni, végre teljesült, de most hiába keres kifejezéseket érzelmeinek tolmácsolására, annyira meg volt hatva a város szívélyessége által, amely a művészet iránt fent tudta tartani lelkesülését. Megköszönte Munkácsy a művészet iránt tanúsított érzékenységét, az elismerés koszorúját, a szívélyes szerete- tet. Beszéde végén a szónok Munkácsot éltette. Leírhatatlan lelkesedést keltett a társaságban Jókai Mór szellemes köszöntője, amelyből szintén felidézünk néhány mondatot: „Nagyon sajnálom, hogy Munkács város szíves meghívásának nem tehettem eleget, hogy nem lehettem jelen a lélekemelő ünnepélyen, a midőn e város lelkes közönsége világhírű fiát megkoszorúzta... Ide siettem, hogy a mai örömünnepnapon jelen lehessek és elmondhassak egy üdvözletei, melyet szívem mélyéből érzek, melyet velem minden igaz magyar lélek megoszt 5 mely telkemből ki akar törni.—Ez az üdvözlet szól Munkács városának, mely hazánk történetében oly nagy tért foglalt el. Elkezdve Árpád honfoglalásán, Zrínyi Ilona hősi védelméig, s egészen a legutolsó szabadság- harcig, amidőn a Munkácsi szoros volt az egyetlen pont, ahol a vidék népe a határon betörő ellent visszaverte, de különösen szól ez az üdvözlet Munkács városának, mint azon vidék központjának, ahol a Magyarországhoz leghívebb, az alkotmányos szabadság iránt legbuzgóbb magyarorosz nép lakik... Aki a testvé- resült nemzet nagy eszméjét védte karddal, védte bölcsességgel, áldozatokkal, és aki most legújabban diadalt szerzett a magyar nagy nemzeti eszmének egy művész ecsetjével, akivel Isten után Munkács városa ajándékozta meg a világot, az országot: ezt a Munkács várost háromszoros éljennel üdvözlöm minden magyar érző lélek nevében.” A díszlakomán részt vett Lieb Emil, Munkácsy fivére, akit szavai szerint Munkácshoz annyi kellemes gyermekkori emlék csatol. Rövid beszéde végén ő is üdvözölte Munkács városát. A díszlakoma végeztével következett a Munkácsy-ün- nepély záróakkordja, a Csillag vendéglő nagytermében megrendezett s nagy sikerrel lezajlott bál, amelyen szintén jelen volt a Munkácsy házaspár. A népes vendégsereg március 4-én indult el különvonat- tal Budapest felé. íme Munkács gazdag történelme egyik lapjának krónikája, amelyekre igazán büszkék lehetünk. E látogatása után a művész többé nem járt szülővárosában. (Kárpáti Igaz Szó) BaráthJózsef HELYTÖRTÉNÉSZ Anekdoták Munkácsyról A zálogház Rippl-Rónai József egyszer megkérdezte Munkácsytól, hogy a Zálogház című képének egyik férfialakja helyett miért nem festett egy szép nőt, aki jobban magara vonná a figyelmet. — Életismeretből nem festettem oda szép nőt — válaszolta Munkácsy. — Azt hiszi, ez a hölgy zálogházba járna, ha szép lenne? A lankadatlan Munkácsy Munkácsy egész életében rengeteget dolgozott. Soha nem lehetett rávenni, hogy pihenjen egy kicsit. Nem véletlenül jegyezte meg róla egyszer Katona Nándor, a kiváló művész: — Mily nagyot és mily sokat tanulhattak volna tőle a magyar művészek! Nekünk gyakran ef kellett volna zarándokolnunk Munkácsyhoz, mert tőle megtanulhattuk volna, mint kell dolgozni, Munkácsynak pedig gyakrabban kellett volna közénk jönnie, mert megtanulta volna, miként kell pihenni... Munkácsy Mihály (Borsos Miklós alkotása) Munkácsy Mihály: Önarckép „Isten hozott, ó nagy művész” A nagyvilág neki köszönhetően ismerte meg a Latorca- parti város nevét. Munkácsy Mihálynak, aki Lieb Mihály- ként látta meg a napvilágot százötven évvel ezelőtt, de később — a szülővárosa iránti tiszteletből — a Munkácsy nevet vette fel. Szűkebb pátriája szeretettel és nagyrabecsüléssel emlékszik nagy fiára, a magyar kritikai realista festészet kiemelkedő alakjára, a Siralomház, a Köpülő asszony, az Éjjeli csavargók, az Ásító inas, a Rőzsehordó nő, a Golgota és más remekművek alkotójára. A munkácsiak mindig is azon voltak, hogy méltó módon megörökítsék emlékét a városban. Szobrot akartak neki emelni már születésének centenáriumán — ezerkilencszáz- negyvennégyben — is, ám a pénzhiány, a háborús viszonyok akkor ezt nem tették lehetővé. A nemes ügyet végre most, ötven esztendővel később, sikerült megvalósítani. Az ukrán és a magyar művelődési minisztérium, társadalmi szervek, alapítványok, művészek, magánemberek fogtak össze ennek érdekében. Munkácsy mellszobrát Mi- hajlo Beleny ungvári szobrász készítette el gipszből, majd Sebestyén Árpád nyíregyházi szobrászművész öntötte azt bronzba. És mostantól fogva a nagy festő alakja ott magasodik Munkács főterén. Mindenki, aki ott volt, egy felemelő és emlékezetes ünnepség résztvevője lehetett. Ám sajnos, elég kevesen gyűltek össze a szobor körül. Különösen feltűnt, hogy távol maradtak — egy-két kivételtől eltekintve — a képzőművészeti életünk képviselői, a festő- és szobrászművészek is. Nekik aztán igazán ott lett volna a helyük egy ilyen eseményen. Vagy talán egyesek úgy vélik, ha jelenlétükkel megtisztelik az ünnepséget, eljönnek fejet hajtani kultúránk egyik óriása előtt—ettől ők kisebbek lesznek? Barát Mihály
