Békés Megyei Hírlap, 1994. július (49. évfolyam, 153-178. szám)

1994-07-09-10 / 160. szám

SPORT 1994. július 9-10., szombat-vasárnap Futballcsemegét ígér a Rapid vendégjátéka Pásztor: „Saját stílusunkat játszuk...” A békéscsabaiak, újoncként kitű- nő rajtot vettek az Intertotó Ku- 'o pában. Idegenben fölényes győ­zelmet arattak a svájci bronzér­mes, FC Sión ellen. Most következik az a bécsi Rapid, amely tavaly is veretlenül nyerte csoportjában az Intertotó Kupa küzdelmeit és mindig nagy gondot fordít erre a nyári sorozatra. Hogyan látja a találkozó esélyeit Pásztor József, a lila­fehérek mestere. — Nem tudjuk milyen erős csapat a Ra­pid. Ezért mi a saját stílusunkat játszuk, amellyel Svájcban is sikert arattunk. Úgy gondolom, az a jó, ha ők alkalmazkodnak hozzánk. —A héten milyen jellegű munkát végeztek ebben a nagy melegben? — Kedden és csütörtökön két—két edzés volt, a többi napon egy—egy alkalommal gyakoroltunk. Több terhelést kaptak a lab­darúgók, mint az első héten, de figyelembe kellett venni, hogy szombaton mérkőzés lesz. — Milyen összeállításban lép pályára az együttes? — A héten Major L. ügye rendeződött a Szarvasi Vasassal, miként közel járunk a megegyezéshez Usmajev klubjával is. Kul­csár Sándornak még mindig nincs meg a játékengedélye. Csató S. lővaglóizom sérülései bajlódik, emiatt nem szerepelt a Sión ellen, most egy félidőt mindenképpen játszik majd. A várható kezdőcsapat: Baji — Zahorán, Usmajev vagy Csató J., Szenti — Mracskó, Fodor, Kovács, Kasik, Szarvas — Váczi, Puskás. A kispadon: Udvarácz, Csató S., Major L. foglal helyet. A Rapid az „osztrák Fradi” győzelemmel kezdett hazai környezetben 3—1-re nyertek a dán, Odense ellen. A Rapidban az egykori válogatott kapüs, Konsel, mellett több válo­gatott játékos szerepel, Schöttel, Pecl, Hört- nagl, Brauneder. Rajtuk kívül a lengyel Sli- wowski, a Kis-Jugoszláviából érkezett Ali- hodzic is veszélyes labdarúgó. A nyáron edzőváltozás történt, Hubert Baumgartnert helyett Ernst Dokupil került a bajnokságban ötödik helyen végzett Rapid kispadjára. Az anyagi gondokkal küzdő klub több játékosát eladta, profi szerződést csak Konsel, Pecl, Schöttel, Blizenec, Mandreko kapott. Terve­zik Tippmann, Pürk, Jermanis leigazolását a bécsi zöld-fehérek. A napokban felröppent az a hír is, hogy a Rapidba tart Albert Flórián az FTC-ből. Az újdonsült edző, Dokupil így nyilatkozott az Odense elleni mérkőzésük után: — Idény- eleji formában játszottunk, akadozott a gépe­zet. Ennél sokkal többre vagyunk képesek, s remélem ezt már Magyarországon is megmu­tatjuk. A Békéscsabáról sok jót hallottam, nem várunk könnyű meccset, de állunk elébe. A találkozó szombaton 17,30 órakor kezdő­dik a Kórház utcában, Varga S. (Szilágyi, dr. Bozóky) játékvezetői hármas irányításával. A klub vezetői elmondták az Intertotó szabályza­ta szerint szombaton 17 óra előtt nem lehet mérkőzést kezdeni, mivel több országban még délután is lehet fogadni, s hogy ne a nagy melegben játszanak a csapatok, ezért döntöttek a 17.30 órai kezdés mellett. Az összecsapást egységesen 150 Ft-os jegyekkel tekinthetik meg a szurkolók, amely érvényes az ülőhe­lyekre is. A diákok, katonák és nyugdíjasok 100 Ft-os jegyet válthatnak a találkozóra. (verasztó) Esti Kupa Békéscsabán A Békéscsabai Vízmű sporttelepén augusztus 1 és 26 között bonyolítják le az Esti Kupa kispályás labdarúgó- tornát. A Polgármesteri Hivatal Sportirodája által szervezett viada­lon minden játékos részt vehet, füg­getlenül attól, hogy milyen szintű bajnokságban szerepel. A találkozó­kat a játéknapokon 17 és 21.30 óra között folyamatosan bonyolítják le. A csoportmérkó'zések után rendezik meg a helyosztókat. Nevezési határ­idő: július 18. Cím: Polgármesteri Hivatal Sportiroda, 5600, Békéscsa­ba, Szt. István tér 7. Gulyás az ifjúsági vb-n Az ecuadori Quito városában július 21. és 31. között rendezik meg az ifjúsági kerékpárosok országúti és pálya-világbajnokságát. A 42 országot képviselő csak­nem 500 résztvevő már két héttel a rajt előtt a helyszínen ismerkedik a körülményekkel. A hattagú magyar világbajnoki csapat ugyancsak megérkezett Quitóba, ahol számukra is az akklimatizálódás jelenti ezekben a napokban a legfontosabb feladatot. Az ifjúsági kerékpárosok világbajnokságának magyar résztvevői között ott van, Gulyás Gábor, a békéscsabaiak tehet­séges fiatalja is. Salgó-Toyota Kakuk Kupa serdülő labdarúgó-torna A hungáriások visszahozták a kupát Az idén már harma- yit dik alkalommal ren- \o dezték meg Salgó­tarjánban, a Salgó- Toyota Kakuk Kupa serdülő labdarúgó-tornát. Az első ki­írás alkalmával a második helyen végzett a Békéscsabai Hungária csapata, majd ta­valy már megnyerték a tor­nát a csabai gyerekek. Az idei viadalon is jó teljesít­ményt nyújtott a Békéscsa­bai MÁV-Hungária SE gár­dája és 15—1-es gólkülönb­séggel ismét elnyerte a ku­pát, ami így egy három napos „kirándulás'’ után vissza­került Békéscsabára. A ren­dezvényről Krnács István edző számolt be. — A szervezők két négyes csoportot alakítottak ki az 1981. május 31-e után szüle­tett apróságok számára. A gye­rekek 2x20 perces játékidővel 4x2 méteres kapura játszottak egy 30x60 méteres pályán. A csapatokban egy kapus és hét mezőnyjátékos szerepelt. Mi az első találkozón Ursz három góljával 0—1-ről fordítottunk és nyertünk 3—1-re a Salgó­tarjáni Petőfi ellen. A második találkozón a Hajdúböször­ményt győztük le, Urda és Hrabovszki találataival 2—0- ra. A harmadik mérkőzésen a helyi SBTC ellen 8—0-ás kiütéses győzelmet arattunk. Itt Ursz 3, Rucz és Szabó 2—2, míg Knyihár egy gólt szerzett, így csoportelsőként jutottunk a négyes döntőbe. — Hogyan alakult a folyta­tás? — Az elődöntőben a másik csoport második helyezettjé­vel a Szolnokkal találkoztunk és nagy csatában 1—0-ra nyertünk. A döntőben a buda­pesti Grund FC volt az ellen­fél. A találkozót, amelyet mintegy kétszázan láttak, Hra- bovszkinak a 8. percben szer­zett góljával, 1—0-ra nyertük meg, így elnyertük a kupát és a velejáró pénzdíjat, amelyet a szeptemberi lengyelországi Wroclavban megrendezésre kerülő nemzetközi torna uta­zási költségeire fordítunk — mondta befejezésül az edző. A békéscsabaiak két külön- díjat is nyertek. A torna gólki­rálya, Ursz József lett, míg a legjobb edzőnek járó elisme­rést Krnács István vehette át. A győztes csapat névsora: Sallai, Csiernyik, Bondár, Rucz, Hra­bovszki, Knyihár, Nouas Se­lim, Varga, Pataj, Ursz, Ja­kab, Lipták, Urda, Kvasz, Sza­bó. V. L. A Békéscsabai MÁV-Hungária SE tornagyőztes csapata. Állnak balról, Sallai, Csiernyik, Bondár. Rucz. Hrabovszki, Knyihár, Nouas Selim, Varga, Krnács István edző. Elől balról, Pataj, Ursz, Jakab, Lipták, Urda, Kvasz, Szabó Matuska Pál nyerte a Westel 450 Kupa sárkányrepülő versenyt „Jóformán a nevemet sem X I Az elmúlt hét végén | rendezték meg a Wes- ! tel 450 Kupa sárkány- repülő versenyt, ame­lyen 12 sportrepülő próbálkozott azzal, hogy Far­kashegyről indulva körbe repül­je az országot A nevezők között volta békéscsabai Matuska Pál, a Kvasz András Békés Megyei Repülő- és Ejtőernyős Egyesület tagja, aki éppen 10 esztendeje repül, 420 ejtőernyős ugrás van mögötte, vitorlázik, motoros repülő és sárkányrepülő, s okta­tó is, egyszóval univerzális repülő. S hogy nem akármilyen, azt bizonyította ezen a versenyen is. A csaknem 1200 kilométeres távot 13 óra 29 perc alatt teljesí­tette, s ezzel mindenkit maga mögé utasított, s nyerte a Westel 450 Kupát. — Egy Apolló C-15 típusú ma­gyar gyártmányú sárkány- repülővel vettem részt a verse­nyen, amely sokak véleménye szerint a legjobb. Ezért én is kipróbáltam, hogy mit is tud valójában a gép, s mondhatom, hogy jelesre vizsgázott. Bizton­ságos volt vele a repülés, nagy sebességgel és nagy teljesít­ménnyel. Persze a fogyasztása nem éppen ideális, dehát most a gyorsaság és a minél jobb helye­zés elérése volt a cél, no meg az is, hogy megdöntsük a franciák által tartott ezer kilométeres, egy nap alatt teljesített távolsá­got is. Sikerült, s amennyiben a FAI hitelesíti ezt az általam tel­jesített 1160 kilométeres távot, akkor az felér egy világbajnoki csúccsal — mondja Matuska Pál. —A sárkányrepülők nagy tá­borából meglehetősen kevesen vállalkoztatok az erőpróbára. Ennyire szigorúak voltak a fel­tételek, vagy más az oka ? — A kiírásban az szerepelt, hogy olyanok vehetnek részt ív versenyen, akik nemzetközi vi­adalon szerepeltek már, akinek meg van a megfelelő mennyisé­gű repülési ideje, rendelkezik megfelelő versenyzési tapasz­talatokkal és tudja teljesíteni többek között azt a feltételt, hogy minimum 80 km/órás átla­got repüljön, de négy órát egy­folytában. Nagyon készültem a megmérettetésre, mindenkit si­került megelőznöm, még a baj­nokot, a dunaújvárosi Túróczy Endrét is, aki tényleg a legjobb sárkányrepülős Magyarorszá­gon. Bevallom, hogy nem kis szerencsével lettem én a győz­tes, hiszen jól ment a gép, nyu­godt volt a levegő is. Tehát összejött. Matuska Pál az értékes trófeával a sárkányrepülő előtt Fotó: Such Tamás — Mi volt az útvonal és ho­gyan érezted a versenyt? — Farkashegyről indultunk, aztán Hármas-határhegy—Bu­dakalász— Dűósjenő— Miskolc—Mátészalka—Nyír- bátor — Debrecen — Békéscsaba—Szeged— Pécs — Nagykanizsa — Szombathely—Győr—Pér— Tata—Farkashegy voltak az ál­lomások. Meg kell, hogy mond­jam, egész nap senkivel nem találkoztam odafönt. Szegeden például — mivel én voltam az első—arra kértek, hogy váljam már be a mezőnyt, mert egy kissé „előre siettem” (?), s végül is csaknem félóra hosszat vára­koztam a földön. Summa sum­mámul, hála a szakosztály tag­jainak, akik elkísértek engem, annyira jól szervezték meg a versenyt, hogy több helyszínen bevárva segítették a versenyzé­semet. Úgy érzem, kollektív győzelmet arattunk, s ezúton szeretném megköszönni a bé­késcsabai Kner Nyomdának és egyesületemnek a támogatását. Szász Pál, a békéscsabai sár­kányrepülő szakosztály vezető­je, Matuska Pál koordinátora így kommentálta a sikert: — Őrülök, hogy Pali hallgatott rám és kérésemre benevezett a versenyre, hisz’ jól ismerem szakmai és sportemberi képes­ségeit, tulajdonságait. Becsüle­tesen felkészült, gyakorolt a versenyre, s ezért nem is tartom kifutott eredménynek az elsősé­gét, márcsak azért sem, mert hatan nem érkeztek célba. Bíz­tam benne, magabiztos volt, s ezzel a sikerrel öregbítette a bé­késcsabai repülősport hímevét. Szeretnénk, ha a jövő évi Trans Szahara Rallye-n is indulhatna, mert kitartása ott is gyümöl­csözhetne. Csak hát támogató­kat kellene szereznünk... (Gyurkó) Négy aranyat nyertek a csabai úszók Budapesten, a Szőnyi úti uszodában rendez­ték meg az idei orszá­gos ifjúsági úszóbaj­nokság küzdelmeit. A viadalon 25 egyesület csaknem 400 fia­talja indult. Jól szerepeltek az országos bajnokságon a Békés­csabai Előre Úszó Club ver­senyzői. A csabai fiatalok négy arany-, négy ezüst- és két bronz­érmet nyertek és az éremtáblá­zaton az előkelő negyedik he­lyen végeztek. Egyénileg az él­re kívánkozik a serdülőkorú, Szentesi Szabolcs kiváló telje­sítménye, aki a két hátúszó számban szerzett aranyérmet. Purcsi György, a 200 méteres pillangóúszásban győzött. A békéscsabaiak 4x 100 m-es férfi vegyesváltója (Szentesi, Szabó, Purcsi, Ágoston) nagy csatában lett aranyérmes a jó erőkből álló Budapesti Spartacus előtt. A to­vábbi dobogósok: Hrabovszki 200 m-es női pillangón, Szabó 100 m férfi mellen, Purcsi 100 m férfi pillangón, és a 4x200 m- es férfi gyorsváltó ezüstérmes lett, Ágoston és a leány 4x200- as gyorsváltó pedig bronzérmet szerzett. Eredmények. (A békéscsabai ér­mesek). Nők. 200 m pillangó: 2. Hra­bovszki, 2:22,26. 4x200 m-es gyors- váltó: 2. Békéscsaba. Férfiak. 100 m hát: 1. Szentesi Szabolcs, 1:01,46.100 m mell: 2. Szabó, 1:07,36. 100 m pil­langó: 2. Purcsi, 1:00,10.200mhát: I. Szentesi Szabolcs, 2:09,95. 200 m pil­langó: 1. Purcsi György, 2:08,02... 3. Ágoston, 2:14,55. 4x200 m-es gyors­váltó: 2. Békéscsaba, 8:22,07. 4x100 m-es vegyesváltó: 1. Békéscsaba (Szentesi Szabolcs, Szabó Árpád, Pur­csi György, Ágoston Szabolcs). Ezüstérmek a vívó világbajnokságról Az athéni vívó világ- bajnokság zárónapján a kard és női párbajtőr csapatversenyt bonyo­lították le. Mindkét számban a címvédő magyar együttes jó tel­jesítményt nyújtott és a döntőbe jütött. A döntőben Köves győze- lemmel adta meg a jelt, aztán viszont Szabó Bence úgy vesz­tett, hogy tust sem tudott adni. Ezután Boros is kikapott. Szabó Kirijenko ellen sem találta meg az ellenszert, vesztesen hagyta el a pástot, s máris 3:1-re az oroszok vezettek. Kovács Ta­más melegíteni küldte Navarre- tét. Köves nyert, így nem enged­te elhúzni a vetélytársat. Boros viszont nagy csatában kikapott, s máris 4:2 az ellenfél javára. Következett a csereként beállt Navamete, akinek mindenkép­pen nyernie kellett, hogy meg­maradjon a remény. 4:4-re állt a csatája Pozdnyakovval, a győz­tes tust az orosz vitte be, s ezzel világbajnoki aranyéremhez se­gítette csapatát, így a magyar együttes ezüstérmes lett. A női párbajtőr csapat döntő­ben a magyar és az elődöntőben a németeket 5:0-ra legyőző spa­nyol csapat találkozott. Hatal­mas küzdelemben az ibériaik nyertek 5:4-re, így világbajnoki címet szereztek, míg a magya­roknak ezúttal az ezüstérem ju­tott.

Next

/
Thumbnails
Contents